Michael szemszöge.

A zsebembe csúsztatom a pisztolyt, ahogy az ösztöneimre bízom magam és végigszaladok a sötétségen. Kiderül, hogy ott van egy lépcső, így nem esek egy feneketlen lyukba vagy ilyesmi. Vakon felmegyek a lépcsőn, folyamatosan elesve vagy nekimenve a falnak. Végül felérek és egy félhomályban lévő ajtóval találom szembe magam. Az egyik kezem a falon tartva lassan végigmegyek a sötétségen. Csend van, ami gyanús, mivel ha tényleg ezen az emeleten van Allie, akkor feltételezem, hogy ordítana vagy sírna.
Egy elfojtott zokogást hallok valahol a szobába.
- Allie? - hívom és követem a zokogást. Egy ajtóhoz érek, kinyitom, felfedve egy újabb sötét szobát. A kezemmel a falon tapogatózok és találok egy villanykapcsolót. Felkapcsolom, a fény betölti a szobát, felfedve Calumot, aki a szoba sarkában ül és sír.
- Calum? Hogy jutottál ide? - kérdezem kétségbeesetten. Calum remegni kezd és előre-hátra dülöngél. Felnéz rám és csak gyorsan megrázza a fejét.
- Calum, jól vagy? Mi a baj? - odarohanok hozzá. A légzése gyorsulni kezd. A vállára teszem a kezem és megrázom. - Calum! Hagyd abba! Mi a baj?
- Kell nekik egy élet - motyogja. - Kell nekik egy élet.
- Miről beszélsz?
- Kell nekik egy élet - ismétli Calum.
- Calum, mit jelent ez?
- Kell nekik egy élet - a szemembe néz. - Visszahoznak egy életért cserébe.
- Nem értem, miért vagy ennyire felrázva. Meg fogom menteni Alliet. - mondom annyira magabiztosan, amennyire csak tudom.
- Nem mentheted meg. Kell nekik egy élet. Nem fognak leállni azzal, hogy visszahozzanak, így szükségük van, hogy valaki meghaljon. Valakinek meg kell halnia. - feláll és járkálni kezd a szobában.
- Nem, helyre tudom hozni. - mondom.
- Nem tudod.
- De igen, Calum.
- Nem, nem tudod! Az egész az én hibám. - újra magzatpózban leül a földre. - Az én hibám, az én hibám! - motyogja.
- Mennyi maradt hátra?
- 50 perc - motyogja Calum. - 50 perc és minden az én hibám. Minden.
- Calum, elég legyen! - kezd megrémiszteni.
Calum a falhoz kúszik és lágyan a falba veri a fejét. - Az én hibám.
Odamegyek hozzá és elhúzom a faltól. Csapkodni kezd és zokogás közben ordítozik. Azonnal elengedem. Feláll és a fejére teszi a kezét. Leszorítja a szemét és járkálni kezd a szobában.
- Segítened kell. - mondom. - Tudod hol van Allie?
- Balra a második ajtó - suttogja, tágra nyílt szemekkel nézve. - Sajnálom.
- Minden rendben, Calum! - próbálom megnyugtatni, de tudom, hogy semmi sincs rendben.
- Sajnálom, sajnálom.
- Calum? - meg akarom keresni Alliet, de félek egyedül hagyni.
- Csak menj, Michael! - ordítja, megdöbbentve engem. Majd újra motyogni kezd. - Az egész az én hibám, sajnálom.
Még utoljára ránézek, mielőtt kimegyek a szobából. Ez furcsa volt. Próbálok rájönni mit csinált és mondott Calum, de nem volt semmi értelme. Igazából most semminek sincs értelme. Semmi nem tűnik helyesnek a fejembe, minden olyan mint egy felhős hülyeség.
Calum azt mondta kell nekik egy élet. Gondolom ez az ára, hogy Calum újra éljen. Valakinek ezért meg kell halnia. Nem volt választása, hogy visszahozzák-e, ami az jelenti, hogy valaki meg fog halni bármi történjék. Gondolom erre van Allie. Allie az áldozat Calumért. Csak meg kell bizonyosodnom róla, hogy mégsem.
Második ajtó balra, ezt mondta Calum. Ott van Allie.
A bal a folyosó másik végén van. Koromsötét van, így a kezem a falon tartom, hogy vezessem magam. Átmenni a sötétségen a másik oldalra útmutató nélkül nem a legjobb választás. De nincs más alternatíva.
Lassan leveszem a kezem a falon lévő nyugtató helyről. Majd olyan gyorsan rohanok, ahogy csak tudok, abba az irányba, ami feltételezem a folyosó másik oldala. Minden, amit csinálok kizárólag az ösztönön alapszik, a látásomnak nem nincs semmi haszna.
A testem nekicsapódik egy falnak és megkönnyebbülten felsóhajtok. Megtapogatom a zsebem, és szitkozódok, mikor észreveszem, hogy a pisztoly kiesett. Szükségem van rá. Lassan leguggolok és vakon keresni kezdem a fegyvert. A kezem végigsimul a padlószőnyegen, de nem találom. A kezem hozzáér valami kemény, hideg dologhoz. Nem tudom mi az, de nem kellemes. A villany egy pillanatra felkapcsolódik és látom mit is érintettem meg.
Egy rakás test van előttem. Mindegyik véres és nyilvánvalóan halottak. Felkiáltok és visszahúzom a kezem. Hátrálok, míg újra a falnál vagyok. Fúj.
De meg kell találnom a pisztolyt. Folytatom a keresést, megpróbálva kerülni a újonnan felfedezett testeket. Végül megtalálom a fegyvert és a zsebembe csúsztatom. Visszakúszok a falhoz és felállok, útmutatóként használva a falat.

30 perc.

Basszus, 30 perc és még meg kell találnom balra a második ajtót. Fogalmam sincs hány ajtót hagytam el eddig. Úgy látszik ki kell találnom.
Megfogok egy ajtót. Sok belső vita után, eldöntöm, hogy a másik ajtóhoz megyek. Megfogom a kilincset és lassan kinyitom az ajtót.

Allie szemszöge.

A légzésem lassú és egyenletes. Már egy ideje nem érzek fájdalmat. Nem tudok lépést tartani az idővel, szóval nem tudom mióta, de azt tudom, hogy egy kicsivel hosszabb, mint ahogy mostanában nem éreztem fájdalmat.
Nevetségesen gyengének érzem magam. A földön fekszek és úgy érzem, mintha most futottam volna le a marathont. Az izmaim fájnak és a vér rászáradt a testemre. Bárcsak mondhatnám, hogy a vér a sajátom, de akkor hazudnék. Halkan felzokogok. Mit tettem, hogy ezt érdemeljem? A falnak dűlve összegömbölyödök.
A szoba félhomályban van. Épp elég, hogy lássam a környezetem. Testek és vér mindenhol, azt kívánom bárcsak ne lenne fény. Akkor nem láthatnám ezt a horrort, ha sötét lenne.
Az ajtó kinyílik és felkapom a fejem.
- Allie! Úristen! - Michael szalad be.
- Michael! - zihálom. Hozzám rohan, megfogja a kezem és felemel a földről. Enyhén összerezzenek fájdalmamban, de mosolygok.
- Úristen, annyira sajnálom, Allie! Nem kellett volna hagynom, hogy ezt történjen! Olyan hülye vagyok. - beletúr a kusza hajába.
- Michael, nem lehetsz itt! - mondom. Örülök, hogy itt van, de nem szabadna. Meghalna.
- Nem, Allie. Azért vagyok itt, hogy megmentselek. Megígértem, hogy élni fogsz! - egy puszit nyom a homlokomra.
- De megfogok halni, Michael. Bármi történjék. Nem menthetsz meg. - könnyek folynak le az arcomról. Michael megrázza a fejét és lágyan megcsókol. Az ő ajkaival együtt mozgatom az enyémet, némán sírva. Valószínűleg ez az utolsó alkalom, hogy megcsókolhatom. A testem remeg a gyengeségtől. A lábaim feladják és összeesek Michael karjában.
- Allie, jól vagy? - a szemei aggodalmat mutatnak és rosszul érzem magam. Itt fogom hagyni. Nem mintha lenne választásom, de nem tudom őt elképzelni összetörten. Túlságosan is fájna.
Idegesen ráharapok az ajkamra. - Csak nagyon gyenge vagyok.
Michael lassan letesz a földre. Mellém térdel és lágyan végigsimít az arcomon. - Annyira sajnálom.
- Nem a te hibád, Michael.
- Ki kell juttatnunk innen, gyere! - felpróbál emelni a földről, de nem moccanok.
- Semmi nem segíthet. - megrázom a fejem.
- De igen, Allie. Kérlek, hadd segítsek! - a hangja megtörik, felnézek és látom, hogy sír.
- Sajnálom - az ajkam remeg.
- Allie, annyit dolgoztam, hogy ide feljussak! Kérlek, gyere velem, minden rendben lesz! - letöröl egy leeső könnycseppet az arcomról.
Egy gyors puszit nyomok az ajkára. - Szeretlek, Michael.
- Én jobban!
Újra kinyílik az ajtó és egy test lett bedobva rajta. Azt hittem halott, de aztán felnyög.
- Calum? - suttogja Michael.
Calum megdörzsöli a fejét és feláll. A szeme kitágul és játszadozik az ujjaival. - Minden az én hibám. Kell nekik egy élet.  - motyogja újra és újra.
Éles fájdalmat érzek a fejembe és felkiáltok fájdalmamban. A fejem a kezembe temetem és összegömbölyödök a földön.
- Allie! - ordítja Michael. Az egész testemet ellenállhatatlan fájdalom járja át. Hamarosan meghalok. Olyan érzés, mintha többször tűket szurkálnának a testembe.
- Hamarosan halott lesz. - egy hang visszhangzik végig.
- Nem! - ordítja Michael.
- Kell nekik egy élet. - ismétli Calum. Ő is remeg és zokog, majd hirtelen a falhoz lett csapva.
- Calum! - ordítja Michael. Calum felkiált a fájdalomtól és vonaglik a földön. Én remegek és zokogok. Valószínűleg nem valami kellemes látvány Michaelnek.
- Ne, kérlek, elég! - kiáltja Michael. Csak egy nevetés hallatszik és a fájdalom nő.
- Kérlek! - könyörög Michael.

Most már semmi sem menthet meg.

Meg fogsz halni.

A drága Michael-öd nem tud megmenteni. 

Ahogy Calum sír fájdalmában, folytatja a motyogást. - Kell nekik egy élet, kell nekik egy élet.

Kevesebb, mint 300 másodperc.

És halott leszel.

Sírni kezdek, nem csak a fájdalomtól, de a félelemtől is. Nem akarok meghalni.
- Hagyjátok őket békén! - zokogja Michael. Remeg és zokog, csak annyira mint én.
- Michael - suttogom.
- Allie! - hozzám szalad. Még mindig sírok és a testem folyamatosan remeg.
- Szeretlek! - sírja Michael.
- Én... is... szeretlek - nyögöm.

Egy perc.

Michael feláll és kihúz valamit a zsebéből. - Sajnálom.
- Mi? - nyögöm a zokogásom közepette.
- Egy élet meg fogja állítani. Kell nekik egy élet. Bármilyen élet.  - Calum hangosabban kezdi mondani. A fény pislákol és nevetnek. Vér loccsan a falra és kiáltások töltik be a szobát.

10

- Szeretlek, Allie - mondja Michael és a fejéhez szegezi a tárgyat.
- Michael? - suttogom. A látásom homályosulni kezd.

6

5

- Sajnálom! - mondja és lehunyja a szemét.

3

2

Egy hangos durranás hallatszik, amit egy sikoly követ.
A fények a szobában gyorsan villogni kezdenek és olyan, mintha a szoba forogna körülöttem. Egy pillanatra teljes sötétség borul mindenre, majd egy hangos, éles zaj hallatszik. Majd az összes fény visszajön. Csak a nehéz lélegzés hallatszik. Olyan érzés, mintha egy hatalmas súly került volna le rólam. Calum pár méterre van tőlem, de életben van. És én is.
Majdnem ellazulok. Majdnem. Fellélegzek, majd látom, hogy egy új test került a többihez és fájdalmasan  felkiáltok.
Michael az.