Szédülve ébredek. Rengeteg bajom van jelenleg, de mindet leküzdöm. Csak azt szabad éreznem, amit a Gazdám megenged. Ő pedig nem engedett meg egyetlen érzést vagy fájdalmat sem.

Nem engedték meg hogy kinyissam a szemem, de megteszem. Azt tanították, hogy ha felébredünk, nyissuk ki a szemünk hogy jelezzük ébrenlétünk, hacsak a Gazdánk nem ad más utasítást. Azt mondták, hogy ezután nem szabad mozdulni, csak ha a Gazdánk arra utasít.

Lassan körbenézek, de nem mozdítom a fejem. Ugyanabban a szobában fekszem, az ágyon, betakarva. Karjaim a takarón, a harapásnyomon úgy érzem mintha lenne valami. Talán gézlap. A szemem sarkából látom, hogy az ágy mellett elhelyezésre került egy szék, amin a Gazdám ül. Engem néz. Ügyelek rá, hogy közvetlenül ne nézzek rá, így csak homályosan veszem ki az alakját.

- Végre felébredtél... Már kezdtem megijedni hogy valami bajod esett amiért túl sok vért szívtam. Pedig nem akartam túl sokat inni. Egyáltalán nem is akartam inni a véredből, de nem tudtam kezelni az étvágyam... Aztán mikor belekóstoltam nem voltam képes arra hogy leálljak. Bocsánat. Igazából, hogy őszinte legyek nem nagyon, sőt egyáltalán nem ismerem az embereket, ezért nem igazán tudtam hogy mekkora az a mennyiség amitől elájulsz. Azt hiszem. - Bocsánatot kért. A Gazdám bocsánatot kért. Nekünk azt mondták, hogy a Gazdánk nem tehet olyat ellenünk, ami miatt a legkisebb megbánással tartozna. Ha mégis, az esetben valami nagyon szörnyűt kell elkövetnünk ellene, ami miatt a Gazdánk elvárásainak megfelelően kell bűnhődnünk.

- Sajnálom, Gazdám. - mondom bűnbánóan. Nem adott engedélyt arra hogy beszéljek, ami azt jelenti hogy szabályt szegtem. Azonban ha nem mutatok bűnbánatot amiatt, hogy bocsánatot kellett kérnie, azzal is szabályt szegek.

- Mit sajnálsz? - kérdezi lágyan.

- Hogy bocsánatot kellett kérnie, Gazdám.

- Ezt nem kell sajnálnod. Az én hibám volt hogy elvesztetted az eszméleted... - Nem tudom milyen arcot vághat, mivrl a plafont nézem. Nem kaptam rá engedélyt hogy megmozduljak. Bár kíváncsi lennék rá hogy nézhet ki most. Mármint ha lehetnék kíváncsi. Azonban nem kaptam rá engedélyt, így nem lehetek. - Egyébként hogy vagy? Fáj valamid?

- Nem fájhat Gazdám. - mondom érzelem mentesem.

- Ezt hogy érted? - kérdezi értetlenül.

- Nem kaptam rá engedélyt.

- Miért kéne hozzá engedély? Azt nem tudod irányítani hogy rosszul vagy-e, vagy hogy fáj valamid, nem? Vagy Ez az embereknél máshogy van...? - értetlenül, és kissé zavartan kérdezőködik. Mintha kezdene elbizonytalanodni.

- Nem tudom irányítani, Gazdám.

- Akkor miért kell hozzá engedély?

- Mert mindent amire nem mondja hogy szabad Gazdám, az tilos.

- Akkor ezért nézel olyan meredten...? Ezért vagy olyan érzelemmentes, vagy nem is tudom... - kérdezi meglepetten.

- Igen, Gazdám.

- Oh, Öhm... Akkor szerintem tisztázzunk pár dolgot... Először is, nyugodtan mozogj ahogyan csak akarsz, meg ahogy kényelmes. Rám is nyugodtan rámnézhetsz bármikor, meg nézelődhetsz is a szobában... És beszélhetsz hozzám amikor csak akarsz. Meg érezhetsz fájdalmat, rosszullétet, bármit, amit az emberek érezni szoktak. Nem kell elfojtanod. És... Egyelőre csak ennyi jut eszembe. Rendben?

- Igen, Gazdám. - Akkor most már érezhetem a fájdalmat és a rosszullétet amit a vérveszteség okoz.

Oldalra fordítom a fejem, és meglátom a Gazdám. Fekete pulóver és szaggatott farmer van rajta. A lábai keresztbe vannak téve, kezeiben egy könyv pihen. "Általánosságban az emberekről" a címe. Többet akarna megtudni a fajtámról? Nem tudom. Nem kaptam engedélyt arra hogy kíváncsi legyek.

- Szóval... Most hogy érezhetsz, hogy vagy? Fáj valamid? - kérdezi bizonytalanul.

- Ha a Gazdám jól van, én is jól vagyok, köszönöm kérdését. - Nem szabad hazudnom a Gazdámnak, így elmondom neki hogy hol fáj. - És igen. Fáj a fejem, szédülök, zsibbad a testem, és elég fáradt vagyok, Gazdám.

- Ez szörnyű... Mitől vagy ilyen rosszul? - kérdezi aggodalmasan. Természetes, hogy aggódik. Rengeteget fizetett értem, és ha rosszul vagyok a vérem is rossz lesz. Így pedig nem leszek több egy pénzkidobásnál.

- A vérveszteségtől, Gazdám. De ha ön úgy kívánja, ma is csillapíthatom szomját. Még talán van bennem elég vér ahhoz hogy még egyszer csillapítsam étvágyát.

- Ugyan, dehogy! Ne is gondolj ilyen badarságokra! Tegnap ígyis rengeteget ittam... Ezzel ha szerencsém van egy hónapig kibírom anélkül hogy innék. Ami azt illeti még soha nem ittam emberből vért, és ezt az egész vérszolgás dolgot nem akartam. Csak apám vette a fejébe hogy ez így nem mehet tovább... Ezért eldöntötte hogy... Hogy vesz nekem egy embert a születésnapomra, hogy végre én is olyan tiszteletreméltó nemes lehessek mint a többi hozzám hasonló vámpír. Pedig nekem egyáltalán nem állt szándékomban hogy igyak közvetlenül valakinek a véréből. Nekem tökéletesen megfelelt a tasakozott vér is. Abbam legalább biztos lehettem hogy nem kellett szenvednie annak akiből kiszívták... Nem nagyon tudok semmit az emberekről, de azt biztosra tudom, hogy szükségük van a vérükre, és hogy ha túl sokat iszunk meghalnak, vagy fájdalmaik lesznek, vagy nagyon rosszul lesznek. És én nem akarok fájdalmat okozni senkinek.

- Bocsánat a kérdésemért Gazdám, de mit értett badarságok alatt? - kérdezem. Tudom, hogy a kérdések szigorúan tilosak, de nem tudom mit értett badarságok alatt a parancsában.

- Mi? - néz rám értetlenül.

- Azt parancsolta, hogy ne is gondoljak ilyen badarságokra, Gazdám. De nem tudom pontosan mit takar a badarságok.

Erre hirtelen lágy nevetésben tör ki.

- Jajj, nem kell ilyen komolyan venni! Nem parancsnak értettem, csak egyszerűen kicsúszott a számon... Nem gondoltam hogy ennyire komolyan fogod venni.

Ó. De azt mondta hogy ne is gondoljak rá. Az parancsnak számít. Nem értem...

- Bocsánat Gazdám - ez a legértelmesebb dolog amit ki tudok mondani. Mindig azt mondták, hogy ha ilyen helyzetbe kerülünk, kérjünk bocsánatot. Az elvileg ilyenkor jó.

- Semmi baj. Nem a te hibád volt, én nem figyeltem eléggé. Egyébként nincs valamire szükséged? - kérdezi.

Szükségem? Nekem nem lehetnek szükségleteim. A Gazdámnak vannak szükségletei, és én annak teszek eleget. Ha neki arra van szüksége hogy nekem szükségleteim legyenek, akkor lesznek. De azok akkor sem az enyémek, hanem a Gazdámé. Bármi, amit a Gazdám parancsára teljesítek az nem az enyém, hanem az övé. A Gazdám nélkül nem lehetek semmi. A Gazdám nélkül csak egy baba vagyok. Ha ő azt parancsolja, hogy legyek boldog, az leszek. De az akkor sem az én boldogságom, hanem az övé. Minden amit teszek, amit érzek, amit gondolok, ami vagyok, a Gazdámé. Mert megvette a testemet, a véremet és a lelkemet egyaránt.

- A maga szükségletei az enyémek is, Gazdám. Ha maga úgy akarja hogy szükségem legyen valamire, teljesítem akaratát.

- Öhm... - kezdi megszeppenten. Miért néz így? - Én azt akarom hogy arra legyen szükséged, amit te akarsz, ami neked kell.

Nem értem. Nekem nincsenek szükségleteim. Nincs akaratom. Nincsenek önálló gondolataim.

Ezt a parancsot nem tudom teljesíteni. Erre a parancsra soha nem készítettek fel.

- Úgy látszik kevesebbet tudok a vérszolgákról mint gondoltam... Nem hiszem hogy ebben a könyvben írnának bármit róla. Te biztos tudod. Elmondod, kérlek?

- Természetesen, Gazdám. Nekem az a feladatom, hogy testemmel, véremmel, és lelkemmel szolgáljam önt. Bármt parancsolhat, én megteszem. Arra használhat amire csak akar. Nem lehet önálló akaratom, vagy döntéseim. Maga szabja meg őket. Ha azt kívánja hogy kedves legyek, az leszek. Ha azt kívánja indulatos legyek, az leszek. Csak magán múlik, hogy mit gondolok, mit akarok, vagy mire van szükségem. Ha maga úgy akarja, gondolkodás nélkül megölhet, vagy továbbadhat ha nem leli bennem kedvét. Olyan lesz a személyiségem, amilyennek maga kívánja. Bár az élethez való feltétlen szükségleteim csak egy bizonyos ideig tudom mellőzni, ha úgy kívánja, halálomig lemondok róluk. Azt hiszem ennyi, Gazdám.

- Azt hiszem értem. Szóval tisztázzuk hogy mindent jól értettem-e: akkor ha azt mondom neked, hogy öld meg magad, vagy hogy mondjuk legyél depressziós, vagy hogy soha többé ne legyen semmilyen szükségleted, akkor... Nem lesz? - kérdezi bizonytalanul.

- Igen Gazdám. Ha kívánja bármelyiket teljesíthetem.

- Nem, nem dehogy! Soha nem kérnék ilyet. Elképzelhetetlen milyen szörnyetegnek kell lenni ahhoz hogy hogy ilyet kérj valakitől...

Ezután csend telepszik a szobára. Én csak meredtem nézem a falat magam előtt, mivel nem kaptam másra engedélyt, a Gazdám pedig olvas. Nem gondolok semmire, csak átadom magam a vérveszteség miatti fáradtságnak. Jó ideig vagyok így, míg a Gazdám meg nem töri a csendet.

- Öhm... Nem kéne behoznom még egy kis fényt? - kérdezi hirtelen.

Fényt? Nem értem mit szeretne. Mire kellhet neki még egy kis fény?

Nem számít. Nem szabad ezen gondolkodnom, nem kaptam rá engedélyt hogy kíváncsi legyek.

- Mármint, itt azt írja hogy az embereknek öt létfeltétele van: fény, víz, táplálék, megfelelő hőmérséklet és levegő, de itt eléggé félhomály van...

- Ó. - Csúszik ki véletlenül a számon. Hát erre értette. - Attól tartok ezt nem tudja megoldani egy gyertyával Gazdám. A természetes fény a bőrünkön át úgy nevezett D-vitamint juttat a szervezetünkbe, ami létfeltétel. De készülnek ilyen tabletták is, így nem szükséges hasonlók miatt fáradnia, Gazdám.

- Ohh... - mondja elgondolkodva, és felhúzza a lábait a székére, majd térdeire fekteti a fejét. - Bocsánat, nem tudtam. De azért csak jobb ha természetesen jutsz fényhez, nem?

- Sajnálom Gazdám, de nem tudom. Úgy a legjobb nekem, ahogyan ön annak kívánja.

- Oh... Akkor azt hiszem ennek utána kéne néznem és a többi dologgal kapcsolatban... Megfelelő a hőmérséklet itt? Nem kell enned vagy innod vagy valami? Egyáltalán mit esznek az emberek? - kérdezi kissé aggódva. Nem értem miért ilyen a Gazdám. De nem szabad ilyenen gondolkodnom, mivel nem kaptam rá engedélyt.

- Nekem az a legmegfelelőbb, és akkor van bármire szükségem amikor ön úgy kívánja Gazdám.

- Akkor nekem úgy a legjobb, ha neked mindig jó. Vagyis... Azt hiszem ez nem elég tiszta úgyhogy inkább úgy mondom hogy azt szeretném, hogyha neked az összes szükséged ki lenne elégítve, tudomást vennél róla és tekintve, hogy a tudásom az emberekről igen kicsi - de akár mondhatnám úgyis hogy semennyi -, szeretnék tudni is valamit róluk. Ez így jó neked? - mosolyog rám, majd kissé összezavarodva folytatja - Vagyis ezt így meg tudod érteni?

- Igen, Gazdám. Mindent megértek, amiről maga azt kívánja hogy megértsem.

- Szóval most van bármi amire szükséged van? - kérdezi. Ami azt illeti, kissé össze vagyok zavarodva. Azt mondta, hogy szeretne tudni minden szükségletemről, azonban azt nem mondta, hogy ki is mondhatom azokat. Valamint azt sem tudom, hogy ő mit értett szükséglet alatt.

- Arra van szükségem amire magának, Gazdám. - végül ezt a választ adom. Elvégre, amit nem mondtak hogy szabad, az szigorúan tilos.

Erre már nem felel, csak hátrahajtja a fejét, majd sóhajtva megszólal:

- Ahj... Ez az állapot így nem jó. Nem akarlak úgy kezelni mint egy hülyét, mert tudom hogy nem vagy az. Látom rajtad, de mégsem tudom hogy kezeljelek. Ez az egész olyan zavaros még nekem. Fogalmam sincs miről mit gondolsz, azt sem tudom, hogy egyáltalán miket eszel, vagy hogy most milyen lehet neked. - sóhajtva hátra hajtja a fejét. - Mit érzel most? - néz rám kíváncsian.

Engem nem készítettek fel ennyi kérdésre. A Gazdám olyan kérdéseket tesz fel, amiket nem tanítottak meg. Fogalmam sincs hogy reagáljak rájuk, így nem is tudok megfelelően a szolgálatára állni.

- Azt érzem, amit maga kíván Gazdám.

Nem szabad olyat éreznem, amit ő nem parancsol nekem, viszont azt kérdezte, hogy mit érzek. Ezt így nem tudom értelmezni. Nem adta meg, hogy mit érezzek, mégis megkérdi, mikor önálló érzéseim nem lehetnek. Ez így zavaros. Nekem ezt nem tanították meg. De nem okolhatom emiatt a Gazdám, neki mindig igaza van. Ő felsőbbrendű nálam, és minden, amit ő mond igaz, és megkérdőjelezhetetlen. Ez az egyetlen dolog, amit a parancsa nélkül is kötelező tudnom. A tulajdona vagyok, ő pedig magasabban áll nálam. Joga van hozzá, hogy rendelkezzen felettem, nekem pedig kötelességem minden igényét, kérését teljesítenem.

Viszont azt eddig senki nem mondta, hogy mit kell tennem ebben a helyzetben. Mikor nem ad utasítást, de rákérdez valamire. Nekem viszont nem szabad olyat éreznem amit nem engedett meg. Nem lenne szabad ilyenre gondolnom.

A Gazdámnak nem kötelessége velem kapcsolatban semmi, nekem viszont meg kell tennem bármit, amit kér. Nincs jogom ahhoz, hogy bármilyen formában bíráljam, vagy megkérdőjelezzem.

- Mindegy... Hanyagoljuk a témát. Ha elolvasok néhány könyvet biztosan többet fogok tudni rólad, és akkor majd könnyebb lesz megértenem téged. Addig viszont neked kellene megmondanod hogy mire van szükséged. Nem szeretném hogy rosszul legyél csak azért, mert ennyire tudatlan vagyok. Ha tudtam volna hogy apám hirtelen "meglep" egy emberrel, felkészültem volna előre, hogy most ne legyen ez. Bocsánat, amiért ennyire idióta vagyok... De még soha életemben nem találkoztam emberrel. Még apám vérszolgáit is messziről elkerültem, nem hogy nekem is legyen egy. Ne érts félre, nem baj hogy itt vagy, csak nem számítottam rá, meg nem is gondoltam volna hogy apám csakúgy beállít hozzám hogy vett nekem egy embert. Remélem meg tudod érteni... Együtt ügyesen ki tudjuk hozni a legtöbbet a helyzetből.