🍼Elizabeth🍼

Szerintem egyáltalán nem vicces öten aludni egy ágyban.

Főleg, ha korán reggel rád tör a hányinger.

Az egész ott kezdődött, hogy este áthívtam Dianát, tartsunk egy csajos estét. De ugye, ha ő jön, akkor jön Taylor is, tekintve, hogy haver és a lány bátyja. Aztán meg már ne hagyjuk ki George-ot és Sydneyt se.

Szóval így kerültünk öten egy szobába.

Az, hogy miért aludtunk egy ágyban, már más történet, melyben szerepel egy horror film, és az éjjeli vihar. Na meg a kicsapott biztosíték.

Nem féltünk... vagyis Taylor bizonygatta, hogy ő nem fél, de be volt tojva, mint a leghangosabban sikító színész.

Olyan hajnali három körül kerültünk ágyba.

Aztán reggel négy és hat között arra keltem, hogy visszaköszön az éjféli popcorn.

Szóval a reggelemet a vécén kezdtem.

Szuper.

- Minden rendben? – állt az ajtóban Taylor – Elég fura hangokat adsz ki...

- Asszem...

Amint kimondtam, újabb adag jött vissza. Nagyon király lesz, ha elkaptam valami szutykot. De még csak menni sem mentem sehova!

Meg annyit nem is ettem...

- Szerintem nem éppen – kukkantott át Tay válla felett George, olyan kómás fejjel, amilyet én még nem láttam.

- Mit ettél össze, te lány? – érkezett egy harmadik hang, amely egy Sydney fejhez tartozott.

- Nem tudom – ráztam a fejem – Tegnap csak a popcornt ettük. Meg ugye a vacsit...

- Nem lehet, hogy romlott volt? – tette fel a kérdést George, melyre ismét a fejem csóváltam.

- Akkor mi is betegek lennénk – magyarázta Syd.

- Meg a legfrissebb hozzávalókból készítik a kaját. Szinte kizárt, hogy romlott legyen – töröltem meg a számat, mikor úgy éreztem, végre vége.

- Akkor terhes vagy – jelent meg Dia, majd lazán odasétált a tükörhöz, és fésülködni kezdett.

Mi meg csak pislogtunk, mint borjú az új kapura.

- Mi? – tért magához először George – Hogy lenne már terhes?

- Mit tudom én – rántotta meg a vállát – Ki tudja, mit csinál, ha nem vagyunk itt.

- Igazán kösz, hogy így bízol bennem – forgattam meg a szemem.

- De amúgy mond valamit... vagy csak szerintem? – nézett körbe Taylor.

- Mert? Szerinted is összefeküdt valakivel? – szúrta oda szórakozottan George.

Én meg ekkor világosodtam meg!

- Jézus, de sápadt lettél hirtelen – termett mellettem Sydney, és a kezét a homlokomra nyomta.

- Hehe, úgy látszik, igazam van – vigyorgott a képünkbe Dia – Melyik csávó volt? Amelyik elvitt táncolni? Vagy amelyikkel leültél beszélgetni? Vagy az, amelyik haza hozott? Tuti az volt...

- Elhallgatnál egy kicsit?! Konkrétan semmire nem emlékszem! – kiáltottam el magam. Erre persze, befogta – Még az sem biztos, hogy tényleg... szóval értitek! Lehet csak elcsaptam a gyomrom...

- Ezt könnyen kideríthetjük. George, kapd magad össze, velem jössz. Te is Dia! – vonult ki a szobából látványosan Sydney – Veszünk tesztet. Addig nehogy üríts! – ordította még oda nekem.

De jó, hogy anyámék nincsenek itthon. Max a nagyi.

El sem tudom képzelni, mi történne akkor...

- Negatív lesz, tuti – szólalt meg Sydék távozása óta először Tay.

- Ha jobban belegondolok... nem is lenne olyan rossz, ha pozitív lenne – dőltem végig az ágyon.

- Dehogynem! Egy vadidegen hapsitól gyereket várni, pont neked, egyenlő az öngyilkossággal – ült át mellém, tisztes távolságba. Mintha fertőző lennék – Ha pozitív lesz, vetesd el.

- Normális vagy?! – ültem fel, olyan nagy hévvel, hogy félő volt, fejjel leesek az ágyról – Megtartom.

- Miért? A szüleid ki fognak nyírni – rázta a fejét gondterhelten.

- Mert. Mindenki megérdemli, hogy éljen. Így legalább meglátják anyámék, hogy koránt sem vagyok az a kislány, akinek hisznek! Be fogom bizonyítani, hogy elég felnőtt vagyok egy gyerekhez – fontam össze a karom magam előtt – Vegyék észre, én is ember vagyok. Nem egy báb, akit kedvükre ráncigálhatnak.

- Figyelem hiányod van – állapította meg Taylor teljesen nyugodt hangon – Ezt viszont ne így akard helyre hozni.

- Azt csinálok, amit jónak látok. És ha már így alakult, nem fogom eldobni – jelentettem ki eltökélten – Ha már egyszer elrontottam, viselem a következményeit. Így a helyes.

Minden bizonnyal tovább veszekedtünk volna Tay-jel, ha nem csapódik az ajtó, és be nem robban Syd, Dia és George, kezükben egy doboz, ami hamar az ölemben landol.

- Remélem, sokat ittál az este – üdvözölt Syd –, mert amíg nem produkálsz eredményt, én itt leszek.

- Én is, én is! – ugráltak (majdnem egymáson) Dia én George.

- Ez kedves, srácok, de a vécére ne gyertek utánam – nevettem fel, és a használati utasítást olvasgatva vonultam a fürdőbe felé.

- Ha kell, oda is bemegyek szurkolni – szólt utánam George.

- Mondom, hogy ne! – röhögtem ott magamnak, és becsuktam a fürdőajtót – Oké, te műanyag rudacska... ketten maradtunk. Ajánlom, hogy viselkedj! És ez cseppet sem hangzott sem félreérthetően, sem idiótán...

Mihelyst felfogtam, mit is csinálok, inkább kibontottam a dobozt, és szemeztem egy kört még vele.

- Oké... na nézzük.

♐♐♐

- Lehet, nem is fog történni semmi... – jegyezte meg Dia, ki tudja, mennyi idő elteltével.

Mikor elvégeztem a dolgom, letettük a tesztet a szoba közepére, és körbeülve vártuk az eredményt.

Ahogy megfigyeltem az arcokat, Dia volt a legnyugodtabb. Teljesen sima arcfelülettel nézegette a posztereimet, meg minden mást a szobámban. Ezzel szemben Taylor tiszta ideg volt. Lesápadt, és izzadt is. Jobban izgult, mint én. Pedig kettőnk közül én leszek hamarabb egy tehén, nem ő.

George is idegesnek látszott, de nem annyira, mint Tay. Ő inkább a csendet nem bírta. A feszült légkört.

Syd is egészen nyugodtnak tűnt. Leszámítva azt, hogy a haját tekergette, ami nála az idegesség jele.

Én pedig... nos...

Elfogadtam.

Elfogadtam a tényt, hogy nagy valószínűséggel nekem annyi, de ez a része nem tudott érdekelni. Nem tizenhét, hanem huszonegy éves vagyok. Jogom van ilyen dolgokban nekem dönteni. Nem másnak.

Felnőttem. Fogadják el.

- Lehet – bólintott rá George – Akkor ez azt jelenti, csak vak...

- Kész az eredmény – ugrott a szerkezethez Dia – Ez... ez pozitív.

- KERESZTANYA LESZEK! – ordította el magát Syd, majd őrült röhögésben tört ki, amihez csatlakoztunk mi is.

Egyedül Taylor nem nevetett.

Szuper. Anya leszek.

⚡Zeusz⚡

Elvoltam a saját dolgaimmal.

Rendeztem a viszonyom Hérával, így visszatérhettem isteni feladataim közé.

Kezdve azzal, hogy ráállítottam pár nimfát és szatírt Dionüszosz szőlőskertjére, mert elmondása szerint valaki lopja azt, és az Alvilág lejárataihoz is küldtem bizonyítani vágyó kisisteneket felderíteni, és őrizni.

Egyszóval; egy napnyi kihagyás után Zeusz visszatért!

Persze, ez is szokásos volt a családban. Szóval annyira nem kell rajta meglepődni.

- Szerintem azt a szentélyt nem oda kéne rakni – fintorogtam az elém tolt lapra – Hogy nézne már ki a mellette lévő fürdővel? Erre nem adok engedélyt. Keresd fel Athénét, és kérdezd meg őt a továbbiakról...

- Uram – hajtott fejet előttem a kisisten, és már itt sem volt.

- Látom, élvezed – vihogott fel mellettem egyik legfiatalabb fiam.

- Mit kívánsz, Hermész? – vontam fel a szemöldököm, hátradőlve a trónomon.

- Én ugyan semmit. Miért gondolja mindenki azt, hogy ha találkozunk, rögtön kell valami?! – kérte ki magának, mire a leghitetlenebb nézésemmel jutalmaztam meg – Jó, oké, felfogtam.

- Tehát, miért jöttél? – tértem a tárgyra. Sosem jön ok nélkül. De tényleg. Soha.

- Figyelem azt a lányt, akivel elhancúroztál a múltkor... – fogott bele, én pedig letettem mindent, ami a kezem ügyébe kerülhetett volna, és a teljes figyelmemet a fiam felé fordítottam.

- Folytasd.

- Nocsak, nem tán érdekel mi van egy halandóval? – kérdezte némi éllel és gúnnyal a hangjában. Megrántottam a vállam.

- Ki tudja?

- Mindenesetre ügyes vagy, apa, csak gratulálhatok – veregetett hátba – Teherbe ejtetted.

- Honnan veszed, hogy én voltam? – ráncoltam a szemöldököm – És biztos, hogy jó lánynál jártál?

- Egészen biztos. Elizabeth Green, Henry és Molly Green lánya, a Hotel Adrasteia örököse. Rengeteg ember védi, és miután te szépen végigmentél rajta, ki sem mozdult a házból. Esélytelen, hogy ne te legyél. És ezt ők is tudják...

- És szerinted most mégis mit kellene csinálnom? – vontam fel a szemöldököm – Ha ezt Héra megtudja, nekem lőttek...

- Ezzel én tisztában vagyok, de emlékezz csak Perszeuszra! A félistenek veszélyesek. Nem tudod eltitkolni sokáig a nejed elől...

- Csak ne mondj Hérának semmit! – pisszegtem le.

- Mi ne mondjon el nekem? – szakította félbe a beszélgetésünket az említett nőszemély.

- Hogy mennyire csodálatosan festel ma, kedvesem – hazudtam szemrebbenés nélkül. Még a végén mindhármónknak annyi lesz, ha elrontok valamit.

Mondjuk ezt már ott elrontottam, hogy ágyba vittem egy halandót. Megint...

- Nem hiszek neked, Zeusz – fonta össze maga előtt a karját kedves nejem. Hermész pedig jobbnak látta lelépni.

- Akkor én nem is zavarok tovább... apám, királynőm – hajtott fejet a tolvajok istene, és szépen kisomfordált a teremből.

- Hallgatlak, kedvesem – lépett közelebb, és egészen fenyegetően hatott isteni kisugárzásával.

- Olyan a szemed, akár a hűvös szellő egy forró nyári napon, drágám. Kellemes, ugyanakkor ölni képes – jegyeztem meg.

- Hadd találjam ki, mi rejlik borzalmas bókod mögött – sóhajtotta, majd körbe nézett. Miután realizálta, hogy rajtunk kívül nincs itt senki, ismét felém fordult – Megint felcsináltál valakit, te szerencsétlen?!

- Hát az úgy volt, édes puszedlim, hogy... – vakargattam kínosan a tarkómat – Te hajítottál ki!

- Ah, persze, legyen minden az én hibám! Alap! – fújtatott idegesen – Elegem van abból, hogy minden lány után utána fordulsz, nekem meg háromszáz évnyi udvarlás után hátat fordítasz!

- Nyugodj meg, Cukorborsó, most nem szerettem bele senkibe. Ez csak... ez csak a véletlen műve volt – vontam vállat.

- Hihetetlen alak vagy – meredt rám mérgesen.

- Megmondtam, hogy első látásra nem szeretek bele senkibe! Nem szándékozom megszegni a szavam! – pattantam fel a trónusról.

- És ezt higgyem is el? – forgatta meg a szemeit – Ugyan már!

- De tényleg. Na, szívecském, higgy az uradnak! – karoltam át a vállát mellé lépve.

- Tudod mit? Bizonyítsd be! – bújt ki a kezem alól, és határozottan megállt előttem.

- Mégis hogyan? – pislogtam nagyokat.

- Amíg a poronty megszületik lent kell maradnod a nőddel. Ha nem szeretsz bele, hiszek neked. Ha viszont igen, mind a gyerek, mind a nő életéről kezeskedni fogok! Áll az ajánlatom? – nyújtotta felém szépen lakozott kezét.

- Hogyne állna! – fogadtam el. Más lehetőségem nemigen volt.