"Te akartad Park Jimin. Lássuk meddig tudod még játszani a sértôdött érzéstelen színjátékod. Én nem fogok belefáradni, úgyhogy behódolsz vagy meghalsz. Ígérem ha az utóbbi magam fogom meghúzni a ravaszt."

*JIMIN POV*

Kiengedtek a kórházból, és Yoongi megengedte, hogy a lakásomban legyek, de ha szökni próbálok a szemem láttára kínozza meg a húgomat. -Nem hiszem, hogy megtenné... Jiya mindig is rajongott érte, sôt talán még szerelmes is volt belé. De nem kockáztatok, Jiya túl fontos nekem ahhoz, hogy Yoongi tûréshatárát teszteljem vele. Nagyon hiányzik már a családom, látni akarom már ôket és elfelejteni ezt az egészet...

Napok óta nem történt semmi, csak azt teszem meg ami a létfenttartáshoz szükséges. Alszom és eszem. Mikor épp az utóbbit csináltam meghallottam, hogy kopognak. Elôször arra gondoltam, hogy Yoongi van odakint, aztán rájöttem, hogy ô nem kopog. Az ajtóhoz mentem és gondolkodás nélkül kitártam azt, teljesen mindegy ha az életemre törnek, nem érdekel. De amikor kinyitottam a nyílászárót olyasmi fogadott amire nem számítottam.

-Tae? -Kérdeztem suttogva, mire ô csak zokogva a nyakamba ugrott.

-A-Annyira saj-sajnálom! -Motyogta a vállamba, én pedig becsukva az ajtót visszaöleltem.

-Jimin! Egyáltalán hol voltál?! Nagyon aggódtam, ne csináld ezt többet! -Emelte rám könnyes szemeit, mire csak kínosan mosolyogtam.

-Nem direkt volt.

-Mi az, hogy nem direkt? Hogy lehet nem szándékosan elmenni, ha csak nem elraboltak?! -Kérdezte, mire csak lehajtottam a fejem és nem válaszoltam. Erre észbekapott és csak bámult rám.

-U-Ugye nem? A-Az nem lehet! -Mire továbbra sem szólaltam meg karon ragadott a konyhába húzott, leültetett, hozott két pohár vizet és beszélni kezdett.

-Sajnálom, hogy nem értem ide, de miután megkaptuk a csomagot hatalmas sor állt kifelé, és mivel tudtam, hogy busszal nem érek ide ezért fogtam egy taxit, de a taxis nem volt észnél és sehogy sem találta meg az utat, míg végül elvitt valami tök másik helyre Szöulban, aztán meg még dupla díjat kért azért, hogy idehozzon. Mintha direkt kavart volna! -Hadarta el egy szuszra, majd folytatta is -Szóval tudom, hogy nem tudnál beszélni, ezért én kérdezek és te bólogatsz oké? -Mondta, mire csak bólogattam.

-Elraboltak? -Bólintottam.

-Yoongi volt az? -Bólintottam.

-Azért mert nem volt meg a pénz? -Bólintottam.

-Egy rossz helyre vitt? -Bólintottam.

-Aish! Csinált veled valamit? -Bólintottam.

-Bántott téged? -Hezitáltam, nem tudtam mennyit kéne elmondani Taehyungnak, a lövésrôl muszáj neki beszélnem... A másik dolog, arról nem kéne. Bólintottam.

-Miatta van bekötözve a mellkasod? –Kérdezte a trikóm alól hanyagul kikandikáló gézre mutatva. Bólintottam. Még ha nem is 100%-ban miatta, akkor is megállíthatta volna.

-Meglôtt? -Megráztam a fejem.

-Meglövetett? -Megráztam a fejem.

-Hagyta, hogy lelôjjenek? -Bóintottam.

-Csinált mást is veled? -Mire ismét hezitáltam majd megráztam a fejem.

-Jimin ne hazudj! -Mire csak lesütöttem a szemem és lassan bólintottam.

-Megkínzott? -Megráztam a fejem, mire egy nagyot sóhajtott... Bár ha jobban belegondolunk ez is annak számít....

-Meg...Megerôszakolt? -Mire ránéztem és láttam a szemében, hogy nagyon szeretné ha megráznám a fejem. De nem tettem, bólintottam. Teste megdermedt, arca pedig eltorzult. Felpattant és egy olyat káromkodott, hogy olyat ritkán hallani.

-Annyira sajnálom. -Suttogta és meredten bámult maga elé. -Az én hibám, hogy nem értem ide... Hogy is hagyhattalak itt miután elszöktél Busanból?! Akkora barom vagyok! 

-Tae nem a te hibád. Ne okold magad, mikor nem tehetsz semmitrôl. Mi lett volna ha ott vagy amikor idejött? -Kérdeztem, mire hebegni kezdett.

-Se-Segíthettem volna, vagy valami hasonló! Nem hagytam volna, hogy elraboljon Jimin!

-Elmondom mi történt volna. Ha akkor ott vagy most biztosan nem lehetnél itt. Vagy még a lakásban megölt volna, vagy téged is bedrogoz és ott ölet meg. A lényeg, hogy most mindketten itt vagyunk és élünk. Ennyi elég. -Mondtam halkan, miközben arcát kémleltem.

-Jimin ne szórakozz felem! 'Itt vagyunk és élünk, ennyi elég'?! -Utánozta a hangomat. -Úgy beszélsz mint egy vén faszi aki túlélte a IV. Világháborút! -Mire úgy éreztem felolvadt a jég. Nevettem. Úgy mint régen. Igazából. Szívbôl.

-Mo-Most mi van? -Értetlenkedett. -Valami vicceset mondtam?

-Taehyung, csak két világháború volt... -Feleltem még mindig mosolyogva.

-Ohh... Én is tudtam! -Szólt már ô is nevetve. Innentôl jól éreztük magunkat, nevetgéltünk és beszélgettünk. Elfelejtve, hogy ez a mostani állapot csak egy törékeny porcelán lepke, melynek szárnyait még a szél is letörheti. Pláne egy olyas valaki aki ért ehhez, ahhoz, hogy fájdalmat okozzon. -De én mégis szeretem. Pedig nem érdemli meg, nem mintha a szerelmem olyan sokat érne. Hisz kinek kellenék? Értéktelen vacak vagyok, bár úgy éreztem Taehyunggal mindezt magma mögött hagyhatom. Talán... Talán ô majd segít felejteni... De ha fel is dolgozom valaha, el nem felejthetem soha, sôt nem is akarom. Nekem szükségem van Yoongira... Akkor is ha ezt tette velem. Én szeretem ôt! Pedig én nem akartam ezt! Nélküle nem látom a folytatást. Csak mégtöbb magányt. Milyen szánalmas is vagyok... Még akkor is a közelemben akarom tudni, ha bánt. -Barátom hangja szakította félbe elmélkedésemet.

-Hol jársz Jimin? Min gondolkodsz? -Kérdezte, s arcomról akarta leolvasni a választ, ha esetleg szavakba nem önteném. Már épp felelni akartam, mikor az ajtóban megláttam egy alakot. Egy meglehetôsen szemrevaló alakot. Tehát Yoongi az. Már régen is utálták egymást Taeval... Mi lesz most?! Csak Yoongi ne bántsa.

*YOONGI POV*

Bementem az ajtón mire hallottam, hogy Jimin nevet. Nevetett. És valaki más váltotta ki belôle. Elképesztôen féltékeny voltam. Utána a Picúr elhallgatott, a másik pedig beszélt hozzá, de ahogy hallotam Chim nem figyelt rá... Várjunk Picúr?!  Aish, tényleg elpuhulok... Ismerôs volt a másik férfi hangja, de nem tudtam honnan, ekkor közelebb léptem és Jimin rám nézett. Majd a szemkontaktust megszakítva néztem rá a jövevényre és látványára ökölbe szorult a kezem.

-Kim Taehyung. -Suttogtam és éreztem, hogy elönt a harag. Ô is felpattant, és hozzám hasonlóan nem látszott boldognak. Izmaim megfeszültek, ugrásra készen, de nem akartam megölni. Tudtam, hogy fontos Jiminnek.

-HOGY MERTED?! -Üvöltött rám. Mire csak felnevettem. Tehát tudja.

-Honnan tudod? Chim ilyen szívesen fecseg róla? Hát nem mondom én is élveztem. -Mondtam pimaszul mosolyogva, mire majdnem rámugrott, de ô Jiminre nézett, nekem pedig úgy tûnt mintha miatta nem tette volna.

-Ne merészeld Chimnek hívni! -Mondta még mindíg dühvel a hangjában. Hiába én jól el tudom rejteni az érzéseimet, de ez... Ez agyalágyult, csak annyi esett le neki abból amit mondtam, hogy Chimnek hívtam? Vele is csak egyel többen lettünk...

-Miért mi lesz ha megteszem? -Köptem oda gúnyosan.

-Akkor nagyon megbánod! -Puffogott tovább.

-Ohh bocsánat... Elfelejtettem, hogy a hatalmas Kim Taehyunggal állok szemben... Így máris jobban megijedtem... -Erre már nem bírt nyugton maradni, felém indult és be akart húzni. Pontosan, csak akart. Egész ijesztô lett volna, ha ô nem csak egy szaros én meg nem vagyok képzett gyilkos. Így viszont csak elôkaptam a pisztolyom, s az arcába nyomtam a csôre töltött fegyvert. Erre úgy ledermedt, hogy porrét lehetett volna festeni róla. Jiminre pillantottam. Aki pityeregni kezdett és rázta a fejét, majd felpattant és a kezemért nyúlt.

-Kéh-Kéhrlekh neh. -Motyogta könnyeitôl akadozva. Csak bólintottam egyet, de nem engedtem le a fegyvert.

-Kifelé. -Mondtam egyszerûen. -És ne merj szólni a rendôrségnek! -Folytattam. Mire csak bólintott egyet, és távozni akart, de Chim, aki közben abbahagyta a zokogást, utána szólt.

-Tae tényleg ne szólj nekik! -Hebegte még mindig könnyes szemmel, mire a távozó fiú megfordult és döbbenten meredt rá.

-Mi-Miért?! Nem akarod, hogy megbûnhôdjön mindenért?! Miért véded?! Jiya miatt?! Hidd el ha szólok nekik minden könnyebb lesz! Jimin mi ütött beléd?! 

*JIMIN POV*

Nem akartam, hogy Yoonginak bántódása essen. Nem akartam, hogy bárki is bántsa, vagy, hogy ô öljön meg akárkit. Jiya eszembe sem jutott... Szörnyû testvér vagyok. 

-Csak ne szólj nekik kérlek! Bízz bennem! – Mondtam. Tae ismét bólintott, de ezúttal tudtam, hogy tényleg nem fog szólni nekik. Ismertem már eléggé. Ahogy kiment a lakásból Yoongi leeresztette a fegyverét, és visszahúzta a biztosító pöcköt, ártalmatlanítva így az eszközt. Felém fordult, de nem nézett a szemembe. Eltette a pisztolyt és továbbra is a földet bámulta.

-Mi-Mi a baj? -Suttogtam, mert nem jött ki hangosabb nesz a torkomon.

-Tényleg csak Jiya miatt kérted? -Súgta ô is, pedig senki nem volt a lakásban... Mire csak mosolyogtam egyet.

-Amíg Taehyung nem mondta... Addig Jiya eszembe sem jutott... -Motyogtam, s most rajtam volt a sor, hogy lehajtsam a buksim. Ahogy meghallotta felkapta a fejét, majd állam alá nyúlt, ezzel elérve, hogy a szemébe nézzek és meglássam az arcán elterülô hatalmas mosolyt. Erre én is mosolyogni kezdtem, mire csak egy puszit nyomott a hajamba. 

----------------------------

Annyeong!

Tudom, tudom már kb. egy hónapja nem volt rész... Hehe... Cserébe egy hosszabb és nem olyan gonosz részt hoztam. Legalább is szándékom szerint... XD Remélem tetszett! Ha igen vote-oljatok és írjatok commentet, mert az naaaaagyon jól esik, ha látom mit gondoltok! Lehet az negatív vélemény is. :3 

Btw ha akárki szeretne elérni más közösségi platformokon is akkor: 

(Ohh amúgy valaki kérdezte, hogy mit jelent a btw, itt is elmondom, hátha itt is új valakinek. A by the way rövidítve, angolul kb annyit tesz, h amúgy) 

Instagram: game_of_jams

Twitter: game_of_jams

Facebook: Megirom dm-ben ha érdekel ;)

Have a good day~!