dernière danse
❪ lopott pillantások ❫

011

- Hermione, vidd innen azt a rohadt dögöt! - hallottam Ron kiáltásait a klubhelyiségüket védelmező festmény mögül. 

- Jelszó? - nézett rám pökhendin a Kövér Dáma, egy üvegpoharat szorongatva a kezében. Haja szoros loknikba csavarodva díszítette a fejét, kövérkés arca erősen piros fényben színpompázott, de szemeivel villámokat tudott volna szórni. 

- Nem akarok bemenni, a barátaimat várom. - magyaráztam csendesen. 

- Barátaid? - nevetett gúnyosan. - Miféle griffendéles barátkozna egy mardekárossal? - nézett végig rajtam megvetően. 

- Parancsol?? - kerekedett el a szemem. - Én legalább nem vagyok egy festménybe zárva életem végéig. - vontam fel a szemöldököm.- Nem gondolt még arra, hogy ha valakit felbőszít, simán szétszakíthatja... Nos, magát? - 

- Na de kérem! - háborodott fel a hölgy. - Ezt mégis hogy képzeli?- emelte fel az orrát sértetten. 

- Maga hogy képzeli, hogy sértegetni merészel a házam miatt! - háborodtam fel még jobban, de ekkor kinyílt az ajtó és három felbőszült ismerős lépett ki rajta. Ron arca éppen olyan vörös színben lángolt, akár a haja, míg Hermione szemei könnyesek voltak a sértettségtől. 

- Láttad hogy néz ki szegény Makesz! - kiabált tovább a vörös.- Csont és bőr szegény állat! - 

- Már akkor is így nézett ki, amikor idehoztad! - vágott vissza a lány. - Te magad mondtad, hogy a nyár végén vettél neki gyógyszert! - kiabált frusztráltan Hermione, haja szinte égnekállt a feszültségtől. 

- Mert Csámpás jelenléte is kiakasztja őt! - mondta a fiú harciasan.

- Ron, csak add oda neki a patkányszirup maradékát! - csattant fel Harry váratlanul, idegesen belerúgva az előtte lévő korlátba. 

- Neked meg mi bajod van? - kérdeztem döbbenten. - A te baglyodat is sérelem érte? - kérdeztem, mire Ron és Hermione hitetlenül hápogni kezdtek, de Harry elmosolyodott. 

- Nem. - legyintett. - Holnap lesz a roxmortsi kirándulás és esélyem sincsen elmenni. Frics mindenkit ellenőriz... - csüggedt el a fiú, mire nekem is eszembe jutott az engedélyem hiánya. 

- Én sem mehetek. - mondtam, miközben lassan elindultunk a nagyterem felé, hogy reggelizzünk. - Ha gondolod, átjöhetek és játszhatunk varázsló sakkot vagy valami. - vontam meg a vállam, a fiú válaszára várva.

- Komolyan megtennéd? - kérdezte kedvesen. 

- Persze. - mosolyogtam rá. - Átmegyek reggeli után. - zártuk le ezzel a témát, majd mindannyian leültünk a griffendél asztalához. 

- Szép jó reggelt gyerekek. - huppantak le az ikrek jókedvűen és elkezdték megpakolni a tányérjukat hússal és zöldségekkel. - Hát nektek meg mi bajotok van? - kérdezte Fred. - Biztos ők is annyira várják a jóslástant, mint mi annak idején, Fred. - nevetett George. 

- Ma nincs jóslástan. - vontam meg a vállam. - Ellenben a legendás állatok gondozását tényleg várom. - néztem a többiekre, akik valahogy még szomorúbbak lettek.

- Ne tedd. - rázta a fejét Ron. 

- Hagrid rémesen érzi magát a történtek miatt. - szomorkodott Hermione. 

- Malfoy apja pedig tajtékzott a dühtől. Feljelentette Csikócsőrt veszélyeztetés miatt és Hagrid most gőzerővel a tárgyalásra készül. - magyarázta Harry, én pedig hitetlenül meredtem rájuk. 

- Draco tényleg panaszkodott az apjának? - ámultam el idegesen és átfordultam a mardekár asztala felé, hogy ránézhessek a fiúra. De ő már réges-régen engem nézett. A tekinteteink pedig egymásba fonódtak és engem újra elkapott az a megmagyarázhatatlanul furcsa érzés a gyomromban... Fogalmam sincs mi történik velem, de a dühöm egyszerre háttérbe szorult és csak arra tudtam gondolni, hogy vajon miért nézett engem eddig? 

- Hahó! Föld Larának! - csettintett előttem Harry. - Hallottad amit mondtam? - 

- Mi? Igen, persze! - zavarodtam meg egy pillanatra, de őszintén fogalmam sem volt, hogy miről beszéltek... 

- Oké, nyilvánvalóan egy szót sem hallottál. - forgatta meg a szemét a fiú. - Éppen azt mondtam, hogy Seamus rólad kérdezgetett este. - 

- Mi? - fintorodtam el váratlanul. - Mégis mit akart tudni? - kérdeztem.

- Hát... - kezdte volna sorolni a fiú, de abban a pillanatban meghallottam Olivia kiabálását. 

- Hé, Kölyök! - nézett felém a lány. Ikonikussá vált kócos haja most is ott lobogott az arca körül, miközben türelmetlenül integetett felém. - Indulunk az órára! - topogott egy helyben. 

- Bocsi srácok. Később beszélünk. - álltam fel mosolyogva és elindultam a lányok felé. Valahogy, megdöbbentően jól érzem magam velük. Mosolyt csalnak az arcomra és úgy érzem őszintén tudok velük beszélgetni. 

- Na végre! - karolt át Daphne. - Uhh. Griffendél szagod lett. - fintorgott a lány játékosan, miközben húzni kezdett a tiltott rengeteget övező út felé. 

- Merre jártál este? - kérdezte Pansy óvatosan, beletúrva rövid, fekete hajába. 

- Nem tudtam aludni Millicent horkolása miatt. - vontam meg a vállam. - A könyvtárban voltam egész éjjel. - magyaráztam és még magamat is megdöbbentettem, hogy mennyire természetesnek hat a hazugságom, de a lányok megtorpantak. 

- Véletlenül nem találkoztál Dracoval? - kérdezte Daphne. 

- Nem. - mondtam, miközben a hangom kissé megremegett. - Miért? - néztem rájuk az óra helyszínén. Olivia felvont szemöldökkel próbálta rejtegetni az előtörni készülő mosolyát, míg Daphne és Pansy döbbenten néztek hol rám, hol az éppen most érkező szőkére. 

- Draco is pont azt felelte Zabini kérdésére, hogy egész éjjel a könyvtárban volt, mert Monstro horkolásától nem tudott aludni. - vonta fel a szemöldökét Daphne. A fenébe! Hogy találhatta ki pont ugyanazt a történetet, mint én? 

- A könyvtár elég nagy hely. - mondtam hevesen bólogatva. - Simán lehet, hogy ő is ott volt, de nem találkoztunk. Én elől ültem a fotelben. - vontam meg a vállam, a földet bámulva. 

- Draco inkább az a sötétben rejtőző, hátul megbúvó típus. - karolt át Olivia. - Gyerünk lányok, hagyjátok a kölyköt. - kacsintott rám a lány mosolyogva. 

- Kösz, Liv. - mondtam halkan. 

- Ohh, ne köszönj semmit. Minden részletet tudni akarok. - magyarázta a lány. 

- Miről beszélsz? - kérdeztem kerek szemekkel. 

- Édesem, ÉN voltam a könyvtárban egész éjszaka. A szobatársam, Nora megállás nélkül horkol! - forgatta meg a szemét. - Ti, viszont nem voltatok ott. Egy rejtett helyen sem, egy fotelben sem. - mosolygott rám a lány. 

- Csak beszélgettünk! - rándultam össze idegesen, a tenyerembe temetve arcomat. 

- Erről még beszélni fogunk! - mutatott rám ujjaival, majd Hagrid felé fordult. A hatalmas, felettébb szőrös félóriás ma kissé visszafogottan, kevésbé boldogan lépkedett felénk, de én mégis izgatott voltam. Kezében egy hatalmas lefedett ketrecet tartott, amiből hangps nyivákolás hallatszott. 

- A mai nap az orrontó furkászokról fogunk tanulni. - rakta le a földre a tárolót és lerántotta róla a leplet. Öt apró, fekete kis szőrgombóc nézett vissza ránk, mancsaikat szorongatva. - Menjetek csak kicsikéim. - engedte ki őket Hagrid, majd magyarázni kezdett a táplálkozásukról és élőhelyükről.

- Minden rendben? - lépett mellém Draco, miközben a fülembe suttogta a kérdést. 

- Persze. - mondtam. - Te hogy vagy? - kérdeztem udvariasan. 

- Jól vagyok, hölgyem köszönöm. - hajolt meg egy kicsit. 

- Áhh, minő udvariasság. - kuncogtam. - Minek köszönhetem ezt az üdítő modort, uram? - kérdeztem magasztos hangon. 

- Szerettem volna mosolyt csalni az arcára, kisasszony. Igazán lenyűgöző mosolya van. - suttogta a fiú, nekem pedig a torkomon akadtak a szavaim. Mit mondott most nekem? Mármint... Ezt most... Mégis mi a fene történik? 

Szembe fordultam a fiúval és éreztem, ahogy az arcomat elönti a forróság. Draco tekintete pedig egybefonódott az enyémmel és némán néztük a másikat, miközben a furkászok ott köröztek a lábunk alatt. 

- Most pedig! - kiáltott Hagrid. - Mindenki fogjon meg egy hozzá közel eső furkászt, fordítsátok őket fejre és kezdjétek el kirázni. - magyarázta a férfi. 

- Kirázni... - ismételtem a szót, majd lehajoltam a lábamnak dörgölőző fickóért. - Szia, pajti. - köszöntem neki. - Ne haragudj, de ki kell ráznom téged. - ráztam meg a fejem nevetve. A kis furkász erszényéből pedig sorra elkezdett kiesni minden lopott holmi. - Te kis sunyi! - nevettem rá, amikor megláttam az ékszereket, pénzérméket, medálokat... 

Aztán megláttam egy ismerős gyűrűt a kupacban. 

- Azt hiszem... - hajoltam le érte. - Ez a tiéd. - nyújtottam Draco felé a gyűrűjét.

- Ez pedig a tiéd. - mutatta fel a gravírozott karkötőmet. - Sunyi kis állatok ezek. - nevetett a fiú, miközben a csuklómra csatolta a karkötőmet.