Nem tudom, hogy mennyi ideje görnyedhettem a papírok felett, de a nagy magolásomat az ajtóm felől hallatszódó erőteljes kopogás zavarta meg. Az illető megvárta, amíg elmotyogok egy „Szabad!" – ot, majd azonnal be is nyitott a szobámba. Sierra egy hatalmas mosollyal az arcán lépett be a hálószobámba, majd amikor meglátta, hogy mennyi papír hever előttem az asztalon szinte azonnal látni lehetett a mélységes undort az arcán. Elnevettem magam az arckifejezését látva, mire Ő is ismét mosolyogni kezdett. Az íróasztal mellé lépett, és elkezdte összeszedni a szanaszét heverő papírokat, én pedig elkaptam a csuklóját, és kérdőn néztem rá.

- Hé! – szóltam rá. – Még nem végeztem!

- Nem érdekel. – vetette oda, majd elhúzta tőlem a kezét, és tovább rendezgette az iratokat. Egy kupacba pakolta őket, majd felnyalábolta, és szorosan a kezében tartotta. – Nem szeretném, ha akár egy percet is ezzel foglalkoznál, amíg itt vagy. Tudom, hogy hamarosan lesz néhány vizsgád, mert Brian mesélt róluk, de azok még elég messze vannak, és megmerem kockáztatni, hogy te akár most azonnal átmennél rajta. Igazam van? – kérdezte, mire én csak egy hatalmasat sóhajtottam. – Gondoltam. Úgyhogy ezeket itt. – emelte fel a kezében tartottam papírjaimat. – Elkobzom egy időre.

- De... - nem tudtam többet kinyögni, mert elkezdte az önsajnáltatást, amiről tudta, hogy nálam sokra megy. Brian és a lepcses szája.

- Tudom, hogy sokat jelent számodra, hogy jó eredménnyel menj át az összes vizsgán. De most az esküvőmről van szó. Talán nem érdemlem meg, hogy ez az egy hónap főként csak erről szóljon? – a hangja olyan szomorú lett, hogy belesajdult a szívem. – Egy lánynak ez a nap ez életem a legfontosabb, és...

- Jó, jó. – szóltam közbe. – Értem. Ez lesz a legfontosabb napod egész életedben. Vettem. Én pedig segítek, hogy a legszebb legyen. – nyugtattam meg.

- Köszönöm. – kiáltott fel kislányosan, majd szoros ölelésbe vont.

Kiszaladt a szobámból, és mikor már készültem utána menni, de szinte azonnal vissza is jött, egy nagy rózsaszín táskával a kezében. Rá kellett ébrednem arra, hogy Ő most tényleg arra készül, hogy minden egyes apró részletet megvitasson velem az esküvőről. A derekamig érő szőke hajamat a kezemen tartott fekete kis hajgumival egy laza kontyba fogtam össze. Szerettem, amikor ki van engedve, általában így is hordom. De most jobbnak találtam, ha összefogom, mivel nem hiszem, hogy egyhamar végezni fogunk ezzel a kis diskurálással. Sierra izgatottan foglalt helyet az ágyamon, és elkezdte kipakolni a magazinokat, katalógusokat és minden egyéb esküvővel kapcsolatos dolgát. Mit ne mondjak, elég sok holmit halmozott fel ezalatt az egy hónap alatt, és ezzel sikerült rendesen meglepnie, az már biztos.

❁❁❁

És mint ahogyan azt megjósoltam, órákig elhúzódott a szervezgetés, de végül mindent sikerült tisztáznunk. Kicsit sajnáltam Sierrát, hiszen a barátnői csak a ruhapróbára fognak ideérkezni, mivel nem tudnak elszabadulni a munkahelyükről hamarabb. Így is mindenkit meglepetésként ért, hogy ilyen hamar össze akarnak házasodni a testvéremmel. Senki sem érti, hogy miért nem akarnak várni egy kicsit. De ha Ők ezt a döntést hozták, akkor azt tiszteletben kell tartani. Mivel most én lettem Sierra jobb keze – legalábbis a szervezést illetően -, próbáltam mindent a legideálisabban kitalálni a részleteket illetően. Egy kis fekete noteszbe jegyeztük fel az időpontokat, amik eddig meg voltak már. Rengeteg helyet felhívtunk, és rengeteg elutasítást kaptuk, amik után látszott Sierrán, hogy nagyon letört. Ezért addig próbálkoztam más és más helyekkel, míg minden egyes apró részletet az esküvővel sikerült rendezni. Nem hiába, azért ragadt rám valami anyám minden lében kanál személyiségéből. Bár ezzel nem dicsekednék inkább.

Három nap múlva kell majd elmennünk a virágoshoz, megnézni a virágokat, illetve megrendelni a nekünk megfelelőt. Rá két napra pedig, el kell látogatnunk Phoenix-be, hogy Sierra kiválaszthassa álmai tortáját. Azt azért megjegyezném, hogy az út körülbelül öt órás, úgy, hogy a dugókat nem számítjuk bele. Hiába mondtam neki, hogy van közelebbi hely is, ahonnan ugyanolyan olyan tortát tudnánk rendelni, és nem kell érte órákat autókázni, de Ő hajthatatlan volt. Szóval inkább ráhagytam. Tíz nap múlva egy San Diego-i kis szállodába látogatunk, aminek a hatalmas csarnokát és a hozzá tartozó hatalmas teraszt, illetve a hozzátartozó kert részt is kiadják. Emellett szobákkal szolgálnak a vendégeknek. Sierra ezt a helyet már régen kinézte, de csak nemrégiben kapott időpontot, hogy megnézhessük utoljára a helyet, hiszen már le lett foglalva. Viszont erre a napra tudtuk csak beszorítani a meghívók kiválasztását. Lehet, hogy ez a része rázós lesz, de mindent kézben tartunk majd. Legalábbis bízom benne. Tizenöt nap múlva következik a ruhapróba, amit lehet, hogy egy kicsit elnapoltunk, de a koszorúslányai csak ekkorra tudnak ideutazni. Ezután már csak az apróbb simítások vannak hátra. Mint például megszervezni majd az ülésrendet, kiválasztani az esküvőn használt színeket, és egyéb kis dolgok. Jó, most lehet, hogy azt mondom, hogy ezek kis dolgok, de szinte biztos vagyok benne, hogy rengeteget kell még mindenkinek a családban munkálkodni, hogy ez az esküvő tökéletes legyen a pár számára. Az menyegző előtti napokban pedig a kozmetikus, illetve körmös, és a szépítkezős dolgok vannak hátra. Meg persze a leánybúcsú. Erről még egyeztetnem kell a többi koszorúslánnyal. A szervezkedést olyan délelőtt tíz óra környékén kezdhettük el, most pedig délután fél öt van. Felálltam az ágyról, és kinyújtóztattam az elzsibbadt végtagjaimat, amíg Sierra mindent visszapakolt a táskájába. A szobaajtóm hirtelen kinyílt, és egy barna hajú elég magas srác lépett be a szobába. Sierra amint észrevette a fiút felpattant az ágyról, és a nyakába vetette magát. A fiú csak elnevette magát, de szorosan karjaiba zárta a lányt. Ha nem tudtam volna, hogy Sierrának jegyese van – méghozzá az én bátyám – akkor biztosan többet képzelek a dologba a kelleténél. Mert hát a srác nem nézett ki olyan rosszul, azért azt meg kell jegyezni. De hamar rájöttem, hogy ez a srác nem más, mint Sierra öccse, a híres tini bálvány. Sokat hallottam róla – főként Briantől -, de valahogy sosem tudtam elképzelni, hogy milyen is lesz, majd az első találkozásom vele. Mindenki, akivel beszéltem igazán szimpatikusnak, illetve rokonszenvesnek találta a fiút. Mondjuk első ránézésre nem sok mindent tudok elmondani róla. Mit sem foglalkozva velük folytattam a pakolást, amit a leendő sógornőm befejezetlenül hagyott, csak néha-néha pillantottam a testvérpárra.

- Jaj, Öcsikém! – mondta Sierra srácnak. – Annyira hiányoztál már.

- Te is nekem Si. – mosolyodott el a srác, majd mintha észrevette volna, hogy nézem hirtelen rám vezette a pillantását. Hirtelen elkaptam róluk a tekintetemet, de a szemem sarkából láttam, hogy Sierra is felém fordult, majd hamar mellém lépett.

- Cam, Ő itt Maggie. – mutatott be. – Brian húga. Ők is ma érkeztek, még a délelőtt folyamán.

- Te vagy Brian húga? – lepődött meg a srác. – Ezzel most megleptél.

- Nem te vagy az első, aki ezt mondja. – mosolyodtam el.

- Akkor gondolom érted, hogy miért mondom. – mosolygott rám Ő is. Hát persze, hogy tudtam. Hiszen Brian barna hajú, és barna szemű, míg én teljesen az ellentéte vagyok ennek. Rikítóan kék szemem, és világosszőke hajammal akár le is tagadhatnám, bár ez egyáltalán nem áll szándékomban. – Egyébként szeretnék rendesen is bemutatkozni. – lépett mellém. – Cameron Dallas vagyok. – felém nyújtotta a kezét.

- Maggie White. – fogtam vele kezet. Olyan pillantással nézett rám,amitől egyszeriben éreztem magam zavartan és kissé meglepetten.

Miután elengedtük egymás kezét, hirtelen olyan hangosan kezdett el csörögni a telefonom, hogy betöltötte az egész szobát, az idegesítő Iphone alap csengőhang. Sosem szerettem, és nem is fogom. Elléptem Sierra mellett, és az éjjeliszekrényen lévő telefonomért nyúltam. A kezem azonnal megdermedt a levegőben, amikor megláttam a képernyőn villogó nevet. Anya. Basszus! Ezt most muszáj lesz felvennem. Teljesen kiakadna, ha nem tudna elérni. A Dallas testvérpár persze azonnal elhagyta a szobát, hogy nyugodtan telefonálhassak. Gyorsan elhúztam a Fogadás jelet, és a fülemhez emeltem a készüléket.

- Szia, Anya! – szóltam bele a lehető legvidámabban.

- Maggie White! – kezdte mérgesen. Ajaj! – Mégis mikor akartad velem közölni, hogy Chino Hills-ben maradsz több mint egy hónapon keresztül? Ennyire semmibe veszel, hogy a bátyádtól kell megtudnom egy ilyen fontos dolgot?

- Anya, én... - próbáltam kimagyarázni magamat, de nem hagyta.

- Úgy volt, hogy már a jövő héten ellátogatsz Washingtonba. Szombaton lesz, azaz est, amin apáddal be akartunk téged mutatni a nagyközönségnek. Erre te mit csinálsz? – kérdezte hisztérikus. – Fogod magad, és elmész egy kis kiruccanásra. Hogy gondoltad ezt?

- Én sem tudtam, hogy eddig itt kell maradnom. – a hangom erőtlen volt, és csodálkoztam, hogy hallotta. – Brian csak ma mondta el. Én azt hittem, hogy hétfőn már megyünk is haza.

- Ne nézz engem madárnak. – morogta. – Remélem tisztában vagy azzal, hogy ennek még következményei lesznek. – mondta vészjóslóan. – Nem szeretem, ha keresztülhúzzák a számításaimat. Nagyon nem. Szóval ajánlom, hogy szombaton ott legyél az ünnepélyen, különben elfelejthetsz minket. És ezt most vedd halálosan komolyan.– tudtam, hogy ez lesz a vége. Fenyegetésekkel érte el, amit akart. Mindig is. Szóval annyira nem lepett meg. Nem értem, hogy miért érdekli ennyire az, hogy ott legyek azon a bugyuta, unalmas estéjen.

- Ott leszek, ígérem. – suttogtam.

- Ajánlom is. – mondta, majd bontotta hívást.

A telefonomat visszahelyeztem a kisszekrényre, és közben próbáltam összekapargatni a maradék méltóságomat a padlóról. Anyám mindig is tudta, hogy mivel alázhat meg a legjobb. És a lekicsinylő modora, ami minden egyes alkalommal összetiporja a maradék önbecsülésemet. Fogalmam sincs, hogy hogyan fogom megoldani, hogy egyszerre legyek ott, illetve Sierrával tortakóstolón.

Lementem az emeletről, és csatlakoztam a leendő családtagjaimhoz, és a bátyámhoz. Éppen a kanapékon ültek, és valamin nagyon nevettek. Érkezésemre felém kapták a fejüket, és hívtak, hogy csatlakozzam hozzájuk, de én csak a fejemet ingattam.

- Brian, beszélhetnénk? – kérdeztem halkan, mikor kicsit közelebb léptem.

- Baj van? – nézett rám ijedten, de én nem válaszoltam, csak besétáltam a konyhába. Nem telt bele egy percbe, a bátyám már ott is volt mellettem. – Mi történt Maggie?

- Az előbb beszéltem anyával. – mondtam, és nekitámaszkodtam Brian-nel szemben a pultnak.

- Veszekedtetek?

- Nem. Csak nagyjából azt mondta, hogyha nem leszek ott szombaton Washingtonban, akkor elfelejthetem Őket. – lehajtottam a fejemet, és folytattam. – Odautazom. Addig fog nyaggatni, amíg az nem lesz, amit Ő mond.

- Utálom, amikor ezt csinálja. – sziszegte idegesen. – Hányszor beszéltem már vele erről? Úgy látszik, hogy nem értenek a szép szóból.

- Nem akarom, hogy miattam veszekedjetek. – mondtam a kelleténél kicsit hangosabban. – Megbirkózom velük egymagam.

- Ahogyan eddig is? – kérdezte gúnyosan. – Maggie, ez komoly dolog. Nem fogom hagyni, hogy kedvére terrorizáljon. Épp elég ideig tűrtem én is és te is. Azt hittem, hogy megváltozik, hát ezek szerint rohadt nagyot tévedtem.

- Nem tudok veletek menni pénteken Phoenixbe. – mondtam nem foglalkozva az előbbi kis kirohanásával. – Péntek reggelre foglalok egy jegyet, és amint tudok, visszajövök. Tudom, hogy Sierra számít rám, ezért nem hagyom cserben.

- Nem szeretem, amikor semmibe veszed a saját érzéseidet. – nagyon ideges lett. – Maggie, miért csinálod ezt? Miért nem tudsz nemet mondani? Itt vagyok én, mindig melletted álltam, és ez sosem lesz másként. A húgom vagy, akit szeretek. – itt mélyen a szemembe nézett, én pedig elérzékenyültem attól, amit mondott.

- Megígértem nekik. Nem akarom, hogy csalódjanak bennem. – próbáltam a könnyeim ellen küzdeni, de éreztem, hogy nem sokáig bírom visszatartani őket.

- Jézusom Maggie! – kiáltott fel, és én már ekkor tudtam, hogy a kint ülők mindent tisztán hallanak a beszélgetésünkből. Szuper! – Neked hányszor kellett bennük csalódnod? Hányszor? És te ezek után még mindig meg akarsz felelni nekik. Tökreteszed magad. – még mindig egyre hangosabban beszélt. – Miattuk feláldoztad a gyerekkorodat, nem volt elég? – a kiabálás miatt Sierra lépett a konyhába, és meglepetten nézett ránk.

- Brian, higgadj le! – lépett a vőlegénye mellé, és megfogta a kezét.

- Fejezd már be! – kiabáltam rá. – Szerinted nekem jól esik az, hogy minden egyes szemétségüket az orrom alá dörgölsz állandóan? – kérdeztem indulatosan, és éreztem, hogy néhány könnycsepp lassan végigkúszik az arcomon. – Te könnyen beszélsz. Téged mindig is szerettek. De velem mi van? Sosem törődtek velem, én csak magamra számíthattam. Sosem éreztem úgy, hogy lennének szüleim. Sosem!

- Maggie... - mondta halkan, és szomorúan Brian, de nem törődtem vele. Sierra felé fordultam, aki sajnálattal nézett rám.

- Sajnálom, hogy itt veszekedtünk. Nem akartalak kellemetlen helyzetbe hozni titeket. – kértem elnézést, és közben egy zsebkendővel megtöröltem az arcomat. – Ha megkérhetlek, akkor a papírokat, amiket a délelőtt elvittél tőlem, kérlek, hozd vissza a szobámba. – megvártam, amíg bólint egyet, majd a bejárati ajtó felé indultam.

- Hova mész? – szólt utánam meglepetten a bátyám.

- Mindegy, csak levegőznöm kell egy kicsit. – válaszoltam, majd miután belebújtam a cipőmbe el is hagytam a házat.

Ki kellett szellőztetnem a fejemet. Nem szerettem Briannel veszekedni sohasem. Mindig is jó kapcsolatot ápoltunk, annak ellenére, hogy a testvérek általában zűrösen vannak el egymással. Brian nagyon haragudott anyáékra, amiért így bántak velem. Sokszor próbált velük beszélni erről, de mindig csak veszekedés lett a vége. Volt, hogy hetekig nem beszéltek egymással emiatt. Tudom, Ő csak jót akar nekem, de nem hagyhatom, hogy miattam veszekedjenek. Akkor ismét csak én lennék a hibás mindenért. Mit sem törődve az idegesítő gondolataimmal indultam el a ház mellet húzódó járdán, hátha találok valami helyet, ahol leülhetek, és egyedül lehetek egy kicsit. Ez kell most igazán nekem.