Fogalmam sem volt, hogy mihez kezdjek most. Ott volt az, hogy legszívesebben lekuporodtam volna egy sarokba, és szabad utat engedtem volna a könnyeimnek, ezzel enyhítve a Gina halála okozta hatalmas űrt. De nem tehettem. Erősnek kellett maradnom elsősorban szerelmem miatt, másodszor pedig a bátyámért. Brian-nek hatalmas szüksége lesz rám, hiszen Sierra teljesen összeomlott. Miután eszméletét vesztette a doktor úr és a kórházban dolgozó nővérek hamar az egyik kórterembe szállították, ahol még legalább egy órán keresztül eszméletlen volt. Brian egyetlen pillanatra sem mozdult el mellőle, végig fogta a kezét, és biztatta feleségét arra, hogy ébredjen fel. Néhány perccel ezelőtt azonban magához tért, de  azóta egyetlen percre sem hagyta abba a fájdalmas, mélyről feltörő zokogást. Én meg csak ültem a kórterem előtt, és magam elé bámultam. Hogy fogom elmondani ezt Cameron-nak? És ő, hogy lesz képes túltenni magát ezen? Hiszen még én is úgy érzem, hogy egy világ omlott össze bennem. Gina elvesztése mindannyiunk számára rettenetesen fájdalmas. Amióta csak ismertem mindig Ő volt az a személy, aki állandóan a helyes út felé terelt. A legjobb anya volt a világon, aki mindennél jobban szerette a gyerekeit. Sőt, néha úgy éreztem, mintha Ő lett volna a pótmamám. Mindig rengeteg odaadással volt felénk, és a szerettei felé. A srácokat is néha saját gyerekeiként kezelte, és a fiúk pedig mindennél jobban tisztelték és szerették Őt. A kezemet a hasamra helyeztem, és vettem egy mély levegőt. A kisfiam nem ismerheti meg személyesen a nagymamáját. De én mindent meg fogok tenni annak érdekében, hogy megtudja micsoda áldott lélek is volt az apukája édesanyja. A gyomrom görcsbe rándult, a torkom kiszáradt. Lassan lehunytam a szememet, majd utat engedtem néhány könnycseppnek. Hónapok óta rettegtem ettől a pillanattól, attól, hogy mi lesz majd, ha elmegy. Hogy mihez kezdünk majd, de legfőként attól, hogy hogyan sikerül feldolgozni a történteket.

Sierra néhány óra elteltével álomba sírta magát Brian karjaiban, aki teljesen maga alatt volt.

-          Nem tudom, hogy mi lesz ezután Maggie. – suttogta elhalt hangon, miközben végigsimított a felesége arcán.

-          Valahogy túljutunk ezen is. – próbáltam megnyugtatni, de igazából nekem sem volt fogalmam arról, hogy mi fog történni.

-          Nem bírnám ki, ha valami történne velük. Maggie, én abba belehalnék. – hajtotta le a fejét, majd mély levegőt vett. A torkom elszorult, és a szememet ismét könnyek homályosították el. Közelebb léptem hozzá, és megfogtam a kezét, majd egyet szorítottam rajta.

-          Ne is gondolj ilyenre, hallod? Minden rendben lesz velük. Együtt mindent meg fogunk oldani. – mondtam, majd szipogtam egyet. – Nyugodj meg egy picit, most rengeteg erőre lesz szükséged. Rettentően fájdalmas időszak lesz ez neki, úgy ahogy mindannyiunknak. De tartanunk kell egymásban a lelket, Brian. – meggyötört arccal bólintott, én pedig megtöröltem az arcomat. – Kicsit rendbe szedem magam, utána sietek vissza.

Nem válaszolt, csak ismét bólintott. Kisétáltam a szobából, majd az folyosó végén lévő mosdó felé vettem az irányt. Az arcomat egy kis hideg vízzel megmostam, a hajamat megigazítottam és miután megállapítottam magamról, hogy a történtek ellenére egész tűrhető a kinézetem – a vörös, kisírt szemeimet eltekintve -, erőt vettem magamon, és kiléptem a mellékhelyiségből. Elindultam vissza a szobába, amikor meghallottam, hogy egy számomra nagyon is ismerős személy a nevemen szólít. Azonnal hátra kaptam a fejemet a hang irányába, és tágra nyílt szemekkel néztem Cameron-ra. Egy vékony fehér pólót viselt egy fekete szakadt farmerrel. A fején ott virított a már szinte hozzá nőtt baseball sapkája, egyik kezében pedig a napszemüvegét tartotta. Aggódva nézett rám, majd szinte futva közelített felém. Amikor meg elég közel járt hozzám, fogtam magamat, és egyenesen a nyakába borultam. Ismét sírni kezdtem, miközben az arcomat a nyakába temetem, Ő pedig óvatosan a hátamat simogatta, miközben próbált egyensúlyozni, hogy ne dőljünk el.

-          Itt vagyok, Bébi, itt vagyok. – suttogta, én pedig még szorosabban öleltem. – Nyugodj meg, hallod? – motyogta a fejem búbjára. Óvatosan elhúzódtam tőle, és felnéztem az arcára. A sapkája időközben eltűnt a fejéről, így rálátást nyertem a kócos hajára, ami sehol sem állt úgy, ahogyan kellett volna. Tudtam, hogy mindent el kell mondanom neki, de rettegtem. – Siettem, ahogy tudtam, de hamarabb nem találtam járatot. Hol van anya, Mags? Szeretném látni. – kérdezte, miközben kezével a könnycseppeket törölgette az arcomról. Azonnal elkomorodtam, és ismét könnyezni kezdtem.

-          Cameron, én annyira sajnálom. – mondtam akadozva, mire Ő kérdőn nézett rám.

-          Mi? Mi történt Maggie? – a szemébe kiült rettegés és fájdalom olyan szinten megnehezítette az egészet, hogy hirtelen megszólalni sem tudtam. Megfogtam a kezét, ami az arcomon pihent, majd rámarkoltam.

-          Elment Cameron. – suttogtam remegve. – Annyira nagyon sajnálom. – amint ezek a szavak elhagyták a számat Cameron ledermedt, és tágra nyílt szemekkel nézett rám.

-          Nem Maggie, ez nem lehet igaz. – szajkózta, miközben kicsit hátrébb lépett tőlem, és a fejét rázta. – Nem hiszem el, ez nem történhet meg. – teljesen sokkos állapotba került. Nem tudtam, hogy mit csináljak, ezért azt tettem, amit a szívem diktált.

Megszüntettem a kettőnk között lévő távolságot, és ismét szorosan átöleltem. Néhány pillanatig habozott, de utána körém fonta a karjait és olyan szorosan húzott magához, amin én teljesen elképedtem. A fejét a hajamba temette, majd könyörgő hangon megszólalt.

-          Kérlek, mondd, hogy ez nem igaz. – kérlelt halkan, mire én csak megráztam a fejemet.

-          Minden rendben lesz, oké? – kérdeztem szipogva, majd egy kicsit elhúzódtam tőle, két kezem közé fogtam az arcát és a homlokomat az övének döntöttem. A szeme könnyektől csillogott, amik abban a pillanatban elhagyták a szemeit, amint egy aprócska pillanatra lehunyta őket. A szívem majd megszakadt érte.

-          Semmi sem lesz rendben, Mags. – suttogta. – Anya már... el sem búcsúztam tőle rendesen, és már soha nem beszélhetek vele. Mégis, hogy lehettem ekkora idióta, hogy pont most utazok el? Ha itthon maradtam volna, akkor lehet, hogy ez az egész nem történik meg.

-          Cameron, ne emészd magad emiatt. – néztem mélyen a szemébe. – Nem te tehetsz erről, az orvosok szerint a rák teljesen legyengítette.

-          Soha többet nem beszélhetek vele Maggie. Soha többet nem ölelhetem Őt meg. – suttogta.

-          Együtt átvészeljük, hallod? – kérdeztem, miközben egyik kezemmel a hajába túrtam. – Itt vagyunk neked, és mindig is itt leszünk. – nem szólt egyetlen egy szót sem, csak csukott szemmel állt előttem, miközben aprókat bólogatott. – Cameron, minden rendben lesz. Mindennél jobban szeretlek, és tudom, hogy most nem könnyű neked, és ha változtathatnék a történteken, akkor hidd el, megtenném. – mondta neki, és a hangom néhol akaratom ellenére is megcsuklott. Cameron lassan kinyitotta a szemeit és egyenesen az enyémbe fúrta tekintetét. Szavakba nem tudom önteni azt a mérhetetlen szomorúságot, amit a könnyektől csillogó szemében láttam.

-          Köszönöm. – suttogta, majd egy apró puszit nyomott a homlokomra, majd miután óvatosan megsimogatta a pocakomat és megtörölte a szemeit, ujjaival végigszántotta a haját, majd a folyosó végébe meredve rekedtes hangon megszólalt. – Hol van a nővérem?

-          Cameron, Sierra rosszul lett, miután... - a szó a torkomon akadt, és egyszeriben képtelen voltam kimondani. – Miután az orvos közölte vele a történteket.

-          Maggie, mondd, hogy neki nincs semmi baja. – kérte meggyötörten, mire én hevesen rázni kezdtem a fejemet.

-          Dehogy, már jól van. – adtam a gyors választ. A távolságtartása nem érintett a legjobban, viszont úgy gondolom, hogy neki most szüksége van egy kis térre. Rendeznie kell az érzéseit, már amennyire ez lehetséges ebben a helyzetben. A kezeimet kereszteztem a hasam felett, majd a kórterem irányába néztem, amiben Sierra pihent. – A hirtelen sokk hatására elvesztette az eszméletét, ezért az orvosok elvégeztek rajta néhány vizsgálatot. Minden a legnagyobb rendben.

-          Semmi sincs rendben. – rázta a fejét, miközben a sapkáját szorongatta a kezeiben. Elszorult a torkom, és magamban átkoztam magamat, amiért nem gondoltam át a mondanivalómat.

-          Cameron, én...

-          Ne, Maggie, ne. – szakított félbe. – Ne haragudj, de nekem ez most nem megy. Látnom kell a nővéremet. –mondta határozottan, mire én kissé meglepetten néztem rá.

Próbáltam hamar arckifejezést váltani, majd egy aprócska mosoly kíséretében elmotyogtam a szoba számát. Cameron aprót bólintott, majd elindult a kórterem irányába, én pedig könnyes szemekkel néztem utána. Akármennyire is tudom, hogy az élete most fenekestül felfordult és, hogy eleinte neki, saját magának kell megemésztenie a dolgokat, most mégis úgy éreztem, hogy engem ki akar zárni. De én nem akartam az a barátnő lenni, aki folyamatosan ott lohol a nyomában, és nem hagy neki egyetlen nyugodt pillanatot sem, amit egyedül tölthet. Megvártam, amíg belép a szobába, majd én is lassan a szoba felé sétáltam. Odaérve bepillantottam a terembe, és szinte azon nyomban elképedtem. Cameron a zokogó Sierra-t ölelgette, és nyugtatásképpen a hátát simogatta. Mind a ketten sírtak, és ez engem még jobban elszomorított. Brian a szoba másik végében állt, és amikor megpillantott engem, elindult felém. Amint kilépett a szobából és mellé léptem és szorosan átöleltem. Halkan sírni kezdtem, Brian pedig szorosan tartott.

-          Ez annyira rossz. – mondtam akadozva, sűrűn hüppögve.

-          Tudom.

-          És annyira féltem őt.

-          Tudom. – mondta ismét.

-          És Gina is rettenetesen hiányzik.

-          Nekem is, Maggie. – sóhajtotta, majd óvatosan végigsimított a fejem búbján. Kicsit elhúzódtam tőle, majd a szememet törölgetve, és ismét az ölelkező testvérpárra néztem. Soha, még a legrosszabb ellenségemnek sem kívántam ilyen mértékű fájdalmat, mint amit láttak rajtuk. – Te jól vagy? – szakított ki a gondolataimból a bátyám, és óvatosan a vállamra helyezte a kezét.

-          Én... nem is tudom. – ráztam a fejemet, miközben felé fordultam. – Fizikailag teljesen épnek, míg lelkileg szinte rettenetesen kimerültnek érzem magamat.

-          Velem is pontosan ez a helyzet. – ha ezt nem mondja, akkor is tisztában lettem volna vele. A szemei alatt hatalmas karikák, a szemei pedig vöröses árnyalatúak voltak. Mindannyian pontosan így festettünk. Lassan a felesége és a barátom felé pillantott, majd egy aprót szorított a vállamon. – Lemegyek a büfébe, de előtte megkérdezem Őket, hogy szükségük van-e valamire. Neked is enned kellene valamit.

-          Talán majd később. – mosolyodtam el halványan.

Rosszallóan megrázta a fejét, majd engem kikerülve a besétált a szobába. Én még néhány másodpercig kint időztem. Nem akartam ott akadékoskodni, de mégis bennem volt, azaz érzés, hogy mellettük kell állnom. A sógornőm és a gyermekem apja mellett, akik a legfontosabbak számomra a bátyám mellett. Vettem egy mély levegőt, majd miután ismét megtöröltem az arcomat, én is csatlakoztam a családom többi tagjához.

Amint beléptem a szobába azonnal minden szem rám szegeződött. Brian a felesége kezét szorongatta, míg Cameron az ágya szélén ült és a nővére lábán nyugtatta a kezét. Sierra könnyektől áztatott arccal pillantott rám, mire én szó nélkül fogtam magamat és mellé siettem, majd szorosan átöleltem. Ő hangosan felzokogott, mire nekem is ismét eleredtek a könnyeim. Olyan szorosan kapaszkodott belém, hogy még én is meglepődtem. Szinte éreztem azt az iszonyatos fájdalmat, amit az édesanyja elvesztése okozott neki.

-          Megyek és szólok egy nővérnek. – szólalt meg hirtelen a bátyám. – Addig vele maradtok?

-          Persze. – válaszolta Cameron.

Brian hamar kiviharzott a szobából, eközben Sierra zokogása alább hagyott, majd egyre lassabban vette a levegőt. A szorítása is gyengült, én pedig tehetetlenül álltam ott, miközben az elszunnyadt lányt tartottam a karjaimban. Cameron hirtelen mellettem termett, és a nővérét óvatosan tartva az ágyra fektette. Kicsit hátrébb álltam, és a háttérből figyeltem, amíg Cameron kényelembe helyezte a testvérét, majd egy puszit nyomott a homlokára. Lassan felém fordult, mire én az ajkamba haraptam és lehajtottam a fejemet. Hallottam, hogy megindult felém, de én nem mozdultam. Néhány centivel előttem megállt, majd egyik kezét az arcomra vezette, ezzel kényszerítve, hogy felnézzek rá. Lassan felemeltem a fejemet, és a szemébe néztem. Szólásra nyitotta a száját, ám végül mégsem mondott semmit. Hirtelenjében közelebb hajolt hozzám, majd ajkait óvatosan az enyémre helyezte. A váratlan történések hatása miatt, beletelt néhány pillanatba, amíg viszonoztam a csókot. Egyik kezét az arcomon tartotta, míg a másikkal a derekamnál fogva vont közelebb magához. Néhány pillanat elteltével Cameron halvány mosollyal húzódott el tőlem, de még mindig közel tartott magához.

-          Bébi, én annyira...

-          Ne, nem kell Cameron. – szakítottam félbe. – Minden oké. – biztosítottam, majd lábujjhegyre állva egy apró csókot nyomtam a szájára. Nem akartam, hogy a folyosói incidens miatt fájjon a feje, holott most legkisebb gondja is nagyobb ennél.

Pontosan ebben a pillanatban ért vissza Brian egy ápolónő és egy orvos társaságában. Cameron mellém lépett, összekulcsolta az ujjainkat, majd lassan kisétáltunk a szobából. A kórterem előtti székekre letelepedtünk, és vártuk, hogy a doktor közölje a diagnózisát. Az orvos megvizsgálta az éppen alvó Sierra-t, mert semmi esetre sem akarták felébreszteni. A vizsgálat nem tartott negyed óránál tovább, de eközben Cameron legalább egymilliószor állt fel és ült le a várótermi székekre. A folyosón fel-le sétálgatott, miközben néha idegesen a hajába túrt.

-          Cameron. – szóltam oda neki, mikor ismét felállta, hogy megnézze, hogy halad az orvos. – Kicsim, szerintem szólni fognak, ha végeztek. Nem szeretnél leülni addig? – puhatolóztam, mire fejét rázva válaszolt.

-          Nem.

-          Te tudod. – rántottam vállat, majd kicsit előre dőltem és közben megnyomkodtam a hátamat. Hangosan felnyögtem, amikor kitapintottam a fájó pontot, mire Cameron ijedten nézett rám. – Csak a hátam, nyugi.

-          Nagyon fáj? – kérdezte aggódva, mire csak mosolyogva megráztam a fejemet.

-          Már megszoktam.

Hümmögött valamit az orra alatt, majd hirtelen az ajtó felé kapta a fejét, ami ebben a másodpercben nyílt ki. Cameron kezet fogott a mellette elhaladó orvossal, majd megkérte, hogy világosítsa fel őt a nővére állapotáról. Hagytam, hogy egyedül intézze ezt, ezért inkább csatlakoztam a bátyámékhoz. Sierra még mindig békésen aludt, Brian pedig éppen a csörgő telefonját nyomta ki idegesen. Kérdőn néztem rá, mire csak nagyot sóhajtott.

-          Anya volt az. – magyarázta. – Küldtem neki egy üzenetet, hogy ezen a héten nem megyek be dolgozni. – gúnyosan félrehúzta a száját. – Úgy látszik, hogy nincs megelégedve ezzel a döntésemmel.

-          Mondj egy olyan alkalmat, amikor meg volt.

-          Mindegy is. Felőlem ki is rúghat. Nekem most a szerelmem és a kislányunk a legfontosabb. Magasról teszek a hülyeségeikre.

-          Ez természetes, Brian. – mosolyodtam el. – De mit mondott az orvos? Minden rendben velük?

-          Hála Istennek, igen. – mondta megkönnyebbülten. – Viszont szeretnék bent tartani még holnapig. Biztosra akarnak menni.

-          Értem. – bólintottam, majd az alvó Sierra felé néztem.

Most olyan békésnek tűnt. Rossz belegondolni abba, hogy amint felébred és szembesül a történtekkel szinte azonnal ismét össze fog törni. A kórterem ajtaja kinyílt, és Cameron lépett be rajta. Lassú léptekkel mellém lépett, majd átölelte a derekamat.

-          Beszéltem az orvossal. – mondta a bátyámnak. – Mindent elmondott. És mivel Sierra a körülményekhez képest jól van... - egy kicsit elhallgatott, majd egy mély levegő után folytatta. – Szerintem hazaviszem Maggie-t és lepihenünk egy kicsit. Én sokat utaztam, de főként nem szeretném, ha valami baja lenne neki vagy a picinek.

-          Persze haver, én úgy is itt maradok mellette. El sem tudnék mozdulni mellőle. – nézett a feleségére, majd utána rám vezette a tekintetét. – Aztán adj neki valamit enni, mielőtt még összeesik. – mérgesen néztem a bátyámra, aki csak féloldalasan elmosolyodott.

-          Oh, én magam fogom megetetni, a szavamat adom. – vágta rá Cameron, mire én csak puffogtam.

Elköszöntünk a bátyámtól, Cameron még megpuszilta a nővérét, majd kéz a kézben indultunk el a kijárat felé. Cam a fejére húzta a sapkáját és feltette a napszemüvegét is. Nem akartunk nagyobb feltűnést kelteni a kelleténél, ezért Cameron szólt a menedzserének, hogy küldjön nekünk egy autót a kórház hátsó bejáratához. A fekete telepjáró járó motorral parkolt, és amint beszálltunk, már el is indult. Cameron egyetlen pillanatra sem engedte el a kezemet, ebből tudtam, hogy szüksége van rám. Egész úton nem szólaltunk egymáshoz. Hagytam, hogy a maga módján dolgozza fel a történteket, de itt voltam neki mindvégig. Tudtam, hogy a neheze még csak most fog jönni, és én készen álltam arra, hogy megvigasztaljam.

Kedves Olvasóim!

Itt is van a legújabb fejezet. A következő rész publikálásáról majd később mondok néhány fontosabb dolgot. Viszont az utóbbi időben rengeteg díjat kaptam, szám szerint ötöt. Ezekért természetesen elmondhatatlanul hálás vagyok, és nagyon sajnálom, hogy a régebbieket csak most tudtam megírni, de az időbeosztásom miatt csak most került erre sor. De akkor haladjunk szépen sorjában.

Szabályok:
- Olvasd el annak a könyvét, akitől kaptad.
- Tedd ki a szabályzatot.
- Írj 10 dolgot magadról.
- Jelölj meg 10 embert a díjra.
- Tegyél fel nekik 10 kérdést.
- Válaszolj 10 kérdésre.

10 tény magamról:

- Az iskolánkban az utolsó tanítási héten jótékonysági rendezvényt szervez az osztályom, hogy pénzt gyűjthessünk a bohócdoktoroknak.- Már most nagyon izgatott vagyok emiatt.

- Hogy eltérjek a témától, muszáj elmondanom, hogy előző héten sikeresen letéptem az összes műkörmömet, így most olyan vékonyak és picit a körmeim, hogy sírva tudnék fakadni.- Kedden rajz témazárót rajzoltam. xd
- Kedvenc zeném most Anne-Marie –Alarm című száma.
- Mostanában nagyon elakadtam a történetem írásában.
- Bár ezt gondolom ti is észrevettétek. xd
- De igyekszem behozni a lemaradásomat.
- Már nagyon várom Harry Styles saját albumát J
- Sikeresen befejeztem a tényeket.

Az első díjat, amivel kezdeném Tejszelet-től kaptam. Nagyon köszönöm még egyszer. És akkor itt is vannak a válaszaim.

1.A történeteimre és arra, amit velük elértem.
2. Általában csak úgy eszembe jutnak kisebb ötletek. Ezután pedig tovább gondolom az egészet, amíg egy értelmes történet ki nem alakul belőle.
3.Elég feledékeny vagyok.
4. A telefonom, a fülhallgatóm és a szemüvegem.
5. Instagram.
6. Szeretnék majd egyszer egy könyvet kiadni. Bár az még egy kicsit messzebb van.
7. Igen.
8. Az anyukámhoz.
9. Attól függ, hogy mennyire van ihletem az adott pillanatban.
10. Melegszendvics.

A következő díjat lerantadri-tól kaptam. Köszönöm!

1. Csak volt.
2. Kristóf.
3. Nagyon sok van, nem tudnék egyet választani.
4.
5. Csévharaszton.
6. Majd megkukkantom őket.
7. Ezt inkább hagyjuk. xd
8. Van.
9. Bosszúállók.
10. Hát persze drága Wattpad barátnőm❤️.

A következőt díjat VivienDC-től kaptam. Nagyon köszönöm.

1.Igen, van.
2. Igen.
3. Igazából engem úgymond az nem izgat, hogy mások mekkora rajongótáborral rendelkeznek. De ha 14 évesen ilyen nagy dolgokat ért el valaki, akkor valamit biztosan jól csinál. Ezért pedig csak gratulációt érdemel.
4. Van.
5. Nincs...
6. A 10 tény között említettem már.
7. Igen, az osztályommal néztük meg a suliban.
8. Shawn Mendes.
9. Néha előfordul.
10. Fotózni.

A negyedik díjat panderon-tol kaptam. Köszönöm.

1. 15
2. Még mindig a melegszendvics.
3. Nem bíznék meg olyan emberekben, akiknél előre figyelmeztettek, hogy nem lenne szabad.
4. Természetesen. xd
5. Iphone 6s
6. Laptopon szoktam írni minden egyes részt. Máshol nem is nagyon menne, vagy igencsak hosszadalmas lenne.
7. Ezt inkább kihagyom, és számolgatás helyett dolgozom a következő fejezeten.
8. Talán igen.
9. A szem eltakarós majom emoji.
10. Dezső Bence

Utolsó díjat pedig AnniesMagicalThings- től kaptam. Köszönöm szépen. Viszont neked még jövök egy díjjal a másik történetemre, de azt majd később.

1. Igen, elég sokat.
2. Eddig néztem a Vámpírnaplókat, a Teen Wolf-ot is, és ezen a héten kezdtem a Riverdale-t. De még nagyon sok van ezeken kívül.
3. Már említettem.
4. A Riverdale miatt KJ Apa
5. 15
6. Legyen kevesebb dolgozat a suliban, hogy tudjak újabb részeket írni. Szálljon meg az ihlet és írjak sokat. Igazából jelenleg most ennyi.
7. Párizsba.
8. Már elmondtam, hogy sok van, és hogy nehéz lenne egyet választani közülük.
9. Néha igen.
10. Csecse Attila, Dezső Bence, Boldzer, FollowAnna és azt hiszem ennyi a magyarok közül. Külföldieket pedig mostanában nem igazán szoktam.

Akkor a következő fejezettel kapcsolatban. Nagy valószínűséggel vasárnap fog érkezni, mivel még az egészet meg kell írnom, és jövő héten négy témazárót írok. Szóval remélem, hogy ez sikerülni fog.

A díjakat még egyszer nagyon köszönöm, hihetetlenül hálás vagyok értük

Ha tetszett ez a rész, akkor nyomj egy vote-ot rá, vagy tudasd velem a véleményedet a komment szekcióban! Kellemes estét Mindenkinek!

Puszi: ღTündiღ