Szeptember 21. (Vasárnap)

Rájöttem valamire! Elrontottam az egész naplóm vezetését mivel kellett volna napokat és dátumokat írni a szöveg elé ezért szépen vissza keresgéltem és ezeket bepótoltam.

Reggel felkeltem és nagyon unatkoztam próbáltam kommunikálni a kis szőrcsomóval, de nem jött össze. A többiek még mindig eszméletlenek.

Az ablakunk a városra néz ezért az emberek tanulmányozásával töltöttem az időt. Mikor azt is nagyon meguntam felálltam és elindultam körbenézni. Veszekednem kellett pár nővérkével, de végül azt hiszem erőteljes hangomnak köszönhetően elhitték, hogy már semmi bajom. Eddig se volt, de ők azt hitték. Kimentem a kórház parkjába és ott sétálgattam fel alá. Volt ott egy pavilon egy mesterséges tavacska közepén ezért odaindultam. Hideg volt ezért nem bántam, hogy felvettem a kabátomat. Mikor beléptem a pavilonba már volt ott rajtam kívül valaki. Hitomi ült ott egy zsepit szorongatva és a vizet nézte.

-Öm....szia....-mondtam kissé félénken.

Ő meglepetten nézett rám-Szia Ethan!

-Nem tudtam ..... hogy te is bekerültél...-mondtam félre sandítva pedig pontosan tudtam hisz előttem sérült meg.

-Igen kicsit megsérültem. Volt egy elég bajos banda a városban és megtámadt de...volt ott valaki, aki megmentett. Nem ülsz le?-bökött a padra, ami a pavilonban volt.

Bólintottam és leültem mellé majd figyeltem. Ő a szemembe nézett egy darabig majd a víz felé nézett-Chris ma még nem látogatott meg.

-Értem....-Na erről akartam a legkevésbé beszélni-Ő bánt téged igaz?

Kissé meglepetten nézett rám-Hogy?

A nyakára böktem ahol lila foltok voltak.

-Mert tiszteletlen vagyok...nem egy klán örököséhez méltóan viselkedem.-mondta az ujjait összefonva és a padlóra nézett, fájdalmas mosollyal az arcán.

-Ez nem igaz!-bukott ki belőlem.

Hitomi szeme nagyra nyílt és meglepetten nézett rám-Nem sokat szoktunk beszélni elég....hírtelen jelentesz ki dolgokat pedig neked, mint az igazgató fiának tudnod kellene hogy ilyet nem szabad.

-A.....a fia??-kérdeztem meglepetten és elnevettem magam.
Ő kérdőn nézett rám-Ethan?

-Semmi csak... nem tudtam, hogy tudja bárki is hogy a rokonom de... hogy a fia lennék? Ennyire öregnek néz ki?

-Hát hasonlítotok ezért gondoltam.

-Még csak 35. A nagybátyám nem az apám. Az kellene csak.

-Hol az édesapád? Miért vele élsz? Eldobtak a szüleid?-kérdezte összefogta a kezeim és a szemembe nézett-Ha bármit el szeretnél mondani én, meghallgatlak! Segítsek megkeresni őket? Biztos szörnű volt az árvaházba!-mondta a földre nézve, de még mindig nem engedte el a kezeimet.
Figyeltem és elmosolyodtam szite láttam a könnyeket a szemébe-Nem ismertem őket mióta az eszemet tudom Kyeran nevel. A szüleim meghaltak.

-Meghaltak? Szabad megkérdeznem, hogy mibe?
Megráztam a fejem-Nem tudom! De mindegy is Kyrean sokat tördik velem.

-Értem! Ez a lényeg. Én is sokszor kívántam, hogy ne legyenek szüleim, hogy miért iylen családba kellett születnem de...tudod, a sorsot nem mi írjuk.

-Nem szereted a családod?

-Ne a legkedvesebbek. De beszéljünk másról. Te jársz Nicollal?

-Nem, dehogy...
-De múltkor...A terembe....meg is csókolt.

-Hát az csak azért kellett, hogy ne szekáljanak a többiek.
-Értem... gondolhattam volna.
-Igazán?-kérdeztem és felvontam az egyik szemöldököm, de a válasz, amit erre kaptam azt hittem lekaparom a fejem.
-Igen Nicole az erős és bátor férfiakat szereti, akik mindig tudnak valami újat mutatni és kicsit erőszakosak ezért veszekedhet velük.
Szerintem még a szám is tátva maradt-Szóval én egy kiszámítható puhány alak vagyok?
Hitomi megrázta a fejét-Te egy jó fiú vagy! Nicole a rossz fiúkért van oda. Mit a társa.

-A társa?
-Te...hiszel a démonokban?

-Démonokban?-kérdeztem és elnevettem magam-Ki hisz a démonokban?
Hitomi csalódottan nézett a földre.
-Nem azt mondom, hogy nem léteznek csak még nem láttam egyet se.-Hárítottam gyorsan nem gondoltam, hogy így megbántódik.

-Én mindig látom őket. Egy ott van mögötted!-Bökött mögém. Én hátranéztem és tényleg ott volt a szőrgombóc. Majd folytatta-Nicole társa egy démon srác nagyon rossz fiús a kinézete, egyszer engem is megmentett. Szarva van és szinte égető szeme. Mikor rád néz, úgy gondolod, hogy bármire is gondol azt elhatározta, és ha belepusztul is véghez viszi.

-Igazán? Hmm érdekes fazon lehete.

-Ericnek hívják...Talán még Christ is le tudná győzni.
-Christ? Őt még én is legyőzőm csak egy ember.
Hitomi megrázta a fejét-Chris is démon. Egy hadúrnak a fia. Azért kell vele lennem, mert apám használja a klán ok közötti harcban és cserébe el kell játszanom, hogy a szereme vagyok.
-Akkor nem is szereted?
-Számít ez valamit? Vele kell lennem, ha nem, lennék, vele akkor megölnék az egész családomat. Kérlek vigyázz vele!-mondta és felállt.

Figyeltem és én is felálltam –Értem.... köszönöm, hogy aggódsz, de erősebb vagyok, mint gondolod.

Hitomi megfordult-Csak ne bízd el magad!-mondta és tovább sétált.

Figyeltem, ahogy elment majd visszamentem a szobába szinte berobbantam-Nicole!!

A többiek már fent voltak.

-Ahj de zajos vagy!-mondta Nicole a fejét fogva.
-Szevasz Eth! Hogy vagy?-kérdezte Rimon.
Figyeltem őket és elmosolyodtam-Srácok jól vagytok?

-Szédülök!-mondta Nicole-Mit akartál?
-Chris tényleg egy nagypályás démon.

-Én megmondtam neked!-mondta önelégülten Nicole.

-És akkor mi van?-kérdezte Rimon.

-Erősebbé kell válnom és meg kell ölnöm, mert sok ember szenved miatta.

Nicole elmosoylodott-szeretem mikor ilyen elszánt vagy. Mi történt mikor kiütöttek minket?
-Nem emlékszem!-vallottam be a tarkómat vakargatva és kinéztem az ablakon-De már teljesen jól érzem, magam legszívesebben mennék és megölnék egy egész démon hordát.

-Ki az a kis édes mögötted?-bökött Rimon felém.
Én a szőrmók fejére tettem a kezem-Nem tudom. Hozzám csatlakozott.-mondtam és összenéztem a démonnal. Ő elkapta a kezem és húzni kezdett kifelé.

-Azt hiszem mutatni, akar valamit!-mondta Nicole és felült-Csak óvatosan.
-Vigyázok!-mondtam a démon után botorkálva. Ő húzott. Ki húzott a kórházból a parkjába a pavilonhoz. Lenyomott a padra és rámnézett.

-Te az asszonyom kisfia vagy!

-Asszonyod? Te tudsz beszélni?
-Persze hogy tudok. Az asszonyom, az édes anyád Lea úrnő!

-Szóval így hívták!-mondtam elgondolkodva-Apámat hogy hívták? Mesélj!

-Apád Torin volt az angyalok egyik katonája. Akkor találkoztak mikor...-és már jött is a meséje.

„Nagyjából 100 ezer démon évvel ezelőtt történt, hogy a démonok és az anygalok uralni akarták a földet elpusztíva így annak tönkre tevőjét az ember. A démonok és az angyalok egy-egy csapatot küldtek fel az emberi világba. A démonok csapata Succubusokból állt. A Succubusok hiányos öltözetben lévő, ostorral rendelkező démon asszonyok, akik a férfiak fejét csavarják el. Az ellenséges csapat angyal katonákat küldött fel. A férfiak páncélba voltak és pajzs illetve kard kombinálásával rendelkeztek.

A csapatok egymásnak ugrottak és harcoltak.

Lea úrnő bár nem Succubus volt felment kíváncsiságból az emberek világába hogy megnézze miért is olyan szörnyűek az emberek. Mikor a városban sétált leszállt elé egy angyal. Nem harcoltak csak figyelték egymást majd Lea hátra tette a kezeit és kissé bedőlve, mosolyogva nézett az angyalra-Na mi lesz? Leszúrsz vagy sétálhatok tovább?
-Te nem Succubus vagy! Te egy átlagos démon vagy!-mondta a féfi angyal és felemelte a kadját.
-Az! És akkor mi van? Te egy átlagos angyal vagy nem? Neked ott kellene lenned a társaid között.
Az angyal felhorkantott-Mit keresel itt? Veled nincs dolgunk.-mondta az angyal bár maga se tudta miért akarja elengedni a nőt.
-Én csak megnézem, hogy az emberek mi mindent hoztak létre, amit ez a két ostoba faj el akar pusztítani. Tudod, mi azt mondjuk, hogy az ember a leg önzőbb faj de ez nem igaz hisz ...ők sem bántanak minket hogy miért tartunk ott ahol tartunk!
-Te kedveled az emebreket?-kérdezte az angyal meglepetten.
Leah elmosolyodott nagyjából 18 éves lehetett, de a szeme már akkor is tüzes volt-Nem az embereket, hanem a csokit!-mondta még szélesebb mosollyal.
-Csokit?-kérdezte az angyal.
-Nem tudod mi az a csoki?-kérdezte belháborodva Lea és elkapta az angyal karját-Ez bűn azt sem tudod, hogy mit akarsz elpusztítani? Megmutatom neked!-mondta húzva az angyalt.
Az angyal meglepetten nézett rá és elhúzta a kezét-Én angyal vagyok.
-És?-kérdezte Lea félre döntött fejjel.
-Te pedig démon!
-Ezt jól látod szöszi! Na, jössz?
-Nem mi ellenségek vagyunk!

Lea elkuncogta magát-Nem nézel ki valami veszedelmesen. Menj a társaidhoz, de ha egyszer meg szeretnéd kóstolni a csokit, akkor esténként a parkban, vagyok!-mutatott a mellettük lévő parkra majd intett-Aztán vigyázz angyalka el ne törjön a szárnyad!-Mondta Leah és elfutott. A szoknyáját fújta a szél. Az angyal addig figyelte amég el nem távolodott annyira, hogy már nem látta. Ekkor megszólaltak a kűrtök, amik a vissza vonulást jelezték. A két csapat hazament. Torin lehangolt volt és komor. Gondolkodott a démon lány járt a fejében. Este bár tilos volt elszökött és reménykedett benne hogy a parkban találja a lányt. Lea ott volt mikor meglátta a felé sétáló férfit felállt és integetett neki.
Torin odasétált és a szemébe nézett-Mutasd meg az emberek legnagyobb kincsét!

Leah felé nyújtotta a csokit-Kóstold meg!
-Ezt meg kell enni?
-Hát... igen!-mondta és harapott Leah a táblából-Nagyon finom!-Mondta és az angyal fiú szájához nyomta, aki kisebb hezitálás után harapott belőle.

-Na? Finom igaz? Amúgy Leah vagyok!-nyújtott kezet.
Az angyal kezet fogott vele-Torin.

-Akkor én Tominak foglak hívni!
-Tomi?
-Az emberesebb!-mondta Leah és elindult valamerre.
Torin mondenhová követte és Leah megmutatott neki mindent. A tenger partot, a vidám parkot majd egy dombhoz értek ahol a lány leült. A férfi pedig mellé.
-Most mit mutatsz nekem démonkám?
Leah hátra dőlt így elfeküdt a főben-Csak figyelj!
Torin várt és nézte a nőt. Ekkor petárda sikoly hallatszott és tüzijátékok rohama robbant az égen.

Torin szeme nagyra nyílt és figyelte.
Leah elmosolyodott-Gyönyörű igaz? Szeretek itt lenni!-mondta a lány és lehúzta Torint majd megölelte a karját-De egyedül elég unalmas!
-Majd én mindig lejövök hozzád a mennyből és nem lesz unalmas!
-Megígéred?
-Megígérem!
-Esküszöl?-Erősködött Leah.
-Esküszöm!
-Így görbülj meg!-mondta fölé térdelve és meghajlította az ujját.
-Ahogy akarod!-válaszolta Torin és elnevette magát."

-Ezek után sokszor találkoztak és Leah felnőtt nőként kezdett gondolkodni majd a törvényekkel nem törődve az emberekhez költöztek és megszülettél te.

Hallgattam a kis szőrmókot és elképzeltem anyámék történetét nem tudtam a személyiségem melyikre hasonlít jobban, de vicces lehetett anya, ahogy megpuhított egy angyalt.

A szőrmók a padra bökött-régen ez volt az a park ahol találkoztak. Itt van a végtelenjel, amit belevéstek.-Bökött a halvány jelecskére.
Elmosolyodtam és végig húztam az ujjam rajta-Ez aranyos! Köszönöm!-mondtam és felálltam majd visszamentünk a szobába.

Nicole már a szoba közepén táncikált és dalolászott.

Elmosoylodtam rajta és felé dobtam egy narancsot.
Ő elkapta-Mi az Dalint?

-Látom már jól vagy!

-Nagyooon!-mondta és a nyakamba ugrott-Sétáljunk!

-Most jöttem vissza!

-Ethaaaaan!
-Jó menjünk!-és elmentünk sétálni. Elvittem ahhoz a padhoz és ott leültünk. A közöttünk lévő jelre néztem majd levettem a kardot a nyakamból és átrajzoltam.

-Mit csinálsz?
-Csak....felfrissítem.
Erre Nicole kivettem a kezemből a kardot és a végtelen jelbe vésett valamit: E.D-N.P!

-Így! Így tudják, hogy itt jártunk.
-Nem hiszem, hogy ez alapján felismernek.
-Majd a gyerekeink felismerik!
-Gyerekeink?
-Mi van, nem akarsz majd gyerek? Egyedül akarsz meghalni? Nem csoda hogy még szűz vagy...vagy tényleg meleg vagy?????
-Nem dehogy!-mondtam dögtön és vissza tettem a nyakláncot-Ne beszélj butaságokat!
-Akkor jó tartottam volan egy alapos verést, ha mást válaszolsz!

-Rögtön gondoltam!-mondtam majd ő felállt a tóhoz ment belenyúlt a vízbe és lefröcskölte az arcom.
-Hé, te....
Nicole nevetve elfutott.
Figyeltem majd utána futottam-Elkaplak és beledoblak a tóba.
-Álmodj Dalint.-Kiáltott hátra nevetve és a tó körül kergetőztünk egy darbik mikor megálltam, mert kifulladtam a térdamre támaszkodtam és lihegtem.
Nicole mögém futott és a hátamra ugrott-MEGVAAGY!-kiáltotta, de én pont a szélén álltam és mikor előre léptem, hogy ne essek orra hanem talpon maradjak beleléptem a tóba, az iszapba belemrült a lábam és fejjel a vízba zuhantunk így csurom vizesek lettünk.
-ETHAAAN!-visított Nicole.
-Bocsi....
Ekkor mögöttünk megmotdult a víz és egy démon nyúlt ki.
-Tudtam!-Vágtam rá és felálltam-Csak fel akartam kelteni!

-Hát persze!-mondta Nicole szem forgatva és átváltozott.
Én is majd a kitártam a kezem elé-Hölgyem kérem, hagyja, hogy a felépült uraság megölje eme szörnyű bestiát.-mondtam elmosolyodva és Nicolera néztem aki sóhajtot és kimászott a vízből.
-Ahogy parancsolja nagyságos uram.
Elvigyorodtam és felnéztem az égre majd kitártam a tarom-Pusztulj!-üvöltöttem és villámok csaptak a dögbe. Az áram végig futott a vizen, végig rajtam, de nem fájt. Nem éreztem semmit. Nicolera néztem vissza változtam és odasétáltam hozzá.
-Ezt hogy??? Nem láttam még olyan démont, aki a villámoknak parancsolt.
-Nem hívnám villámnak inkább szimplán energia. Múltkor az ujjamból tört elő. Mintha vezeték érne egymáshoz.
-Eregia? Hűha! Ethan!! Hogy tanultad meg használni?
Vállat vontam-Jött!
Nicole körülöttem ugrált-Nagyszerű vagy Ethan!-meglökött mire vissza estem, de magammal rántottam arra azért figyeltem, hogy ne egyedül legyek vizes. Fölöttem térdelt és figyelt a szánk nyitva volt félre néztünk majd össze aztán ismét félre.
-Menjünk!-mondta lefröcskölt felállt majd csurom vizesen vissza mentünk a szobába. Megszárítkóztunk és lelkesen meséltünk Rimonnak egymásnak szavába vágva!