Mikor kinyitottam a szemem csak a fehér plafont láttam és nem tudtam, hogy hol is vagyok. Hirtelen akartam felülni, de nem ment, mert egy hatalmas fájdalom nyílalt a hátamba, majd később a karomba.

- Áh... - szisszentem fel és automatikusan a fájó ponthoz kaptam.

- Anne? - kérdezte egy hang.

- Apa! - suttogtam és fel akartam kelni, de nem ment.

- Maradj nyugton! Alan azt mondta, hogy ma még ne mozogj! - fogott meg a férfi a vállamnál fogva.

- Mi történt velem? - kérdeztem.

- Leugrottál Derek házának tetejéről, de ő elkapott a karodnál fogva! - kezdte el magyarázni a történteket az apám.

- Ennyire megzúzódott volna? - utaltam a karomat borító kötésre.

- Igazából Derek a fogával kapott el... - suttogta a mellettem ülő férfi.

- Akkor... Akkor én valójában... Most farkas vagyok? - gondolkoztam és egyre jobban mozgolódtam.

- Nem tudjuk... - nyugtatott le apám. - A lényeg, hogy ezek után elájultál és Derek abban a pillanatban Alan-hez vitt, aki később idehozott. - fejezte be a történeteket apa és ebben a pillanatban egy ijedt férfi jelent meg az ajtóban.

- Anne... - suttogta a nevem a farkas.

- Derek... - néztem rajta végig.

- Én most megyek... Beszéljetek csak nyugodtan. -kelt fel apa és elhagyta a szobámat, majd becsukta maga mögött az ajtót.

- Te élsz... - ült le az ágyam szélére suttogva és megfogta az egyik kezem.

- Már miért ne élnék? - nevettem fel kínosan.

- Mert... Mert meghaltál... - nyögte ki, de nem akartam hinni a fülemnek.

- Mi? Ne butáskodj már! - húztam el a kezem.

- Annie! Nem viccelek! Meghaltál, mert nem volt se légzésed, se pulzusod! -magyarázta egyre hangosabban a férfi.

- De akkor, hogy lehet, hogy élek Hale? - ordítottam, amilyen hangosan csak tudtam.

- Úgy, hogy az anyád hozott vissza! - háborodott fel és sikerült nálam is hangosabban is kiabálnia. Nem akartam hinni a fülemnek. Hogy lehet az, hogy az anyám, aki már több, mint tíz éve halott, visszahozott az életbe.

- Te-tessék? - nyökögtem és egy kényelmesebb pózba ültem fel.

- Tudom, hogy hihetetlen, de így van. - suttogta a farkas.

- De honnan tudod? - vontam fel az egyik szemöldököm.

- Onnan, hogy találkoztam vele és Ő mondta. Azt mondta, hogy vigyáznia kell rád, mert... Mert nagyon nagy feladatod van még a jövőben. - csuklott el a hangja a mondat végén.

- Mi? - érdeklődtem és egyre kíváncsibb lettem.

- Te leszel a legnagyobb banshee a földön... - magyarázta Derek.

- Hogy? De miért én? - csodálkoztam.

- Azért, mert a mamád is az volt...

- Tessék? Anyám? - lepődtem meg ébredésem óta már sokadszorra.

- Tudom, hogy hihetetlen, de... De ezt nekem Ő mondta! Találkoztam vele az erdőben és Ő adta tudtomra. - magyarázta a férfi.

- És mit mondott még?

- Hogy sajnálja, hogy nem tud veled lenni, ezért arra kért, hogy vigyázzak rád én... Itt a földön... - hajtotta le a fejét Derek.

- És te megteszed? - nyúltam pár másodperc után az álla alá.

- Igen, de...

- Mi de? - vontam fel kérdőn a szemöldököm.

- Ha nem akarod, akkor nem kell, hogy közel legyek hozzád... Figyelni foglak a távolból is! - védte magát, de a mutatóujjam a szájára helyeztem.

- Shh! Te olyan bolond vagy! - nevettem halkan. - Szerinted miért ugrottam le a tetőről? Mert úgy tartotta kedvem? Nem! Hanem azért, mert szeretlek! Azért, mert még az életem is odaadtam volna érted és ha bármi oknál fogva kellene, újra megtenném! - hajoltam hozzá közelebb.

- Így gondolod? - kérdezett vissza és egy apró mosolyra húzta a száját, majd végre felnézett a szemembe.

- Pontosan így! - bólintottam.

- Akkor tudd meg Anne Stilisnki, hogy én is megtennék érted bármit! - vette két keze közé az arcom. Lassan tekintetét a számra helyezte, majd újra felnézett a szemembe. Alig bírtam kivárni azt a pillanatot, hogy végre megcsókoljon. Lassan ajkainkat egybeforrasztotta és éreztem, hogy egyik kezét óvatosan a hajamba vezette. Én is így tettem, majd a tenyerem felfedező útra indult Derek pólója alatt. Ha nem lettem volna ágyban és nem lett volna köztünk vagy tíz centiméternyi hely, akkor biztos, hogy a dolgok tovább fajultak volna.

- Várj! Várj! - jutott valami hirtelen az eszembe.

- Mi az? - fürkészett.

- Te úgy kaptál el, hogy megharaptál? - kaptam észbe.

- Igen...

- Akkor én most farkas lettem? - csodálkoztam.

- Öhm... Nem tudom. - gondolkodott el. - Érzed, hogy jobban hallasz? - kérdezte.

- Nem... - ráztam meg a fejem.

- És... Nem érzel nagyon erősen szagokat?

- A.a! - válaszoltam.

- Akkor ezek szerint nem vagy farkas... - rántotta meg a vállát a férfi.

- Kicsit azért sajnálom... - hajtottam le a fejem.

- Miért?

- Mert akkor kvittek lehettünk volna... - kacsintottam egyet.

- Tudod jól, hogy már leszoktam róla... - nyomott egy puszit az orromra.

- Lemehetek? - néztem fel édesen zöld szemeibe.

- Alan azt mondta, hogy ne kelj ma még föl... - simogatta az arcom a férfi.

- És te nem akarsz levinni? - vontam fel a szemöldököm.

- Na jó... - ment bele és óvatosan benyúlt a hónom és a térdem alá, majd egy könnyed mozdulattal felemelt. Óvatos léptekkel elindult a lépcső felé, majd mikor odaért, lassan, de biztosan tett meg minden egyes fokot.

- És Anne akkor most ugyanolyan normális marad, mint volt? - kérdezte Kara és ebben a pillanatban érkeztünk meg a nappaliba.

- Hát én nagyon remélem! - sóhajtottam fel és abban a pillanatban minden szem rám szegeződött.

- Anne! - kiáltott fel Lydia és miután Derek letett a kanapéra, ahonnan apa és Alan ugrott fel, rögtön felém sietett.

- Ly! - mosolyodtam el és hagytam, hogy egy szorosabb ölelésbe vonjon.

- Soha többé ne tegyél ilyet! - suttogta a fülembe, majd hagyta, hogy mindenki odajöjjön hozzám és megölelgessen. Mikor mindenki végzett Derek ült le a bokámhoz és lábaimat az ölébe vette.

- Hogy vagy drága? - kérdezte Alan.

- Jól... Kicsit fáj a karom meg a hátam, de összességében megvagyok. - mosolyodtam el kedvesen és félve Derek-re néztem, aki nem nézett rám, de tudta, hogy figyelem.

* * * * *

- Annie! Nem kötelező ma bemenned! - magyarázta apa, mikor meglátta, hogy vidáman sétálok le a lépcsőn és a konyhában mosolyogva kaptam fel az uzsonnám.

- Tudom, de már jól érzem magam és különben is! Ma írunk év végi nagy vizsgát bioszból! - forgattam meg a szemeim.

- Kit érdekel egy év végi dolgozat, ha az egészséged múlik rajta? - ölelt magához a férfi.

- Mi? Én ezt hányszor mondtam már, de nekem egyszer sem vetted be! - lépett be a helyiségbe felháborodottan a bátyám.

- De ha jól tudom te nem haltál meg! - nézett rá lesajnálóan az apánk.

- Oh... Sok mindent nem tudtok még rólam! - nevetett fel ördögien a testvérem és ő is mellénk lépett. - Na jó! Én is részt veszek a családi ölelésben! - szorított minket magához, mire mi apával felsóhajtottunk.

- Stiles! - nyögtük egyszerre.

- Na menjünk! - engedett el hirtelen minket és elindult a kijárat felé.

- Ügyesek legyetek! - kiáltott utánunk a férfi, mire csak egy pszit nyomtam az arcára és én is elhagytam a házat. Mikor átléptem a küszöböt éreztem, hogy a nap sugarai vígan táncolnak a testemen. Már nyár volt és csak pár nap választott el minket a vakációtól. Aznap egy fekete, ujjatlan póló volt rajtam, egy szaggatott farmer sort és a derekamra egy kockás inget kötöttem.

- Annie! Jössz már? - meredt rám Stiles, aki már az autójában ült. Ebben a pillanatban egy ismerős motor búgását hallottuk meg, majd pár másodperc múlva Derek jelent meg a camaro-jával.

- Jó reggelt! - szállt ki a kocsiból a férfi és elém sétált.

- Neked is! - nyomtam egy gyors csókot a szájára.

- Ahj, de gusztustalanok vagytok! - kiabálta Stiles, mire Derek egy laza és kecses mozdulattal megfordult és bemutatott neki.

- Maradj csöndbe Stilinski! - morogta és visszafordult felém. - Még mindig nem értem, hogy, hogy lehettek ti testvérek... - forgatta meg a szemeit a farkas.

- Mind a kettőnk más géneket örökölt... - simogattam meg az arcát.

- Na jó én elmentem! - szólt vissza nekünk a testvérem.

- Ideje lenne már! - kacsintottam felé és a tekintetemmel követtem, ahogy elhagyja az utcát, majd a kereszteződésnél elkanyarodik.

- Akkor gondolom velem jössz? - tette két kezét a derekamra Derek.

- Ha leszel olyan kedves, hogy elviszel, akkor igen... - fontam össze a karom a nyaka körül.

- Szeretlek... - suttogta ajkaimra, majd végre egybeforrasztotta azokat. Éreztem, hogy a tenyere helyén a bőröm felforrósodik és, hogy a lábaim elkezdnek remegni. Ennek hatására a férfit még inkább magamhoz szorítottam és úgy csókoltam, mintha csak az tartott volna életben.

- Úgy hiányoztál... - lihegte két csók között és ennek a mondatnak a hatására egy mosolyra kellett húznom a számat.

- Pedig csak egy éjszakára mentem el... - piszkálgattam a haja alját.

- Az éppen elég hosszú idő volt... - nyomott egy utolsó csókot az ajkaimra. Alul összekulcsolt az ujjainkat, majd elvezetett a kocsiig, ahol kinyitotta nekem az ajtót és miután beszálltam, be is csukta azt.

- Van egy rágód? - kérdeztem és elkezdtem kutatni a kesztyűtartóban.

- Igen, de új helye van, mert a bátyád is állandóan rájárt... - vette elő a dzsekije zsebéből a kis zacskónyi rágót.

- Családban marad... - forgattam meg a szemem és bekaptam egy szemet. Mikor elindultunk Derek megfogta a kezem, ujjainkat összekulcsolta és úgy váltott az autóval, mikor szükség volt rá.

- Izgulsz a mai vizsga miatt? - kérdezte hirtelen, mikor egy piros lámpánál álltunk.

- Nem különösebben... Ez biosz... Nem valami nehéz... - gondolkodtam el.

- Biosz? Nem valami nehéz? - lepődött meg a mellettem ülő személy.

- Hát... Ezek most éppen nem... - nevettem el magam.

- Te tudod... - forgatta meg a szemeit a férfi és újra gázt adott. Mikor megérkeztünk az iskolához, leparkolt egy eldugottabb helyen és miután leállította a motort, féloldalasan felém fordult.

- Anne! Szeretnék neked adni valamit! - mosolyodott el Derek.

- Rendben! - csücsörítettem az ajkaim, de a férfi csak felnevetett.

- Most nem erre gondoltam! - nyomott azért egy puszit a számra.

- Hanem?

- Szeretnék neked adni valamit... Tudom, hogy nem méltó hozzám, de... De érted még ezt is hajlandó lennék viselni. - vette elő a dzsekije zsebéből egy dobozt, amit mikor kinyitott, két karkötő volt benne. Az egyik neki, a másik pedig nekem. Az övén az állt, hogy "Her one" és az enyémen meg az, hogy "His only".

- Derek! - kaptam a kezem a szám elé.

- Tudom, hogy nagyon nyálas, de... - forgatta meg a szemeit zavartan.

- Nagyon tetszik és... Tényleg kicsit nyálas hozzád, de nekem nagyon, nagyon tetszik! - simítottam meg az arcát és hagytam, hogy feltegye a karomra az ékszert.

- Féltem, hogy nem fog tetszeni... - nevetett fel kínosan.

- Bolond vagy... - nevettem el magam. - De most mennem kell! - néztem rá a mobilomra és egy utolsó, gyors csókot nyomtam a szájára, majd elhagytam a kocsit és berohantam a suliba. Felszaladtam az emeletre és még az utolsó pillanatban beestem a terembe. Leültem Lydia mellé és elővettem a cuccaim.

- Hol voltál ennyi ideig? - kérdezte barátnőm.

- Csak... Derek hozott... - néztem rá és megrántottam a vállam.

- Így már mindent értek... - nézett végig rajtam a lány és megakadt a szeme az új karkötőmön. - Ez meg mi? - faggatott tovább és elkezdte vizsgálni a csuklómon lévő ékszert.

- Derek-től kaptam! - büszkélkedtem, de ebben a pillanatban belépett a tanár, így nem tudtam meg Ly reakcióját.

- Jó reggelt gyerekek! Ma van a biológia nagy teszt napja! Ma csak ezt az egy dolgozatot kell megírnotok és utána mehettek haza! Remélem nem ez fog titeket motiválni! - nézett rá a nő Scott-ra és a bátyámra. - Kiosztom a lapokat és mikor szólok, kezdhetitek is! - kezdett el sétálni a padok között a tanár és mikor végzett a dolgozatok kiosztásával ránézett az órájára és határozott hangon megszólalt. - Kezdhetitek! - írta fel a kezdés idejét a táblára és minden diák lelkesen nekiállt a dolgozatnak.

Nem nagyképűségből mondom, de nem volt semmi különös. A válaszok csak úgy jöttek és még a kérdés elején tartottam, de egyszerűen a jó válasz ott volt már a nyelvem hegyén. Olyan gyorsan írtam, mint még soha és körülbelül húsz perc alatt kész lettem mindennel.

- Anne... Kész vagy? - nézett fel rám csodálkozva Lydia, aki még csak a második lapon tartott.

- Aham... Nem volt valami nehéz... - rántottam meg a vállam és elkezdtem átolvasni a dolgozatom.

- Mi? Ez iszonyat nehéz! - suttogta maga elé a lány és folytatta a munkáját. Mikor már vagy hatszor átolvastam a vizsgám, összepakoltam, felálltam és kisétáltam az asztalhoz.

- Anne? Hol akadtál el? - kérdezte a tanárnő.

- Öhm... Sehol... Végeztem... - motyogtam.

- Mi?

- Mindent megcsináltam.

- És át is olvastad? - vette el a kezemben tartott köteg papírt a nő és meglepődve lapozott bele.

- Igen...

- Hát... Ha úgy gondolod, hogy kész vagy, akkor nem tartalak itt! - mosolyodott el kedvesen a hölgy és elengedett. A telefonom pötyögve léptem ki az iskolából és mikor megláttam, hogy a camaro még a parkolóban állt, dobtam egy SMS-t Ly-nek, hogy nem várom meg. Elindultam az autó felé és mosolyogva szálltam be.

- Szia! - nyomtam egy puszit Derek arcára.

- Anne? Hát te? Kész is vagy? - csodálkozott a férfi.

- Aham...

- És, hogy sikerült?

- Jól... - hajtottam le a fejem.

- És mit szeretnél? Hova vigyelek? - kérdezte felém fordulva.

- Öhm... Hozzád... - haraptam bele az alsó ajkaimba.

- Nem vitatkozom veled. - indította el a motort és elindultunk az erdőben elhelyezkedő ház felé.

Szia!

Meg is lennék az új résszel és ha kicsit öszecsapottnak tűnik, akkor az azért van, mert éppen nyaraltunk és... Nem az írás volt a legfontosabb dolgom. Remélem megérted! Ha tetszett, akkor nyugodtan csillagozz és esetleg kommentelj!

xxx Nusi

2017. 08. 17.