A templomba egyre több ember érkezett, Brian pedig egyre idegesebben járkált fel-alá miközben próbált mindenkivel egy-egy szót váltani az illem kedvéért. Sierra nagy belépője alig tíz percen belül elkezdődik, és a szüleink még mindig nem voltak sehol. Lehet, hogy tényleg nem fognak eljönni? Nem, ezt biztosan nem tennék meg a saját fiukkal. Akármennyire is fenn hordják az orrukat erre nem lennének képesek. Minden ismerősünknek én is szintén köszöntem, majd egyenesen az emelvény felé vettem az irányt, ahol Cameron és Brian beszélgettek.

-          Minden rendben? – kérdeztem, amikor odaléptem melléjük, majd végignéztem a bátyámon, és egy kicsit megigazítottam a nyakkendőjét.

-          Egy kicsit ideges vagyok. – válaszolta, majd hamar elkomorodott. – Anyáék?

-          Nem tudok róluk semmit sem. –jegyeztem meg szomorúan. – De biztosan el fognak jönni. Érzem.

-          Mindegy. Nem is akarok erről beszélni inkább. – rázta a fejét. – Sierra hogy van? Minden rendben volt reggel? Szegény nagyon izgult a mai nap miatt.

-          Persze. – füllentettem. – Minden a legnagyobb rendben volt.

-          Azt leszámítva, hogy mindent széthányt, minden a legnagyobb rendben volt. – mondta gúnyosan Cameron. Idegesen néztem rá, majd jól hátba vertem, amikor megláttam Brian ijedt tekintetét.

-          Rosszul volt, de már jól van? – aggodalmaskodott egyből a bátyám, és már a tekintetéből láttam, hogy ha nem állítom meg, akkor azon nyomban Sierra keresésére indul.

-          Te idióta. – mondtam Cameron-nak, aki mogorván nézett rám. Még Ő van megsértődve? – Brian, már jól van. Csak nagyon izgult, és emiatt lett rosszul reggel. De vett be gyógyszert, és beszéltünk az orvosával is.

-          Akkor nincs komolyabb baja?

-          Egyáltalán nem is beteg. Csak a stressz miatt volt ez az egész. – mosolyogtam rá, és kicsit rosszul éreztem amiatt magam, hogy nem mondhatom el neki, hogy apa lesz, de nagyon is tudtam, hogy Sierra feladata lesz. – Szóval nyugodj meg, hiszen minden rendben van. Sierra is jól van, nincs miért aggódni. Ez életetek legszebb napja, nem történhet semmi rossz. – mondtam neki lelkesítően, bár ekkor még azt komolyan gondoltam, hogy ez így is lesz. Sajnos az ember sokszor elszólja magát, és én is ezt tettem.

-          Maggie, én... nem is tudom, hogy mit érzek most. – vallotta be idegesen, én pedig meglepetten néztem rá.

-          Hogy érted ezt? Az esküvővel van a baj? Nem akarod...

-          Jézusom, dehogy! –vágott közbe hirtelen. – Nem így értettem. Mindennél jobban szeretem Sierrát, és még szép, hogy el akarom venni feleségül.

-          Hát akkor? – kérdeztem vigyorogva.

-          Totál beparáztam. A kezeim remegnek, és úgy érzem, hogy mindjárt összeesek. – sóhajtott fel gondterhelten. Még sosem láttam ilyennek. Meglepő, hogy az izgalom miket képes kihozni az emberekből. Pláne a szerelem.

-          Brian, te is tudod, hogy minden oké. – próbáltam nyugtatni, de a rossz kedvében lévő Cameron-nak sikerült ismét jártatnia a kotnyeles száját.

-          Tudtommal Sierra nem akar faképnél hagyni az oltárnál. Mert az elég nagy szívás lenne. – jegyezte meg mókásan, mire ismét dühösen néztem rá, a bátyám pedig elsápadt.

-          Cameron, szerintem a legjobb lenne, ha üdvözölnél néhány most érkezett vendéget. – mondtam, és jelentőségteljesen a bejárat felé néztem.

-          Ahogy gondolod. – hajolt meg előttem színpadiasan, majd a fél vállamat elsodorva hagyott magunkra minket.

-          Komolyan mondom, hogy egyszer még megverem ezt a félkegyelműt, abban biztos vagyok! – morogtam, és közben ránéztem a bátyámra, aki még a templom hófehér falánál is sokkal világosabb arcszínnel rendelkezett. Közelebb léptem hozzá, és szorosan átöleltem. – Te vagy a világ legkedvesebb embere. Hidd el, hogy ezt Sierra is nagyon jól tudja. És Ő is ugyanannyira szeret téged, mint te őt. Szóval nyugodj meg, mert nincs is miért aggódnod.

-          Köszönöm Maggie. Szeretlek húgi, nagyon.

-          És is téged bátyus. – mosolyodtam el.

Néhány perc múlva, amikor már mindenki a helyére állt, és a koszorúslányok és a kísérőik is elhelyezkedtek, a templomot betöltötte a már megszokott esküvői dallam. Az épület ajtaja lassan kinyílt, és az egybegyűltek megpillanthatták a gyönyörű menyasszonyt. Sierra hatalmas mosollyal az arcán lépkedett a padsorok között, miközben Cameron kezébe kapaszkodott. Ez volt az egyetlen kikötése, amit mindenképpen szeretett volna. Hogy a testvére kísérhesse az oltárhoz, ha már az apja nem tudja. Gina a könnyeit törölgetve figyelte a gyermekeit ebben a megható pillanatban. Figyeltem a testvérpárt, akik lassan közeledtek az emelvény felé, amin a vőlegény és mi, a koszorúslányok és párjaik sorakoztak fel. Sierra eddig a tömeget pásztázta, ám amint egyre közelebb értek a bátyámra emelte a tekintetét, és amit akkor láttam, úgy érzem, hogy soha sem fogom elfelejteni. Az a hatalmas, szeretetteljes mosoly, amivel a vőlegényére nézett mindent elmondott a kettejük kapcsolatáról. A szeretet, az egymás iránti mélységes tisztelet már messziről meglátszik rajtuk. Ők nem haboztak azzal, hogy másoknak bebizonyítsák, hogy igenis szerelem az, ami köztük van. És ezt nagyon is jól tették. Mert Ők maguk tudták, és tisztában voltak azzal, hogy mit is éreznek egymás iránt. Ennél több nem is kellett nekik. Elmosolyodtam, közben pedig a menyasszonyt kísérő fiúra tévedt a tekintetem. A vigyor levakarhatatlannak tűnt az arcáról, ám amikor hirtelen felém nézett szinte azonnal megváltozott az arckifejezése. Megmertem volna esküdni, hogy mintha egy kis sajnálat és bánat érzelmek keveredtek volna össze, ezzel elérve, hogy a gyomrom golflabda méretűre zsugorodjon, a torkomban pedig hatalmas csomó keletkezzen, amitől úgy éreztem, hogy hirtelen levegőt is alig kapok. Mindig is tudtam, hogy nem mindenkinek jár ki a boldogság, bár titkon azért abban reménykedtem, hogy a sok megpróbáltatás, és annyi szenvedés után végre nekem is járhat egy kis jó az életben. De nem, nem vagyok ilyen szerencsés. Bár hiszem, hogy a sors a legváratlanabb pillanatokban ejt csodát, a hitem valahogy napról napra egyre kevesebb lesz. És lassan az is el fog hagyni.

❁❁❁

A zene hangosan szólt a hangfalakból, a násznép pedig boldogan táncolt a táncparketten az ifjú párral. Brian és Sierra egy pillanatra sem váltak el egymástól mióta kimondták a boldogító igent. Ha eddig azt hittem, hogy boldogabbak már nem is lehetnek, akkor nagyot tévedtem. Szinte áradt belőlük a pozitív érzelem, ami mindenkit ugyanerre az érzésre ösztönzött itt a nagy ünnepségen. Körülbelül tíz perce kaptam egy üzenetet a szüleimtől, hogy későbbi járatot értek csak el, ezért csak fél óra múlva fognak csak ideérni. És természetesen Andrew is velük tart. Brian-nek még nem mondtam, hiszen annyira ideges volt amiatt, hogy nem jöttek el a templomi szertartásra, hogy inkább hanyagoltam a dolgot. A bárpult előtti bárszéken ültem, miközben az előbb rendelt pezsgőmet iszogattam. A táncoló tömeget pásztáztam, amikor valaki lehuppant a mellettem lévő székre. Meglepetten kaptam felé a fejemet, de lehet, hogy jobban járok, ha nem teszem. Szólt a pultos srácnak, és rendelt magának egy italt.

-          Mit szeretnél? – kérdeztem kedvtelenül.

-          Már leülni sem szabad?

-          Azt hittem, hogy szeretnél minél távolabb lenni tőlem Cameron.

-          Ezt egy szóval sem mondtam.

-          De a viselkedésedből ez jött le. – jegyeztem meg, mire egy pillanatra lehunyta a szemét, mintha elgondolkodott volna valamin.

-          Sajnálom. – mondta hirtelen, és pedig meglepetten néztem rá.

-          Hogy mondod?

-          Ne haragudj, amiért az elmúlt napokban... öhm... furcsa voltam veled. Komolyan, nem akartalak megbántani.

-          Furcsa? Hát az egy enyhe kifejezés. – nevettem fel. – De nem haragszom. Nem is zavart a viselkedésed. Egy kicsit sem. – tagadtam azt, ami nagyon látható volt.

-          Jaj, Mags. – sóhajtott fel, majd húzóra kiürítette a pohara tartalmát. – Te sosem változol meg.

-          Vicces, hogy ezt éppen te mondod.

-          Látod? Pont ezt mondom.

-          Mindegy, nem akarok veled veszekedni. Csak még idegesebb lennék, ami nekem most nagyon nem kellene.

-          Történt valami?

-          Még nem. – ráztam a fejemet. – De anyámék egy fél óra múlva itt lesznek, és jön velük Andrew is.

-          Eddig nem volt vele sok problémád. – gúnyolódott.

-          Látom neked sikerült kitörölnöd az utolsó normális beszélgetésünket a fejedből. Gondolom ezért voltál annyira bunkó, és szemét mostanában.

-          És még azt mondtad, hogy nem zavart. – kuncogott, mire én idegesen megráztam a fejemet.

-          Hát pedig nem! De ezt már elmondtam. Nem fogok neked magyarázkodni.

-          Nem is kell, már mindent értek. – mosolygott rám sejtelmesen, mire egy kérdő pillantást küldtem felé. – Mindegy. Most beszéljünk a szüleidről.

-          Szerintem nem...

-          Mags, egyszer úgy is beszélned kell velük. Nem halogathatod ezt örökké.

-          Tudom, de én... félek. – mondtam halkan, és óvatosan felé pillantottam. Halványan rám mosolygott, majd a pulton pihenő kezemhez nyúlt, és a tenyerével befedte a kézfejemet, majd az ujjait az enyéim közé csúsztatta.

-          Nagyon jól tudom, hogy min mész keresztül. Túlságosan is. De ebben a helyzetben csak egyetlen dolgot tehetsz, ha azt akarod, hogy boldog legyél. – óvatosan az arcára néztem, Ő pedig rám mosolygott. A szívem hatalmasat dobbant ebben a pillanatban. – Állj ki magadért! Mondd el, hogy te mit érzel, és mit szeretnél. Ne hagyd, hogy mások mondják meg, hogy hogyan éld az életed.

-          Mondták már, hogy jó tanácsokat adsz? – kérdeztem, miközben elmosolyodtam. – Talán meg kellene fogadnod ezeket neked is. Nézd, nem tudom, hogy miért vagy Sofiával, de...

-          Nem igazán szeretnék erről beszélni. – mondta mogorván, majd a kezét elhúzta az enyémtől. – Már így is többet tudsz, mint amit kellene.

-          Cameron, én csak segíteni akarok neked.

-          De nincs rá szükségem. Ura vagyok a helyzetnek! Úgyhogy kérlek, ne foglalkozz ezzel. – kérte ki magának egy nekem nem tetsző hangnemben, mire meglepetten néztem rá és egyben szomorúan is. És még azt hittem, hogy megváltozik, és nem lesz bunkó. Hát hatalmasat tévedtem.

-          Ahogy gondolod. – bólintottam. – További jó szórakozást! – mondtam, majd leszálltam a székről, megigazítottam a földig érő koszorúsruhámat, és hátat fordítottam neki.

-          Mags, ne csináld már ezt! – kiáltott utánam, de én nem foglalkoztam vele.

Menet közben felemeltem a jobb kezemet, és felmutattam neki a középső ujjamat. Ez már betudható az idegességemben megivott alkohol hatásának, bár annyit még azért nem ittam. Tanulja meg, hogy velem nem fogja ezt csinálni. Nem vagyok a játékszere, akivel kedve szerint játszadozhat. Néha annyira szeretném utálni, de valamiért képtelen vagyok rá. Valami megmagyarázhatatlan dolog minden porcikámat vonzza felé, és ezt nem tudom irányítani. Pedig annyira szeretném.

A tömegben megkerestem a bátyámat – aki természetesen az újdonsült feleségével táncolt -, majd a szám befejeztével melléjük léptem, és egy tánc elejéig elkértem a bátyámat táncpartnernek.

-          Jól érzed magad? – kérdezte, mikor már a szám felénél jártunk. Szokatlanul csendes voltam, ami az idegességemnek tudható be, és ezt sajnos Ő is kiszúrta.

-          Igen, minden annyira jól sikerült. Sierra igazán kitett magáért.

-          És persze te is. – mondta, mire mosolyogva bólintottam.

-          Brian, előre elnézést szeretnék kérni, ha valami kellemetlenség adódna. Én tényleg nem akartam, hogy ez legyen, de egyszerűen nem húzhatom tovább, mert akkor kikészülnék. – mondtam neki idegesen, hiszen jobb előre figyelmeztetni, ha már az Ő esküvőjén vagyunk.

-          Mégis miről beszélsz Maggie? – amint kimondtam az előző mondatot a bátyám megtorpant a táncparkett közepén, és kérdőn nézett rám.

-          Anyáék hamarosan itt lesznek.

-          Csak sikerül idetolniuk a képüket?

-          És Andrew is jön velük. – fejeztem be a mondatot Brian hozzászólásával nem törődve.

-          De hisz te hívtad meg, nem?

-          Muszáj volt. Anya nem hagyott más választást. De Brian, én ezt nem akarom. Igazából sosem akartam tőle semmit sem. Annyira félek ettől az egésztől. – fakadtam ki, és mélyen vettem a levegőt, miközben magamat próbáltam nyugtatni.

-          Jaj, Maggie. Először is nyugodj meg. – mondta kedvesen, majd megfogta az egyik vállamat, és a szemembe nézett. – Elmondhatatlanul örülök, hogy sikerült meghoznod ezt a döntést, és rájöttél, hogy nem kell mindent úgy csinálnod, ahogyan azt a gyogyós szüleink előre megmondták. Saját életed van. Hiszen már felnőtt nő vagy! Nem szabhatják meg neked, hogy mit csinálj.

-          Tudom Brian, de anya... Nem fogja annyiban hagyni. És még ott van apa is.

-          Ne törődj velük. Csak egyszer kell elmondanod nekik, hogy mit akarsz, onnantól pedig rajtuk áll, hogy sikerül felfogniuk vagy sem.

-          Soha többet nem fognak hozzám szólni. El fognak felejteni, és elveszítem a szüleimet örökre.

-          És az akkora baj lenne? – kérdezte meglepetten, kis gúnnyal a hangjában. – Eddig se voltak az életünk egyik meghatározó személyei.

-          Én szeretem Őket. – mondtam, miközben éreztem, hogy a látásom elhomályosodott. A szemem könnybe lábadt, de folytattam. – Ők miért nem képesek ezt viszonozni? Miért nem tudnak szeretni? Mindig próbálok valami olyat tenni, hogy büszkék lehessenek rám. De Ők nem értékelik ezt. Nem értékelnek engem.

-          Ne beszélj már butaságokat! Hallod? És kérlek, ne sírj! Ma van az egyetlen bátyád esküvője, és te meg itt itatod az egeret. Hát szép, mondhatom. – elnevettem magamat, és letöröltem a könnycseppeket az arcomról. – Szóval nem hagyjuk, hogy bármi belerondítson ebbe a csodás napba. Úgyhogy szeretném látni azt a hatalmas mosolyt az arcodon húgocskám. – óvatosan belecsípett az arcomba, úgy ahogyan azt az idős nénik szokták. Elnevettem magamat és megcsóváltam a fejemet.

-          Értettem főnök. – feleltem mosolyogva, majd átöleltem. – Köszönöm Brian. Annyira örülök, hogy vagy nekem!

-          Ez csak természetes. Szeretlek húgi.

-          Én is téged bátyus.

-          Annyira jó így látni az ember gyerekeit. – hallottuk meg mellőlünk egy igencsak ismerős hangot, amitől hirtelen kirázott a hideg, és ledermedtem. – Na, mi az? Már nem köszöntök a szüleiteknek? – akadékoskodott tovább az anyánk.

Elhúzódtam Brian-től, és lassan a szüleink felé pillantottam. Ott álltak mindketten, mellettük pedig Andrew. Anya megvető tekintettel nézet végig a termen, majd gúnyosan a bátyámra pillantott. Ekkor már tudtam, hogy ennek semmi jó vége nem lehet. És mit szoktak mondani a megérzésekről? Hát azt, hogy sosem csalnak.

Kedves Olvasóim!

Először is szeretnék Mindenkinek Boldog Karácsonyt kívánni! Remélem jól telik az ünnepetek és sikerül egy kis energiát gyűjtenetek az elkövetkezendő évre. Jelenleg én is ezen vagyok persze a sok semmittevés igen csak sokat számít. Viszont, amint olvashattátok megérkezett a tizennyolcadik fejezet, ami remélem elnyerte a tetszéseteket és egy picit felcsigázta az érdeklődéseteket. Nos, ígéretemhez hívem megérkeztem a díjjal, amit már egy ideje ígérgetek.

Még egyszer nagyon szépen köszönöm, és remélem, hogy nem haragszol a kis késésem miatt a díjat illetően.  Sok-sok puszi, SartoriusGirl69 💖

Szabályok:
- Olvasd el annak a könyvét, akitől kaptad.
- Tedd ki a szabályzatot.
- Írj 10 dolgot magadról.
- Jelölj meg 10 embert a díjra.
- Tegyél fel nekik 10 kérdést.
- Válaszolj 10 kérdésre.

10 tény magamról:
1. Körülbelül fél órája ébredtem fel.
2. Az első dolgom volt, hogy kitegyem ezt a részt.
3. Éhes vagyok, de nagyon.
4. Szeretem az öcsimet.
5. Még mindig álmos vagyok.
6. Szerintem megfáztam.
7. Imádom anya sütijeit.
8. TEgnap a legjobb barátnőmnek sikerült felvidítania. Köszönöm N., nagyon szeretlek!
9. Megyek a Beavatott második részét nézni.
10. Éljen a Lázadóóó! :)

1.       Nem tudom... ez elég bonyolult.
2. Hát, mivel már karácsony van, ezért úgy érzem, hogy ez a kérdés már nem igazán számít. Viszont nem, nem nagyon vártam.
3. Teen Wolf
4. Oreo
5. Nincs
6. Jelenleg nincs.
7. Leiner Laura
8. Jelenleg et a számot hallgatom egész nap: Clean Bandit – Rockabye ft. Sean Paul & Anne-Marie
9. Nem igazán ismerlek, de persze, szeretlek!
10. Cuki gyerek, néhány zenéjét szeretem hallgatni, de nem vagyok hatalmas van.

Jelölteket nem tudok ismét mondani, mivel nem nagyon olvasok itt, Wattpadon. Viszont, ha valaki úgy gondolja, hogy tud mondani egy jó kis történetet vagy esetleg szeretné, hogy elolvassam az általa írt történetet, akkor az illető privátban nyugodtan írhat nekem. Tényleg szívesen fogadnám az efféle megkereséseket.

Ha tetszett ez a rész, akkor nyomj egy vote-ot rá, vagy tudasd velem a véleményedet a komment szekcióban! Kellemes délutánt Mindenkinek!

Puszi: ღTündiღ