🍼Elizabeth🍼

A Nap majd' kiégette a retinám.

Átfordultam a másik oldalamra, de olyan iszonyú fejfájás tört rám, hogy azt hittem, megpusztulok. Ezzel együtt pedig visszaköszönt a vacsorám.

Rohamtempóban céloztam meg a szobámból nyíló fürdőt.

Ott pedig újranézhettem mindent, amit a tegnap este folyamán elfogyasztottam.

Mikor úgy éreztem, végeztem, visszasomfordáltam a szobámba, és elhúzva az összes függönyt óvatosan befeküdtem az ágyamba. Igyekeztem nem megmozdulni többet, és mély lélegzeteket véve próbáltam visszaaludni.

Utálok másnapos lenni. Széthasad a fejem, és kijön belőlem, aminek nem kéne. Mondjuk, megérdemlem, de akkor sem feltétlen kellemes érzés.

A fejemre párnát raktam, és összeszorítva a szemeim tettem kísérletet arra, hogy túllépjek a fájdalmon.

- Remélem megint alaposan leitattad magad, lányom – nyílt ki az ajtó, hogy aztán anyám rikácsoló hangja betöltse hallójárataimat, ezzel még nagyobb szenvedést okozva nekem.

- Hagyjál aludni – morogtam vissza, mikor úgy ítéltem meg, nem fogok behányni.

- Ezek szerint sikerült – jegyezte meg gúnyosan – A nagyanyád megkérdezte tegnap, merre jársz. Szerinted mit mondtam neki?

Hanyagul vállat rántottam.

- Azt, hogy keményen tanulsz! Hiszen nem tudhatja meg, mit csinálsz éjszakánként. Még a végén rajtunk, apáddal csattanna az ostor. Melegen ajánlom, hogy hagyj fel ezzel a kicsapongó életmóddal, vagy őröket állítunk melléd, és nem hagyhatod el ezentúl a szobádat! – vett fel parancsoló hangnemet.

- Huszonegy vagyok, ne most kezdj el nevelni, köszönöm – motyogtam a párnámba.

- Hamarosan születésnapod lesz, Elizabeth. És átveheted apád helyét. Szeretném, ha jobban odafigyelnél a hírnevünkre és önmagadra. Nem vagy kisgyerek, ideje lenne felnőnöd, lányom – csapta be maga mögött az ajtót, rákontrázva ezzel a már amúgy is erős fejfájásomra. Én is szeretlek, anya.

A napom további részében nem látogatott meg senki. Csak néhány szobalány jött fel, hogy megnézzék, élek-e még, illetve dél körül kaptam gyógyszert a fejfájásra, meg valami szolid ebédet.

Délutánra pedig lettem már annyira jól, hogy az ágyon ülve azon gondolkodjak, mit csináltam tegnap este.

Merthogy semmire nem emlékeztem, az is biztos. Az még meg volt, hogy az ismeretlen fiú felkért táncolni, de ennyi.

És az sem hagyott nyugodni, hogy reggel hálóingben ébredtem, gondosan betakargatva.

Máskor ha részegen jövök haza vagy a padlón alszom el, ruhában, vagy az ágyamban, szintén ruhában, zéró betakarással. Ezért is szoktam megfázni. Főleg, ha az ablakom is nyitva van.

Most viszont túl tökéletesen lettem eltéve holnapra. Valaki hazahozott. És volt egy olyan érzésem, hogy az a fiú volt.

De kár, hogy nem emlékszem a nevére.

Az egyik szobalány invitált vacsorázni. Pontosabban, úgy fogalmazott, hogy anyám küldte, azzal az üzenettel, ha hajlandó vagyok a családommal is tölteni némi időt, és nem dönt le a pia a lábamról, örülne, ha csatlakoznék hozzájuk.

Szóval kerítettem magamnak valami normális ruhát, és alaposan lezuhanyoztam. Aztán valahogy sikerült összeszednem magam, és óvatos, kissé bizonytalan léptekkel elindultam az étkező felé.

Egészen könnyű volt. Eltekintve attól, hogy a lépcsőn majdnem legurultam vagy háromszor. De egészen jól ment.

Alig vártam, hogy végre leülhessek. Forgott velem a világ, és a fejem ismét lüktetni kezdett.

Éppen ezért olyan hévvel estem a székre, hogy félő volt, lefordulok róla a másik irányba.

- Elizabeth, jól vagy? – nézett rám a nagyi aggódó kék tekintetével.

- Soha jobban – erőltettem magamra egy vigyort.

- Persze, hogy nincs jól, anya. Rengeteget tanul annak érdekében, hogy jól vezesse a céget, nemigaz, Elizabeth? – fordult felém anyám szúrós tekintettel.

- Pontosan – bólintottam szófogadóan, és szedtem magamnak valami kis levest. De tényleg fogalmam sem volt róla, mi az. Sárga volt, és büdös.

- Nem kéne ennyire leterhelned ezt a gyereket, Molly – jegyezte meg nagyapa, de egy pillanatra sem emelte fel a tekintetét az előtte heverő tálból.

- Tudom, mi a legjobb a lányomnak, apa – vágta rá csípőből anya – Nehéz munka hoz gyümölcsöt. Ezt jobb minél hamarabb megtanulnia.

- És az egészsége elé helyezed a karrierjét – rázta a fejét rosszallóan a nagyi.

- Igazán nem nagy gond – szóltam közbe én is – Mostanában nem eszem eleget. Az én saram, hogy nem vagyok egészséges...

- Anyádnak meg erre oda kéne figyelnie – folytatta drága nagymamám. Mondtam már mennyire szeretem? De most viccen kívül.

Legalább ő tényleg azt nézi, nekem mi a jó.

- Dora, kérlek, hagyd őket békén. Molly megoldja a felmerülő problémákat, igaz? – pillantott fel nagyapa egyetlen másodperc erejéig. De ennyi is elég volt abból a zöld szempárból.

- Persze, apa – bólintott rá anyám – Mindenre odafigyelek, amire csak lehetséges. Kezdve a lányom egészségével.

- Én megértem, ha jó utódot akarsz belőle nevelni, de ez ne menjen az ő kárára, Molly drágám – jegyezte meg nagyi.

- Ezt hogy érted, anya? – pislogott nagyokat a szólított.

- Ne kezd el megint. Ezt már egyszer megbeszéltük – intézte szavait nagyanyám felé nagyapám.

- Nem érdekel, Nathaniel – nézett mérgesen a férfira – Az unokám a legfontosabb. Megkérdezted már tőle, Molly, hogy egyáltalán akarja-e örökölni ezt az egész fejetlenséget? Én nem akarom, hogy úgy járjon, mint az apja...

- Vagyis? – ráncolta szépen festett szemöldökét anyám – Henry teljesen épelméjű, és remekül vezeti a céget. Mi bajod vele?

- Alvászavara van, keveset jár haza. Emellett folyton csak a munkájával van elfoglalva. Szerintem Elizabeth egy kezén meg tudná számolni, hányszor látta az apját – folytatta zavartalanul a nagyi – Nem kéne ilyen sorsot szánnod neki.

- Anya, Elizabeth ezekkel teljesen tisztában van, és el is fogadja – válaszolt rá teljesen higgadtan anya.

- Megkérdezted már tőle?

- Nem, de...

- Akkor meg? Liz, kisdrágám, szeretnéd átvenni apád helyét? – nézett rám a nagyanyám.

Ezzel a kérdéssel csak pár évet késtek. De komolyan.

Lassan felálltam az asztaltól. A kajából, amit kiszedtem magamnak, semmit nem ettem meg. Sőt, hozzá sem nyúltam.

Nem kevés akaraterő kellett ahhoz, amit tenni készültem. Szóval alaposan összeszedtem magam.

- Már nincs választásom – szólaltam meg végül, és otthagyva mindent és mindenkit felvonultam a szobámba.

Ennyit a családi vacsiról.

⚡Zeusz⚡

Megigazítottam az egyik kiálló liliomot a csokorban, és ellenőriztem a csokit is, nem-e olvadt meg.

Végigsimítottam a hajamon is, hogy az is tökéletesen álljon. Továbbá a nyakkendőmet is betűrtem az ingem mellé, a szmoking alá.

Mindennek isteninek kell lennie.

A nejem nem arról híres, hogy könnyen megbocsát. Nem véthetek hibát. Legalábbis még nem.

Lassan sétáltam be az Olimposz kapuján, minden szembe jövő istenségre pedig rámosolyogtam, hogy lássák, jó kedvem van, és visszahódítom Hérát.

- Nagyon kicsípted magad, fater – csapódott mellém Árész röhögve.

- Anyádhoz muszáj – bólintottam.

- Helyre tett az a kiscsaj tegnap? – bökött oldalba vigyorogva – Láttam, hogy letámadtad szerencsétlent...

- Csendesebben, te istenverte kölyök! – rivalltam rá, mielőtt eljátssza idő előtt a lehetőségeimet – Héra betegesen féltékeny tud lenni! De egyébként igazad van. Tisztábban látom a dolgokat.

- És akkor még Apollón a nőfaló – forgatta meg a szemeit vigyorogva, és szépen eloldalazott, mikor a palotához értünk.

Hülye kölyök...

Besétáltam az ajtón, és Héra isteni alakját keresve szlalomoztam az oszlopok között. Egyik helységből a másikba, egyik szárnyból a másikba. De drága nejem nem találtam meg sehol.

Az egyik nimfa igazított útba, miszerint Héra a kertben van Perszephonéval. Ezt alapból furcsának találtam. Elvégre a királynőm nem igazán szívleli azokat a gyermekeimet, akik más anyától származnak. Persze Athéné kivétel. Ő nekem is a szívem csücske.

Perszephoné pedig Démétér leánya, szóval...

Gondolom, innen már mindenki érti.

Mit sem sejtve léptem ki a mindig gyönyörű, sötétzöld pázsitra. Mint Elizabeth szeme...

Na, ez honnan jött?!

A lány csak egyszeri alkalom volt. Nem kéne rajta gondolkodnom. Nagyon nem kéne.

- Ezer bocsánat, amiért megzavarom e szép hölgyeket, de úgy hiszem, van egy kis megbeszélni valóm egyikőtökkel – néztem egyenesen Héra szemeibe. Ma is elbűvölően szép volt, mint mindig. Barna haját aranyfonatokkal ékesítette, míg ruháját inkább ezüsttel. Arany fülbevalói csak úgy csillogtak, barna szemeiben kíváncsiság és harag keveredett.

- Azt hiszem, én megyek. Anyám vár rám Floridában – köszönt el drága lányom – Köszönöm a nektárt, Héra királynő, legközelebb én hívlak meg. Apám – pukedlizett előttem, melyre kezet csókoltam, majd Perszephoné alakja eltűnt.

- Kedves nejem. Régen találkoztunk – üdvözöltem Hérát.

- Tegnap dobtalak ki. Nem volt olyan régen – fonta össze maga előtt a karját – Hiányzik isteni fenekednek aranyozott szandálom talpa?

- Bár így lenne. Az Olimposz királyának hiányzik isteni királynője – nyújtottam át a liliom csokrot.

Héra habozott. Láttam viaskodni benne a haragot és a szerelmet. Kétségtelen, hogy még mindig szeret. Itt inkább az a kérdés, meddig játssza a haragos feleséget.

Végül elvette a csokrot, és megszagolta a virágokat.

- Hol töltötted az éjszakát, Zeusz? – nézett rám szúrósan.

Árész, ha beköptél, nem éred meg a reggelt!

- A halandók között háború födte fejű fiúnkkal – feleltem, szinte gondolkodás nélkül – Megmutatott egy-két helyet, ahol az emberek jól érzik magukat.

- Vagyis összefeküdtél megint valakivel – gyúlt harag nejem szemében.

- Az túlzás – ráztam a fejem. Pedig mennyire igaza volt! – Csupán ittunk.

- Ha megkérdezem Árészt, adni fog a szavaidra? – kérdezte gyanúsan méregetve.

- Hogyne adna – vágtam rá. Merem neki ajánlani! – Elfoglalhatom helyemet, ismét? – nyújtottam át neki a csokit is. Édes szájú asszonyom van.

- Még meggondolom. Bár félő, hogy megint megcsalsz, ha szabadon eresztelek – vette el a dobozkát is.

Ennyi, nyert ügyem van.

- Szerelmem a végtelenig terjed irántad, királynőm – hajoltam meg, és vigyorogva mentem a dolgomra.

Egy kis csoki, virág és nyálas beszéd leveszi az istennőmet a lábáról. És amíg nem történik bonyodalom, addig ez így is marad.