Allie szemszöge.

Végre vége a napnak és a hétnek is. Megkönnyebbülten sóhajtottam, ahogy bezártam a szekrényem ajtaját. Az első hét nagyon lassan telt. Sétálni kezdtem hazafelé a szokásos úton. Michael ment előttem. Ez minden nap ismétlődik. Igen, ő a labor társam, de sose szól hozzám. Már egy barátot szereztem, még egy nem árthat. Gyorsítottam a tempómon addig, amíg utol nem értem Michael-t.
- Szia! - mosolyogtam. Felkapta a fejét és rám nézett, majd arrébb lépett mellőlem.
- Nem vagyok ijesztő. - nevettem.
- Öm, helló - mondta halkan.
- Minden nap egyedül sétálsz? - kérdeztem, mire bólintott. - Nos, akkor csatlakozom hozzád.
- Nem muszáj. - mondta gyorsan.
- Nincs sok barátom itt, szóval szívesen teszem.
- De.. - kezdte.
- Nincs de! Veled tartok és kész.
Michael percekig nem szólt egy szót se, így eldöntöttem, hogy kezdeményezek:
- Tudom, hogy labor társak vagyunk meg minden, szóval szerintem be kéne mutatkoznom. Allie vagyok.
- Michael. - mondta egyszerűen. Úgy látszik nem akar barátkozni.
- Hogy vagy? - kérdeztem.
- Jól. - válaszolta. - Üm..és te?
- Én is, azt hiszem. Költözni szar.
- Ja, valószínűleg. - mondta.
- Egész életedben itt éltél? - kérdeztem.
Michael vett egy mély levegőt. - Igen, ugyanabban a házban.
Mosolyogtam a válaszán, eddig ez leghosszabb mondtam, amit mondott. Végül megérkeztünk és elköszöntem Michael-től, mire ő intett nekem, ahogy átkelt az úttesten. Néztem, ahogy beszaladt a házba és megjelent a felső emeleti ablakban. Gyorsan elhúzta a sötét függönyt és újra láttam egy fehér villanást.