Mikor újra kinyitottam a szemem eleinte homályosan láttam és kellett párat pislognom, mire tisztán ki tudtam venni a körülöttem lévő dolgok körvonalait. 

Egy szobában ébredtem fel. Testemet meleg paplan fűtötte és a fejem alatt puha párna helyezkedett el. Óvatosan próbáltam felülni, de csak a harmadik próbálkozásra sikerült, ugyanis testemet minden egyes mozdulat után fájdalom sújtotta. Körülnéztem a helyiségben, aminek a melegét egy kandalló adta. Kint koromsötét volt, de azért halványan lehetett látni az éppen szállingózó hópelyheket. 

Pontosan nem tudtam, hogy kerültem be a házba, de azt sejtettem, hogy ki hozott be. Lassan kitakartam magam, majd magamra kaptam azt a fehér köntöst, ami az ágyam mellett álló fotelon várta, hogy végre valaki belebújjon. Fáradtan kicsoszogtam a nappaliba, ahol Rudolph és Theo laptopoztak. Az utóbbi valamit nagyon olvasott, míg a másik teljesen beleélte magát egy idióta számítógépes játékba. 

- Khm! - köhintettem egyet, mire mind a ketten felkapták a fejüket.

- Anne! - pattant fel a farkas és a két vállamnál fogva magához ragadott. - Hogy vagy? Nem sérültél meg? - mért végig. 

- A körülményekhez képest viszonylag jól vagyok... - mosolyodtam el, hogy valóban megnyugtassam a fiút. 

- Azért nem volt semmi, ahogy elbántál azzal a rusnya döggel. - dicsért meg a szarvas. 

- Nos... Köszönöm. - ráncoltam össze a szemöldököm. 

- Hozok neked egy forró kakaót! Az biztos jót tesz! - rohant el a konyha irányába Theo és én kettesben maradtam a szőke férfival. 

- Annie... Lenne hozzád egy kérdésem! - állította meg a játékát Rudolph és sejtelmesen felém hajolt. - Honnan tudtad, hogy mit kell tenned?

- Én nem tudtam, csak az anyám. - feleltem őszintén. 

- Az anyád? De, hiszen ő meghalt!

- Tudom, de segített nekem! Valahogy belém mászott és átvette az irányítást felettem. - magyaráztam.

- Akkor gondolom nem magadtól tudtál latinul kommunikálni a boszorkánnyal. - dőlt hátra a szarvas. 

- Én latinul beszéltem? - lepődtem meg. 

- Igen. Nem is hallottad? - csodálkozott a férfi is. 

- Nem. Én azt hittem, hogy a "mi" nyelvünkön beszélek vele. - terültem el a kanapén. 

- Ez felettébb érdekes. - tért vissza a játékához Rudolph és ebben a pillanatban lépett be a szobába Theo, kezében egy gőzölgő bögrével.

- Itt is van! - adta a kezembe a csészét a fiú és leült mellém. 

- Köszönöm! - néztem rá hálásan és lassan elkezdtem kortyolgatni a forró italt. 

- Igazán nincs mit! - mosolyodott el a srác és az ölébe vette a laptopját. 

- Mit olvasol ennyire bőszen? - hajoltam hozzá közelebb és a fejem a vállára hajtottam. 

- Hogy, hogyan kell megölni egy boszorkányt. - magyarázta. - Mert én ugye nem rendelkezek olyan képességekkel, mint te. - nevetett fel halkan, mire én is elmosolyodtam. 

- És? Találtál valami használhatót? - kérdeztem. 

- Szerintem igen, de azért beszélek előbb Alan-nel. - rántotta meg a vállát a fiú, majd tovább olvasgatott. 

- Mennyi most az idő Los Angelesben? - vontam fel a szemöldököm és a szarvas felé fordultam. 

- 10 óra az időeltolódás. - nézett fel rám egy pillanatra a férfi vakító kék szemeivel. 

- Rendben... Köszönöm. - hunytam le a szemem, majd a szobám felé vettem az irányt. Előkerestem a mobilom és automatikusan a számomra legfontosabb férfit kezdtem el tárcsázni. Pár csengetés után fel is vette. 

- Szia... - suttogta és éreztem a hangján, hogy borostás arcán egy halvány mosoly jelent meg.

- Szia! Hol jártok? - kérdeztem. 

- Épp most álltunk meg egyet pihenni. - magyarázta. - Tudsz várni egy percet? - kérdezte. 

- Persze. - feleltem zavartan. 

- Stiles! Azonnal szállj le a kocsimról! Nem a tied! És ne most próbálj meg lányokat felszedni! És ne az én camarom-mal! - ordította barátom, mire automatikusan felnevettem és nem nagyon tudtam abbahagyni. - Itt vagyok! - tért vissza hozzám Derek - Most meg min kacarászol? - értetlenkedett. 

- Rajtatok! - töröltem le egy könnycseppet az arcomról. - Gondolj bele, hogy a sógorod lesz. - tettem hozzá. 

- Ez nem vicces! A testvéred egy idióta! - háborodott fel egy kicsit a farkas. 

- Azért annyira nem... - védtem meg a bátyám. 

- De... Csak te már hozzászoktál! - puffogta.

- Lehet. 

- Hogy vagy? - kérdezte aggódva pár csöndes másodperc után. 

- Most már jobban. - feleltem, mert tudtam, hogy tisztában volt azzal, hogy mit is tettem pár órával azelőtt. 

- Te sem vagy teljesen normális... - dorgált meg kissé barátom. 

- Ha úgy nézzük, akkor közülünk senki sem normális. - védtem meg magam. 

- Meg is halhattál volna! - emelte fel kissé a hangját. 

- Ahogy az elkövetkezendő napokban bármikor! - nevettem fel kínosan. 

- Féltelek... - suttogta, de csak alig hallottam meg. 

- Én is téged... - feküdtem el az ágyamon és abban a pillanatban olyan egyedül éreztem magam. Csak Derek-kel akartam lenni. Csak vele akartam foglalkozni, de nem tehettem meg ugyanis több ezer kilométer választott el minket egymástól. 

- De büszke is vagyok rád... - szólalt meg újra. 

- Igen? - dőltem az oldalamra. 

- Persze! Ki mondhatja még el magáról, hogy a barátnője megölt egy boszorkányt? - próbált meg lelket önteni belém. 

- Az apám. - mosolyodtam el. 

- Igen, mert ő is volt olyan szerencsés, hogy kifogta a világ legjobb nőjét. 

- Derek Hale! Te most bókoltál nekem? - ültem fel hirtelen. 

- Igen... Néha nekem is szabad! - nevetett fel kedvesen. - Annie... Mennem kell, mert ha még maradok, akkor a hülye nagybátyám farkast csinál a fél hülye testvéredből. - magyarázta a férfi. 

- Rendben... - sóhajtottam fel és egy nagy puffanással visszadőltem a pihe-puha ágyamba. 

- Szeretlek...

- Én is téged... - mosolyodtam el halványan, majd bontottuk a vonalat. Némán feküdtem a hátamon és csak elképedve bámultam a plafont. Gondolkodtam. Annyi minden volt a fejemben, hogy alig tudtam rendszerezni a dolgokat. Hol kell keresnünk a szarvasokat? Ki fogja nekünk megmondani? Rudolph? Nem úgy néz ki, mint, aki tudja... 

- Majd én segítek! - hallottam megy egy hangot és annyira megijedtem, hogy majdnem lefordultam a magas emelvényről. 

- Te meg ki vagy? - mértem végig a fotelban ülő, szürke hajú, fiatal férfit. 

- Kuu, a Hold istene. - bólintott egyet méltóságteljesen beszélgetőpartnerem. 

- Öhm... És... Mit keresel itt? - nyögtem ki, de igazából nem tudtam, hogy mit kellett volna mondanom. 

- Segíteni jöttem. - mosolyodott el kedvesen. Nem tűnt annak a kapkodós típusnak. Teste nyugalmat és békességet sugárzott. 

- Igen? És miben? - ültem le a sarkamra. 

- Hogy hol vannak elrejtve a szarvasok. - magyarázta. 

- Te tudod? - csodálkoztam el és majdnem félrenyeltem a saját nyálam. 

- Igen. A Hold és a Nap mindent lát. Fényünk mindenhova eljut. - adta meg a választ kedvesen Kuu. 

- De... Miért jöttél? Miért segítesz nekünk? - álmélkodtam tovább. 

- Azért, mert a gonosz boszorkányok és varázslók ellopták a számomra legértékesebb fegyverem. - hajtotta le a fejét az isten. 

- Mi az? - tudakoltam és egyre kíváncsibb lettem. 

- Minden isten, a teremtéskor kapott egy fegyvert, ami leírja az ő személyiségét. Nővérem, Päivä, a Nap istennője egy ékes tűzkoronát kapott. Fivérem, Tähti, aki a csillagok felett uralkodik egy kardot kapott, amelyet az égitestek alkotnak. Én egy botot kaptam, mellyel képes vagyok irányítani a vizeket. Hegyeket mozdíthatok arrébb, óceánokat tüntethetek el. - magyarázta Kuu és én figyelmesen hallgattam. - Ám egy nappal, egy gonosz cselt használva, két gonosz teremtmény, ellopta a fegyverem. 

- És akkor most nem tudsz semmit sem tenni? - értetlenkedtem. 

- Úgy is fogalmazhatunk. Az erőmet is a botom tartalmazza. 

- Azt is? És még miket? - ráncoltam össze a szemöldököm. 

- Az emlékeimet. - hajtotta le a fejét az isten. 

- És azokkal mit tudnak kezdeni Luciferék? - ültem közelebb a férfihoz. 

- Egy istennek komoly emlékei lehetnek. Ha azokat felnyitják, akkor egy csomó olyan tudást kaparinthatnak meg, amit nem szabadna. Ha feltörik a fegyverem, a világnak nem lesz sok esélye az életben maradáshoz. - nézett rám Kuu és nagyon fáradtnak tűnt. 

- És kezdenek az emlékeid eltűnni? - kérdeztem, mire csak egy apró bólintást kaptam válaszul. - Akkor lassan azt is elfelejted, hogy hol vannak a szarvasok! - gondolkodtam hangosan, mire ismét csak egy bólintást kaptam.

- Segítenetek kell, de cserébe én is segítek nektek! - nézett fel rám az isten.

- Ez nem kérdés! - bólogattam hevesen, majd felpattantam és a bőröndöm felé vetem az irányt. - Amúgy... Miért engem látogattál meg elsőnek? - torpantam meg egy pillanatra.

- Ismertem anyádat, de... Sajnos egyre halványabb emlékeim vannak róla... - sajnálkozott a férfi.

- Visszahozzuk őket! Ígérem! - lelkesítettem Kuu-t, majd elővettem egy meleg ruhát. - Átöltözöm, addig itt várj meg! Utána bemutatlak téged a többieknek. - vázoltam fel a tervem az elkövetkezendő 10 perce.

- Rendben. Nem megyek sehova! - suttogta az isten. Gyorsan besiettem a fürdőbe, majd magamra kaptam a meleg pulóvereket és a vastag nadrágot. Hajamat egy erős copfba fogtam és pár perc elteltével, indulásra készen álltam a szobámban.

- Ez gyors volt! - szólalt meg Kuu, mikor visszatértem a hálóba.

- Igyekeztem. - nevettem fel halkan. - Gyere! Menjünk! - nyújtottam a kezem, amit kedvesen elfogadott és együtt kisétáltunk a nappaliba.

- Nem tudom te, hogy vagy vele Theo, de én szerintem elteszem magam holnapra. - hallottam meg Rud hangját.

- Ne tedd el magad sehova! - kiáltottam el magam.

- Mi? - lepődött meg a szarvas. - Miért ne? - csodálkozott.

- Mert dolgoznunk kell! - húztam ki magam és testem mellé állítottam a férfit.

- Ez meg ki? - lepődött meg a flegma állat.

- Nem "ez", hanem ő. Ráadásul nem lennék vele szemtelen, hiszen egy istennel állsz szemben. - vontam fel a szemöldököm.

- Mi? - lepődött meg Theo. - Ilyenek az istenek? - csodálkozott a farkas.

- A finn istenek... Legalábbis. - tette hozzá szerényen a mellettem álló természetfeletti lény.

- Az ő neve itt Kuu, a Hold istene és segítségre van szüksége. - kezdtem bele a bemutatásba.

- Nekünk is segítségre van szükségünk! Nincs időnk holmi finn istenekkel foglalkoznunk! Nekünk is meg van a saját problémánk! - emelte fel kissé a hangját Rudolph.

- Pontosan azt a személyt kell legyőznie, akit nekünk is! Egy oldalon állunk! - védtem meg új barátom.

- De nem vihetjük magunkkal! - mutogatott értetlenül a szarvas.

- De! Ha visszavesszük a fegyverét a boszorkányoktól, akkor olyan ereje lesz, amivel simán győzhetünk! Ráadásul kiszabadítjuk Cupid-ot és Vixen-t. - magyaráztam lelkesen.

- Rendben... Úgyse mondhatok nemet a saját Királynőmnek... - forgatta meg a szemeit Rud és ezzel letudta a veszekedést. 

- Amúgy is az lett volna, amit én mondok, de így jobb. - mosolyodtam el diadalittasan. 

- Te komolyan egy isten vagy? - ébredt fel Theo. 

- Igen. - mosolyodott el a mellettem álló személy. 

- Uram atyám! - dőlt el az ágyon a farkas. 

- És mikor indulunk? - nézett rám a szarvas. 

- Most. - döntöttem el és a csizmám felé vettem az irányt. 

Szia!

Tudom, tudom ez egyáltalán nem volt tőlem fair, de egyszerűen se időm, se ötletem nem volt, hogy ezt a részt, hogyan tudnám megírni. Ám most itt vagyok és van egy ajándékom neked. Mivel holnap lesz Szenteste, és holnap jön a Jézuska, úgy gondoltam, hogy én is szeretnék neked adni valamit, amiért még mindig kitartasz mellettem. Indítanék egy olyan könyvet, amiben novellákat írok annak, aki szeretne kérni magának, természetesen a Teen Wolf-al kapcsolatosan. Ez csak egy ötlet, nem kötelező vele élni. Ám ha mégis tetszik a felvetésem, ezt kérlek kommentben vagy privátban jelezd. 

Szeretlek, 

Nusi

2017. 12. 23.