Mikor megérkeztünk Derek lakására, már jártasan rohantam fel az emeletre. Levettem a cipőm és egy nagy puffanással vetettem le magam a kanapéra.

- Mit szeretnél csinálni? - csukta be az ajtót és letette a cuccom az előszobába.

- Nekem mindegy. Az is jó, ha csak beszélgetünk. - vontam vállat egy nagy mosoly kíséretében.

- Miért vagy ennyire boldog? - nézett rám édesen és leült mellém.

- Nem tudom. Csak. - néztem fel rá.

- És miről szeretnél beszélgetni? - vett az ölébe kedvesen.

- Nekem mindegy. Csak csináljunk valamit... Együtt. - suttogtam az utolsó szót és lehajtottam a fejem.

- Mondtam már, hogy imádlak mikor zavarban vagy? - suttogta a fülembe és egy édes csókot nyomott a nyakamra, amitől teljes mértékben kirázott a hideg. Az előző csókot még több követte és én már egyáltalán nem tudtam neki ellenállni, de nem is akartam.

- Utálom, hogy ekkora előnyben vagy... -túrtam bele hajába.

- Ugyan miért zavar? - nevetett fel és az egyik hajtincsemmel kezdett el játszani, mint macska a gombolyaggal.

- Te ha jól tudom, inkább a kutyák családjába tartozol és nem a macskákéba. - nevettem fel.

- Imádom a vörös hajad. Olyan, mint az erdő ősszel. - válaszolta.

- Ez kedves. - mosolyodtam el és már ajkaihoz hajoltam, hogy egy édes csókot nyomjak rájuk, de ebben a pillanatban valaki rátenyerelt a csengőre - Vársz valakit? - vontam fel a szemöldököm.

- Nem, de ígérem, hogy nem fog sokáig maradni. - kelt fel óvatosan alólam és az ajtóhoz sétált. Automatikusan a hajamba túrtam és a bútorról néztem, hogy mi folyik körülöttem.

- Peter? Te meg mit keresel itt? - hallottam meg Derek hangját - Most nem alkalmas, hogy itt legyél! - emelte fel a hangját a férfi és egy másodperc alatt olyan lett, mint máskor.

- Nyugi már!  Csak pár cuccomért jöttem. Összeszedem őket és már megyek is. - mentegetőzött Peter és besétált a lakásba - Anne! Hát te? - csodálkozott a férfi.

- Én csak... Megkértem Derek-et, hogy... Segítsen fizikában! - gondolkodtam el és próbáltam nem izgulni, mert azt tuti, hogy Peter meghallotta volna.

- Értem... Akkor csak teljesen véletlenül van izzadság szag a levegőben. - hunyorított ránk - Nem inkább kémiáztatok?

- Ha jól emlékszem azt mondtad, hogy csak pár cuccodért jössz és utána mész is. - mordult fel Derek.

- Jól van na! - nevetett fel az idősebb férfi és 5 perc alatt távozott is, de még mielőtt elhagyta volna a lakást mellém lépett és valamit a fülembe súgott - Én nem vagyok egy árulkodós típus. Nekem elmondhatod, hogy mi van közted és az unokaöcsém között. - húzta egy félmosolyra a száját azzal végleg elment. Értetlenül néztem utána és azon gondolkodtam, hogy vajon ennyire feltűnő-e a kapcsolatunk Derek-kel.

- Nem hallottam, hogy a nagybátyám mit súgott a füledbe, de nem vedd komolyan. Csak azt akarja elérni, hogy pletykálj neki. - ült le mellém Derek és egy fél ölelésbe vonva magához húzott.

- Miért utáljátok ennyire Peter-t? Hallottam már, hogy, hogy beszél róla Stiles is, de én nem értem, hogy miért vagytok vele szemben ennyire zárkózottak. - hajtottam a fejem a mellkasára és beszívtam kellemes illatát.

- Te nem tudod, hogy milyen is Ő valójában. Gonosz és álnok. - köpködte a szavakat Derek.

- Szerintem a szíve mélyén mindenki jó. Ő nem tehet róla, hogy ilyen. - válaszoltam.

- Túl elnéző vagy mindenkivel szemben. - nyomott egy puszit a hajamba a Derek.

- Úgy gondolod? - néztem fel rá.

- Igen. - mosolyodott el és egy édes csókot nyomott az ajkaimra. Kezem hajába vezettem és lehúztam magammal. Egyik erős karjával megtámaszkodott a fejem mellett, a másikkal pedig a derekam cirógatta. Lassan ajkai elhagyták az enyéim és lejjebb vándoroltak a nyakamra.

- Csikiz a borostád... - nevettem fel, mire csak felnézett a szemembe és láttam, hogy egy csalfa mosolyra húzta a száját.

- Levágjam?

- Ne! - ültem fel hirtelen, mire csak felnevetett.

- De, ha zavar...

- Nem zavar! - vágtam szavába - Majd megszokom! Csak kérlek hagyd meg! Úgy imádom. - vallottam be és kezem az említett helyre raktam.

- Nem vagy éhes? A gyomrod nem sokára korogni fog. - mosolyodott el Derek és ebben a pillanatban az is lett, amit mondott.

- Jós is vagy? Honnan tudtad? - nevettem fel.

- Csak tippeltem. - kapott fel az ölébe és a konyha felé vettük az irányt.

- Nem szeretem, hogy egyes dolgokat gyorsabban tudsz meg, mint én... Ez így csalás. Én nem "hallgatózom". - forgattam meg a szemeim.

- Ha szeretnéd, akkor nem teszem. - nézett mélyen a szemembe - Igaz majd nehezen, de megállom majd valahogy. - nyomott egy puszit a homlokomra. Óvatosan letett a földre és neki látott a vacsora elkészítésének.

- Te főzni is tudsz? - léptem mellé és elbűvölve néztem, ahogy a késsel bánik.

- Fogjuk rá. - nevetett fel.

- Hol vannak a poharak? - kérdeztem, mire Derek kinyitotta a fejem felett lévő szekrény ajtaját. Levettem egy poharat és a hűtőhöz léptem, majd kivettem belőle egy doboz almalevet.

- Te is kérsz? - fordultam a férfi felé, aki csak megrázta a fejét, jelezve, hogy nem.

- Örülök, hogy ennyire otthon érzed magad és nem vagy olyan, mint a lányok 95 százaléka. - magyarázta aprítás közben.

- Honnan veszed, hogy nem vagyok olyan? - vontam fel a szemöldököm és a hátammal a pultnak dőltem.

- Onnan, hogy tök lazán idejöttél, kinyitottad a hűtőt és kiszolgáltad magad. Szeretem, mikor valaki ilyen és nem kéreti magát. Szereted a halat? - kérdezte hirtelen.

- Öhm igen... - nyögtem ki és Derek előző mondatán gondolkodtam.

- Szeretek enni. Szóval, ha csak titkolnám előled, azzal én szenvednék. - nevettem fel.

- Olyan különleges vagy. És én pont így szeretlek. - hagyta ott a munkát és gyorsan elém lépett. Egy édes csókba forrasztotta össze ajkainkat, de akkora sebességgel, hogy szinte el sem jutott a tudatomig, hogy mi folyik körülöttem Még a kezemben tartott poharat is alig tudtam letenni. Ujjaim óvatosan hajába vezettem és visszacsókoltam. Az ereimben a vér elkezdett pezsegni és alig bírtam magammal.

- Ugye itt alszol? - suttogta.

- Úgy terveztem. - nevettem el magam.

- Remek. Én is pont így gondoltam. - folytatta ajkaim ostromát Derek. Mikor nagy nehezen elvált tőlem, újra neki látott a főzésnek. Elfogyasztottuk a vacsorát és Derek ágyat vetett nekem.

- Elmegyek zuhanyozni, rendben? - kérdeztem és felvettem a nekem kikészített törölközőt.

- Rendben. - mosolyodott el. Beálltam a zuhany alá és jól esett, ahogy a hideg víz végig folyt a testemen. Nem ártott, hogy valami lehűt. Olyan boldog talán még soha nem voltam. Derek mellett, minden olyan más volt. Végre azt éreztem, hogy van valaki, akiben teljes mértékben megbízhatok és, aki védelmet nyújt nekem.

Mikor végeztem mindennel elzártam a csapot és egy törölközőbe csavartam magam. Tipikus hibát követtem el azzal, hogy elfelejtettem magamnak ruhát hozni, pedig úgy készültem, hogy ma itt alszom. Óvatosan kidugtam a fejem a fürdőből.

- Derek! - kiáltottam.

- Igen? - jelent meg egy pillanat alatt előttem félmeztelenül. Hirtelen nem tudtam semmit se mondani, annyira lekötötte a figyelmem a kigyúrt és erős felsőtest. Megráztam a fejem, hogy elzavarjam a gondolataim és végre a férfi szemeibe tudtam nézni.

- Nincs véletlenül egy pólód, amiben aludhatnék? - haraptam bele alsó ajkamba.

- Csak nem felejtetted otthon? - húzta az agyam és összefonta maga előtt a kezeit, hogy még jobban kiemelje jól kidolgozott mellkasát.

- De... De esküszöm, hogy nem direkt. - védtem magam.

- Elhiszem. - nevetett Derek és elindult a ruhásszekrénye felé. Kivett belőle egy fekete pólót és felém dobta - Kell még valami? - mosolyodott el - Láttalak már törölközőben. Kijöhetsz. - nézett rajtam végig.

- Van egy fölös... Alsód? - nyögtem ki, mire elkaptam az újabb ruhadarabot, amit felém küldött - Köszönöm. - válaszoltam hálásan és becsuktam az ajtót. Gyorsan felvettem a ruhákat és kisétáltam a nappaliba. Láttam, amint a férfi végig mér és megnyalja alsó ajkát.

- Ne nézz így! - dobtam fel egy párnát, ami kezembe akadt, de Ő egy gyors mozdulattal kitért előle.

- Korábban kell felkened ahhoz, hogy gyorsabb legyél nálam. - állt fel és tudtam, hogy elkezd majd felém futni, így megelőztem és a lépcső felé vettem az irányt. Felrohantam az emeletre és a férfi szobája felé vettem az irányt. Becsuktam az ajtót és belülről nyomtam, de, amint Derek megérkezett, egy határozott mozdulattal bejutott a hálóba. Egy hatalmas mosollyal az arcomon elkezdtem hátrálni és az ágy mögé sétáltam.

- Azt ugye tudod, hogy nem menekülhetsz előlem? - kérdezte és édesen rám nézett.

- Tudom. - suttogtam. Ekkor elindult felém, gondoltam átmászok az ágyon, de elkapta a lábam, és kihúzta a testem alól.

- Akkor miért húzod ki a gyufát?

- Szeretek a tűzzel játszani... - ejtettem ki ajkamon ezt a mondatot és lehunytam a szemem, ám mikor kinyitottam egy másik helyen voltam.

Egy tükör előtt álltam és viszonylag sok időbe telt, hogy felfogjam hol vagyok. Végig néztem magamon és tetőtől-talpig fekete ruha borította vékony testem. A nyakamban egy vékony kereszt lógott, arcomat pedig fekete fátyol takarta el.

- Asszonyom! Kérem jöjjön! Az Ura már várja lent a hintónál! - hajolt meg egy szolga. Lassan megfordultam és követtem a lányt, akinek ha jól emlékszem Monica volt a neve. Kisétáltam a kastélyból és az udvaron megcsapott a szemembe sütő napsugár. Beszálltam a kocsiba és Derek mellett találtam magam.

- Hogy vagy kedvesem? - kulcsolta össze az ujjainkat, de nem értettem, hogy miért vagyunk mind a ketten gyász ruhában. Nem akartam, hogy hülyének nézzen, ezért olyat kérdeztem, ami nem feltűnő.

- Hol van a fiam? - néztem rá. Láttam, hogy a szemeiben könnyek gyűlnek, majd egy lassú mozdulattal magához húz.

- Úgy sajnálom, Anne... - suttogta a fülembe.

- Hol van a fiam? - kérdeztem hangosabban és egy kicsit eltoltam magamtól.

- Nem emlékszel? A vadászházban volt a tűzvész ideje alatt. A fiúnk bent ragadt és nem jött ki onnan. Az Ő temetésére megyünk. - törtek elő belőle a könnyek és ilyennek még soha nem láttam.

- Istenem... - nyögtem, de ebben a pillanatban belőlem is előtört a zokogás. Elérkeztünk egy kriptához, ahol egy apró kis koporsó várt arra, hogy eltemessék. Lehunytam a szemem, hogy ne lássák mennyit sírtam és óvatosan követtem a férjem, aki bevezetett egy kápolnába. Leültünk az első sorba és arra vártunk, hogy elkezdődjön a ceremónia.

- Derek!

- Igen?

- Félek! - suttogtam magam elé és nem néztem a férfi szemeibe.

- Én is... -vallotta be és óvatosan megsimogatta a kezeim.

- Miért pont velünk történt ez meg? - kérdeztem újra, de éreztem, hogy egy nagy gombóc növekszik a torkomban, ami meggátol a beszédben.

- Nem tudom. Talán büntetés. - válaszolta a férfi. Ekkor belépett a pap és mögötte két erős ember hozta a kis koporsót, amiben a fiúnk maradványai lehettek. Lezajlott a mise és mindenki kivonult családi kriptához, ahol az egyik kis "fiókba" lassan behelyezték Peter koporsóját. Ebben a pillanatban felszakadt bennem minden és egy hatalmasat kellett kiáltanom ahhoz, hogy ne haljak meg ott helyben a fájdalmaimban. A szemem sarkából láttam, hogy mindenki engem néz, de nem érdekelt.

Éktelen hangos zokogásban törtem ki és ha Derek erős karjai nem tartanak meg, akkor összeestem volna. Néhány erős férfi egy nagy kővel zárta el a külvilágtól a koporsót. A gránitra nem sok minden volt írva.

Peter Hale 1815 - 1819

Ekkor teljesen elvesztem. Lehunytam a szemem, ám mikor kinyitottam Derek hajolt fölém és két erős karján támaszkodott a fejem mellett.

- Anne! Minden rendben? - fürkészte arcom és aggodalmat fedeztem fel vonásaiban.

- Én...

- Miért lett hirtelen könnyes a szemed? Jól vagy? - húzott fel és lassan felültem.

- Nekem... Én...

- Kérlek mondd el, hogy mi van veled! - ült le mellém a férfi és a tekintetével engem fürkészett. Felnéztem szemeibe és egy nagy levegőt vettem, majd újra lehajtottam a fejem és az ujjaim kezdtem el tördelni.

- Van egy álmom... Ami már egy ideje folytatódik... De nem értem, hogy hol vagyok, hogy miért vagyok ott... - nyögtem ki.

- Az 1800-as években vagy? - kérdezte halkan Derek, mire felkaptam a fejem.

- Igen...

- Én is benne vagyok?

- Igen... 

- A feleségem vagy? - hunyta le a szemét, mire megdöbbentem.

- Igen... - halkultam el a szó végére és a kezem a férfi arcára raktam. - Honnan tudod mindezeket?

- Onnan, hogy nekem is vannak ilyen álmaim. - suttogta. Hirtelen nem is tudtam erre semmit se mondani, csak bámultam magam elé. Kezem az övéire vezettem és lassan összekulcsoltam.

- Anne! Mi folyik itt? Mi történik velünk? - nézett rám fájdalmasan Derek, mire csak egy égető csókot nyomtam ajkaira válasz helyett...

Sziasztok!

Nagy hiány után megjöttem, de boldogan jelentem, hogy még élek és nem haltam meg! Remélem tetszett ez a rész is, ha igen, akkor kommenteljetek és csillagozzatok!

xxx Nusi

2017. 02. 11.

Ui.: Ma van a nagyim szülinapja!❤