dernière danse
❪ csak szórakozás ❫

027

- Csókolj meg... - hagyta el a számat a mondat. A kezeim a fejem fölött, a hátam nekifeszült a hideg falnak, Draco teste pedig szorosan olvadt az enyémbe. Éreztem minden lélegzetvételét, ahogy a forró lehelete megsimogatja az arcomat. A szemei pedig egybefonódtak az enyémekkel, ajkai pedig apró mosolyra húzódtak. 

- Mit mondtál? - kérdezte suttogva, még közelebb hajolva az arcomhoz, erős kezei a nyakamról pedig lassan átsiklottak az arcomra, így kényszerítve, hogy a szemébe nézzek. 

A szívem pedig egyre hevesebben kezdett verni, ahogy az érintésétől elszorult a torkom. Az agyam teljesen elsötétült és a világ hirtelen forogni kezdett körülöttem, ahogy újra szólásra nyitottam a számat. 

- Hallottad. - nyögtem ki remegve. Draco pedig végigfuttatta nyelvét az ajkain, majd lassan megnyalta az ajkait. 

- Hangosabban kell kérned. - A fiú szemei elsötétültek, ahogy végignézett az arcomon, én pedig lesütöttem a szemeimet. - Vagy meggondoltad magad? - suttogta, kezei pedig újra a nyakam köré fonódtak, fájdalmasan emelve fel a fejemet. 

- Csókolj meg. - mondtam egyre jobban remegve. Draco arcán pedig megjelent egy széles, önelégült mosoly, ahogy a szemeit az ajkaimra szegezte. Aztán lassan, nagyon lassan közelebb hajolt a füleimhez. Ajkai halványan súrolták a bőrt a fülemen, a lehelete pedig kellemesen csiklandozott, ahogy megszólalt. 

- Jó kislány. - lehelte a fülembe, aztán... A fiú egy mozdulattal feljebb emelte a fejemet és leküzdötte a közöttünk lévő utolsó millimétereket is. Ajkaink pedig úgy fonódtak össze, mintha egész életünkben erre vártunk volna. A fiú pedig élesen szívta be a levegőt, miközben beletúrt a hajamba. 

A lábam megremegett a puha, nedves ajkainak érintésétől és amint Draco elengedte a csuklóimat, én a nyaka köré fontam a kezeimet, hogy szorosabban húzzam magamhoz. Ő pedig finoman a derekamra csúsztatta a kezét, majd még lejjebb és még lejjebb. 

Egy szempillantás alatt az ölébe kapott és úgy vitt oda az üres íróasztalhoz, hogy felültessen rá. Én pedig válaszul finoman beleharaptam az alsó ajkába, mire a fiú felvont szemöldökkel hátrált el tőlem. De csupán egyetlen másodpercre.... Ajkai éhesen tapadtak vissza az enyémekre és Draco elmélyítette a csókunkat. Nyelve lágyan csusszant át a számba, kezeivel pedig finoman cirógatni kezdte a tarkómat. 

- Ez most komoly? - hallottunk egy váratlan hangot az ajtóból, mire azonnal szétrebbentünk és levegő után kapkodva néztünk a látogatóra. - Pansy tud erről? És... Mi a franc? - ráncolta a szemöldökét Daphne idegesen. 

- Daphne, ez... Nem az aminek látszik! - pattantam le azonnal az asztalról és beletúrtam a kócos hajamba. 

- Tényleg? Mond ezt annak a szerencsétlen asztalnak! - mutatott a tárgyra a lány, ahol pár másodperce még Draco csókolt... 

- Nem történt semmi. - ráztam meg a fejem. 

- Semmi? - vonta fel a szemöldökét a szőke fiú, arcáról szinte lehetetlen volt érzelmet kiszűrni. 

- Persze... - nézett rám megvetően az ajtóban álló, frusztrált lány. - Pansy a barátod! Hogy a fenébe csinálhattad ezt? És te! Azt hittem ezt már megbeszéltük! - fordult Draco felé csalódottan. 

- Mit beszéltetek meg? - kérdeztem felvont szemöldökkel, Draco felé fordulva. 

- Daphne, kimennél egy kicsit? - kérdezte Draco, miközben a szemeit egy percre sem vette le rólam. - Beszélnem kell Aurorával. - 

- Nem. Most azonnal magyarázatot adtok erre az egészre! - kelt ki magából a lány váratlanul. 

- Várjunk már egy kicsit! - ráztam meg a fejem. - Miért is tartozunk neked magyarázattal? - kérdeztem összezavarodva, mire Draco is Daphne felé fordult. 

- Mert mind a ketten a barátaim vagytok... - rázta a fejét a lány. - Szóval, mi történt? - kérdezte Daphne. 

- Igen, Ro. Mi történt? - fordult vissza felém Draco, nekitámaszkodva a mellettem lévő asztalnak. 

- Én nem... Semmi. - akadt össze a nyelvem. Mit kellene most mondanom? Mégis mi a fenét? - Semmi nem történt, én csak... - magyaráztam, mire Draco grimaszolva bólintott. 

- Ja, Daphne. Ne verd ki a balhét. Nem jelentett semmit, csak szórakoztunk. - vonta meg a vállát és most rajtam volt a sor, hogy döbbenten pislogjak rá. 

- Mi? - néztem a fiúra. 

- Te mondtad, nem? Nem történt semmi. Hát, nekem sem jelentett semmit. - döntötte oldalra a fejét és gúnyosan nézett végig az alakomon. Én pedig hirtelen azt hittem rosszul hallok. Vagy az agyamra ment a sok idegesség. Tényleg... Mi van???

- Aha, az jó. - bólintottam én is, aztán még egyszer beletúrtam a hajamba. - Örülök, hogy jól szórakoztál. - indultam az ajtó felé. 

- Várj már! - kiáltott utánam Draco. - Én nem úgy... - kezdte, de a szavába vágtam.

- Órán találkozunk. - intettem nekik az ajtóból, majd kivonultam a klubhelyiségbe. 

- Bazdmeg! - hallottam a hatalmas kiabálást, majd egy hatalmas csattanást. Nem értek semmit. Semmit az ég adta világon... De aztán kiléptem a klubhelyiségbe és szembe találtam magam a barátaim felvont szemöldökével. Olivia, Theo, Blaise és... Pansy. Mindannyian ott álltak a kandalló előtt és aggódva figyelték az arcom. 

- Jól vagy? - lépett felém Olivia, de feltartottam a kezem, hogy álljon meg. 

- Minden rendben. - mondtam érzelemmentes hangon és kisétáltam a teremből anélkül, hogy rájuk néztem volna. Mi a fene ütött belém? Csókolj meg?? CSÓKOLJ MEG?! Ki a franc mond ilyet a másiknak? Édes Merlin, nem hiszem el... 

- Ohh, bocsi. - ütközött belém egy ismeretlen alak hirtelen. 

- Nézz már a... - keltem volna ki magamból, de gyorsan a fejemhez csaptam. - Ne haragudj. - néztem fel a magas fiúra. A barna haja gondosan belőve hullott a homlokába, mogyoró színű szemei pedig kedvesen pislogtak felém. - Bocsánat, nem akartam neked támadni. - pislogtam nagyokat. 

- Semmi baj. - mosolygott rám a fiú. Sokkal idősebbnek nézett ki, mint én. Fekete talárján pedig sárga csík jelezte a házát. - Hé, öhm... Jól vagy? - fordult vissza felém, miután elindult az útjára. 

- Igen, én... - hunytam le a szemeimet egy pillanatra. - Igen. Jól vagyok.- legyintettem felé mosolyogva, aztán mind a ketten tovább indultunk. Zavarodottan rontottam ki a hűvös, tavaszi napsütésbe, miközben a fejemben folyamatosan ott csiripelt Draco hangja. Nem jelentett semmit. 

Hát, jó neked seggfej! 

- Én barom... - ráztam a fejem, miközben odaértem a tiltott rengeteg határába. - Noir? Itt vagy? - suttogtam az erdő felé, az apró kis furkászom után kutatva, aki olyan lelkesen lop nekem minden alkalommal, hogy legyen min gyakorolnom. Persze, utána mindig rá szólok, hogy vigye vissza a dolgokat, de nem nagyon hiszem, hogy megteszi. Rögeszmésen ragaszkodik mindenhez, ami csillog... 

De aztán a levelek lassan mozogni kezdtek és két fekete gombszem jelent meg a láthatáron. 

- Noir! - örültem meg a kisállatnak, aki egyből az ölembe mászott egy kis vakarásért. - Azt hittem már megfeledkeztél rólam. - mosolyogtam halványan a csöpp kis arcára. Noir pedig turkálni kezdett végtelen erszényében, majd előkapott belőle egy gyűrűt. 

- Jajj, Noir! - kiáltottam fel, amikor jobban megvizsgáltam a tárgyat. - Pont Draco gyűrűjét kellett ellopnod? - nevettem fel kínomban, végignézve a családi címeren. Noir pedig búslakodva hajtotta le pici fejét. - Ne haragudj. Semmi baj, én csak ideges vagyok. Nem haragszom rád. - motyogtam, mire Noir befészkelte magát az ölembe, miközben én nekiálltam gyakorolni. 

- Gyerünk már! - motyogtam frusztráltan. - Csak egy kicsit emelkedj meg... - kérleltem az ékszert, de mindhiába... A gyűrű tehetetlenül vergődött a földön, minden alkalommal felemelkedve egy millimétert, majd visszazuhant a földre. És ekkor... 

- Elara, gyere el onnan! - hallottam a rémült kiáltást. Harry ijedten rohant felém és egy gyors mozdulattal rántott fel a földről. 

- Mi van? Mi a baj? - értetlenkedtem, a fiú pedig hirtelen szorosan a karjaiba zárt. 

- Azt hittem bajod esett! - szorította ki belőlem a levegőt Harry. - Itt járt. - nézett a szemembe ijedten. - Sirius az iskolában járt... - mondta, nekem pedig elakadt a lélegzetem.