Mikor felébredtem, idegesen kapkodtam a levegőben.

- Hééé! Nyugi! - fogott le egy kéz, amitől hirtelen nyugalom szállt végig a testemben. Felnéztem az illetőre és teljes mértékben elakadt a lélegzetem.

- Kara! - borultam a lány nyakába, aki viszonozta az ölelést. - Minden rendben van?! Mi történt veled? - faggattam és muszáj volt megtapogatnom az arcát, hogy felfogjam tényleg ő ül itt most velem szemben.

- Persze! Ha te és Lydia nem segítetek, akkor most nem lennék itt, de kérlek engedd már el az arcom, mert letéped rólam a bőrt. - nevette a lány. Szavai hallatán eszembe jutott, hogy mi történt velem és, hogy mit álmodtam. - Anne! Jól vagy? - fogta meg a vállam.

- Persze... Csak... Tegnap mikor rohamom volt, elestem és szerintem bevertem a fejem. - hazudtam és, hogy még hitelesebb legyen a játékom a halántékomhoz kaptam.

- Értem... - törődött bele Kar, mert tudta, hogy most nem fog sok mindent megtudni - Menjünk le! Stiles és Scott biztos izgulnak már érted. - fogta meg a kezem és felhúzott az ágyról.

- Milyen erős lettél! - csodálkoztam és csak akkor esett le, hogy miért - Kara! Te... Te is vérfarkas vagy?! - meredtem rá, mire csak kedvesen kinevetett.

- Igen, de ezen mi olyan fura? Scott, Derek és Peter is az. - nevetett.

- Ez igaz, de... Rólad, valahogy nem tudtam volna elképzelni... - suttogtam.

- Nyugi... Attól, hogy az erőm és néhány képességem megváltozott, még ugyanolyan jó barátok leszünk, mint régen. - simogatta meg a vállam, majd egy szoros ölelésbe vont. Óvatosan lesétáltunk a lépcsőn és a konyhában egy csomó emberrel találkoztunk.

- Anne! Hát jól vagy! - pattant fel Peter és kedvesen megvizsgált, hogy biztosan minden rendben van velem.

- Igen... Jól vagyok... - makogtam, majd félénken Derek-re néztem, aki nem nagyon mutatott ki semmi érzelmet, de láttam a szemén, hogy azért ő is pont ugyanúgy aggódik értem, mint a többiek. Sőt! Talán még egy kicsit jobban is.

- Engedj már ide Peter! - hallottam meg a bátyám hangját.

- Maradj már nyugton egy percre Stilinski! Vagy megharaplak és akkor a falkám tagja leszel! - vicsorgott rá az idősebb férfi.

- Na már csak az hiányzik... - forgatta meg szemeit Stiles.

- Hagyjátok már abba! Rém idegesítő, hogy állandóan civakodtok! - választottam szét a két vitatkozó embert.

- Igaza van... - kortyolt bele a teájába Scott.

- Nem kértünk tanácsot... - szólt vissza egyszerre Peter és a bátyám. Leültem az egyik székre és töltöttem magamnak egy csésze forró italt.

- Visszatérve az eredeti témához! - szólalt meg Lydia - Nem hagyhatjuk, hogy egy vámpír keserítse meg a mindennapjainkat! - vázolta a helyzetet, de annyira hirtelen ért a kijelentés, hogy félrenyeltem az italom és hatalmas köhögésbe kezdtem.

- Micsoda??? Vámpír??? - nyögtem ki, mikor már rendesen tudtam levegőt venni.

- Igen, de majd mindent elmondok... - morogta Derek. Érdeklődve felvontam a szemöldököm, mire csak egy tipikus "Derek nézést" kaptam válaszul.

- Azt javaslom, hogy mindenki menjen most haza és pihenjen egyet. - gondolkodott logikusan Scott. Abban a pillanatban senkinek nem volt jobb ötlete, így hallgatva a fiúra, mindenki elindult. Szememmel Derek-et kerestem, aki némán haladt a tömeggel. Utána akartam menni, de jobbnak láttam, ha nem teszem.

- Kara! Itt alszol ma? - vontam fel a szemöldököm.

- Igen! Csak hazamegyek egy-két cuccért. - mosolyodott el a szép lány.

- Rendben! Akkor megágyazok a szobámban neked! - válaszoltam.

- Anne! - hallottam meg bátyám hangját.

- Igen?

- Elviszem Scott-ékat. - vette fel a kocsikulcsát Stiles az asztalról és lassan mindenki elhagyta a házat. Mivel senki nem maradt velem, neki láttam megágyazni a hálómban. Elővettem a matracot, az ágyneműket és a huzatokat és mindent előkészítettem Kara érkezéséhez. Mivel hamar végeztem, gondoltam elmegyek zuhanyozni.

Megnyitottam a csapot a kádban és beálltam a meleg víz alá. Leírhatatlanul jól esett, hiszen már ősz volt és kint is egyre hűvösebbé volt az idő. Nem akartam sokáig lubickolni, így hamar elzártam a vizet és megtörölköztem. A törölközőt magamra csavarva sétáltam vissza a szobámba, ám mikor megérkeztem a helyiségeb, megcsapott a hideg levegő. Az ablakom ugyanis tárva-nyitva volt.

- A francba... - bosszankodtam és átvágtattam a szobámon, hogy becsukjam az ablakot. Mikor megfordultam, hirtelen egy férfi alakkal találtam magam szembe.

- Derek! - ugrottam egyet ijedtemben.

- Nyugi! Csak én vagyok... - lépett hozzám közelebb.

- Mit keresel itt? - suttogtam, mintha bárki is meghallhatta volna.

- Hozzád jöttem. - simított végig az arcomon gyengéden.

- Azt gondoltam... - nevettem fel kedvesen - De miért?

- Csak, hogy lássalak... - húzta egy édes mosolyra a száját.

- Ez nagyon kedves tőled. - mosolyodtam el és kezem mellkasára raktam.

- Kérdezném, hogy alszol-e ma nálam, de tudom, hogy mit mondanál... - forgatta meg a szemeit.

- Ezt most lekésted... - nevettem fel - De holnap úgyis péntek van, szóval... Ha nagyon szeretnéd, akkor aludhatok nálad... - rajzoltam köröket izmos felsőtestére.

- Én benne vagyok, de Stiles-nak mit fogsz majd mondani?

- Azt, hogy valamelyik barátnőmnél alszok. Nyugi! Nem lesz nehéz elintézni. - forgattam meg a szemem és ebben a pillanatban esett le, hogy rajtam csak egy törölköző van. - Jajj! - léptem el tőle és a rajtam lévő ruhadarabot még szorosabban magamhoz szorítottam.

- Eddig nem is tűnt fel? - nevetett ki a férfi.

- Nem, de...

- Akkor most miért zavar? - mosolygott tovább a szenvedésemen.

- Mert talán nem illene így lennem előtted. - vágtam vissza.

- Nekem, mindenhogyan tetszel. - suttogta és közelebb jött hozzám. Éreztem, hogy a szívem egyre hevesebben ver és nem tudtam ellene tenni semmit. Ráadásul az a gondolat, hogy ő ezt mind tudja, még jobban zavarba hozott.

- Te ezt miért élvezed ennyire? - háborodtam fel és tudtam, hogy tudja, hogy mire gondolok.

- Én ezt nem élvezem. - nevetett fel.

- Aha... Persze... - forgattam meg a szemeim és a szekrényemhez léptem, hogy elővegyek magamnak egy új pizsamát. Kivettem egy trikót és egy hosszú nadrágot, majd Derek-re néztem - Legalább fordulj el! - néztem rá szúrós szemekkel. A férfi mosolyogva vett egy száznyolcvan fokos fordulatot, én pedig gyorsan felvettem a ruhámat - Rendben! Kész vagyok! - simítottam magamon végig, mire Derek újra rám emelte tekintetét.

- Nekem az előző szetted sokkal jobban tetszett. - lépett felém édesen és egyik kezét az arcomra helyezte.

- Ebből látszik, hogy egy igazi férfi vagy... - nevettem el magam.

- Te vagy a mindenem. - suttogta és akaratom ellenére is a tekintetem ajkaira csúszott. Éreztem, hogy szája egyre jobban közeledik az enyém felé. Nem akartam neki ellenállni és már csak alig volt köztünk pár centi. Lehunytam a szemem és úgy vártam, hogy beteljesedjen a tökéletes pillanat, de valamiért mégsem történt meg. Gondolataimból Derek halk hangja zökkentett ki.

- Jött valaki... - szagolt bele a levegőbe - Kara itt van... - engedett el.

- Menj! A végén még meglát! - löktem el egy kissé magamtól.

- Akkor holnap a suli után érted megyek, jó? - lépett ki féllábbal az ablakon.

- Ne! Ne gyere elém, mert még a vak is észre veszi, hogy van köztünk valami. Majd én átsétálok. - léptem mellé.

- Anne! Vámpír van a városban! Nem fogom engedni, hogy egyedül sétálj az erdőben! - suttogta idegesen.

- Derek! Nem lesz semmi bajom! Ígérem! - csitítottam le és egy gyors puszit nyomtam a homlokára. A férfi idegesen morgott egyet és elhagyta a házat. Becsuktam az ablakot és úgy tettem, mintha misem történt volna. Mivel nem tudtam, hogy a vérfarkasok mennyire hagynak maguk után szagot, befújtam magam a dezodorommal és pont ebben a pillanatban toppant be a szobámba Kara.

- Na hellóka! - mosolyodott el kedvesen.

- Szia! - öleltem meg.

- Hoztam kaját! - emelt fel egy nejlon szatyrot, ami tele volt mindenféle rágcsálnivalóval.

- Szuper! - lelkesedtem és hoztam fel a konyhából innivalókat.

***

A mai napom alapból nem lett volna annyira vészes, de ha kipécéz magának a tesi tanár, akkor nincs nagyon sok esélyed az életre. És mit ne mondjak... Én nem vagyok a legsportosabb ember... Pont, mint a bátyám.

- Stilinski! - kiáltotta Finstock edző, mire Stiles-szal egyszerre kaptuk fel a fejünket!

- Most melyikünkre gondol? - kérdezte testvérem lihegve, mire nem tudtam felelni, mert épp kiköpni készültem a tüdőm.

- Anne! - szólalt meg újra a férfi, mire csak lehunyt szemmel elé kocogtam.

- Itt vagyok! - támaszkodtam meg a térdeimen.

- Én értem, hogy biológiailag nagyon hasonlóak vagytok azzal a lökött ikreddel, de légy oly kedves és az én kedvemért egy picit szedd össze magad! Ennyire béna nem lehetsz! - nézett rám lesajnálóan a férfi - Gyakorlásképp egész órán futni fogsz a pálya körül! - adta ki a feladatot, mire nekem kihagyott egy ütemet a szívem. Minek kell engem ennyire szívatni?

Nagy duzzogva neki láttam a feladatnak és elkezdtem futni a pályakörül. Szomorúan néztem, hogy addig a többiek boldogan játszanak, míg én szerencsétlen rohangálok.

Végre vége lett ennek az órának is és amilyen gyorsan csak tudtam átöltöztem, hogy minél előbb érhessek Derek házához. Összeszedtem minden cuccom és már kiléptem volna az iskola kapuján, mikor utánam szólt valaki.

- Anne! Van kedvem ma nálam aludni? - szaladt utánam Kara.

- Mi? - sokkoltam le.

- Tudod! Átjössz és nálam töltöd az estét, eszünk, iszunk, pletykálgatunk a fiúkról... - magyarázta barátnőm.

- Tudom, hogy mit jelent, csak az a baj, hogy ma este... Nem érek rá... - vallottam be.

- Mi? Ne már! Anne! Péntek van! Nem hiszem el, hogy ma is valami programod van... - csüggedt le Kara.

- Figyelj! Fontos dolgom van és sajnos nagyon sürgős, de majd megbeszélünk egy jobb alkalmat, oké? - fogtam meg a vállát.

- Rendben, de akkor ma kénytelen vagyok Scott-tal lenni... - fintorgott, mire felnevettem.

- Scott kedves és rendes báty, szóval nincs okod arra, hogy szomorú legyél. - válaszoltam nevetve.

- Tudom, csak jobb lett volna veled.

- Majd máskor. - simogattam meg a felsőkarját - Most mennem kell. - öletem magamhoz barátnőm és sarkon fordultam. Úgy tettem, mintha haza mennék, de mikor már tudtam, hogy nem láthatnak, az erdő felé vettem az irányt. Beraktam a fülembe a fülhallgatóm és elkezdtem lejátszani az egyik kedvenc számom. Alig sétáltam pár percet, hirtelen egy kar érintett meg. Ijedtemben majdnem összeestem, de mikor megfordultam minden félelmem elszállt.

- Veszélyes zenét hallgatva sétálni, főleg ha az erdőben vagy. Még nem mondta az apád? - szúrt le Derek, de nem tudtam komolyan venni.

- Az emberek ijesztgetése pedig büntetéssel jár... - forgattam meg a szemem.

- Mondtam neked, hogy nem szabadna egyedül jönnöd, de te kiharcoltad, hogy így legyen, erre még a hallásod se használnád egy erdőben? - fonta össze a karjait a férfi maga előtt, amivel még jobban kiemelte jól kidolgozott felsőtestét.

- Lett valami bajom? Nem! Meghaltam? Nem! Szóval nincs okod aggódni... - veszekedtem vele tovább.

- Nem érted te bolond, hogy féltelek?! - fogott meg a vállamnál fogva és egy picit elemelt a földtől. Nem tudtam erre semmit válaszolni és ez nagyon bosszantott. Karjaim nyaka köré fontam és homlokom az övének döntöttem.

- Kérdezhetek valamit? - suttogtam.

- Kérdezz... - enyhült meg.

- Miért nem csókoltál még meg? - sütöttem le a szemem és, ahogy kimondtam a gondolataim, meg is bántam.

- Ennek két oka is van. Az egyik az, hogy mindig megzavart minket valaki. - kezdte, mire bólintottam egy aprót, jelezve, hogy igaza van - A másik pedig az, hogy szeretném,ha minél emlékezetesebb lenne az első. - simított végig az arcomon gyengén és egy óvatos mosolyra húzta a száját.

- Szeretném Derek... Most... - kérleltem, mert már nem bírtam tovább. Egyik napról a másikra megváltoztatott. Még soha nem voltam szerelmes ennyire senkibe. Sőt! Igazán szerelmes még nem is voltam, csak alsóban egy David nevű fiúba, de az is csak pár hétig tartott. De Derek más! Mikor meglátom, mindig hevesebben ver a szívem és olyan dolgokat teszek, amiket épp eszű ember nem. Ám mikor nincs a közelemben, akkor a gondolataim csak körülötte forognak és szinte senki és semmi másra sem tudok koncentrálni.

- Biztos? - húzta tovább az agyam, de láttam, hogy arcán megjelennek azok a ráncok, amelyek azt mutatják, hogy mosolyog.

- Igen... - leheltem édesen szájára, ami egyre jobban közeledett az enyém felé. Lehunytam a szemem, hogy csak és kizárólag annak a pillanatnak tudjak élni. Egy forró ajkat éreztem meg a számon és éreztem, hogy az ereim teljesen kitágulnak. Derek az egyik kezét a derekamra helyezte és ott pihentette, míg én hevesen hajába túrtam. Mintha egy másik világba kerültem volna. Megszűnt körülöttem az idő és a tér. Óvatosan kinyomtam magam, hogy a férfi fölé kerüljek, majd egy határozott mozdulattal a lábaim derekára kulcsoltam. Két kezem közé vettem az arcát és nem akartam, hogy ennek a pillanatnak vége legyen. Mikor azonban mind a kettőnknek elfogyott a levegője kénytelenek voltunk elválni egymástól.

- Ennél emlékezetesebb soha nem lett volna. - suttogtam ajkaira.

- Te vagy az életem Anne! Soha nem tudnám tétlenül nézni, hogy szomorú vagy. - válaszolta Derek. Egy óvatos mosolyra húztam a szám és ajkainkat újra egy csókba forrasztottam össze.

- Szeretlek Derek Hale... - lihegtem és nem bírtam betelni vele...

Sziasztok!

Nem a leggyorsabban, de itt van az új rész... Szerintem nem a legizgalmasabb, de eléggé jelentőségteljes jelenet van benne, főleg a végén. Remélem hamar tudom hozni új részt, de ez természetesen nem csak tőlem függ, hanem az én édes kedves tanáraimtól is :/

Addig is sok-sok puszi!

xxx Nusi

2017. január 15.