- Most mit csináljak apa? - ültünk le együtt a férfivel a kanapéra.

- Hát... A történtek alapján Alan-nel kellene beszélned... - vont egy meleg ölelésbe az apám.

- Tudom, de egyszerűen, annyira nincs lelkierőm hozzá! - nyögtem fel és ekkor kinyílt a bejárati ajtó és a bátyám lépett be a nappaliba.

- Sziasztok! Hát ti? - csodálkozott Stiles.

- Derek... Tiszta hülye lett! Paige teljesen az ujja köré csavarta... - motyogtam és hagytam, hogy apa a hajamat simogassa.

- Mi? De... - csodálkozott a testvérem és azzal nem is foglalkozott, hogy a szülőnk előtt beszéljük meg ezt a dolgot. - De... Akkor, hogy fogjuk megölni? - dadogta a fiú és leült mellém.

- Nem tudom... Alan-nel kellene beszélni... - suttogtam.

- Annie-nek igaza van, de nem ma! Mindenképp sok alvásra van szüksége, mind a kettőtöknek! - magyarázta határozott hangon apa.

- Lehet... - válaszoltam és kibújtam az engem ölelő karból.

- Jó éjt! - mosolygott rám papa.

- Neked is! - hajoltam vissza egy puszira, majd felsiettem a szobámba. Amilyen gyorsan csak lehetett átvettem a pizsamám és beestem az ágyamba, és azon nyomban elnyomott az álom.

Történelem órán voltam. Testem egy gyönyörű, hosszú, földig érő ruha fedte. Úgy néztem ki, mint egy menyasszony, de közben valahol tudtam, hogy ennek a szoknyának semmi köze sincs a házassághoz.

Láttam az osztályom kívülről és, ami a legfurcsább az az, hogy magamat is. Olyan volt, mintha meghaltam volna és a lelkem visszajárna az iskolámba. Mr. Yukimura éppen belemerült valaminek a magyarázásába, de se a "lelkem", se a padban ülő énem nem tudott rá figyelni.

Mikor hirtelen megszólalt a csengő kifutottam a teremből, de, hogy hova azt nem tudtam és mikor pislogás után újra kinyitottam a szemem, Derek házának a tetején álltam. A testem a tető egyik felén helyezkedett el, míg a másik oldalon Derek volt, oldalán Paige-el. Lelkem, aki az eseményeket figyelte a két csoport között állt.

- Anne! Ne tedd! - kiáltotta a vérfarkas.

- Egyetértek vele! - kontrázott a nő.

- Megszabadítalak ettől a szenvedéstől! - nézett a testem hátra a férfire, akinek a szemében egy könnycsepp jelent meg.

- Anne... - suttogta és elkezdett felém szaladni, de ekkor én egyet hátraléptem és láttam, ahogy az alakom hirtelen eltűnik és még mielőtt megtudtam volna, hogy mi lesz a vége, hirtelen nagy fényességet láttam.

Ismét az ágyamba találtam magam és éreztem magamon, hogy iszonyatosan megizzadtam. Gyorsan felültem és órámra nézett, ami nem szolgált nagy meglepetéssel, mert sejtettem, hogy még csak hajnal volt.

Összeráncolt szemöldökkel visszadőltem és magamra húztam a takaróm. Az álmomon gondolkodtam, hogy vajon mit is jelenthet, de akkor úgy gondoltam, hogy fölösleges rajta agyalnom, mert ha fontos, akkor úgyis meg fogom majd tudni.

Így hát megrántottam a vállam és elnyomott az álom, és mikor újra kinyitottam a szemem, már reggel volt. Gyorsan a zuhanyzó felé szaladtam, ahol, mint a villám elintéztem a dolgaim és visszasiettem a szobámba, ahol felvettem az aznapi ruhám.

Mivel kint esett az eső, ezért úgy döntöttem, hogy egy kötött pulcsit veszek fel, egy szintén kötött kardigánnal, amihez egy barna sálat és egy hosszú medált választottam kiegészítőnek.

Letrappoltam lépcsőn és egyenesen a konyha felé vettem az irányt.

- Jó reggelt! - nyomtam egy puszit az éppen kávét kortyolgató papám arcára.

- Neked is Annie! Látom jót tett az alvás! - mosolyodott el a férfi.

- Igen... - válaszoltam és kivettem a bátyám kezében tartott italt.

- Talán valami köszönöm? - vonta fel a szemöldökét Stiles.

- Köszi! - válaszoltam és leültem a helyemre.

- Mikor mentek Alan-hez? - kérdezte apa.

- Ma tanítás után. Az neked jó Stiles? - néztem a testvéremre.

- Persze. - hadarta.

- Szuper. - nyugtáztam és egy sáskaraj gyorsaságával elpusztítottam az előttem lévő reggelit. Mikor ezzel megvoltam, felkaptam az ajtó előtt heverő táskám és beültem a Jeep-be. - Stiles! Gyere már! - ordítottam ki az autóból, majd elővetem a mobilom és azt kezdtem el nyomkodni, míg nem egy férfi kezet nem vettem észre az ablakon.

- Jézusom! - ijedtem meg és szembe találtam magam Derek-kel.

- Anne... - suttogta. Óvatosan kinyitottam az ajtót és kiszálltam a járműből. Gyöngéden az ölembe vettem a fejét.

- Mi történt veled? - kérdeztem aggódva és éreztem, hogy a torkomba egy nagy gombóc keletkezik.

- Paige... - dadogta.

- Mit tett veled? - emeltem fel a hangom.

- Elszívja az energiám... Már nem hallok olyan jól, a szaglásom is egyre gyatrább és... Lassan már nem is én irányítom saját magam, hanem... Hanem Ő! Valahogy belemászik a fejembe! - morogta idegesen.

- És nekem mit kellene tennem? - értetlenkedtem.

- Meg kell ölnünk... - magyarázta elhalóan a férfi.

- De te nem akartad... - gondoltam vissza.

- Ő tette ezt velem! - vágta vissza Derek. - Anne! Segítened kell! - kérlelt újra.

- Majd kitalálok valamit! - egyeztem bele.

- Köszönöm... - suttogta és egyre inkább már nem bírta nyitva tartani a szemeit.

- Derek... Menned kell! - idegeskedtem.

- Nincs erőm... - siránkozott. Valami hirtelen ötlettől vezérelve lassan lehajoltam ajkaihoz és az enyéimet az övére nyomtam. Csak azt éreztem, hogy az a sok erő, ami bennem volt, hirtelen elveszett és átvándorolt a farkasba. Testem elöntötte a fájdalom és nehézség, de tudtam, hogy nem szabad abbahagynom. Így az első csókot még nem egy, hanem vagy tíz követte.

- Derek... Menn... - kezdtem, de nem hagyta, hogy befejezzem, mert egy újabb csók áradatot kaptam.

- Csak egy utolsót... - kérlelt és én nem tudtam neki ellenállni. Egy végső csókot nyomtam a szájára és ez volt az utolsó csepp a pohárba. A szervezetem felett valami gonosz erő átvette az irányítást és nekem egy hatalmasat kellett kiáltanom.

Mikor újra magamhoz tértem, már én feküdtem valaki ölébe és az a bizonyos személy fölém hajolva szólítgatott a nevemen.

- Anne! Anne! Hallasz!

- Stiles... - suttogtam és nagy nehezen kinyitottam a szemem.

- Mi történt? - kérdezte az aggódó bátyám.

- Én... Én... Nem emlékszem semmire! - hazudtam, mert valami a szívem mélyén azt súgta jobb ha ezt teszem.

- Arra sem, hogy, hogy kerültél a földre?

- Nem... - ráncoltam össze a szemöldököm és próbáltam felülni, de egyedül nem ment.

- Várj! Segítek! - nyúlt a hónom alá és beültetett a kocsiba. Valahogy nagy nehezen bekapcsoltam az övem és a fejemet fogdosva hagytam, hogy elinduljunk az iskola felé.

- Anne... Ugye nem titkolsz el előlem semmit? - kérdezte a fiú és elindította a motort.

- Nem... - feleltem nyugodtan és elővettem a táskámban lévő kulacsom. Ittam pár kortyot és ez kissé megnyugtatott.

- Tudod, hogy nekem mindent elmondhatsz! Együtt erősebbek vagyunk! - simogatta meg a kezem és idegesen a tekintetét vissza emelte az útra. Hosszas percek után megérkeztünk a sulihoz és próbáltam úgy kiszállni, hogy senki ne vegye észre, hogy valami bajom van.

Alig értem be az épületbe egy kar elkapott és berángatott a női mosdóba.

- Anne! Beszélnünk kell! - suttogta idegesen Lydia.

- Miről? - kérdeztem ingerülten és egy kaján mosoly ült ki az arcomra.

- Tudod te azt nagyon jól! - idegeskedett Ly.

- Komolyan nem értem, hogy mire is gondolsz! - emeltem fel a hangom és egyszerre teljes csend lett a helyiségbe, mert valaki belépett.

- Öhm... Csak pisilnem kell! - motyogta egy kis pápaszemes lány és szegény biztos megijedt, hogy a suli népszerű emberei közül, ketten éppen valamin vitatkoznak a lány WC kellős közepén.

- Menj csak nyugodtan! - állt félre barátnőm és megigazította a haját.

- Köszönöm... - motyogta és elintézte dolgait. Mikor már a kezeit is megmosta, ezer bocsánatkérés után elhagyta a mosdót és végre megint csak ketten maradtunk Lydia-val.

- Szóval? Hol is tartottunk? - tért vissza az eredeti témához barátnőm.

- Ott, hogy el kezdted leordítani a fejem... - vontam meg a vállam és a körmeimet kezdtem el nézegetni.

- És nem jogtalanul... - háborodott fel ismét.

- Nem értem, hogy miről beszélsz Martin! - szólítottam a vezetéknevén a lányt.

- Anne Stilinski! Nem vagyok hülye! Én is banshee vagyok és megéreztem, hogy volt ma reggel veled valami... Mielőtt idejöttetek volna! - ragadott meg a vállamnál fogva legjobb barátnőm.

- Mi? - lepődtem meg.

- Jól hallottad! Ez egy, amolyan kapcsolat a természetfeletti lények egyik osztálya között. - magyarázta Ly.

- Akkor... Tudsz mindenről? - suttogtam és a fejem körülbelül úgy nézhetett ki, mint egy hulláé.

- Persze! De ha nem lenne telepátiám, akkor is rájöttem volna egy idő után... - nevetett fel kínosan.

- És... Pontosan mennyi mindenről tudsz? - vontam fel kétségbeesetten a szemöldökömet.

- Mindenről...

- Még arról is? - makacskodtam.

- Még arról is! - bólintott egyet.

- De... Ugye nem mondod el senkinek? - aggodalmaskodtam.

- Nyugi! Bennem megbízhatsz! - mosolyodott el a lány és egy meleg ölelésbe vont.

- Köszönöm... - szipogtam és arcom Lydia vállába fúrtam.

- Igazán nincs mit.

- Jobb, ha most megyünk... A végén még elkésünk! - dobtam be a szokásos dumám, hogy végre ne kelljen beszélnem az adott témáról. Barátnőm bólintva kinyitotta az ajtót és elindultunk irodalomra.

* * * * *

A napom valami iszonyatosan telt el. Minden órámat végig szenvedtem. Az irodalomtól kezdve a matekon át a fizikáig. Már csak egyetlen egy órám volt hátra, és ez nem más volt, mint a történelem.

Nyúzottan sétáltam be Mr. Yukimura termébe. Levetettem magam a szokásos helyemre és elővettem a cuccom. Még gyorsan felmentem a közösségi oldalaimra és mosolyogva nyugtáztam, hogy a holland barátnőimnek nagyon hiányzok. Válaszoltam egy-két üzenetükre, mert csak ennyire volt időm, ugyanis tanárunk besétált a helyiségbe és mindenki felállt.

Én is így tettem és mikor köszöntünk, visszaültem a székemre.

- Nos... A mai óránk témája a függetlenségi háború! Szerintem mindenki tudja, hogy mikor volt, de, aki mégsem annak elmondom, hogy 1775. április 19.-étől egészen 1783-ig vívták őseitek a jelentőségteljes csatát. Mert mi lett ennek az eredménye Anne? - nézett rám a tanár.

- Hogy megalakult az Amerikai Egyesült Államok. - feleltem és folytattam jegyzeteim írását. A töri amúgy se tartozott a kedvenc tantárgyaim közé, és ez azon napon még inkább így volt. Nagy nehezen azonban annak is vége lett és én, mint az őrült szaladtam ki a teremből. Utam egyenesen a rendelőbe vezetett. Még soha nem rohantam olyan gyorsan, mint akkor.

- Alan! - kiáltottam, mikor beléptem az épületbe.

- Igen? - lépett elém a férfi kezében egy kecske gidával.

- Beszélnünk kell! - tereltem be az orvost a rendelőbe.

- Mi az? - kérdezte.

- Elkészítetted a tőröket? - tudakoltam.

- Igen. Ott vannak a legfelső fiókban! - mutatott az asztala mellett lévő szekrényre Dr. Deaton.

- Köszönöm, most mennem kell! - hadartam.

- Anne! - ragadta meg a kezem a férfi - Készen állsz? - suttogta.

- Készen kell, hogy álljak! - néztem a szemeibe és, amilyen gyorsan csak jöttem el is hagytam az épületet. Tudom, hogy bunkó voltam, de abban a pillanatban nem nagyon érdekelt.

Az erdő felé vettem az irányt és út közben csak azon gondolkodtam, hogy ki kell, hogy kapcsoljam az érzelmeim.

--- Nehéz lesz, de menni fog! - mondogattam magamban.

Számomra lassan, de végre megérkeztem Derek lakására és utam egyenesen az emeletre vezetett. Kinyitottam a hatalmas vasajtót és szembe találtam magammal a férfival, amint éppen Paige-t ölelgette és egy lágy csókot nyomott a szájára. Megráztam a fejem és egy nagyot köhintettem.

- A játéknak vége Paige! - emeltem fel a hangom.

- Annie drága! - kelt fel a nő.

- Ne nevezz így! - sziszegtem és a hátam mögött elővettem a gyilkos késeket.

- Ugyan miért ne édesem? - lépdelt felém.

- Mert azt mondtam! - emeltem fel a hangom - Derek, kapd el! - dobtam felé a tőrt, amit a farkas egy pillanatnyi gondolkodás után fel is vett és velem együtt elindult a "boszorkány" felé.

- Háromra! - magyaráztam. - Egy... Kettő... Három! - vágtam bele a kést Paige szívébe csukott szemmel és mikor újra kinyitottam a szemem, hogy lássam mi történt, a nő békésen állt előttem és a lyuk, ami meg kellett volna, hogy ölje egy pillanat alatt beforrt.

- Derek... - néztem rá hitetlenül a farkasra és fel kellett fognom, hogy nem tette meg azt, amit kértem.

- Anne... Én... Sajnálom... - suttogta erőtlenül és úgy nézett ki, mint reggel.

- Akkor nem maradt már választásom... - néztem a nő szemébe és kirohantam a lakásból, egyenesen fel a tetőre. Elszaladtam az egyik végébe és onnan néztem le.

- Anne! Ne tedd! - kiáltotta Derek.

- Egyetértek vele! - kontrázott a nő.

- Megszabadítalak Derek... - néztem a farkas szemeibe. Éreztem, hogy az arcomon végig folyik egy csepp könny és visszafordultam, hogy utoljára lenézzek, majd tekintetem visszavezettem a tetőre. Ekkor egy fehér ruhás nőt pillantottam meg, akinek a személyében magamra ismertem.

Ekkor fogtam fel az álmom jelentőségét és, hogy nekem le kell lépnem. Láttam, hogy a hatalmas szoknyám már nem olyan fehér és nem is olyan hosszú. Helyette inkább szakadozott és foltos.

Nem voltam tisztában azzal, hogy mit is teszek, de csak arra emlékszem, hogy lehunytam a szemeim, egy aprót hátra léptem és a testem elkezdett zuhanni, ám egy erős harapás a karomba, megakadályozott attól, hogy teljesen leessek...

Szia!

Tudom... Most még a szokásosnál is később érkezett a rész, de értsd meg kérlek, hogy azért, mert dolgoztam. Most azonban van egy kis szabd időm és tudok írni...

Nagyon szeretlek,

xxx Anna