A repülőút nagy részét végigaludtam. Igazából pontosan nem is tudom, hogy mikor nyomott el az álom, de abban biztos vagyok, hogy sikerült rendesen kipihennem magamat az utazás során. A gép fél tizenkettő környékén szállt le a washingtoni légitársaság leszállópályájára. Miután sikeresen megszereztem a csomagomat, a reptér előtt fogtam egy taxit, majd lediktáltam neki a címet, amit az anyám üzenetben elküldött. A sofőr körülbelül tíz perc kocsikázás után megállt egy hatalmas, és nagyon elit szálloda előtt. Mondjuk mit is vártam? Hogy anyám és apám, majd egyszerű helyen szállnak meg, addig az egy hónapig, amíg itt tartózkodnak? Ugyan, hogy is gondolhattam ezt. Kifizettem a fuvart, majd a sofőr a kezembe adta a bőröndömet, én pedig elköszöntem tőle, és elindultam a szálloda felé. Egy hatalmas vörös szőnyegen át vezetett az út befelé, egyenesen egy üvegből készült, aranyozott szélű ajtóig, ami készségesen ki volt tárva az érkező vendégeknek. Besétáltam az épületbe, és meglepetten tapasztaltam, hogy a váróban, illetve a külön kialakított kávézóban rengetegen tartózkodnak. Nem gondolná az ember, hogy egy ilyen puccos, és drága helyen ilyen rengetegen tartózkodnak. Gyorsan be akartam jelentkezni, hogy az legyen időm aludni egy kicsit, illetve rendesen elkészülni a partira. A recepcióhoz sétáltam, ahol egy kedves, szinte velem egyidős lány sietett a segítségemre. Elmondtam a nevemet, illetve azt, hogy már van nekem foglalva egy szoba. A lány teljesen tisztában volt ezzel, és mosolyogva a kezembe adta a szobámhoz tartozó kártyát, illetve elmondta, hogy a hetedik emeleten lévő négyes lakosztály az enyém. Lakosztály? Huha, anyáék most először béreltek nekem valami drága dolgot. Sokszor volt már úgy, hogy Ők elutaztak néhány hétre, majd egyszer csak hazatelefonáltak, hogy Brian és én utazzunk utánuk, hogy egy kis időt töltsön együtt a család. Ilyenkor Brian és én is agy szobában aludtunk, mert anyámék szerint ha külön lennénk akkor az sokkal költségesebb megoldás lett volna. Mi pedig nem vitatkoztunk ezzel, hiszen rengetegszer aludtunk együtt, amikor én még kisebb voltam, és Brian vigyázott rám. Nem hiába, a nyolc év korkülönbség mindig is fennmarad közöttünk. Tehát ezért is van az, hogy meglepett ez a dolog. Végül megköszöntem a recepciós hölgynek a segítséget, majd a lift felé indultam, hogy végre sikeresen elfoglaljam a lakosztályomat. Azt mondanom sem kell, hogy a lift dugig tömve volt emberekkel. Éppen, hogy csak befértem a bőröndömmel, hiszen alig volt hely. Szinte megváltásnak éreztem, amikor elkezdtek kiszállingózni az emberek mindegy egyes emeletnél. A hetedik szintnél körülbelül hárman maradtunk a liftben. Én és egy igazán szerelmes párocska. Egy pillanatra sem engedték el egymás kezét, és a lehető legtöbbször csókolták meg egymást. Az utolsó ilyen kis akciójuknál már attól féltem, hogy itt több lesz, mint egy laza kis csókcsata, de szerencsémre nem így lett. Elég kellemetlen egy helyzet, de sajnos vannak ilyenek. És én persze nem vagyok olyan, akinek van joga ítélkezni azok felett, akik nyíltan kimutatják az érzelmeiket a nagyvilágnak. A liftből kilépve nekiálltam és keresgélni kezdtem a szobámat. Nem is olyan hosszas kutatás után rá is bukkantam arra a hófehér ajtóra, ami a szobámba vezetett, majd egy néhány perces szenvedés után sikeresen kinyitottam a kártyával. Valahogy sosem tudtam ezekkel bánni. Nem is értem, hogy miért nem lehet egyszerű kulccsal zárni, illetve nyitni az ajtókat. Beléptem a szobába, és akkor kaptam csak igazán sokkot. Ez a helyiség nem nagy volt, hanem hatalmas. A szoba közepén egy óriási franciaágy, amire rá volt helyezve a csomagolásban lévő estélyim. Ezen kívül egy hatalmas házimozi rendszer, egy szintén nagy szekrény, rengeteg virág, szebbnél szebb díszek, illetve egy kis dolgozó sarok volt kialakítva. Már első ránézésre is imádtam. Úgy érzem lesz mit megköszönnöm a szüleimnek az este folyamán. Becsuktam magam után az ajtót, majd a bőröndömet egyenesen a tévé előtt álló kanapéig löktem. A táskámat is mellé dobtam, és egyenesen az ágy felé indultam. Nem foglalkoztam azzal, hogy a ruhám kivasalva ott van rajta, de nem ám, hiszen volt még egy hatalmas másik fele az ágynak, amit boldogan használtam ki. Úgy gondoltam, hogy lepihenek egy picit még az esti parti előtt, hiszen elég sokáig fent kell majd lennem, és egyébként is rengeteg energiát kivett belőlem az utazás. Egy órát terveztem, viszont elfelejtettem beállítani az ébresztőmet, így egy kissé elaludtam, és délután öt környékén ébredtem fel. Egy kicsit bepánikoltam, hiszen azt hittem, hogy így teljesen el fogok késni, aminek anyám nem nagyon örülne. Nagyon nem.

Az álmosság egy pillanat alatt elillant a szemem elől, és néhány percem azon kaptam magamat, hogy már szintén baromi nagy fürdőszobában lévő gyönyörű kádban mártózom. A lehető leggyorsabban leborotváltam a lábamat, mivel ezt a kis apróságot tegnap elfelejtettem. Megmostam a hajamat, végül kiszálltam a kádból és hamar megtörölköztem. A hajamra törölközőt tekertem, addig, amíg fel nem vettem egy fehérneműt. Még nem néztem meg a ruhámat, de úgy gondoltam, hogy ideje lehet, hiszen szeretnék egy hozzá illő sminket készíteni. Az ágyhoz sétáltam, és elkezdtem kicsomagolni a ruhát. Bíztam anya ízlésében, hiszen Ő mindig is elegánsan öltözködött. Kizipzáraztam a ruhatartót, így megpillantottam a ruha egy részét. Vörös. Minden szint boldogan viseltem, csak a vöröset nem. Mindig volt bennem valami ellenérzet ezzel a színnel szemben, és erről anya is pontosan tudott. Óvatosan kiemeltem a ruhát a zsákból, majd jobban szemügyre vettem. Ami már először szemet szúrt, az a hatalmas dekoltázsa volt. Ahogy ezt elképzeltem magamon, mit ne mondjak, nem fog sokat takarni belőlem. A hátam szinte teljesen fedetlen benne, ami miatt teljesen kikészültem. A ruha egy iszonyat passzos anyagból készült, és csodálkozom, hogy anya pont akkorát talált, ami a méretem, és jól fog rajtam állni. Felakasztottam a szekrényre, hogy ne gyűrődjön addig, amíg elkészítem a sminkemet. Mielőtt visszasétáltam volna a fürdőbe, előszedtem a pipere cuccomat a bőröndömből. Mindent kipakoltam a mosdókagylóra, illetve a felette lévő polcokra, majd nekiláttam a lehető leggyorsabban elkészíthető, elfogadhatóan kinéző smink elkészítésének. Ez körülbelül fél óra alatt sikerült is. Barna szemhéjfestéket használtam, illetve egy kis aranyat, ami majd illeni fog a nyaklánchoz, amit az imént találtam meg az íróasztalom. Egy elég jól látható tusvonalat rajzoltam, majd egy a ruhámhoz hasonló színű rúzst vittem fel a számra. A hajamat időközben megszárítottam, de azzal, majd akkor foglalkozok, ha már felvettem a ruhát. A szekrényhez mentem és leakasztottam a fogasról az estélyit, majd belebújtam. A hátam alján lévő zipzárral szenvedtem rengeteget, de végül sikerül felküzdenem magamra. Mindenhol megigazítottam, hogy egyetlen gyűrődés se látszódjon. Lehetetlen dolognak tartottam, hogy anya eltalálná a méretemet egy ilyen ruhánál, de kellemesen csalódtam, hiszen a ruha úgy állt rajtam, mintha rám öntötték volna. Sehol nem volt egy kis bugyor, vagy egy oda nem illő dudor. Mindenhol passzolt. 

Az órára pillantottam, ami szerint még egy órám volt elkészülni, addig, amíg a szüleim ide nem érnek. Gyorsan a fürdőbe mentem, majd nekiálltam kivasalni a hajamat. Miután ezzel megvoltam egy vörös gyémántokkal teli hajcsattal tűztem meg jobb oldalon, amire meg kell mondjam, hogy nagyon tetszett. Szerencsémre a szüleim jelen helyzetben elég bőkezűek voltak a ruhatáram illetve a kiegészítők terén. A nyakamba akasztottam a csili-vili arany nyakéket, majd visszamentem a szobába, hogy belebújjak a bőrszínű magas sarkúmba. Éppen a karkötőmet csattoltam fel a kezemre, amikor erőteljes kopogást hallottam az ajtóm felől. Tudtam, hogy a szüleim lesznek azok, ezért hamar az ajtóhoz siettem, majd kinyitottam. Az ajtóban egy öltönyös, számomra ismeretlen férfi állt.

-          Ms. White? – kérdezte.

-          Igen, én vagyok.

-          Mr. és Mrs. White küldtek Önért, miszerint le kell kísérnem az autóig, amiben a szülei már várják magát.

-          Oh, rendben. – mondtam meglepetten. – Egy pillanat, és indulhatunk. – erre csak bólintott egyet, én pedig besiettem a krémszínű kis táskámért, amiben a telefonom és a pénztárcám lapult, felkaptam az asztalról, a szoba kártyájával együtt, majd csatlakoztam az ajtóban álló idegenhez.

Bezártam a lakosztályt, és követtem a férfit, aki már elindult a lift felé. A szálloda előtt egy nagy fekete limuzin parkolt, és az öltönyös férfi egyenesen odasétált. Kinyitotta a hátsó ajtót, én pedig beszálltam az autóba. Leültem az ülésre, majd amikor felnéztem a szüleim mosolygós arcával találtam szembe magam. Anya közelebb hajolt, és egy puszit nyomott az arcomra.

-          Jaj, Maggie drágám. Gyönyörű vagy! – mondta a tőle meg nem szokott elalélt hangon.

-          Köszönöm. – mosolyodtam el halványan. Apára néztem, aki ekkor közelebb hajolt és egy futó csókot adott a homlokomra.

-          Anyádnak igaza van. – nézett anyura, majd rám mosolygott. – Csodálatosan festesz, Kicsim!

-          Köszi, apu!

Ezután persze következett anya szokásos kioktatása, amit az ilyen nagyobb rendezvények előtt szokott csinálni. Mindent elmondott, köztük azt is, hogy milyen fontosabb vendégek vesznek majd részt a partin, akikkel nekem kötelességem lesz beszélgetni, hogy megmutassam azt, hogy egy igazán intelligens fiatal hölgy vagyok. Pontosan ezekkel a szavakkal mondta. És mivel ez a parti valójában azért lett rendezve, hogy bemutassanak engem is, mint a család legfiatalabb tagját, ezért nekem egész este tepernem kell, hogy jó benyomást tegyek a város illetve a környező vidékek elitebb rétegére. Hurrá! Az estém ennél már nem is lehet jobb.

❁❁❁

Ha az ember azt gondolná, hogy egy ilyen partin egyáltalán nem fog unatkozni, akkor meg kell mondjam, hogy nagyon téved. Az elmúlt egy órában, amióta itt vagyunk legalább ötven különböző emberrel beszéltem. Hol politikáról, hol az egészségügyről, hol pedig érdektelenebbnél, érdektelenebb dolgokról. Anyámék persze első adandó alkalommal elhúztak mellőlem, és így nekem egymagam kellett tartani a frontot. Jelenleg a washingtoni cég vezérigazgatójával beszéltem a közelgő választásokról, amikor anyám mellém lépett.

-          Jó estét Mr. McCall. – köszönt kedvesen. – Remélem nem bánja, ha egy pillanatra elrabolom a lányomat.

-          Dehogy is, Mrs. White. – mosolygott anyámra a férfi, majd felém fordult. – Örültem a találkozásnak Ms. White.

-          Szintén Mr. McCall. – bólintottam, majd hagytam, hogy anyám belém karoljon, és elvezessen a férfi mellől.

-          Szeretnélek bemutatni egy igen befolyásos, jóképű, és piszok gazdag fiatalembernek. – mondta, miközben apám felé irányított, aki két férfival beszélgetett.

-          Anya, én nem... - kezdtem volna leállítani abban, hogy pasit találjon nekem, de nem hagyta.

-          Maggie, csak beszélgess vele. Hidd el, remek parti.

Hát persze, azt egyből gondoltam. Lassú léptekkel sétáltunk a három férfi mellé, majd anyám egy kicsit előrébb sietett, és óvatosan belekarolt apám jobb kezébe, majd mondott valamit a többieknek, akik mind egyszerre kapták a fejüket felém. Gyorsan végignéztem rajtuk, hátha ismerem Őket valahonnan, de semmi. Egyik férfi egy kicsit idősebb volt, és félig már kopaszodott, míg a másik egy nálam néhány évvel idősebbnek tűnő, igazán sármos férfi volt. Én persze egy pillanatra lehajtottam a fejemet, hogy ne lássák rajtam, mennyire zavarban vagyok. Végül melléjük sétáltam, és mosolyogva üdvözöltem Őket.

-          Jó estét! – köszöntem, és próbáltam a legszebb mosolyomat villantani. – Maggie White vagyok. – nyújtottam a kezemet az idősebb férfi felé, aki habozás nélkül elfogadta, majd megrázta a kezemet.

-          Nagyon örülök, Maggie! – mosolyodott el halványan. – Robert Rigers vagyok, Ő pedig a fiam, Andrew Rigers. – mutatott a mellette álló fiúra, aki vigyorogva nézett rám. Elengedtem az apja kezét, majd felé nyújtottam. Megfogta a kezemet, de ahelyett, hogy megrázta volna, fogta magát, és kezet csókolt.  Én persze fülig pirultam, mire Ő csak halkan kuncogott.

-          Na, jól van fiatalok! – szakította meg a szemkontaktusunkat anyám. – Menjetek, beszélgessetek egy kicsit. Ismerjétek csak meg egymást. – mondta, majd közelebb tolt a sráchoz, én pedig kínomban elnevettem magam. Felnéztem a fiúra, aki meglepetésemre még mindig mosolyogva nézett. Meg kell, mondjam, hogy gyönyörű zöld szemei vannak.

-          Van kedved táncolni? – kérdezte néhány másodperc elteltével.

-          Öhm... Igen. Persze. – dadogtam össze-vissza zavaromban.

Felém nyújtotta a karját, amit én készségesen elfogadtam. Egymásba karolva vezetett egyenesen a tánctérre, ahol már több páros is jól szórakozott. Megállt a parkett közepén, majd felém fordult, és egyik kezét a derekamra helyezte, míg a másikkal a kezemet fogta. Bal kezemet felhelyeztem a vállára, majd lassan táncolni kezdtünk a zene ritmusára. Óvatosan felnéztem az arcára, és a tekintetünk pont találkozott egy pillanatra, de én rögtön elkaptam a fejemet, és a mellettünk táncoló párost kezdtem fürkészni.

-          És mondja csak Ms. White, jelenleg még tanul, vagy már befejezte az iskolát? – kezdeményezett beszélgetést.

-          Csak Maggie. – néztem rá mosolyogva. – Legalábbis szeretném, ha tegeződnénk. Persze, ha ez Önnek is megfelel.

-          Rendben, Maggie. – egyezett bele.

-          Igazából még néhány vizsgám van hátra a második szemeszterből. Ezen kívül még van egy évem a chicago-i DeVryn.

-          Úgy hallottam, hogy ebben a hónapban csatlakozik a washingtoni cégükhöz. Várja már?

-          Nos, igen. Egész évben erre készültem, és szeretném megmutatni a szüleimnek, hogy mi mindenre vagyok képes.

-          Ez egy igazán pozitív hozzáállás. – mondta kedvesen. – Mindig szükség van ilyen lelkesítő munkaerőre a vállalatoknál. Kicsit bánom is, hogy a családi vállalatnál kezded el a karriered. Szívesen láttalak volna az én cégemnél is. Szeretem az ilyen érdekes személyiségeket.

-          Nem vagyok olyan érdekes, sőt épp ellenkezőleg.

-          Megmerem kockáztatni, hogy azt mondom, hogy bizony ebben egyáltalán nincs igaza.

Andrew és én körülbelül három számot táncoltunk végig, majd végül csatlakoztunk a szüleinkhez, akik még mindig ugyanazon a helyen beszélgettek. Igazán megkedveltem Andrew-t, nagyon szimpatikus és a személyisége is elragadó. Viszont nem érzem úgy, hogy bármi megfogott volna benne. Anya elnézést kért, majd félrevont, hogy sétáljunk egy kicsit. Kimentünk a teraszra, és leültünk a kinti heverőkre, egy-egy pezsgővel a kezünkben. Egyre hidegebb lett kint, és már bántam, hogy nem hoztam magammal valami bolerót vagy egy kisebb kabátkát.

-          Na, és mondd csak Kicsim. – szólalt meg hirtelen anyám. – Hogy tetszik Andrew?

-          Igazán rokonszenves.

-          Rokonszenves? Ennyi? – lepődött meg. – Szerintem istenien néz ki, és azt is elmondhatjuk róla, hogy elég sok pénze is van.

-          Anya engem nem érdekel a pénze. – vágtam közbe. – Jól elbeszélgettünk, de nem hiszem, hogy ennek lesz akármilyen folytatása is.

-          Ebben ne legyél olyan biztos. – mondta rejtélyesen, majd belekortyolt az italába.

-          Hogy mondod?

-          Apáddal már régebb óta ismerjük Rigers-éket. Ők New York egyik leggazdagabb családja, már évtizedek óta. Nagyon híresek, és elismertek.

-          Igen, és? – egyre idegesebb lettem, hiszen ha anyám valakit ennyire ismer, abból jó nem sülhet ki.

-          Néhány hónapja megemlítettük nekik, hogy csatlakozol a washingtoni vállalathoz. Robert egyből azzal az ötlettel jött, hogy muszáj lesz bemutatnunk egymásnak téged és Andrewt.

-          Anya... - kezdtem megijedni az efféle tervezgetéstől.

-          Ezután kötöttünk egy megállapodást, miszerint, ha egyesítjük a vállalatainkat, így alkotva egy hatalmas, mindenek felett álló közös céget. Ehhez csak dolgot adott ki feltételnek.

-          Még pedig? – kérdeztem félve.

-          Robert azt szeretné, hogy Andrew és te még ebben az évben egybekelnétek. – mondta ki kerek perec, mintha ez olyan átlagos dolog lenne.

-          Micsoda? – kérdeztem kiabálva, miközben felpattantam a heverőről.

Ezt nem tudom elhinni. Hogy mehettek bele egy ilyen dologba? A lányuk vagyok, nem holmi tárgy, amit kedvük szerinte elajándékozhatnak. Házasság? Egy ismeretlennel? Fogalmam sincs, hogy mit fogok most tenni.

Kedves Olvasóim!

A mai nap folyamán megkaptam harmadik díjamat erre a történetre. Szintén nagyon hálás vagyok érte, mint ahogyan az előzőkért is. Köszönöm Neked, Petu38 💙

Szabályok:
- Olvasd el annak a könyvét, akitől kaptad.
- Tedd ki a szabályzatot.
- Írj 10 dolgot magadról.
- Jelölj meg 10 embert a díjra.
- Tegyél fel nekik 10 kérdést.
- Válaszolj 10 kérdésre.

10 tény magamról:
- Tegnap kaptam a legjobb barátnőmtől egy 5SOS posztert!!!!!
- Annyira imádooom!
- Ma reggelire pizzát ettem.
- Hétfőn kezdem a fogyókúrámat.
- De lehet, hogy nem is kezdem el.
- Megettem az előbb egy tábla Milka csokit.
- Megnéztünk tegnap három részt a Paranormal Activiyből.
- Mondjuk én már láttam, de a barátnőm nem akarta egyedül megnézni, ezért megkért, hogy nézzem meg vele.
- Egyetlen egy kép sincs a telefonomon.
- Szelektálás volt.
- Szeretem a muffinokat.

10 válaszom:
- Mi a véleményed a fiú-lány közötti barátságról?
Huh, hát ez nálam jelenleg elég komplikált téma. Sokan mondják azt, hogy nem létezik, meg hogy az egyik fél biztosan többet fog érezni a másik iránt. De nem, ez nincs így mindig. Nekem is van egy legjobb fiúbarátom – vagyis asszem' még az, de kitudja – és sohasem éreztem többet iránta puszta barátságnál, és ezzel Ő is így van.
- Ha muszáj lenne választanod, akkor mit választanál? Örök élet vagy boldog szerelem? Miért?
Boldog szerelem. Mert jobb úgy élni, hogy boldog vagy valakivel, minthogy esetleg egyedül éld le az életedet magányosan.
- Hány nyelven szeretnél beszélni?
Jelenleg tanulok angolul és németül. Ezeket szeretném egy viszonylag magas szinten beszélni, de ezenkívül nagyon tetszik még a francia nyelv is, illetve a spanyol.
- Szoktad használni a tömegközlekedést?
Igen, minden nap, amikor suliba megyek, és amikor hazajövök.
- Iskolába jársz vagy dolgozol?
Iskolába járok még.
- Volt már barátod?
Nem, még nem volt.
- Szoktál rádiót hallgatni?
Nem nagyon. Anya szokott, amikor hétvégenként ebédet főz, max. csak akkor.
- Mennyire vagy képben, ha fociról van szó?
Az EB óta rendesen képben vagyok. A csapatok terén is, és magáról a foci játékszabályaival is.
- Használsz sminket? Ha igen, mit? Nem minden nap, csak ritkán. És általában szempillaspirált, semmi mást.
- Tervezel menni/jársz egyetemre/főiskolára?
Igen, ezek az eshetőségek tervben vannak.

Jelölteket ismét nem tudok felsorolni, sajnálom.

Szóval így a végén még egyszer nagyon köszönöm a díjat. Ha tetszett ez a rész, akkor nyomj egy vote-ot rá, vagy tudasd velem a véleményedet a komment szekcióban! Kellemes délutánt Mindenkinek!

Puszi: ღTündiღ