Brian egyáltalán nem úgy fogadta a terhességemet, mint ahogyan azt vártam. Még én is meglepődtem, amikor hirtelen ordibálni kezdett velem. Szinte teljesen kikelt magából, én pedig minél jobban próbáltam nyugtatni, Ő annál idegesebb lett.

-          És mondd csak, mégis mikor akartál szólni nekem erről? – kérdezte ridegen, miután már kitombolta magát. Én a nappali egyik felében álltam, míg Ő a másikban. Sosem éreztem még ilyen távolinak tőlem annak ellenére, hogy szinte egy karnyújtásnyira volt tőlem. Nem akartam a bátyámat is elveszíteni a szüleim és Ő utána.

-          Megértem, hogy most haragszol rám, és ehhez minden jogod meg is van. – mondtam neki kicsit félve, ám az arcvonásai nem hogy enyhültek volna, ha lehet még jobban megfeszültek. – Tudom, hogy el kellett volna mondanom neked már az elején, de féltem. Féltem attól, hogy megharagszol rám, hogy majd elítélsz emiatt.

-          Ilyen szörnyetegnek nézel? Hiszem a húgom vagy Maggie! – emelte feljebb a hangját, mire lehajtottam a fejemet. – Szerinted nem gondoltam volna abba bele, hogy mennyi boldogsággal jár egy kisbaba? Hamarosan az én gyermekem is megszületik, pontosan tudom, hogy mit érzel most. És mégiscsak az unokaöcsémről vagy húgomról beszélsz. Az Istenért is Maggie!

-          Ne haragudj, kérlek. Tudod, hogy mindennél jobban szeretlek. –mondtam könnyes szemekkel, és végre elértem nála egy kis hatást, mivel megrázta a fejét, majd mellém lépett és óvatosan átölelt.

-          Annyira hülye vagy, komolyan mondom. – sóhajtotta gondterhelten, mire kicsit elmosolyodtam.

-          Akkor nem haragszol? – kérdeztem, miután elhúzódott tőlem.

-          Na, azt egy szóval sem mondtam! – mondta felnőttesen, de tudtam, hogy egy cseppet sem neheztel már. – Viszont rengeteg megbeszélnivalónk van még, remélem tisztában vagy ezzel.

-          Valahogy gondoltam. – motyogtam, majd leültem a kanapéra, pontosan Brian mellé, aki hamar neki is kezdett a faggatásomnak.

Eleinte a baba állapotáról kérdezett, illetve arról, hogy rendesen járok-e orvoshoz, hogy sikerült-e elintéznem a fontosabb vizsgálatokat és ezekhez hasonlókat. A pénzről is szó esett, mert mindenképpen segíteni akart, de kedvesen visszautasítottam, mondván, hogy rendes állásom van, ami jól fizet. Amikor ezt meghallotta teljesen elszörnyedt és próbálta megtiltani nekem, hogy mostantól kezdve dolgozzak. De ez mindhiába, hiszen a főnökömmel már a jelentkezésemnél megbeszéltük, hogy a hetedik hónap végéig dolgozni fogok. Brian morogva, de csak elfogadta, hogy nem győzhet meg, és hogy én már kialakítottam a magam életét. Ezután következett a legkényelmetlenebb téma. Hogy ki is a kisbabám apja.

-          Maggie, mondd, hogy tudod. – vette könyörgőre a hangnemét, mire kicsit sértődötten néztem rá.

-          Már, hogy ne tudnám, hogy kitől vagyok terhes? Akkora szajha azért én sem vagyok, de köszönöm szépen a feltételezést. – motyogtam.

-          Te is tudod, hogy nem úgy értettem. – védekezett. – Ki az?

-          Ki?

-          Maggie. – morogta. – Ne szórakozz velem.

-           Én nem szórakozom veled. – jelentettem ki vigyorogva, mire a tenyerébe temette az arcát.

-          Nem hiszem el. A húgom terhes. Egészen négy hónapig titkolta mindenki előtt. Eddig minden kérdésemre nyíltan válaszoltál, csak erre az egy rohadt kérdésre nem. Nem fogod el mondani, igaz? – nézett rám kérdőn, mire kicsit megráztam a fejemet.

-          Még nem tehetem. – adtam választ neki, amit Ő egy furcsa nézéssel díjazott. – Mindennek eljön a maga ideje. – Brian fújtatott egyet, de nem faggatott tovább.

-          Figyelj csak, akartam is kérdezni valamit.

-          Mit?

-          Mivel szerdán lesz a születésnapom, Sierra szeretne egy kis családi ünnepséget rendezni. Ezzel egy kicsit jobb kedvre akarná deríteni az anyját, és kiragadni az sima hétköznapokból.

-          Ennyire rossz a helyzet? – kérdeztem, majd egy nagyot nyeltem. Előre féltem a választól.

-          Az orvosok mindent megtesznek, de csodákat Ők sem tehetnek. – mondta szomorúan. – Sajnos későn vették észre az elváltozásokat, ezért az utóbbi időben a kezelések csak ezért voltak, hogy elvegyék a fájdalmát, illetve, hogy meghosszabbítsák azt az időt, amit velünk, a családjával tölthet. – annyira furcsa volt így hallani mindezt. Az a nő, akit alig fél éve ismerek, az a nő, aki szinte ez idő alatt olyan lett nekem, mint az anyám hamarosan már nem lehet közöttünk. A kisbabám nagymamája. Nem mérhető semmivel sem az a fájdalom amit mindannyian érzünk.

-          Nagyon sajnálom Őt. – suttogtam szomorúan. – Olyan jó ember, nem akarom elhinni, hogy ez vele történik.

-          Tudom Maggie, tudom. De erősnek kell maradnunk. Sierra és Cameron már most teljesen maguk alatt vannak, hatalmas szükségük lesz ránk.

-          Mindent megteszek, hogy segítsek nekik. – mosolyodtam el halványan, és a kezemet a vállára helyeztem.

-          Meglepődtem volna, ha nem így tennél. – nézett rám mosolyogva. – Akkor visszatérve az utazásra. – mélyen beszívtam a levegőt, ami neki is feltűnt. – Baj van? Nem akarsz jönni?

-          Nem, dehogyis! Csak, Ők még nem tudnak arról, hogy babát várok. – mondtam félve.

-          Hidd el, hogy nem lesz egyetlen rossz szavuk sem rád.

-          Nem is attól félek. –motyogtam halkan.

-          Micsoda?

-          Semmi, semmi. – ráztam a fejemet. – Majd ma meglátom, hogy az orvos mit mond. Nem tudom, hogy kell-e mostanában valamilyen külön vizsgálatra mennem. Ma megmondja, és akkor megbeszéljük még ezt az utazásos dolgot. Rendben?

-          Ma kell menned? – kérdezte, mire bólintottam. – Szeretnéd, hogy elkísérjelek? – a hangja kicsit félénken csengett. – Nem tudom, hogy a kicsi apukájával hogyan álltok, mivel nem vagy hajlandó elmondani. – mondta kissé morgósan.

-          Örülnék, ha eljönnél velem. – mosolyogtam rá, és direkt kikerültem a rejtett kérdését. Nevetve megrázta a fejét, majd óvatosan átölelt.

-          Még mindig nem hiszem el, hogy anya leszel. – suttogta halkan. – Nem mondom, sikerült összehoznotok ezt Sierrával. Most aztán mindkettőtökért aggódhatok egyszerre. – rázta a fejét, én pedig le sem tudtam vakarni a vigyort az arcomról.

Elmondhatatlanul boldog voltam azért, mert a bátyám végül jobb belátásra tért és elfogadta, hogy gyermekem lesz. Még szavakba sem tudom önteni azt a mámoros boldogító érzést, ami hatalma alá kerített. Végre kezdtem azt érezni, hogy minden rendben lesz körülöttem. Hogy annyi szenvedés, viszály és tragédia után az életem mégis újra visszatért a rendes kerékvágásba. Így utólag belegondolva hatalmas baklövést követtem el azzal, hogy eltitkoltam a számomra egyik legközelebb álló személy elől ezt a számomra igencsak fontos és boldog hírt. Brian mindvégig mellettem állt volna, ezt most már tudom. De már kár ezen rágódni, hiszen a múlton nem változtathatunk. Ami megtörtént az már a történelem, vagyis az életem történetének a része immár. Tudom, hogy a nagyja még hátra van, vagyis mondhatjuk úgy, hogy a legrázósabb rész, de ha ezen az aprócska kellemetlenségen is túllépünk, minden bizonnyal nyugodt életet élhetek majd az én aprócska szerelmemmel, aki már most mindennél többet jelent nekem.

❁❁❁

Brian már tapasztalt férfiként viselkedett az orvosnál. Nos, nem mondom azt, hogy nem éreztem magam kicsit furcsán, amiatt, hogy a bátyám jött el velem a nőgyógyászhoz, de végtére is örültem, hogy ott volt mellettem. Hatalmas boldogsággal töltött el az, hogy ott volt velem, és hogy mostantól mindenben támogatni fog. Pedig nem hittem benne, hogy ez valaha is így fog alakulni, de szerencsére kellemeset csalódtam. Mikor a baba neméről érdeklődtem, az orvos sajnos nem tudott semmi pontosat mondani, hiszen az én kis Vasgyúróm olyan szögben helyezkedett el, hogy nem lehetett látni semmi ténylegeset, ami elárulta volna a nemét. Emiatt egy kicsit elszontyolodtam, de miután doktor úr megnyugtatott, hogy ez teljesen természetes, és hogy a kisbabám makkegészséges, onnantól kezdve már nem tudta semmi sem kedvemet szegni. Boldog voltam, hogy jól alakult minden a vizsgálaton. Azért is, hogy a bátyámmal sikerült mindent tisztáztunk és, hogy többé nem kell előtte titkolóznom, kivéve a babám apját illetően. Viszont még mindig ott volt az, hogy szeretné, ha odautaznék Chino Hills-be. Megmondom őszintén, hogy elgondolkoztam a dolgon, de végül mégis úgy döntöttem, hogy nem megyek. Nem szeretném felesleges feszültségnek kitenni magamat, hiszen az most nem csak az én idegeimet teszi tönkre, hanem a kisbabámban is kárt tehet. Azt pedig semmiképpen nem akarom. Brian azóta nem hozta fel az utazást, aminek szívből örültem.  Fogalmam sincs, hogy hogyan fogom megmondani neki, hogy nem megyek vele. Még egyetlen születésnapját sem töltöttük külön, és abban is biztos vagyok, hogy haragudni fog rám, amiért szívtelen módon nem akarom meglátogatni az anyósát. Pedig nem erről van szó. Minden vágyam az, hogy segíthessek nekik, az egész családnak átvészelni ezt a nehéz időszakot. De nem lehetek ott velük. Egyszerűen képtelen vagyok arra, hogy egy házban legyek a gyermekem apjával, aki még csak a kisbabánk létezéséről sem tud, és boldog párkapcsolatban él a barátnőjével. Igen, tisztában vagyok azzal, hogy én tehetek arról, hogy nem tud a gyermekünk létezéséről. Viszont kíváncsi lennék, hogy mit tennének néhányan a helyemben. Valljak színt, azután viseljem a folyamatos megaláztatást a médiától, Cameron ismerőseitől, sőt lehet, hogy még Tőle is? Kell az nekem, hogy mindennek elhordjanak, és csak azért, hogy a gyerekem ne nőjön fel apa nélkül? Hát nem. Egyedül is képes vagyok ellátni az apai és anyai szerepet a gyermekem életében. Nem vagyok rászorulva Cameron segítségére, aki galád módon kihasznált, majd eldobott magától. Annyi, de annyi minden történt kettőnk között, ami miatt örökké haragudom kellene rá, de egyetlen ok, ami az egész életemet megváltoztatta és boldoggá tette elfeledtetett velem minden rossz dolgot, amit okozott. Hiszen végtére is neki köszönhetem, az életem legnagyobb csodáját, aki lassan az ötödik hónapja a pocakomban fejlődik. És ez a tény nekem mindennél többet jelent. Viszont az érzelmeimben már nem bízok. Egyik pillanatban szívből gyűlölöm Őt, de amikor a közelemben van, a szívem hevesebben kezd verni, és úgy érzem magamat, mint tizennégy évesen, amikor megláttam a gimnáziumunkban tanuló egyik legmenőbb és leghelyesebb fiút a folyosón, akibe az iskola összes lány tanulója fülig szerelmes volt. A vigyorom pedig szinte levakarhatatlan az arcomról, akármikor meglátok róla akár egy képet vagy esetleg egy felvételt. Sajnos már fogalmam sincs, hogy mit érzek iránta.

A nappaliban ültem, és éppen almalevet iszogattam, miközben a mai napilapot olvastam. Nem volt benne semmi különös, csak a fontosabb politikai történések, hírek és egyebek. Madison a konyhában főzött, míg a bátyám - tudomásom szerint - a vendégszobában tevékenykedett. Éppen lapoztam egyet, amikor Brian pattant le hirtelen mellém és vigyorogva nézett rám. Felvontam az egyik szemöldökömet, és kérdőn néztem rá.

-          Beléd meg mi ütött? – kérdeztem halványan mosolyogva, majd beleittam a poharamba.

-          Megvettem a jegyeket szerdára. – mondta lelkesen, mire azonnal félrenyeltem. Hirtelen fulladozni kezdtem, a szemeim pedig könnybe lábadtak. Brian ijedt fejet vágott, és hirtelen mellettem termett, majd óvatosan ütögetni kezdte a hátam. – Basszus Maggie! Jól vagy? – köhögtem még párat, végül aprót bólintottam.

-          Igen, azt hiszem. Viszont nem vagyok benne biztos, hogy veled tudok menni.

-          Miért? Maggie, születésnapom lesz, és Gina is...

-          Brian, még nem is beszéltem a főnökömmel. Madison is egyedül lenne.

-          Ott kellene hagynod a munkahelyed.

-          Erről már beszéltünk. – szóltam rá.

-          Tudom, de nekem akkor is ez a véleményem. Madison pedig eljöhetne velünk. Gina biztosan örülne neki, és természetesen a többiek is.

-          Nem tudom, hogy rá érne-e egyáltalán. – feleltem elgondolkodva, mire Madison hirtelen a semmiből lépett mellénk és mosolygott ránk.

-          Én szívesen elmennék. Úgysincs semmi dolgom a következő héten, és amúgy is szerettem volna már látni Ginát. – felelte, én pedig kissé dühösen néztem rá. Éppen azon voltam, hogy valahogy lebeszéljem az utazásról a bátyámat, erre jön Ő és minden számításomat keresztülhúzza. Szép kis barátnő, mit ne mondjak. Madison csak megvonta a vállát, a bátyám pedig összecsapta a kezeit és felpattant a kanapéról.

-          Akkor ezt meg is beszéltük.

-          De még nem beszéltem a főnökömmel, mi van akkor, ha nem enged el? – szálltam vitába ismét, mire Madison csak megrázta a fejét, Brian pedig homlokát ráncolva nézett rám.

-          Mégis miért ellenkezel ennyire? – kérdezte kicsit idegesen.

-          Én nem is...

-          De Maggie, nagyon is. Szóval halljam! Mondd csak, miért nem akarsz te visszamenni oda?

-          Szó sincs arról, hogy nem akarok oda menni. – tiltakoztam, pedig már nagyon jól éreztem, hogy a bátyám nem hagyja annyiban a dolgot.

-          Maggie, ne kertelj. – morogta, mire lehajtottam a fejemet. Nem tudtam neki egy épkézláb választ adni, ami megállná a helyét. Hogy nézne ki az, ha azt mondanám neki, hogy nem akarok találkozni a felesége öccsével, mivel lassan öt hónapja titkolom előle, hogy gyereke lesz. Hát igen, elég kellemetlen lenne.

-          Brian, Maggie csak fél az utazástól. – vágott közbe Madison, mire én és Brian is furcsán néztünk rá.

-          Az utazástól? – kérdezte úgy, mintha saját maga sem hinne a fülének. – Na, ne viccelj már. Maggie rengetegszer utazott már repülőn, nem hiszem, hogy most ez fogna ki rajta.

-          Pedig elhiheted. Mióta terhes rengeteget változott, jó és rossz irányba.

-          Van egy terhes feleségem, és Ő nem változott semmit sem, csak annyit, hogy sokkal többit eszik.

-          Minden terhes nő másként éli meg ezt az időszakot. – kérte ki magának Madison, én pedig elmosolyodtam. Annyira hálás vagyok neki mindazért, ami értem tesz. Most pedig még ki is áll mellettem, és próbálja menteni a menthetőt. Ő egy igazi angyal, az én kis védőangyalom. Bár, ha nem egyezett volna bele abba, hogy Ő is velünk tart, akkor most nem tartanánk itt.

-          Maggie, nyugodj meg, te is tudod, hogy egy ilyen utazás biztonságos. Semmi bajod nem lehet.

-          Tudom, tudom. – emeltem fel a kezem védekezően, mire kétkedve nézett rám.

-          Most komolyan? Ennyi? Már nem is félsz?

-          Azt nem mondtam te bolond. Még mindig igenis rettegek. – füllentettem, és próbáltam jól adni a szerepemet.

-          Na, jó, én most fejeztem be. – akadt ki. – Nem kell nekem itt a hülyeséged, elég lesz még az a három nap, amit még itt leszek. – sóhajtott színpadiasan, mire Madison vállba ütötte.

-          Akkora tahó tudsz lenni néha Brian White, de komolyan. Egy terhes nővel, több tisztelettel beszélj.

-          Hagyd Madison. – mondtam nevetve, amikor megláttam a bátyám értetlen pillantását, amivel a legjobb barátnőmet illette.

-          Azt hiszem a legjobb lesz, ha lepihenek egy picit. – mondta röhögve a bátyám.

Azzal fogta magát és magunkra hagyott minket. Kicsit félve néztem a barátnőmre, miközben a kezemet a pocakomra helyeztem. Madison rám mosolygott, majd mellém lépett és óvatosan megölelt. Tudtam, hogy ezzel azt akarta tudatni velem, hogy minden rendben lesz. Viszont valamiért úgy éreztem, hogy dolgok még csak most fognak hatalmas fordulatot venni körülöttem. Viszont azt, hogy jó vagy rossz irányba arról jelen pillanatban fogalmam sincs.

Éppen végeztem a hajszárítással, és kiléptem a fürdőszobából, amikor meghallottam a telefon csörgését a szobámból. Sietős léptekkel közelítettem meg a hálómat, és az éjjeliszekrényemen nyugvó telefonomért nyúltam. A kijelzőjét magam felé fordítottam, és megnéztem a hívó fél nevét. Azt hittem, hogy csak képzelődöm. A kezem megdermedt, és hirtelen mozdulni sem tudtam. Mégis mit akarhat? Nagyon régen beszéltünk. Azt sem tudtam, hogy mit csináljak. Most felvegyem? Vagy csak szimplán nyomjam ki? Fogalmam sincs.

Kedves Olvasóim!

Meg is érkeztem a huszonhatodik fejezettel. Minél hamarabb publikálni akartam, csak hát a hosszadalmas helyesírás javítgatással elment fél órám. Szerintem azok, akik valamilyen történetet írnak tisztában vannak azzal, hogy ez a „munka" legunalmasabb része. Mindegy is, nem is húzom tovább a szót. Remélem elnyerte a tetszéseteket ez a rész.

Ha tetszett ez a rész, akkor nyomj egy vote-ot rá, vagy tudasd velem a véleményedet a komment szekcióban! Kellemes délutánt Mindenkinek!