"Hiszek benne, hogy minden okkal történik, de fontos, hogy kutassunk az ok után - így tanulunk."

Veszélyes terület!... nem hagyom, hogy bárki megelőzzön!... állj le!... súlyos következményekre számíthatsz!...

Ezek a gondolatok viszhangoztak a fejemben újra és újra miután végig olvastam a levelet. Levél?! Ez nyílt fenyegetés! Sajnos David nem tudott a levélről, ezért még megfontolni se tudta, hogy egyáltalán leáljon-e. Ezért nem állt le és meghalt... megölték... Valaki megölte a legjobb barátomat! Raktam össze a képet.
Most mit csináljak? Szóljak a rendőrségnek? Ők már lezárták a nyomozást, de talán ha ezt elviszem bizonyítékként, akkor talán folytatják a nyomozást. Talán..., de mi van ha nem? És mi van, ha azt hiszik én találtam ki az egészet, hiszen eddig senki se tudott a levélről és az újságból kivágott betűk miatt nem tudom bizonyítani, hogy ezt a levelet nem én írtam.
Döntöttem: nem viszem el a rendőrségre, de mivel meg akarom tudni ki a felelős David haláláért, ezért én kezdek el nyomozni.
Ebből indulok ki: a tettes bárki lehet! De inkább egy feltaláló, aki időgéppel foglalkozik. De Daviden kívül nem ismertem senkit akit érdekelt volna ez a téma.
Talán a tudós klubból volt valaki, aki féltékeny volt a legjobb barátom sikerére. Meg kell ismernem őket! És erre a holnapi egy remek alkalom.

Éjszaka rosszat álmodtam. Egy időgéppel vissza vittek az időben és végig kellett néznem David halálát. A gyilkos arcát nem láttam. Borzalmas volt. Minél előbb az ügy végére kell érnem.

Reggel amilyen gyorsan csak tudtam megérkeztem az iskolába. A szünetekben néha csatlakozott hozzám Lucas. Nem mondtam el neki, hogy mire készülök, mert még a végén lebeszél róla. Utolsó óra után elköszöntem tőle, neki edzésre kellett mennie nekem pedig a dolgomra.
Amikor beléptem a terembe már hárman ott voltak és meglepetten néztek rám.
- Sziasztok! - köszöntem nekik és leültem. Éppen azon törtem a fejem, hogy hogyan szólítsam meg őket amikor megjött Mr. Parker. Meglepetten nézett rám.
- Ms. Roberts maga mit csinál itt, ez nem nyílt szakkör! - mondta nem túl kedvesen.
- Tisztában vagyok vele Tanár Úr, én csatlakozni szeretnék! - remélem elég lekesnek tűnt a hangom.
- Csatlakozni? - lepődött meg.
- Igen. - feleltem bólogatva.
- Most? Eddig egyáltalán nem érdekelte. - értetlenkedett.
- Most kezdett érdekelni a tudomány. -mondtam. Mr. Parker egy ideig nézett aztán bólintott.
- Rendben, de ugye tudod, hogy David nem fog megjelenni itt. - nézett rám aggódva.
- Tisztába vagyok vele. - nyugtattam meg.
- Hát... akkor rendben. Nekem még van egy kis dolgom, addig kezdjétek el nyugottan. - Mr. Parker kiment a teremből.
Most jött el az időm.
- Ééééééés min dolgoztok? - kérdeztem ártatlanul.
- Egy robotot tervezünk, ami segít az iskola rendben tartásához. - magyarázta az egyikük lelkesen.
- Aha... - szerintem ebben nem sok hasznomat veszik - És dolgoztok máson is? - próbáltam kiszedni belőlük valamit ami az időgépre utal.
- Csak kisebb projektek, csak Davidnak voltak nagyobb tervei, az időutazás. - mondta egy alacsony vörös hajú srác. Borzalmas mennyire nem tudom a neveket, de nem barátkozni jöttem ide.
- Titeket nem érdekel az időutazás? - faggattam őket.
- Nem szerintem az fizkai képtelenség! - válaszolta a vörös a többiek pedig helyeslően bólogattak.
Vagy igazat mondanak és nem érdekli őket az időutazás vagy hazudnak. Ki fogom deríteni!
Körülbelül még másfél órát maradtunk és beszélgettünk. Mindenki ártatlannak látszott. De a látszat néha csal és én lerántom róla a leplet. Kiderült, hogy a vörös hajú fiút Bobnak hívják a legjobb barátja pedig Harry, ők éppen valami alkalmazáson dolgoznak, ami előre jelzi ha dolgozatot írunk. Ez hasznos. Egy magas barna hajú fiú, Fred és egy alacsonyabb szőke lány Patricia a roboton dolgoztak. Én csak néztem a munkát és szórakoztattam őket egy-egy kérdést közbeszúrva. Összeségében egy jó társaság, nem csoda, hogy David szeretett ide járni.
Fél hatkor összeszedtem a cuccomat és elindultam haza. Az iskola kapujában összefutottam Lucassal.
- Hát te még itt vagy? - nézett rám Lucas.
- Igen. Volt egy kis dolgom. - mondtam.
- Sikerült megcsinálod? - érdeklődött és közben elindultunk hazafelé. Lucas pontosan az elenkező irányban lakik, de ezek szerint őt ez nem zavarja.
- Nem, de még folyamatban van, nem adom fel. - igazából pontosan erre számítottam, hogy senki se valja be az időutazós tervét, de az meglepett, hogy mindenki nagyon kedves volt és segítőkész.
- Az jó, tarts ki a céljaid mellett. Szabad tudnom, hogy mik azok? - kíváncsiskodott.
-  Nem fontos, de majd ha az lesz elmondom. - ígértem meg.
- Rendben, majd emlékeztetlek rá. - mosolygott rám Lucas.
- Milyen volt az edzés? - váltottam témát.
- Nagyszerű, csúcs formában vagyunk. - mondta lelkesen. Az egész hazafelé vezető úton a kosárról beszéltünk, de nem zavart, mert így legalább nem kellett elmondanom mit csináltam délután a suliba.
- .... Na ezért esett be mindenki hullafáradtan az öltözöbe. - fejezte be a mesélést a házunk előtt.
- Jó kis edzés lehetett. - mosolyogtam rá.
- Az volt. - bólogatott. - Hát akkor... - kezdett búcsuzkodni.
- Nem akarsz be jönni? - kérdeztem hirtelen.
Lucas először meglepetten nézett aztán válaszolt.
- Ha nem zavarok. - mosolygott rám.
- Nem, úgy sincs itthon senki. - mondtam.

7. Fejezet:

- Ez igazán... biztató! Azt hiszem én inkább szendvicset eszek. - közöltem.
- Ne már! Szívemet-lelkemet beletéve sütöttem! - háborodott fel.
- Bocs, de nem szeretem a belső szerveket. - magyaráztam.