dernière danse

❪ karácsonyi csoda ❫

019

- Hol a fenében van a ruhám? - csapkodtam idegesen a szobámban, kihajítva minden létező ruhadarabot a szekrényemből. A hatalmas pezsgő színű szobám úszott a hajlakk szagban, míg sötétbarna padlóm eltűnt a rázúduló anyagok végtelen tengerétől. 

- Anya! Hova raktad a ruhám? -fagytam mozdulatlanná, hátha meghallom a választ, de mindhiába. - Miért nem lepődök meg... - forgattam a szemeimet és tovább ürítettem a szekrényem tartalmát. 

A bál nemsokára kezdődik, én pedig itt állok kisminkelve, begöndörített hajjal, fehérneműben... FEHÉRNEMŰBEN! Mert valaki elvitte a rohadt ruhámat! 

- Poppy! - kiáltottam hangosan, hátha a házi manónk meghallja kétségbeesett kiáltásaimat és felhopponál segíteni nekem, de még mindig semmi. Semmi az égadta világon és én kezdet kifutni az időből. 

- Elara, gyere már le! - hallottam anyám türelmetlen kiáltásait a földszintről. 

- Most bezzeg hallasz... - zsörtölődtem az orrom alatt, miközben magamra kaptam az első köntösöm, ami a kezembe akadt. A nagyszüleim szokás szerint egy külföldi köntössel ajándékoznak meg az ünnepek alatt, bár már ezerszer elmondtam, hogy fölösleges többet venniük... A mostani például egy fekete vékony szatén köntös, ami bár kissé áttetsző, rettentően kényelmes. 

- Elara! - hallottam anyám újabb kiáltásait. 

- Jövök már! - kiáltottam vissza neki. - Az istenit... - morogtam tovább az orrom alatt, majd kirongyoltam az emeletről. Szinte alig néztem a lábam elé, a fejemben csak az volt, hogy ha anyám megint kiált nekem, akkor végem van.. 

- Szia. - hallottam egy rémesen ismerős hangot a lépcső alatt, mire felkaptam a fejem és... 

- Te mi a fenét keresel itt? - sikítottam ijedtemben, döbbenten bámulva Draco arcát... A fiú tekintete azonban nem találta meg az enyémet és az arca hirtelen mélyvörös színt vett fel. Egy pillanatig fogalmam sem volt róla, hogy mi baja van, aztán követni kezdtem a pillantását. 

- Baszki! - kiáltottam fel a köntösöm két vége után kapva, hogy összehúzzam magamon. - Fordulj már el! - szóltam a szőkére, aki szinte úgy megfagyott, mint én egy perccel ezelőtt. 

- Mi? - nézett végre fel a szemeimbe, de tekintete hamar visszatalált a köntösöm áttetsző részeihez. Uram irgalmazz, ez nem lehet igaz! Nem hiszem el, ez nem történhet meg velem! Mi a fenét keres itt? És miért bámul rám még mindig??

- A francba, Draco! - mérgelődtem és lerohantam a lépcső maradék fokain. - Fordulj el! - rúgtam sípcsonton a fiút, mikor anyám kilépett a nappaliból. 

- Miért sipíto... ELARA! - szidott meg anyám kerek szemekkel, végignézve rajtam. - Mi a fenét képzeltél? - 

- Az előbb kiabáltam, hogy nem tudom hol a ruhám! - kiáltottam vissza frusztráltan, fél szememmel Draco alakját vizsgálva. 

- Szentséges Merlin... - fogta a fejét. - A mosószobában van, felakasztva! - mondta ki a szavakat, én pedig már el is tűntem a láthatárról, hogy egy kicsit enyhítsem a szégyent, ami lassan megöl.Soha életemben nem volt még részem ilyen kellemetlen szituációban! 

És ahogy beértem a mosószobába, belenéztem a hatalmas tükörbe. Az arcom mélyvörös színben pompázott, a szívem pedig majd kiugrott a helyéről... Draco Malfoy itt van az otthonomban...

- Kell egy parfüm... - állapítottam meg hirtelen és a korábbi kellemetlenségek elkerülése végett magamra kaptam a bátyám régi pólóját, ami leért egészen a combom közepéig, majd átrohantam az első emeleti fürdőszobába, ahol a parfümöket tároljuk. Kopogás nélkül rontottam be a hatalmas fürdőbe, de a nyugalmam azonnal elszállt... 

- Draco! - kiáltottam el magam ijedten.

- Rory! - kiáltott fel Draco is, hirtelen szorosabban fogva a törölközőjét. Te jó Merlin... A fiú víztől nedves testtel állt előttem, haja kócosan lógott a szemébe, arca kipirulva. És az egyetlen dolog ami takarta őt, az egy apró törölköző volt a csípőjére tekerve. 

- Menj már ki! - kiáltott rám a fiú, de én csak pislogni tudtam. Hogy lehet valaki ilyen izmos, ilyen fiatalon? És miért... 

- Mi? - kaptam észhez hirtelen. - Te jó ég, bocsánat! - kaptam a kezem a szemeim elé, letakarva a meglepő látványt.- Ne haragudj, bocsánat! - kiáltottam és megindultam kifele, de lányos zavaromban a kezemet a szemeimen hagytam és nekimentem az ajtónak. - Baszki... - nyögtem fel fájdalmasan, mire Draco azonnal felém nyúlt. 

- Jól vagy? - kérdezte rögtön, kezeivel felém nyúlva. Csakhogy így semmi nem tartotta a törölközőt. - Baszki. - nyögött fel a fiú is zavarában, én pedig úgy éreztem menten elsüllyedek. 

- Igen. Nem. Persze. Már itt sem vagyok! - indultam ki újra, becsapva magam mögött az ajtót. Soha többet nem nézek a szemébe! Soha! 

---

Az első vendégek éppen hogy betették a lábukat az otthonunkba, amikor leértem a lépcsőn. A földig érő sötétzöld bársony ruhám finoman érintette csupasz lábaimat minden érintésemnél, ujjaimat pedig idegesen tördeltem az emberek láttán. 

- Viselkedj. - kapta el a karomat anyám fenyegetően, miközben mosolyogva figyelte a belépő embereket. 

- Engedj el... - mondtam halkan, ő pedig belém mélyesztette a körmeit és rángatni kezdett az ajtó felé. 

- Csak akkor beszélsz, ha azt mondom. - sziszegte a fogai között. - Adison! - köszöntött anyám egy vörös hajú nőt, aki éppen a Malfoy családdal beszélgetett. 

- Cassiopeia! Micsoda öröm látni téged! Ő pedig a lányod? - fordult felém az asszony, én pedig udvariasan mosolyogtam rá, amikor megéreztem a körmöket a karomban. Utálom, amikor ezt csinálja. 

- Üdvözlöm. - nyújtottam a szabad keze. - Aurora Elara Delavigne. - mutatkoztam be. 

- És milyen udvarias! Mond csak drágám, te is itt tanulsz? - mutatott az udvar felé, amiből a francia varázslóképzőre tudtam csak asszociálni. 

- Elara már Angliában tanul. - felelte helyettem anyám. 

- Hogyhogy? - kérdezte a nő elkerekedett ajkakkal. 

- Nos, tudja sokszor nem iga... - kezdtem a mondókámba, de fájdalmasan felszisszentem, amikor megéreztem anyám erős szorítását és azt, ahogy a körmei felszakítják a bőrömet. - Szerettem volna külföldön tanulni. Nyelvtanulás és látnivalók. - mosolyogtam, miközben könnyek szöktek a szemembe. 

- Elnézést, Mrs. Delavigne. - szólt közbe Draco morcos arckifejezéssel. - Elrabolhatom a lányát egy pillanatra? - kérdezte lassan, mire anyám szinte átlökött Draco karjai közé. 

- Mit akarsz? - sziszegtem mérgesen. - Megint sértegetnél? - 

- Csak fogd be és gyere velem. - ragadta meg a karomat finoman és húzni kezdett az udvarunk felé. - Tessék, ezt vedd fel. - rángatta le magáról a fekete zakóját és a vállaimra terítette, majd végignézett a hatalmas, kivilágított kertünkön. 

- Undorító. - néztem végig az egészen. Pedig imádtam a kertünket. Tele volt mintára vágott bokrokkal és egy hatalmas, csodálatos szökőkúttal. De anyám ezt is túlcsicsázta... 

- Fények nélkül szebb lenne. - értett egyet velem Draco csendesen, majd felém nyújtotta a karját. - Körbevezetsz? - kérdezte, én pedig lassan bólintottam. A hátam megborzongott a hidegtől, ahogy a cipőmbe behullott a hó, az orrom pedig nyomban folyni kezdett a hidegtől. 

- Nagyon fájt? - kérdezte a fiú hirtelen. 

- Mi? - kérdeztem vissza értetlenül, a cipőm hóban elveszett orrát kutatva. 

- Amit anyád csinált... - mutatott a karomra a fiú, nekem pedig elkomorodott a hangulatom. 

- Nem vagyok köteles válaszolni neked. Nem azok után, ahogy beszéltél velem... - fordultam szembe vele mérgesen. - Miért hívtál ki ide? - kérdeztem kimerülten. Mérges voltam, igen... De egyszerűen nem volt erőm ahhoz, hogy utáljam. Minden erőmet kimerítette, hogy utáljam őt... 

- Ki akartalak menteni. - vonta meg a vállát a fiú csendesen. 

- Nem kell a segítséged. - néztem a világoskék szemeibe tehetetlenül, miközben a tenyeremmel simogatni kezdtem az új sebeimet a karomon. Draco pedig lassan elhúzta az ujjaimat és alig érintve a karomat, megsimította a sebeimet. 

- Tudom. - felelte halkan, tekintete pedig összefonódott az enyémmel. - Tudom, hogy milyen erős vagy. - suttogta, ujjait pedig végigfuttatta a karomon, egészen a hideg ujjaimig. 

- Mit akarsz még tőlem, Draco? - kérdeztem könnyes szemekkel. Szinte sírni tudtam volna a kimerültségtől. 

- Hogy bocsáss meg. - mondta hirtelen, nekem pedig hevesebben kezdett dobogni a szívem. - Sajnálom. Sajnálom, amiket mondtam neked. Sajnálom, hogy megbántottalak és sajnálom, hogy elhanyagoltalak. Rory, nálad jobb barátom még soha nem volt és... Fontos vagy nekem... - sütötte le a szemét a fiú. 

- Draco, én... Én nem tudom. - hajtottam le a fejem, de ő a szavamba vágott. 

- Csak gondold át. Kérlek... Én nem vagyok túl jó ebben a barátkozós dologban. Nem tudom hogyan kell megnyílni és nem tudom mikor kell visszafogni magam. Csak azt tudom, hogy te le tudsz nyugtatni. Fel tudsz vidítani és hihetetlenül idegessé is tudsz tenni egyben. - mosolyodott el halványan, a gyomrom pedig összeugrott az izgalomtól. 

- Én sem vagyok jó ebben. - vallottam be. - Még soha nem volt fiú barátom és... Az egyetlen ember aki tanácsot tudna adni, nos... - 

- A bátyád lenne... - fejezte be helyettem a fiú szomorúan. 

- Akkor, barátok újra? - kérdeztem óvatos mosollyal a számon. 

- Barátok, újra. - jelent meg egy őszinte mosoly Draco arcán, majd meghajolt előttem és felém nyújtotta a kezét. 

- Mit művelsz? - nevettem el magam hirtelen. 

- Szabad egy táncra? - kérdezte halkan, én pedig őszinte örömmel csúsztattam a kezem a tenyerébe...Draco kezei pedig a derekamra fonódtak, szemei pedig rátapadtak az enyémekre. Aztán táncolni kezdtünk a jeges hóban, a bálteremből kiszűrődő halk zenére, miközben szinte egymásba olvadtunk...