🍼Elizabeth🍼

Előre-hátra löktem magam a kinti hintaágyon, azon elmélkedve, vajon Zeusz milyen halálos fegyverrel fog előállni legközelebb, ha látogatóba érkezik a fiához.

A legutóbbi kard is ott pihen az ágyam alatt olyan jelleggel, hogy soha nem adom Tony kezébe.

Az a bronzdarab akkora, mint az egész gyerek maga...

- Anya, nézd! - nyomott a kezembe egy kicsi, kéken világító virágot Phaethon.

Mosolyogva vettem el tőle.

- Remélem, nem Éósz kertjéből szedted. Tudod, hogy nem szereti, ha a virágaihoz nyúlkálsz, Tony - dorgáltam a kisfiam, aki erre vigyorogva kulcsolta össze a kezeit a háta mögött - Apádra ütöttél - ráztam a fejem egy sóhajtás kíséretében.

A szemem sarkából kiszúrtam az előbb említettet és Hélioszt felénk közeledni, majd amikor Tony is észrevette őket rám nézett.

- Anya, ugye odamehetek? - csillogott vágyakozóan égszínkék szeme.

Vendéglátóink felé pillantottam, nagyjából felmérve, mennyire beszélgethetnek komoly témáról, hátha a fiamnak is köze van hozzá, avagy nincs, de nem lenne jó, ha hallaná.

Felszabadultan nevettek... legalábbis Héliosznak fülig ért a mosolya, Éósz pedig azzal, hogy Phaethon itt van, felvehette eredeti alakját.

Ami rendkívül zavaró volt, tekintve, hogy magasabb lett nálam.

- Menj - mosolyogtam Tonyra, aki a markomba zárta a virágot, és a páros felé rohant.

Héliosz, mikor meglátta, kitárta a kezeit, és felkapta a levegőbe a nevető fiamat.

- Szép jó reggelt, Phaethon! - ültette a bal karjára. Mosolya méginkább kiszélesedett.

Imádta Tonyt, ami nagyban megkönnyítette mindkettőnk életét. Foglalkozott vele, játszottak. Biciklizni, lovagolni és fogathajtásra is ő tanítja meg.

Éósszal inkább művészkedtek. Festettek, olvastak (diszlexia miatt görögül), és kertészkedtek.

Tony pedig imádott mindent, ami veszélyes, látványos, és nem kellett egyedül csinálnia.

- Az én pici keresztfiam lassan nem is olyan pici... - jegyezte meg mellettem Apollón.

A semmiből előbukkanó istenség a frászt hozta rám, így ugrottam vagy másfél métert, mire sikerült bemérnem, hogy csak a napisten szórakozik velem.

Ismét.

- Előbb vagy utóbb a nyakadat töröm el... - sóhajtottam fel.

- Dehogyis - karolta át a vállam szórakozottan - Mesélj, mi újság?

- Tony hiányol - adtam meg azt a választ, amit úgyis várt tőlem - Nagyon régen voltál itt utoljára...

- Igeeeeeen... - nyújtotta meg a szót - Összevesztem Artival, így most őt puhítom, meg van egy lakótársa a halandó lakásán...

- Tényleg? - vigyorodtam el.

- Aha. Nem nagy ügy - legyintett nem törődöm stílusban.

- Akkor nem lennél itt - fontam össze a karom magam előtt - Nem lenne ennyire nyúzott az arcod és táskásak a szemeid...

- Mi?! - kapta a kezét az arcához, amit hangos nevetéssel díjaztam - Gonosz nőszemély... - jegyezte meg durcásan, mikor sikerült letapogatnia, hogy nincs igazából semmi baja.

- Persze... de komolyan, mi lett veled? - sandítottam fel rá, mire megvonta a vállát.

- Ez egy kicsit... bonyolult...

- Van időnk... a fiam keresztapjára mindig van időm - villantottam együttérző mosolyt.

- Oké... - nyelt egy nagyot, majd a következő mondatától az állam a frissen locsolt füvet súrolta.

0

Ééééééééés vége van😆

Most pedig, tizenhat fejezettel később megkérdezem, nektek hogy tetszett?😁

Személy szerint nem vagyok vele megelégedve, még ha imádtam is írni.

Oké, ez így hülyen hangzik😂😂😂

Mindenesetre, köszönöm, hogy végigolvastátok, minden egyes csillaggal és hátrahagyott kommentel együtt❤

Hamarosan jelentkezem a sorozat következő kötetével, aztán meglátjuk, nektek mennyire fog bejönni😊

A Derült Égből Villámcsapást pedig a mai napon, hivatalosan is lezárom!