Nem hittem a fülemnek. Komolyan megteszi. Elmeséli a valóságot, méghozzá élő adásban ország, világ előtt. Idegességemben az ujjaimat tördeltem és vártam, hogy Cameron folytassa a mondanivalóját.

- Ez elég érdekesen hangzik. – dőlt előre a székében a nő, és minden figyelmét a barátomnak szentelte.

- A kettőnk története még nyár elején kezdődött. – kezdte el a mesélést, én pedig visszafojtott lélegzettel hallgattam őt.

- A nővéred és Brian White, azaz Maggie bátyjának esküvője előtt. – értelmezte a hallottakat a nő.

- Igen. Maggie és Brian kicsivel hamarabb érkeztek meg hozzánk, csakis azért, hogy a nővéremet segíthessék az esküvő szervezésében. Mi pedig eközben ismerkedtünk meg. – halványan elmosolyodott, majd a kamerába nézett. – Az első pillanattól kezdve vonzódtam hozzá. Volt valami benne, ami megfogott. És én az alatt az idő alatt, amit nálunk töltöttek próbáltam egyre közelebb kerülni hozzá.

- Eltekintve attól, hogy barátnőd volt?

- Sofia és én sosem voltunk szerelmesek egymásba. – mondta ki kertelés nélkül. – Amióta csak ismerem ő mindig is azon volt, hogy hasznot húzzon belőlem.

- Nem értelek. Ha nem is szeretted, és állításod szerint Maggiehez szerettél volna közeledni, akkor miért maradtál vele? Miért hitettétek el a világgal, hogy együtt vagytok?

- A múltam miatt. – sütötte le a szemét. Az ajkamba haraptam, és átkoztam magamat, amiért nem vagyok most ott vele. Rettentően nehéz lehet most neki.

- Kifejtenéd ezt, kérlek?

- Mint ahogyan sokan tudják, a szüleim még tinédzser koromban elváltak. És ez az időszak nem volt valami könnyű nekem. – az összekulcsolt kezeit a térdein pihentette, és lehajtott fejjel bámulta azt. – Rossz társaságba keveredtem. Az önpusztító életmódom miatt pedig megsebesítettem egy lányt, aki miattam kényszerült tolószékbe egész életére. – megállt és összeszedte a bátorságát a folytatáshoz, miközben a teremben síri csend honolt. – Szörnyen éreztem magam. Én tehettem arról, hogy már nem élhet teljes életet. Fogalmam sem volt mihez kezdjek. Tizenhét éves voltam, még csak gyerek. És egy ostoba döntés miatt kárt tettem valakiben. A család ügyvédei apának köszönhetően elrendezték az ügyet, és azon voltak, hogy a lány semmiben se szenvedjen hiányt. Tudom, hogy ez nem javíthat az állapotán, de tennem kellett valamit.

- Huh, igazán megleptél ezzel. – mondta a nő kicsit sokkosan. – És mondd csak, miért mondod el ma mindezt?

- Maggie és én szeretjük egymást. Azt szeretném, ha semmiben sem szenvedne hiányt. Nem érdemli meg azt, hogy egy olyan kapcsolatban éljen, mint amilyen eddig a miénk volt.

- Ha szereted, akkor ezt miért nem tetted meg előbb érte? Miért titkoltad eddig a kapcsolatotok a nagyvilág előtt?

- Mert féltem. – jelentette ki, szomorúan. – Nem tartottam magamat elég jónak hozzá. Tudja... ő minden, ami én nem vagyok. Ő okos, vicces, gyönyörű és a legszeretetteljesebb ember a világon, akit valaha ismertem. – próbáltam visszatartani a könnyeimet, de képtelen voltam rá. El sem hiszem, hogy mindezt megteszi értünk. - És mivel ő engem választott, mindazok ellenére, amiket megtudott rólam és egyben megajándékozott a legcsodálatosabb ajándékkal, amit valaha is kaphat egy férfi, úgy éreztem... nem is, tudom...hogy lépnem kell. Nem veszíthetem el őket az én meggondolatlanságom miatt.

- Őket? – akadt fenn a nő, mire feszengve vártam a válaszát. – Tehát Maggie gyermeke...

- Az enyém is. – mosolyodott el. – A kisfiunk.

- Nos, gratulálok Nektek! – válaszolta meglepetten, de folyamatosan mosolygott. – Mesélnél róla egy keveset nekünk?

- Nem emiatt jöttem ma ide. – rázta a fejét Cameron. – Szerettem volna tiszta vizet önteni a pohárba, és ezt meg is tettem.

- Értem. – bólintott a nő. – Tehát Sofiával a kapcsolatotok egy szimpla megegyezés volt.

- Én inkább megvesztegetésnek mondanám.

- Hogyan?

- Sofia megtudta a múltamban történt tragédiát. És azt is, hogy nem akartam, hogy akárki megtudja, főként a családom miatt. Akkoriban váltam ismertté az interneten, és emiatt nemcsak a rajongóimat vesztettem volna el, akiknek mindent köszönhetek, hanem a családom is kellemetlen helyzetbe került volna miattam. Sofia felkeresett, és ajánlatot tett, miszerint a titkom nála biztonságban marad, cserébe pedig játsszam, hogy egy párt alkotok vele.

- És te megtetted. – bólintott a nő, de mégis olyan volt, mintha kérdezné.

- Emiatt ülünk ma itt. – vágta rá Cameron. – Miután aláírtam az ügyvédje által kiállított szerződést, már nem volt visszaút.

- Hihetetlen. Ez a sztori megmondom őszintén egész álomszerű.

- Én inkább rémálomnak mondanám. – húzta el a száját Cameron.

- Megértelek. Szeretnél még valamit hozzáfűzni a történethez?

- Nem, mindent elmondtam. – felelte Cameron, majd egy utolsó pillanatra rá fókuszált a kamera, utána pedig a riporter nő felé fordult.

- Rendben. Köszönöm, hogy eljöttél, és megosztottad mindezt velünk. Sok sikert a hamarosan induló turnétokhoz, illetve még egyszer gratulálok a kisfiú miatt. Add át üdvözletem Maggienek.

- Átadom, és köszönöm.

A nő még elköszönt a nézőktől is, de én nem figyeltem már oda. Brian kikapcsolta a tévét, majd ő és Sierra is aggódva néztek rám.

- Jól vagy? – kérdezte a bátyám, miközben a könnyeim törölgettem.

- Akkor vége? Tényleg vége? – néztem rá kérdőn, és kicsit mosolyogva.

- Igen, Maggie. Vége van. – bólintott, én pedig szinte azonnal közelebb bújtam hozzá és átöleltem, majd elpityeredtem.

Még én is alig hittem el. Cameron kitálalt. Tudnak rólunk, a babáról, és a kamu kapcsolatáról Sofiával. Ennyi volt, nincs több titkolózás, sem bujkálás. Értem és a piciért képes volt szembenézni a legnagyobb félelmével, csak azért, hogy nekünk jó legyen. Ha lehet, akkor percről percre jobban szeretem őt. Most már hivatalosan is egy pár vagyunk, illetve hamarosan érkezik a kis családunk harmadik tagja. Hatalmas boldogsággal tölt el az a tudat, hogy egy szerető, igazi családba fog érkezni. Ez nekem mindennél többet ér.

❁❁❁

- Cameron, telefon! – kiáltottam el magam, majd néhány másodperccel később meghallottam a trappolását a terasz felől. Elmosolyodtam, amikor mellém lépett, majd egy puszit nyomott az arcomra, utána pedig a telefonját a füléhez emelve indult el a hálószobánk felé.

Sierra kereste. És pontosan tudtam miért. Két hónap telt el az ominózus nap óta. Két hónapja történt, hogy Cameron és én – persze az ügyvédek és Bart tanácsára – egy a külvilágtól elzárt házikóba költöztünk ideiglenesen. A ház a Dallas családé volt, csak már régen nem vették használatba. Persze karban volt tartva, ezért nagyon jó állapotban van. Nem is nagy, de nem is kicsi családi ház, amiben egy hálószoba van, hozzá fürdő, egy nagyobb nappali és egy gyönyörű konyha. Nekünk ez pontosan megfelelt. A felhajtás Cameron nyilatkozata után hatalmas lett körülöttünk. Szinte mindenki rólunk beszélt, és így már a városban sem volt nyugtunk. A baba és az én nyugalmam miatt Cameron vetette fel a költözés ötletét egy rövid időre. Én pedig nem ellenkeztem, hiszen szerettem volna egy kicsit távol lenni a nyüzsgéstől. Brian és Sierra néha meglátogattak minket, de az utóbbi időben sajnos erre nem tudtak sort keríteni. Hiszen ma van egy hete, hogy megszületett a gyönyörű unokahúgom, Rachel. Igazi izgága baba, szinte egyetlen perc nyugtot sem hagy a bátyáméknak. A szülés után persze meglátogattuk Sierrát és a babát a kórházban, de nem maradhattunk sokáig a kegyetlen sajtósok miatt. De volt egy kis időnk, hogy jól megnézhessük a kis tündért. Hihetetlen volt, hogy alig volt még csak egy napos, milyen rengeteg haja volt. Igazi hajas baba. A szeme olyan volt, mint az apjáé. Igaz, hogy Sierra szeme is barna volt, de sokkal sötétebb, mint a bátyámé. Az orra és a mosolya egyértelmű volt, hogy Sierráé. Februári baba létére hozzá kell szoknia a hidegebb levegőhöz, de ez Chino Hills-ben nem számít sokat. A legjobb elképzelésem Sierra hívására az, hogy megrendeltem néhány hete valami nagyon bababarát helyről Rachel kiságya felé egy kislámpát, és ezt Sierra már tűkön ülve várja. A csomag két napja érkezett meg, Cameron pedig ezen a héten tervezte elvinni neki.

Becsuktam az újságot, amit eddig olvastam, majd az asztalra támaszkodva segítettem fel magamat. Mostanában a hátam egyre jobban fáj, néha még feküdnöm is rettenetesen fájdalmas volt. Óvatosan megnyomkodtam a fájó felületet, Cameron eközben lépett ki a szobánkból, de már nem telefonált.

- Minden rendben velük? – kérdeztem, miközben közelebb sétáltam hozzá, és amikor elé értem magához húzott és átölelt. – Hát téged meg mi lelt?

- Semmi. – suttogta. – Nem ölelgethetem a barátnőmet, amikor csak kedvem tartja?

- De, persze. – kuncogtam, majd elhúzódtam tőle. – És mi újság az unokahúgunkkal?

- Rendesen kikészíti a szüleit. – nevetett. – De akkor is ő a legtündéribb kislány a világon.

- Ebben egyetértünk. – bólintottam. – Elviszed nekik azt a lámpát? Gondolom, azért hívott.

- Lámpát? – kérdezte, mire furán néztem rá. – Ja, persze, azért hívott. Lassan indulnom is kellene. Tudod, hogy milyen a nővérem, ha akar valamit.

- Aha, persze. – mondtam, ő megpuszilt, majd elkezdett öltözködni.

- Hamarosan itt vagyok. – kiáltotta vissza az ajtóból, és már majdnem ki is sétált, amikor utána kiáltottam.

- Cameron! – azonnal felém kapta a fejét és kérdőn nézett rám. – A lámpát nem szeretnéd vinni esetleg? – kérdeztem gyanakodva, mire ő elnevette magát és felkapta a dobozt az asztalról. Még előtte mellém lépett és egy gyors csókot nyomott a számra, végül ismét elindult.

Miután becsukódott az ajtó én még egy ideig bámultam Cameron eltűnt alakja után. Rettentően furcsa volt. Nem akarok gyanakvó barátnő lenni, aki nem hisz a saját barátjának, de akkor is. Valami nem stimmelt most vele. De fogalmam sem volt arról, hogy mit kellene titkolnia előlem. Próbáltam elterelni a gondolataimat erről, ezért a konyhába mentem, hogy elmosogassak. Bekapcsoltam a rádiót, majd nekiláttam a takarításnak. Mosogatás után megtörölgettem az edényeket és mindet a helyére pakoltam. Ezután felmostam a lakásban és kicsit szellőztettem is. Éppen a mosógépből szedtem ki a ruhákat, amikor meghallottam a csengő hangját. Kicsit meglepődtem, hiszen nem mondtuk a bátyámékon kívül senkinek sem, hogy hol vagyunk. Ezért is volt ilyen nyugodt az elmúlt két hónapunk. Letettem a ruháskosarat, és elindultam, hogy beengedjem az illetőt. Még egy párszor megnyomta a csengőt, mire én morgolódni kezdtem.

- Megyek már! – kiáltottam. – Nem kell ráfeküdni a csengőre. – motyogtam, miközben kinyitottam az ajtót.

Szinte abban a pillanatban vissza is akartam csukni az ajtót, amint kinyitottam, de ő gyorsabb volt és egy nagyot taszított az ajtón, aminek következtében én nekicsapódtam a falnak, ő pedig benyomult a házba. Ijedten a hasamhoz kaptam, miközben próbáltam megtalálni az egyensúlyomat.

- Mégis mit képzelsz magadról? – kérdeztem idegesen, miközben a hasam előtt összevontam a karomat.

- Nem kell nekem a felesleges hiszti. – vetette oda Sofia. – Amúgy sem beszélgetni jöttem. – mondta, majd megragadta a karomat, és a nappaliba rángatott és lelökött a kanapéra. Még mielőtt megszólalhattam volna ő hangos kiabálásba kezdett. – Boldog vagy Maggie White? Sikerült elérned mindazt, amire egész életedben vágytál? Húsz éves létedre sikerült egy olyan pasit kifognod, aki az első adandó alkalommal felcsinált, szóval hamarosan egy aranyos kis család lesztek ti hárman. De abba nem gondoltál bele, hogy másokat tönkreteszel ezzel.

- Azzal, hogy megakadályoztam, hogy tönkretedd Cameron életét? – kérdeztem, miközben megpróbáltam felállni, de ő ismét nagyot taszított rajtam, így én visszahuppantam a kanapéra.

- Miért nem tudtál magadnak valami olyan pasit találni, aki esetleg nem foglalt? – föl-alá járkált a szobában, én pedig kezdtem azt hinni, hogy elmentek neki otthonról.

- Sofia, ti sosem jártatok igazából.

- De igen! – üvöltötte a képembe, amitől én ijedtemben összerándultam. Ez egy elmebeteg. Azonnal ki kell, valamit találnom, különben még kárt tesz bennem, és ezáltal a kicsiben is. És azt nem hagyhatom.

- Nézd... - kezdtem volna, de nem hagyott szóhoz jutni.

- Itt most csak én beszélek, ribanc! – üvöltötte, majd a táskáját levágta az asztalra, és előszedett belőle egy gyógyszeres dobozt. Kiöntött néhány darabot a kezébe, majd a szájába dobta és már le is nyelte őket. Tágra nyílt szemekkel nézte a nőre, aki teljesen elvesztette az irányítást maga felett. – Cameron mindig is készséges volt. Azt tette, amit csak mondtam a szerződés miatt. De én többet akartam. Mindig azt hittem, hogy többet érzünk egymás iránt. Hogy ez, ami köztünk van több mint barátság. És ez így is volt mindaddig, amíg meg nem jelentél, ezzel tönkretéve a kapcsolatunkat. Élvezted, mi? Látni, hogy van egy férfi, aki csak úgy csorgatja utánad a nyálát. Oda is adtad magad neki az első alkalommal, és még terhes is lettél. Szép teljesítmény egy ribanctól. – idegesen a hajába túrt, majd elsötétült tekintettel nézett rám.

Hirtelen felém indult, és pedig abban a pillanatban felálltam a heverőről és elindultam az ajtó felé. El kellett tűnnöm onnan. De azonnal! Viszont esélyem sem volt ellene az állapotom miatt. Még mielőtt egy lépést is megtettem volna, ő megragadta a hajam végét, ami össze volt fonva és visszarántott maga mellé. A hajamat még mindig erősen markolta, a fejem pedig hátra csuklott, miközben minden erőmmel azon voltam, hogy valahogy enyhítsem az általa okozott fájdalmat. Hirtelen elengedte a hajamat, szembe fordított magával és a keze már lendült is. Az ütés következtében a fejem elfordult, és a hirtelen ért cselekedetétől szinte mozdulni sem tudtam. Ő folyamatosan azt hajtogatta, hogy tönkretettem őt, ezért pedig ő is ugyanezt teszi most velem. Ismét megragadta a karomat és a bejárati ajtó felé kezdett húzni. Próbáltam elrántani tőle a karomat, de olyan erősen fogott, hogy esélyem sem volt. Hirtelen egy nagyot rántott rajtam, én pedig nem tudtam időben lépni, ezért megbotlottam. Még arra volt időm, hogy elforduljak, így ne a hasamra, hanem az oldalamra essek. A földet érés fájdalmasabb volt, mint amire számítottam, főként azért, mert a hasamat mégsem tudtam teljesen megvédeni. Az étkezőasztal egyik széke útban volt, így az egyik lábába bevertem a pocakomat. Hangosan felkiáltottam, majd a hasamhoz kaptam, ami szúrni kezdett. A könnyeim potyogni kezdtek, én pedig nem bírtam felkelni a földről. Csak összekuporodtam és miközben a hasamat fogtam arra vártam, hogy elmúljon a fájdalom. De nem múlt el, sőt. Egyre jobban görcsölt, én pedig üvölteni tudtam volna a fájdalomtól. Sofia felém állt, és kétségbeesetten nézett rám.

- Miért kell neked mindent elrontanod? – kérdezte mérgesen, majd elrohant a táskájáért, és a kijárat felé sietett. – Nem hiszem el... - motyogta és már ott sem volt.

Hát én sem hittem el. Rettegtem. Nem akartam, hogy a kisfiamnak baja essen. De tudtam, hogy valami nincs rendben. Még csak hét hónapos terhes vagyok, nagyon messze vagyok a szüléstől. Ezért is nem értem, hogy most mi történik. Percekig feküdtem a padlón zokogva. A fájdalom egyáltalán nem akart elmúlni, egyre csak erősödött. Erőt vettem magamon, és ülő helyzetbe tornáztam magam. Segítséget kellett hívnom, nem várhattam tovább. Minden eltelt perc veszélyt jelent a kisbabám életére. Nagy nehézségek árán elkúsztam a nappali asztaláig, amin a telefonom hevert. Erős fájdalom nyilallt a hasamba, mire felkiáltottam. Levegőt kapkodva nyomkodtam a telefonomat, és a könnyeimtől szinte alig láttam. Rányomtam Cameron számára, és hívni kezdtem.

- Gyerünk már! – kiáltottam el magam, mert többszöri csengetés után sem vette fel.

- Szia bébi! Hamarosan otthon vagyok. Vigyek valamit? – hallottam meg Cameron vidám hangját, mire még jobban sírni kezdtem.

- Cameron... valami baj van. – szipogtam, majd ismét a hasamhoz kaptam fájdalmamban és felnyögtem. Próbáltam rendezni a légzésem, de ez eltartott egy ideig.

- Maggie? Mi a történt? Hallod? Beszélj már! – sürgetett, de én alig tudtam megszólalni.

- Kórházba kell mennem. Fáj a hasam. Nagyon fáj. – zokogtam fel, miközben a pocakomat simogattam.

- Bassza meg! – kiáltotta el magát. – Még legalább fél óra, amíg visszaérek. Maggie, nagyon figyelj rám. Kihívom a mentőket a házhoz. Ne csinálj semmit sem, amíg oda nem érnek, megértetted?

- Félek Cameron. Nagyon félek. – suttogtam.

- Minden rendben lesz veletek, rendben? Most viszont leteszem, felhívom a mentősöket, és utána azonnal visszahívlak. Tarts magadnál a telefont!

Bólintottam, de ő ezt nem láthatta. Azonnal kinyomta a telefont, és pedig magam mellé helyeztem az enyémet. Remegő kézzel érintettem meg ismét a pocakomat.

- Jól van kis Vasgyúróm. – suttogtam. – Most mutasd meg anyáéknak, hogy milyen erős kisfiú is vagy te.

Kedves Olvasóim!

Itt is van a harminchetedik fejezet. Ez a rész elég eseménydúsra sikerült, úgy érzem. xd Azért remélem, hogy elnyerte a tetszéseteket.

A következő fejezet jövő hét vasárnap fog érkezni.

Ha tetszett ez a rész, akkor nyomj egy vote-ot rá, vagy tudasd velem a véleményedet a komment szekcióban! Kellemes napot Mindenkinek!

Puszi: ღTündiღ