dernière danse
❪ hajnali túra ❫

039

- Elara, ébresztő! - rázott fel valaki a legmélyebb álmomból. 

- Menj innen. - morogtam félálomban, fájdalmasan a fejemre húzva a takarómat. A szemeim még csukva is lángoltak a kimerültségtől, az agyam pedig minden másodpercben vissza-visszamerült az álmok kellemes és csendes szigetére. 

- Fél óra múlva indulunk. - rángatta le rólam a takarót Hermione, aki velem egy szobában töltötte a Weasley vakációt. 

- Ha még egyszer a takarómhoz nyúlsz és megakadályozod az esküvőmet, hozzád vágom a ruhásszekrényt. - fenyegettem csukott szemmel, rekedt hangon a lányt. 

- Szerencsére nem vagy ilyen jó erőben, szóval inkább kelj fel és gyere reggelizni. - hagyott ott a lány. Ohh, ha te azt tudnád, Hermione Granger... Nem lennél ilyen bátor! 

- Kivel házasodik a feleségem? - törte ránk az ajtót Fred, bedőlve mellém az ágyba, nyugodtan visszatakarózva. 

- Tegnap váltál el tőlem, nem? - helyeztem magam kényelembe, majd újra visszacsuktam fáradt, püffedt szemeimet. 

- Annak már vége. Már megbocsátottam. - vonta meg a vállát felém fordulva az ágyban. - Nem gondolkoztál még azon, hogy miért vannak olyan emberek akik szeretnek korán kelni? - tette fel a rémesen komoly kérdést, miközben megéreztem, hogy a szempilláimat piszkálja. 

- És miért vannak olyan emberek, akik fontosnak tartják, hogy a szememet piszkálják? - tettem fel a kérdést válasz képen, mire a fiú még közelebb csúszott hozzám és az orromat kezdte nyomkodni. - Fred, ki foglak nyírni. - ültem fel idegesen az ágyban, mire a fiú elégedetten mászott ki mellőlem. 

- A célomat elértem. Az utolsó hajnali harcos is felkelt. - pukedlizett a fiú.

- Hogy érted, hogy hajnali harcos? Van aki nem most jön? - kérdeztem morcosan. 

- Bill, Charlie és Percy délben jönnek. - forgatta meg a fejét a fiú. - Már megvan a hopponálás jogosítványuk, szóval nem kell zsupszkulccsal utazniuk. - ingatta meg a fejét rosszallóan, mire én is kimásztam az ágyból.

- Na azt már nem! - rongyoltam ki az ajtón, egyenesen át az ikrek szobájába, ahol most Bill és Charlie vendégeskedtek. És azzal a lendülettel felrántottam az ajtajukat és széthúztam a függönyt, hogy a nyugodt arcukra süssön a reggeli nap erős fénye. 

- Anya, még nincs dél. - morgott Bill, akinek hosszú haja fátyolként terült szét a párnáján. 

- Még hogy délben jönnek! - mérgelődtem tovább és felhuppantam Charlie ágyára. - Szép reggelt, Napsugár! - rántottam ki a párnát a feje alól, mire a fiú álmos fejekkel meredt rám. Arcán nyomot hagyott az ágynemű redőzete, haja mérhetetlenül kócosan hullott a szemébe, felsőtestét pedig nem takarta semmi, csak pár égésnyom és karmolás, melyeket a romániai sárkányoktól szerzett. 

- Fuss.  - meredt rám pislogás nélkül. 

- Mi van? - értetlenkedtem, de a Weasley fiú azon nyomban megértette velem, hogy mire gondolt. 

- Fuss! - kiáltott fel, de azzal a lendülettel már fel is ugrott az ágyból és a derekamnál fogva felemelt hogy a vállaira dobjon. 

- Ne, ne, ne! - kiáltottam rémülten, de a fiú erősen tartva indult ki velem a szobából. - Charlie, tegyél le! - sopánkodtam neki a hátát püfölve. Ebben a családban senki nem szereti a reggeleket... 

- Jött volna meg az eszed azelőtt, hogy felversz álmomból! - morogta a fiú rekedt hangon, de szinte láttam magam előtt a mosolyát. És a fiú szinte futásra váltott tempóval rohant velem végig a lakáson. - Jó reggelt. - köszönt a szüleinek és testvéreinek a konyhába érve, de továbbra sem állt meg. És amikor kinyílt a kertbe vezető ajtó, rájöttem mire is készül. 

- Charlie, mit művelsz vele? - hallottam Harry álmos hangját. 

- Elara volt a hátán, vagy még mindig álmodom? - jött Ron halk hangja, miközben a kásáját falatozta. 

- Charlie, ne merészeld! Ne merészelj beledobni! - kapálóztam a fiú hátán, aki egyre közelebb ért a kertben felállított mugli medencéhez, aztán... Egy hatalmas csobbanással érkeztem bele a jéghideg vízbe, hitetlenül meredve a fiúra, mikor újra levegőt kaptam. 

- Szép reggelt, Napsugár. - utánozta a hangomat a fiú, egy gúnyos mosollyal a száján. 

- Legalább segíts kimászni innen! - kiáltottam, nevetve csapva bele a vízbe. Az orromból még mindig a hideg vizet prüszkölve figyeltem a fiút, akinek esze ágában sem volt megmozdulni. 

- Tudom ám, hogy mire készülsz. - rázta a fejét a fiú. 

- Mit keresel a medencében? - lépett ki Fred álmos szemekkel az ajtón, közelebb lépkedve felém. Én pedig váltottam Charlieval egy ördögi pillantást, majd Fredre vezettem a tekintetem. 

- Freddie, Drágám! - pislogtam felé. - Segítenél kimászni innen? - biggyesztettem le az ajkaimat, ő pedig büszke mosollyal nyújtotta felém a kezét. 

- Ki tudna neked nemet mondani? - mosolygott rám a fiú, aztán... Placcs! Fred Weasley talán még nálam is hangosabb csattanással ért a vízbe, hitetlenül bámulva rám, miközben kisimította csöpögő haját az arcából. - Utállak. - meredt rám. 

- Imádsz. - kacsintottam rá, mire megragadta a lábaimat és felemelt, hogy újra a víz alá merüljek. - Én is utállak. - söpörtem ki a vizet az arcomból, amikor Mrs. Weasley éles hangon kiabálva kilépett az ajtón. 

- Ezt nem hiszem el! - kiabálta. - Tíz perc múlva el kell indulnotok, ti meg itt esztelenkedtek! Rád nem haragszom, Elara Drágám! De ti ketten! Nézzétek meg mit műveltetek szegény lánnyal! Azonnal ki a medencéből! Most! - üvöltötte elvörösödött arccal az asszony, mi pedig visszafojtott nevetéssel álltunk elé, hogy egy varázslattal meg tudjon szárítani. 

És tíz perccel később száraz ruhákba öltözve léptünk ki az Odú rozoga ajtaján, hogy elinduljunk a zsupszkulcsunk irányába. Az út pedig rémesen fárasztóan, de kellemesen telt. Harry, Ron és én lelkesen beszéltük meg a zsupszkulccsal kapcsolatos feltételezéseinket, hiszen még egyikünk sem utazott így. Aztán meghallottuk, ahogy Mr. Weasley lelkesen felkiált.

- Amos! - hallottam a férfi hangját. - Örülök, hogy látlak, öreg barátom! - én pedig lassan a hang irányába fordultam, ahol... 

- Arthur! Micsoda öröm. - fogott kezet vele a barna hajú, erősen kopaszodó, szemüveges férfi, aki mellett ott állt egy igen csak ismerős arc. - Ő itt a fiam, Cedric. - mutatta be a barnát, aki udvariasan kezet fogott Mr. Weasleyvel, közben le sem véve a szemeit rólam. 

- Malfoy féltékeny lesz. - súgta a fülembe Hermione kuncogva, mire oldalba böktem a lányt. 

- Fogd be. - suttogtam. 

- Ők itt mind a tieid? - ámult el Amos Diggory, Cedric édesapja. 

- Merlin irgalmazz! Csak a vörösek. - kapott a szívéhez. - Ők itt, Fred, George, Ron és Ginny. A többi három hopponál. - tette hozzá büszkén. - Ők pedig itt Ron barátai, Hermione Granger, Harry Potter és... - 

- És Elara Delavigne. - mosolygott rám Cedric. - Örülök, hogy újra látlak. - 

- Én is. - feleltem lesütött szemekkel, teljesen zavarba jőve a fiú látványától. Egyszerűen nem tudtam nem arra gondolni, hogy... Draco sosem mosolyog ennyit. Sőt... Csak akkor mosolyog, ha velem van. És nem kedves. Csak velem. Sosem lenne udvarias csak úgy... És... Miért csak velem kedves? Miért én vagyok az egyetlen ember, akivel kedves? 

- Akkor hát... Induljunk gyerekek! Mindenki fogja meg az abroncsot jó szorosan. - csapta össze a tenyerét Mr. Weasley, én pedig fintorogva néztem rá a lyukas, elnyűtt gumiabroncsra, ami a földön hevert. 

Tíz mérhetetlenül nagynak tűnő kéz tolakodott a gumiabroncs véges pontjai felé, ami hirtelen mintha beszippantott volna minket. Az egész olyan volt, mintha a gyomrom egy helyben maradt volna és a testem körötte repkedne. Mintha felfele zuhannék, mintha egyszerre akarnék hányni és nevetni... 

- Aú! - hallott a panaszos nyögés alólam és amikor kinyitottam a rémesen erősen összeszorított szemeimet, szembesülnöm kellett a ténnyel, miszerint Fredet használtam ütközőnek. 

- Bocsi. - nyögtem fel fájdalmasan. Nem szeretem ezt az utazási módszert. 

- Semmi baj, egész jó a kilátás. - motyogta a fiú két nyögés között.

- Gyere. - hallottam meg magam mögött Cedric lágy hangját. - Segítek. - nyúlt felém a kezével, én pedig elvörösödve fogadtam el a segítséget. A lendület azonban túl nagynak bizonyult és tehetetlenül estem neki a fiú izmos mellkasának. - Szia. - nézett le rám mosolyogva. 

- Szia. - suttogtam szinte elámulva tőle. - Vagyis, izé... Ne haragudj. - léptem el mellőle zavartan, de ő továbbra is a közelemben maradt.

Ekkor vettem csak észre Fred, Ron és Harry fürkésző pillantásait. 

Cedric pedig nem törődve a többiekkel, közelebb hajolt hozzám és a fülembe suttogott: - Tudom, hogy a barátaiddal szeretnél ülni, de nagyon élvezném a társaságodat a meccs alatt. - éreztem a leheletét a nyakamon, miközben enyhe sokkot kaptam a szavaitól.

- Nos, gyerekek! - nézett előre Mr. Weasley, mire zavartan elkaptam a fejem Cedric mellől. - Üdv a Világkupán. - néztünk mi is előre és a látványtól egyszerűen tátva maradt a szám...