¨-Tehát elbaszták. Elmehet. -Az orvos csak biccentett egyet és elindult a másik irányba. Nam a telefonján babrált és odaszólt nekem.

-Mennem kell, ha bármi kell hívj! -Mire csak bólintottam, ô pedig már el is robogott. Bementem Jiminhez, aki ugyanúgy nézett ki mint mikor kimentem, csak a bôre sápadtabb, az infúziós zacskó pedig kövérebb volt. "

*YOONGI POV*

-Már két hónap telt el mióta Jimin kómába került... Hiába vagyok itt semmi sem történik, mindig csak annyit kapok 'Az állapota stabil'. Lassan ott tartok, hogy el sem hiszem, hogy valaha is felkel. Lehet, hogy már régen halott, azok a szarok pedig csak azért csipognak, hogy tovább tejeljek nekik... Nam nem tudom mit csináljak... -Mondtam a telefonba, mire a legjobb haverom már mondta is amire szükségem volt.

-Yoongi... Jimin nem halott, most olvastam egy cikket egy férfirôl aki fél év kóma után visszajött.. Ehhez csak szerencse kell, amibôl nekünk mindig is volt egy rakat. Mondanám, hogy don't worry be happy de az faszság szóval inkább nem mondom. -Nevetett a telefonba, mire én is mosolyogtam egyet.

-Most megyek Nam. Majd beszélünk.

-Ok, bye. -Hallottam, majd leraktam. Telefonom letettem a kis szekrényre és újra Jiminnek szenteltem a figyelmemet. Olyan szép... El sem hiszem, hogy ezt tettem vele... -Min Yoongi te akkora balfasz vagy! -Gondoltam, mire Jimin apró keze rászorított az övét fogó enyéimre. Na szép... Egyetért velem.

-Ji-Jimin hallasz engem?! -Kérdeztem hangosan, de választ nem kaptam.

-Jimin! Élsz még baszki? -Kérdeztem.  Csak hitegettem magam, aish. Újra és újra! Sohasem kel fel! Aish! Belülrôl ordítottam, majd amikor nem bírtam tovább elengedtem Chim kezét és dühöngve leborítottam mindent az ágy mellett fekvô kis szekrényrôl, a dohányzóasztalt felrúgtam, az üvegét apró darabokra tapostam. Ledöntöttem a virágokat, felforgattam az egész kórtermet. ôrjöngtem. Elkeseredettségemben beleütöttem a tükörbe, ami milliónyi apró darabra tört, majd térdemre rogytam és néztem az öklömlön végigfolyó vérpatakot. Kezemet ölembe engedtem, majd eldôltem az üvegszilánkokkal telehintett padlón. A hangra két nôvér futott be, az ajtóban megtorpantak a felfordulás láttán. Felém rohantak, majd elsötétült minden.

 A kanapén ébredtem, egy teljesen rendezett  kórteremben, Jimin ágya ugyanúgy állt, csak az ablakok helye árulta el, hogy nem ugyanabban a szobában vagyok mint voltam. Chim mellé ültem és az én frissen kötözött kezemet az ô szintén fáslizott kezére raktam. Néztem egy ideig, majd kimondtam azt a szót amire sohasem számítottam, hogy valaha is elhagyja a számat... Ráadásul egy férfinek...

-Szeretlek. -Jimin megrezzent, arcán végigfolyt egy könnycsepp, majd kávébarna pillái lassan felnyitódtak.

*JIMIN POV*

Elsötétült minden. Nem éreztem semmit, se a fájdalmat, se a szomorúságot. Csak szégyent. Nem voltam ura a testemnek csak egy ágyon feküdtem, néha hallottam valami hangot, de általában nem tudtam kivenni a szavak értelmét. Ha öntüdatomnál is voltam úgy kavargott a fejem, hogy a fájdalomtól majdnem megôrültem. De ez az utolsó más volt. Tisztán hallottam Yoongi hangját. Azt mondta szeret. De hazudik! Mindig hazudik... Mindig is hazudott és hazudni is fog. Ô nem változik sennkiért, és nem is szeret senkit. Arcomon végigfolyt egy könycsepp, mégsem éreztem szomorúságot. A szégyen volt az egyetlen érzés, mely átjárt minden pillanatban tetôtôl talpig. Lassan kinyitottam a szemem, mire megláttam, hogy Yoongi a kezemet fogja, én pedig az övét. Nem mozdultam csak halkan suttogtam.

-Hazudsz. -Mire összerezzent és rögtön mentegetôzni próbált.

-Jimin! Nem! Félreérted! É-Én tényleg... Én soha... nem akartalak bántani! -Mondta könnyes szemekkel. Még sohasem láttam sírni, vagy könnyezni, de nem érdekelt.

-Pedig megtetted. -Mondtam továbbra is semleges hanggal, rezzenéstelen arccal. Mire csak lehajtotta a fejét.

-Tudom. Hibáztam. Mert elvetted az eszemet... És tudom, hogy nem elég egy sajnálom ahhoz, hogy mindent jóvátegyek... De... De meg akarom próbálni! Nem ezt érdemelnéd, te sokkal értékesebb vagy ennél... Én pedig csak egy bukott ember... Sajnálom, hogy bemocskoltalak. Nem volt hozzá jogom. -Egy másik pillanatban már a karjaiba is hullottam volna, de most... Mintha el sem ért volna hozám. Valahogy nem hatott meg. Semmi nem maradt meg abból amit mondott. Minden szava hazugság! Tönkretett! Továbbra is üresen bámultam magam elé.

-Chim kérlek válaszolj! -Nem tettem. Nem érdekelt. Nem tudott érdekelni. Csak kihasznált. Csak megdugott, és ha lesz rá alkalma újra megteszi. Miért? Miért akar visszakapni, ha ilyen könnyen eljátszott?! Ha pedig játszik velem miért van itt?

-Mennyi ideje vagyok itt? -Kérdeztem, miközben hangomból és arcomról minden érzelmet kiöltem.

-2 hónapja. -Felelte, ő is komorabban. -Mi van ha nem hazudott? Ha elrontottam mindent? Amúgy is teljesen mindegy, már nem érek semmit. Csak egy eldobott, kihasznált és gusztustalan szemét vagyok. Magamtól is undorodom, hogyan szerethetne akárki? Pláne Yoongi... Ő nem szeret senkit és semmit. Miért szerettem bele? Teljesen mindegy, hiszen ez is csak egy felesleges érzelem, amire nincs szükség. Csak rosszabb lett tőle. Mennyivel könnyebb lenne minden, ha akinek tartozom nem lett volna legjobb barátom? És mennyivel könnyebb volna, ha aki megerőszakolt az nem életem szerelme lenne... De nem így történt. Erôszak... Szégyen. Újra és újra, csak ez az egy maradt nekem.

-Menj el. -Modtam. Ha tovább velem marad nem tudok neki nem megbocsájtani. Pedig tudom, hogy hazudik, de nem menne. Túlságosan szeretem. De ha azt hiszi, hogy ezek után csak úgy a karjaiba omlok, rosszul hiszi. Szégyen és reménytelen szerelem... Kedvem lenne öngyilkosnak lenni, akkor nincs több probléma, de a én még azt sem tehetem meg... Majd csak bámult rám, de nem mutatott érzéseket. Visszalöktem az álarca mögé. Megomndtam, mindent elrontottam. Nem mozdult, csak folytatta bámulásomat.

-Nem vagy abban a helyzetben, hogy parancsolj nekem. -Felelte olyan rideg hagon, hogy még a gerincem is megborzongott. Kezemet elengedte, majd felegyenesedett. Még ha belül éreztem is valamit, egyszerûen nem tudtam kimutatni. Mintha elfelejtettem volna mosolyogni vagy, nem testi reflexbôl sírni. Felállt és az ajtóhoz sétált, majd felém fordult.

-Ne hidd, hogy elengedem a tartozásodat, csak mert megdugtalak. -Mondta, majd kiment. Tényleg szeretett? Vagy ez is csak hazugság volt, és ez az igazi Yoongi? Vagy ez az álarc amit magára húz, és az igazi Yoongi mondta, hogy szeret? Miért ilyen bonyolult? Miért nem megy semmi? Miért élek?! Kinek jó, hogy élek?! Nincs értelme az életemnek, csak a családom miatt nem öltem még meg magam, pedig már ideje lenne. Taehyung is lelépett... Itthagyott. Lehet haza sem jött, és még mindig az egyik Hawaii-i cicababával hempereg. Lehet, de nem érdekel. Semmi sem érdekel.

*YOONGI POV*

Ennyi.-Park Jimin ezt elkúrtad magadnak. Én megadtam a lehetôséget rá, hogy rendbehozd az életed, de te ellökted magadtôl. Edd meg amit fôztél. Ha eddig gonosz voltam akkor most kegyetlen leszek veled! Hazudok?! Hazudok mi?! Akkor megmutatom neked milyen az amikor hazudok, amikor játszom veled. Ha neked ez kell, hogy felfogd én tényleg szeretlek akkor megkapod. Miért fecsérelnék idôt és energiát valaminek a kimondására ami nem úgy van? Miért voltam itt veled két teljes hónapig, hogya nem szeretlek?! -Azt se tudja mit tettem érte, csak annyit tud, hogy megbasztam. Persze! Még csak nem is rendesen! Itt sír a szája aztán a dolgok felérôl nem is hallott... Hogy kerültem ide amikor felkelt, he? Pont itt voltam vagy mi?! Erre meg megkapom, hogy menjek ki?! -Vágtam a fejéhez képzeletben. -Te akartad Park Jimin. Lássuk meddig tudod még játszani a sértôdött, érzéketlen színjátékod. Én nem fogok belefáradni, úgyhogy behódolsz vagy meghalsz. Ígérem ha az utóbbi magam fogom meghúzni a ravaszt.

-----------------------

Annyeong!

Tudom, tudom hosszú ideje vártok... Hehe, nem is maradok sokáig mert érzem, hogy életveszélyben vagyok. :D

Huhh ez a javított ;)

Amúgy ha akárki szeretne elérni más közösségi platformokon is akkor:

Instagram: game_of_jams

Twitter: game_of_jams

Facebook: Megirom dm-ben ha érdekel ;)

Have a good day!~