Hát ez is eljött, ma van a nagy nap. Mindenki az elmúlt két napban annyira be volt zsongva, hogy csodálkozom, amiért sikerült valamit kihoznunk az előkészületekkel. Sierra szerintem egy hete nem aludta ki rendesen magát, pedig Gina és én is folyamatosan azt hajtogattuk neki, hogy meg fog látszódni az esküvőn, hogy nem kipihent, és hogy emiatt nem fogja jól érezni magát, hiszen nagy valószínűséggel fáradt lesz. De Őt ez nem zavarta, mert azt mondogatta, hogy majd az esküvő előtti napon kipiheni magát, és alszik egy rendeset. Igen, ez biztosan pont így fog történni, mert az ember általában minél közelebb került a várva várt pillanathoz, annál izgatottabb lesz, és olyankor az alvás nem opció. Három napja hoztuk el a koszorúslány ruhákat, illetve a menyasszonyi ruhát, viszont akadtak kisebb gondok a szabásokkal. Az egyik ruha egy kissé szűk lett Hannah derekára, és Holly ruhájának mellrésze sikeredett egy picit nagyobbra a kelleténél. Persze Sierra majdnem szívrohamot kapott, hiszen így is több mint tíz nap alatt készültek el a ruhák, és félt, hogy nem lesz idejük a varrónőknek kijavítani az üzletben. Viszont egy koszorúslánnyal kevesebben vagyunk – bár ennek én kifejezetten örülök, bármennyire is gonoszság ezt mondani -, mivel Sofia sajnos nem ér rá ezen a hétvégén, mivel sürgősen el kellett utaznia valahova, mivel az egyik utazása során elhagyott egy fontos, drága ékszert, és most megkerült. Cameron nem kezelte rosszul a helyzetet, mivel nem is látszik, hogy hiányzik neki a lány, pedig már három napja nem látta. Azt hittem, hogy jóban vannak. Bár mit tudhatok róla, hiszen nem is beszélünk egymással. A múltkori eset után az autóban, pedig azt hitten, hogy ismét barátok leszünk, vagy valami hasonló, de nem, Ő azóta kerül, hogy hazaértünk, és megjöttek a többiek. Én sokszor próbálkoztam vele beszélni, de volt, amikor levegőnek nézett. És az egyik legrosszabb az egészben, hogy egyedül benne megbíztam, és milyen aljas módon kijátszott engem. Tudom, hogy én is rengetegszer hibáztam vele kapcsolatban, de a múlton már senki sem változtathat. Ami történt, megtörtént. Ezért is vagyunk mi ismét Cameron-nal a nem „beszélünk zónában", lassan már tíz napja.

- Sierra, minden rendben? – kiáltottam be a fürdőszobába, mivel a menyasszony az imént adta ki magából a tegnapi vacsoráját – már, ha evett valamit.

- Egy pillanat. – szólt vissza, majd lehúzta a wc-t, majd lassan kinyitotta az ajtót. Ijedten néztem rám, amikor megláttam. – Ennyire vészes?

- Csak nagyon sápadt vagy. Biztos minden rendben? Mitől lettél rosszul? Egyáltalán ettél valamit az elmúlt napokban?

- Hát, nem igazán. – húzta el a száját.

- Sierra! Erre nagyon oda kellett volna figyelned. Tudom, hogy rengeteg dolgod volt mostanában, de senki sem szeretné, ha esetlen összeesnél az esküvőn, nem volt a szervezetedben elég táplálék. – hordtam le, és amikor láttam az arcán a hatalmas mosolyt nem tartottam tovább magamat a fontoskodó szerepemhez, és én is vele mosolyogtam.

- Értettem Anyu. – nevetett fel, mire halványan elmosolyodtam.

- Megyek és hozok neked valamit reggelire. Addig menj, moss fogat, és fürödj meg! Hamarosan visszajövök, de akkor már egy kis segítséggel. – kacsintottam rá, és a válaszát meg sem várva siettem ki a szobából. Amint kiléptem az ajtó elé, egy meztelen mellkasnak ütköztem.

- Bocsi, nem figyeltem... - felnéztem az illetőre, és a gyomrom görcsbe rándult. -... oda.

- Bocs. – felelte flegmán, és amint elléptem az ajtótól, Ő már majdnem besétált, de nem tudtam megállni, ezért utána szóltam.

- Cameron! – kérdőn, és egyben kissé lekezelően nézett rám, amit még mindig nem értettem.

- Igen? – annyira látszott rajta, hogy semmi kedve sincs hozzám, hogy inkább megráztam a fejemet, majd lehajtottam, és elindultam a lépcső felé.

Annyira utálom, hogy mindenki rajtam vezeti le a dühét. Hogy én vagyok az, aki mindig, akármi történjen lép a rossz, a kiközösített szerepébe. Mindig is ez volt, és ez most sincs másként. Ahhoz képest, hogy általában mindent megteszek annak érdekében, hogy a lehető legtöbb helyen segítsek. Ennyit jelentettek volna Cameron komoly szavai, amikor azt mondta, hogy itt mindenki szeret? És a mindenkibe saját magát is beleértette. Bár úgy látszik nem az volt az első eset, hogy hazudott valamiben.

- Gina, tudnál csinálni valami kiadós reggelit a menyasszonynak? – kérdeztem, amikor beléptem a konyhába.

- Reggel hatkor? Mi ütött ebbe a lányba?

- Nem evett szerintem legalább két, de az is lehet, hogy három napja normálisan.

- Micsoda? – kérdezte döbbenten. – Na, várjon csak amíg felmegyek hozzá. Nem teszi zsebre, amit tőlem kapni fog, az biztos. Hogy lehet ennyire felelőtlen ebben a helyzetben, Ezzel nem csak magának árt. – mondta mérgesen, majd a szája elé kapta a kezét, mintha elszólta volna magát.

- Hogy érted ezt? – kérdeztem kíváncsian.

- Sehogy Kicsim, csak úgy, hogy én is ideges leszek tőle, mert nagyon féltem Őt. – további beszéd helyett nekilátott a reggeli elkészítésének, és pedig segítettem neki, bár az előbbi mondatát még mindig nem értettem, de azért jobbnak láttam, ha nem rágódom a témán tovább.

Gina a reggeli elkészítése után felsietett a lányához, hogy megnézze minden rendben van-e vele. Én pedig hamar felöltöztem, és már vártam a többi koszorúslányt, hiszen nem maradt sok időnk elkészülni, mire ideér a fodrász, illetve a sminkes. Gyorsan felhívtam Madison-t, hiszen már jócskán késésben voltak, mire megnyugtatott, hogy tíz percen belül mindannyian itt lesznek nálunk. Az gyomorgörcsömön persze az sem segített, hogy Sierra az elmúlt fél órában már kétszer is hányt. Gondolom, hogy az idegesség teszi, viszont remélem, hogy minél hamarabb jobban lesz. Ha az ara beteg, nem hiszem, hogy az esküvő megvalósulhatna, sőt ebben az esetben biztos vagyok benne, hogy elmaradna. Nem kockáztatunk ilyennel. Reméljük, hogy a Gina által adott gyógyszerek hamarosan hatni fognak, és Sierra rendben lesz.

- Maggie! Felhoznád, nekem kérlek a telefonomat? – kiáltott le az emeletről Gina.

- Egy pillanat! – válaszoltam, majd megfogtam a pulton heverő készüléket, és futólépésben siettem fel hozzá. Elég meggyötört volt az arca, és látszott rajta, hogy nem tudja, hogy mitévő legyen.

- Felhívom az orvost. Fogalmam sincs, hogy mit csináljak vele. – rázta a fejét, és már tárcsázta is az említett személy. – Menj be hozzá, kérlek. Nem akarom, hogy gyedül maradjon. És beszélj vele! – nyomatékosította az utolsó mondatot, de én egyáltalán nem értettem. Olyan mintha pontosan

- Rendben. – bólintottam, majd elindultam Sierra és Brian közös hálószobája felé. Eddigi tudomásom szerint Cameron van bent nála, de az is lehet, hogy már egyedül hagyta a nővérét. Én legalábbis ebben bízom.

Mivel a lányt nem találtam a szobában, ezért egyből a fürdőszobába mentem, ahol meglepetten vettem tudomásul, hogy Sierra a vécékagyló fölé görnyedve ült és időnként halkan szipogott egyet. Könyökével az ülőkén támaszkodott, és tenyerét a homlokán nyugtatta.

- Jól vagy Sierra? – kérdeztem aggódva, majd leguggoltam mellé, és a kezemet óvatosan a vállára helyeztem.

- Őszintén? – kérdezte, és látszott rajta, hogy egészen megviseli a helyzet. Bólintottam, ezzel jelezve, hogy igen a válaszom a feltett kérdésére. – A lehető legpocsékabbul vagyok. Azt sem tudom, hogy képes leszek-e felállni innen.

- Istenem. – suttogtam. – Úgy segítenék, de fogalmam sincs, hogy hogyan.

- Ezen nem tudsz. – jegyezte meg lemondóan, ám mégis mosolygott.

- Hogy érted ezt?

- Maggie, érthető, hogy rosszul vagyok. Nem is vártam mást. Fel voltam erre készülve. – magyarázta titokzatosan, miközben nekidőlt a mögötte lévő szennyes kosárnak és a lábait felhozta maga elé.

- Sierra, még mindig nem értelek.

- Még nem mondtam el Brian-nek, mert nem mertem. Mindenképpen ma akartam közölni vele. Hiszen ez alapból egy nagyon fontos nap a számunkra.

- Sierra, kérlek! – könyörögtem már neki, mert egyáltalán nem voltam képben, hogy mi is van most.

- Maggie, hamarosan nagynéni leszel. – mondta halkan, mégis olyan kedves, boldog hangon, hogy hirtelenjében megszólalni sem tudtam. Kezét a hasára simította, én meg csak bámultam rá megszeppenve.

- Micsoda? Te... te... - mutogattam rá, majd a hasára, mert a meglepettségemben egyetlen hang sem jött ki a torkomon.

- Terhes vagyok. – bólintott. – És tudom, hogy korai meg minden, de egyszerűen annyira hihetetlen és egyben annyira boldogító érzés, hogy azt el sem tudom mondani neked.

- Huh! Akkor ezért vagy ilyen rosszul ma reggel. Én meg azt hittem, hogy valami nagy bajod van. – sóhajtottam fel. – El sem hiszem Sierra! Istenem, gratulálok! Nagynéni leszek! – kiáltottam fel boldogan, majd megöleltem a leendőbeli sógornőmet, aki elnevette magát a reakciómon.

- Annyira örülök, hogy így reagáltál. Nagyon tartottam attól, hogy Brian családja el fog ítélni emiatt is. Nem elég, hogy ilyen hamar elvetetem magam, még terhes is lettem. – mondta szomorúan.

- Ne is gondolj ilyenekre. Hallod? Hidd el, hogy mindenki örülni fog ennek a csodálatos hírnek. Bár nem értem, hogy miért nem mondtad el egyből a bátyámnak, hiszen biztos nem fog örülni annak, hogy eltitkoltad előle.

- Tudom, de sosem volt elég bátorságom elmondani neki. Mi van akkor, ha Ő nem fogadja majd olyan jól a hírt, mint? Mi van, ha nem is örül a babának?

- Azt hittem, hogy ismered már annyira a bátyámat, hogy tudd, mindig is nagycsaládot szeretett volna. Imádja a gyerekeket, és biztosan örülni fog neki, hogy várandós vagy. Emiatt nem éri meg idegeskedni. – világosítottam fel. – A végén még ártasz a babának, és az már nagyon is az én ügyen lesz. Aztán az én még meg nem született keresztlányommal óvatosan kell ám bánni.

- A keresztlányoddal? Oh, hogy te már előre érzed, hogy kislány lesz.

- Pontosan. – bólintottam mosolyogva, majd még egyszer megöleltem. – Annyira örülök Neked Sierra, komolyan!

- Köszönöm Maggie!

- Megérkeztünk Csajok! Hol van az ara? – hallottuk meg Madison hangját a szobából, majd egy pillanat múlva már a fürdőszoba ajtajában is állt. – Hát ti meg mit kerestek a földön? És Sierra miért vagy ennyire sápadt? – meg sem várta, hogy válaszoljunk, folytatta tovább. - Istenem! Mennyi dolga lesz itt a sminkesnek! Hannah is úgy néz ki, mint a mosott szar! – mutatott a mögötte álló lányra, aki gyilkos pillantást vetett Madison-ra, míg mi, többiek csak elnevettük magunkat.

- Nem tudom, hogy milyen meghitt pillanatot zavartunk meg, de fél óra múlva itt lesz a sminkes és a fodrász. – magyarázta Emily, miközben Sierra és én felsegítettük egymást a földről.

- Szerintem én fogat mosok! – jelentette ki Sierra, mire én elnevettem magam. – Valaki szólna anyámnak, hogy jól vagyok? Tuti felhívta már az orvost, miközben semmi bajom. – morogta, majd a mosdókagylóhoz érve levette a fogkeféjét a polcról, fogkrémet tett rá, majd elkezdte sikálni a fogait nem is foglalkozva velünk.

- Oké, akkor én lemegyek és megkeresem Ginát! – jelentettem ki és elindultam az ajtó felé, de előtte megtorpantam. – A ruhák a vendégszobában vannak a többi kiegészítővel együtt, azt segítenetek kellene levinni a nappaliba, mert nem fogunk elférni egy szobában. A fodrász ebben a hálószobában, míg a sminkes az én szobámban lesz. Minden érthető? – vettem át a vezető szerepét egy pillanat alatt, mire a lányok elnevették magukat.

- Persze főnök, mindent értettünk! – kacsintott rám Madison.

- Helyes. – jegyeztem meg vigyorogva, majd elhagytam a szobát, de még hallottam, ahogy a lányok elindulnak a vendégszoba irányába.

Ginát a nappaliban találtam meg, és hatalmas kartondobozokat pakolt az étkezőasztalra. Akkor ezek szerint megérkeztek a csokrok. Mellé siettem, és felnyitottam az egyik dobozt. A virágcsokrok vörös és fehér színben pompáztak. Gyönyörűek voltak. Sokkal szebbek élőben, mint a képeken, pedig Sierra ettől tartott a legjobban.

- Azok a virágok? – hallottam meg Sierra kérdését a lépcső felől, de mire válaszoltam volna neki Ő már régen az egyik dobozban turkált, és kiemelt egy csokrot, majd mélyen beleszippantott. – Milyen szépek! – ámuldozott.

- Igen, valóban jól sikerültek. – mosolyodott el Gina, miközben a köntösben flangáló holt sápadt lányára nézett. A csöndet hirtelen a csengő hangja töltötte be, ami kirángatott minket a virágok tanulmányozásából.

- Kinyitom! – mondtam, majd elindultam az ajtó irányába, hogy beengedjem az újonnan érkezőket.

A fodrász és a sminkes percre pontosan érkeztek, ezért nem kell annyit idegeskednünk, hogy időben elfogunk-e készülni. Betessékeltem Őket a nappaliba, ahol bemutatkoztak az immáron itt lévő lányoknak, majd természetesen Sierrának és Ginának is, végül a menyasszony pedig feltessékelte Őket az emeletre, és megmutatta neki, hogy melyik szobába tudnak majd berendezkedni. A lányok a saját nevükkel ellátott ruhatárolókat kezdték el kizipzárazni, amikor megjelent Cameron, az öltönyével a kezében, majd miután egy puszit nyomott az anyja arcára, és elköszönt a lányoktól hamarosan távozott is. Egy pillantást sem pazarolt rám. És talán ez esett legrosszabbul.

❁❁❁

A lányokkal mi mindannyian indulásra készen voltunk, és már csak Sierrára vártunk, aki éppen ebben a pillanatban sétált le az emeletről, Madison-nal a nyomában, aki a ruha uszályát tartotta. Gina most ért vissza, mivel az előbb kísérte ki a sminkest és a fodrászt, és amikor megpillantotta a lányát teljes pompában, azonnal a szája elé kapta a kezét. Mindenki ámuldozva nézte a gyönyörű menyasszonyt, aki lassú léptekkel közelített felénk, majd édesanyjához lépett, és szorosan átölelte. Gina pedig nem bírta már tovább abban a pillanatban elsírta magát. Mindenki meghatódva nézte a csodálatos anya-lánya pillanatot. És ilyenkor gondol bele az ember, hogy mennyi munka van mögötte, hogy mennyi álmatlan éjszakát töltött tervezgetéssel, hogy mennyi zsákutcába futottunk a szervezés során. De mindezek mögött ott van az, amikor mindennek a munkának láthatod a gyümölcsét, amit valamilyen szinten te magad hoztál létre. Majd ránézel a lányra, akiről a mai nap szólni fog, és elmosolyodsz, hiszen te is benne voltál abban, hogy ez a nap a legtökéletesebb legyen mindenki számára. Ha valaki a közel jövőben meg fogja kérdezni, hogy ezt a napot sikeresnek könyvelhetem, akkor én mosolyogva azt fogom válaszolni, hogy: „Igen!". És, hogy miért? Mert ez a nap változtatta meg teljesen az életemet. Egy pillanat alatt minden, amit a múltban éreztem, tettem, akartam az már a múlté. Ezen a napon kezdődött el Maggie White új élete.

Kedves Olvasóim!

Igen, tudom. Most is sikeresen elkéstem a következő fejezet publikálásával. De mentségemre szóljon, hogy én tegnap fel akartam tölteni, csak volt egy-két zavaró tényező, ami megakadályozott ebben. De ma, így este kilenc óra után csak sikerült megvalósítani a tegnapi terveimet. Kivéve egyet. A díjat még mindig nem sikerült megírnom, és nagyon is szégyellem magam emiatt, de teljesen kiment a fejemből. Szóval remélem nem haragszik az illető, akitől kaptam, de valószínűleg csak vasárnap, viszont az is lehet, hogy szerdán teszem fel.

Ha tetszett ez a rész, akkor nyomj egy vote-ot rá, vagy tudasd velem a véleményedet a komment szekcióban! Kellemes délutánt Mindenkinek!

Puszi: ღTündiღ