Mikor reggel felébredtem, első gondolatom az volt, hogy vajon hol lehet Derek. Egy határozott mozdulattal felkeltem és mikor láttam, hogy a férfi nincsen az ágyban lerohantam a nappaliba. Ott állt a nagy íróasztala előtt és néhány füzet fölé görnyedve olvasott. Óvatosan mögé lopakodtam és hátulról magamhoz öleltem.

- Tudom, hogy tudod, hogy jöttem, de akkor is... Próbálom elhinni, hogy megleptelek. - suttogtam a fülébe.

- Te mindig meg tudsz lepni... - mosolyodott el és egy határozott mozdulattal maga elé állított és egy védelmező ölelésbe vont. Lenéztem az asztalra és láttam, hogy a füzeteim vannak kiterítve.

- Ezek az enyéim? - lepődtem meg és félig a férfire néztem.

- Igen.

- De miért olvasgatod őket? Nincs bennük semmi különös. Csak jegyzetek. - nevettem fel kínosan.

- Szoktál ezekből tanulni?

- Nem igazán... De miért kérdezed?

- Nézd csak. Ez nem normális írás. Nem tudom, hogy mi is ez, de az biztos, hogy nem a mi nyelvünk. - mutatott rá az egyik bekezdésre. Érdeklődve olvastam a saját írásom és nem akartam felfogni, hogy mit tettem.

- Én... Én nem direkt csináltam. Azt sem tudom, hogy ezek mit jelentenek! - léptem egyet hátra és ellöktem magamtól a férfit. Sokkos állapotban rogytam össze a kanapén és próbáltam felfogni, hogy mi történik felem.

- Anne! Én hiszek neked! - ült le mellém Derek, de arrébb csúsztam.

- Mi folyik itt? Miért csinálom ezeket? - emeltem fel a hangom és éreztem, hogy a szemeim újra meggyűlnek könnyekkel.

- Anne! Kérlek ne hátrálj el tőlem! Én nem akarok neked rosszat! Éppen ellenkezőleg! Segíteni akarok neked! - fogta meg a kezem a férfi és édesen a szemembe nézett.

- Mi vagyok én? Azt hittem, hogy csak egy teljesen átlagos ember, de amióta visszajöttem Európából minden megváltozott. A családom, a barátaim, az életem és én is. Emlékezetkieséseim vannak, rohamaim és olyan dolgokat teszek, amelyeket fel sem tudok fogni. - kiabáltam, mert ez egy nagyon nagy sokk volt nekem.

- Gyere! Öltözz fel! Elmegyünk! - kelt fel hirtelen Derek a bútorról.

- Mi?! Hova?! - értetlenkedtem.

- Elmegyünk Dr. Deaton-höz! - parancsolta a férfi.

- De... Ő nem csak egy sima állatorvos? - vontam fel a szemöldököm és megtöröltem a könnytől ázott arcom.

- Emlékszel arra a napra, mikor először találkoztunk? - lépett elém Derek és a derekamnál fogva magához húzott.

- Igen. Versenyeztem veled. - nevettem fel kínosan.

- És aztán?

- Találkoztunk a lacrosse pályán. Lydia-val akartál beszélni ezért dühösen otthagytalak titeket. - emlékeztem vissza az első közös pillanatainkra.

- És aztán? - faggatott tovább a férfi.

- Peter elvitt Alan-hez és te... Te ott voltál. - világosodtam meg - Vörös volt a szemed és félig farkas voltál. Dr. Deaton segített neked meggyógyítani. - gondolkodtam hangosan - De... Akkor Alan micsoda? - kérdeztem.

- Az olyanokat, akik gyógyítják a természetfeletti lényeket, druidáknak nevezzük. Bölcsek és okosak. Ezért fordulunk hozzájuk. Ráadásul Dr. Deaton-ban bízott anyám is, így én is hiszek neki. - magyarázta Derek - De most menj! Jobb ha minél előbb megtudjuk, hogy mi van velünk. - simogatta meg a hajam a férfi. Gyorsan felrohantam a hálószobába és átvettem a ruhám. Öt perc alatt indulásra készen álltam. Belebújtam a cipőmbe és Derek-re várva megálltam a lakás előtt.

- Mehetünk. - zárkózott be a férfi és ujjait az enyéimre kulcsolva sétáltunk le a kocsihoz. Beszálltunk a camaroba és csöndesen utaztunk az orvos felé.

- Én mi vagyok szerinted? - szólaltam meg halkan.

- Ez az én véleményem, de szerintem te egy banshee vagy. - nézett rám a férfi és a kezét óvatosan az enyémre rakta, majd összekulcsolta ujjainkat.

- Egy micsoda? - kerekedtem el a szemeim.

- Banshee. - ismételte meg Derek újra a válaszát.

- És ők mit tudnak? - fordultam felé és hüvelykujjammal apró köröket rajzolgattam hatalmas kezére.

- Megéreznek bizonyos dolgokat. Lehet az jövő, jelen, halál és még sok más. - magyarázta a férfi és én érdeklődve ittam minden egyes szavát - Lydia is az. - tette hozzá és közben megállt a piros lámpánál.

- Tessék? Lydia is egy természetfeletti lény? - csodálkoztam, mert soha nem néztem volna ki az egyik legjobb barátnőmből, hogy egy különleges teremtmény lennen.

- Igen. Például Ő hozta vissza Peter-t az életbe. - nézett a szemembe Derek.

- Hogy mi? Peter egyszer már meghalt? - hüledeztem és nem nagyon akartam felfogni, hogy miket mond a mellettem ülő férfi.

- Igen. - vette egy nagy levegőt a farkasom - Hallottál a Hale házi nagy tűzről? - kérdezte hirtelen Derek.

- Igen. Azt hittem mindenki meghalt odabenn. - utaltam arra, hogy a család egyik tagja most éppen egy kocsiban van velem.

- Nem teljesen. Páran megmenekültünk. Peter, a húgom Laura és én. Én nem voltam a házban, így csak később értesültem mindenről. Lauráról azt hittem, hogy meghalt, Peter pedig kómába került és hosszú éveken át feküdt eszméletlenül a kórházban. Majd egy szép napon felébredt és megölte a húgom, hogy Ő lehessen az alfa. Ezek után én öltem meg őt, így átvettem az alfa szerepét. De a kedves nagybátyám nem halt meg és Lydián keresztül újra visszatért az élők közé. - hadarta Derek. Alig jutott el az agyamig, hogy miket hallok.

- Te megölted Peter-t? - kérdeztem vissza, mire a férfi csak bólintott és gázt adott - És, hogy jött vissza Lydián keresztül? - értetlenkedtem.

- Ez egy nagyon bonyolult dolog, de majd egyszer részletesen is elmesélem. - mosolyodott el kedvesen Derek és leparkolt.

- Akkor ezért óvtok ennyire tőle? - utaltam Peter-re.

- Igen. - suttogta Derek és kiszálltunk a kocsiból. Besétáltunk a rendelőbe és Dr. Deaton éppen egy apró kis állatot oltott be.

- Á! Anne! De jó, hogy itt vagy! Derek! Micsoda kellemes meglepetés! - nézett ránk az orvos és bezárta egy ketrecbe az éppen kezelés alatt álló kutyát - Miben segíthetek? - mosta meg a kezét a férfi és ránk nézett.

- Kellenének a druidai tudásaid. - vágott a dolgok közepébe Derek és éreztem, hogy hátulról, óvatosan magához húzott.

- Valóban?

- Van egy álmunk Anne-val, amit nem értünk, de biztosak vagyunk benne, hogy van valami fontos jelentése. - folytatta Hale.

- Üljetek csak le és meséljetek el mindent. - parancsolta kedvesen az orvos és mi eleget tettünk kérésének. Mind a ketten elmondtuk az álmainkat és mikor befejeztük láttam, hogy Alan erősen gondolkodik.

- Dr. Deaton! Mi folyik itt? Mi vagyok? - kérdeztem egyre izgatottabban, de ez nem az a fajta érzés volt, mikor boldog vagy, hanem az mikor ideges vagy és tartasz valamitől.

- Mindig is tudtam, hogy nem vagy átlagos. Dereknek igaza volt. Te nem vagy más, mint egy banshee, ami nem más, mint...

- Tudom már, hogy mi az! - vágtam a mondat közepébe és hirtelen felálltam. A szoba másik végébe sétáltam és a padlót kezdtem el bámulni.

- Az álmaitokkal nem tudok mit kezdeni. Ez nem elég ahhoz, hogy biztosan tudjam mi van veletek. - magyarázta a druida - De azt tudom, hogy köztetek mi van. - nézett az orvos hol rám, hol pedig Derek-re.

- Ho-honnan jött rá? - dadogtam.

- Nem volt nehéz. Láttam, hogy, hogy néztek egymásra. És láttam, hogy Derek magához húzott mikor beléptetek. - nevetett fel kedvesen Alan. Félve a farkasra néztem, aki csak összehúzta a szemöldökét és morcosan figyelte, hogy mi zajlik körülötte. Egy akaratlan mosolyra húztam a szám és beharaptam az alsó ajkamba. A csöndet a telefonom törte meg. Idegesen elővettem a zsebemből és mikor megláttam Stiles nevét, szem forgatva elhúztam a a felvevőgombot.

- Igen? - kérdeztem.

- Anne! Hol vagy? - hadarta a bátyám.

- A rendelőben Deaton-nél. Miért?

- És veled van Derek? - faggatott tovább a testvérem, mire csak az említett férfire néztem. Fejével biccentett, hogy mondjam meg az igazságot.

- Igen... - suttogtam.

- Remek. Akkor gyertek a lakására. Azonnal. - vágta rá Stiles és lecsapta a telefont.

- Nézzétek el neki. Szegény mindig is hülye volt egy kicsit. - próbáltam oldani a feszültséget, de nem nagyon ment.

- Menjetek! Nekem van ma még egy kevés kis dolgom. - engedett el minket a fekete férfi.

- Biztos, hogy ne maradjak? - léptem Dr. Deaton mellé.

- Most már te is közéjük tartozol. Menj csak. Különben is. Ez csak egy is papírmunka. Nem fog megártani. - simította meg a vállam Alan és mi eljöttünk Derek-kel. Gyorsan beszálltunk a kocsiba és elindultunk a lakása felé.

- Valami baj van? - néztem rá a mellettem ülő férfire, mikor már vagy öt perce némán ültünk egymás mellett.

- Elegem van, hogy kis taknyosok határozzák meg a napi programom. - sziszegte.

- Emlékeztetnélek, hogy én is kis taknyos vagyok. - nevettem fel kínosan és egyik kezem Derek-ére raktam, de ő gyorsan elhúzta. - Hé! Jól vagy? Látom, hogy nem csak ez zavar! - emeltem fel a hangom és féltestemmel felé fordultam. Láttam a férfi arcán, hogy vívódik magában, de nem szól egy szót se.

- Derek kérlek válaszolj már, a fenébe is! - emeltem fel a hangom és idegesen a farkas felkarjára csaptam. Ekkor Derek lelassította a kocsit és félreállt, de még mindig nem szólt hozzám. - Elmondanád, hogy mi a bajod? Tudod nagyon jól, hogy én meghallgatlak! - kapcsoltam ki az övem - Ráadásul egy kapcsolatban mindkét félnek az a feladata, hogy meghallgassa a másikat. Most rajtam a sor... - suttogtam és lassan közeledtem felé. Nem gondoltam át, hogy mit is teszek valójában. Csak az ösztöneim irányítottak. Óvatosan átmásztam az ölébe és két kezem közé vettem az arcát.

- Elmondod végre, hogy mi bánt, vagy nekem kell kiszednem belőled? - kérdeztem utoljára és ekkor végre megláttam egy apró kis nevető ráncot a szeme sarkában.

- Szedd ki inkább te belőlem. - válaszolta és két kezét a derekamra helyezte. Egy óvatos mosoly kíséretében ajkainkat egybeforrasztottam és nem engedtem el. Éreztem, hogy a szívverésem egyre gyorsabb lesz. Hosszú percek után elhagytam a száját és a nyakát kezdtem el beborítani puha csókokkal, mikor valami bevillant a fejembe. Gyorsan felnéztem a férfi szemeibe, aki értetlenül nézett rajtam végig.

- Anne! Mi a baj? - futtatta végig rajtam a szemeit Derek.

- Tudom mi a bajod... - meredtem rá.

- Igen? - vonta fel a szemöldökét és ajkait enyéimre akarta nyomni, de ezúttal nem engedtem.

- Derek! Nem vicceltem! Tényleg tudom, hogy mi bánt. - erősködtem.

- Akkor... Ki vele... - válaszolta.

- Te... Te féltesz engem... A vámpírtól, aki Kara régi szerelme. Félsz, hogy majd megtudják, hogy én vagyok a gyenge pontod és valami rosszat tesznek velem. - magyaráztam és, amint kiejtettem a szavakat, a szívemet teljes mértékben elöntötte a boldogság és a szerelem.

- Erre honnan jöttél rá? - csodálkozott a férfi.

- Nem tudom. Miközben csókoltalak... Valami bele nyílalt a fejembe és... - csapkodtam a kezeimmel idegesen és éreztem, hogy a szemeim megtelnek könnyekkel. Derek óvatosan lefogta a kezem és édesen rám nézett.

- Nyugi! Az, hogy te vagy a gyenge pontom az mindenkinek titoknak kéne lennie, de az ha te tudsz róla, az egyáltalán nem zavar. Szeretlek Anne Stilinski és ez nem fog változni. - mosolyodott el a farkasom és eltűrt egy kósza tincset az arcomból - Amúgy meg egyáltalán nem csalás az, ha használom a hallásom, mert te meg olvasol a gondolataimban. - nevetett fel a férfi. Visszaültem a helyemre és folytattuk utunkat. Derek egyik kezét összekulcsolta az enyémmel és úgy vezetett.

Csönd volt a kocsiban, de nem olyan, mint mikor elindultunk.

- Anne! - szólalt meg a mellettem ülő férfi, mikor megérkeztünk a lakása elé.

- Igen? - fordultam felé.

- Csak, hogy tudd. Ha elrabolnának vagy eltűnnél, én addig nem nyugodnék míg meg nem talállak. - hajolt hozzám közel és egy gyönge csókot nyomott a számra.

- Igaz én nem lennék annyira hatékony, mint te, de ha te eltűnnél... Én is keresnélek, mert nélküled már nem lennék az, aki vagyok. - válaszoltam és egy puszit nyomtam a szája sarkára.

- Gyere! Menjünk! - nyitotta ki az ajtót. Én is így tettem, ám mikor kiszálltam egy csomó ember vette körbe a kocsit. Tettem egy háromszázhatvan fokos fordulatot, hogy hátha van valami kiút, de mindenhonnan be voltunk kerítve.

- Nolám... Nolám... A vérfarkas és a banshee... Milyen édesek vagytok együtt! Mint Rómeó és Júlia! - szólalt meg az egyikőjük és mikor a hang irányába kaptam a fejem, azonnal felismertem, hogy ki volt az.

- Mark! - sziszegtem idegesen.

- Anne! Hát téged is lehet még látni? - csapta össze a két tenyerét a fiú és megindult felém. A szemem sarkából láttam, hogy Derek idegesen méregetett minket, de nem tehetett semmit, mert vagy 10 vámpírral voltunk körülvéve.

- Miért vagy itt? - kérdeztem flegmán.

- Hát, hogy most jelen pillanatban miért vagyok itt, az nemsokára kiderül, de előbb beszélgessünk egy kicsit. - ült le a motorháztetőre Mark.

- Inkább menj el! Semmi keresnivalód nincs itt! - emeltem fel a hangom.

- Te velem így ne beszélj, mert kiszívom azt a finom kis véred! - vált ingerültté egy pillanat alatt Mark - Bár az nem lenne jó ötlet, mert van valamid, amire nekem szükségem van... És hát... Egy halott banshee nehezen tudná nekem odaadni... - lépett elém Mark.

- Te rohadt szemét! - vágtam arcon, de ő egy határozott mozdulattal felemelt a földről a nyakamnál fogva.

- Te ilyeneket ne merj csinálni velem! Értve vagyok? - nézett a szemembe és láttam, hogy az övé feketévé válik. Eközben Derek, mint egy vadállat próbált fogva tartóm közelébe jutni, de nem tudott, mert a több a vámpír egyszerre ugrott rá.

Szótlanul tűrtem a szorító fájdalmat és Mark idegesítő hangját.

- Nézd csak meg ezt a buta farkast! Azt hiszi, hogy erősebb, mint mi! - nevetett gonoszan Mark és a harcoló Derek irányába fordított.

- Hagyjátok őt békén! Segítek, csak ne öljétek meg! - hörögtem.

- Nem... Még nem! Előbb még szenvedjetek egy kicsit mind a ketten... - suttogta a fülembe Mark, majd csettintett egyet, mire én a földre estem, ő meg a többiekkel és Derek-kel együtt eltűnt.

- Neee!!! - ordítottam - Derek! - kaptam a torkomhoz és négykézláb elmásztam arra a helyre, ahol a farkas utoljára volt. Éreztem, hogy az arcomon megjelennek a maró könnycseppek és, hogy nyitódik az emeletes ház ajtaja.

- Anne! Mi történt itt?! - guggolt le hozzám Stiles, mire csak a karjaiba borultam és hangos zokogásba törtem ki.

- Mark... És a csatlósai... Elvitték Derek-et... - nyögtem ki és még jobban bátyám vállába fúrtam az arcom...

Hellóka kicsi farkasok! :D

Itt is vagyok a következő résszel, nagyon remélem, hogy tetszett és nem volt nagyon nyálas. Ha egy kicsit sok volt benne a romantikus rész, akkor nyugodtan írjátok meg nekem kommentben, de ha nem azt is :D Mindenféle kritikát elfogadok.

Sok-sok puszi!

xxx Nusi

2017. 02. 16.