dernière danse
❪ villásreggeli ❫

005

- Jó reggelt, Napsugár! - lépett mellém hirtelen egy mardekáros lány, vékony karját átvetve vállaimon. - Még esélyem sem volt bemutatkozni! - kiáltotta üdén. - A sok kis vérszívó ki akarja sajátítani az új lányt! Hihetetlenek mi? - kérdezte az ég felé emelve tekintetét, miközben bevett a szájába egy fogpiszkálót. 

- Öhm... - köszörültem meg a torkom. - Szia. - néztem rá kissé megdöbbenve. 

- Ollie, ne terrorizáld! - szólt hátra Theodore Nott, miközben a nagyterem felé siettünk reggelizni. 

- Fogd be, Nott! - kiáltott előre hevesen, kezével tölcsért formálva a szája elé. - Olivia Blatter. - nyújtotta felém a kezét. 

- Elara Deligne. - fogadtam el a felém nyújtott kezet. 

- Elara... - ismételte a nevemet. - Mond csak, Elara, hogy tetszik eddig eme csodás intézmény? - tárta szét a karját bohókásan, tekintetét végigfuttatva a falakon. A lány vörösesbarna haja kócosan lógott a szemébe, barna szemei hatalmasra tágulva fürkészték a festményeket.

- Egész jó. - vontam meg a vállam. 

- Te mindig ilyen csendes vagy? - ráncolta a szemöldökét Olivia. 

- Nos... - nyitottam szólásra a számat, de a lány meg sem hallotta. 

- Na nem baj! - legyintett. - Még jó, hogy ilyen bőbeszédű barátnőre találtál, mint én! - eresztette el a vállaimat és meggyorsította lépteit. 

- De hiszen nem is ismerjük egymást! - kerekedett el a szemem hirtelen. Hogy a fenébe lehetnénk mi barátok, ha csak két mondatot beszéltünk? Nem tudok róla semmit, nem ismerem, nem bízom benne!

- Csak sodródj az árral, Delavigne! Csak sodródj! - kiáltotta hátra és már rá is ugrott Blaise Zabini hátára. Én miért nem lehetek ennyire nyitott? Te jó ég, ha csak fele ennyi nyugodtság és nyitottság lenne bennem, mint benne... Lenyűgöző! 

- Jó reggelt, Elara. - lépett mellém hirtelen Harry. A fiú barna haja kócosan hullott a homlokába, sötét keretes szemüvege kihangsúlyozta világoszöld szemeit. 

- Jó reggelt. - mosolyogtam rá megkönnyebbülten, kicsit lenyugtatva magam.

- Milyen volt az első éjszaka? - kérdezte a fiú kedvesen. 

- Rémesen hosszú. - nevettem kínosan, lesütve szemeimet a padlóra. - Semmit nem aludtam. - 

- Ismerős. - mosolygott rám kedvesen... - Az első éjszakámon én sem aludtam. Egész éjszaka az ablakban ültem és gondolkoztam. - vonta meg a vállait a fiú. - De ígérem könnyebb lesz. - mosolygott rám biztatóan, de jelen pillanatban nem igazán tudtam hinni a szavainak. 

- Persze. - értettem egyet a fiúval, miközben összébb húztam a karjaimat. 

- Esetleg, reggelizhetnél velünk, ha van kedved hozzá. - ajánlotta fel a fiú, amikor beléptünk a nagyterembe. A hosszú szoba tele volt diákokkal, akik izgatottan várták a tanév első tanítási napját. Pontosabban, azt a bizonyos legendás állatok gondozása órát, melyet a félóriás Hagrid fog tartani idén.

- Azt hiszem a saját házamból is kellene barátokat szereznem. - néztem a csendes mardekár felé, ahol álmos szemek és nyúzott arcok bámultak a tányérokra. 

- Akkor majd legközelebb. - intett felém a szemüveges fiú, majd elnyelte őt a griffendélesek hangos beszéde. 

- Jó reggelt. - ültem le a háztársaim mellé, akik egy-egy kimerült, kedvetlen nyögéssel üdvözöltek. 

- Ne is törődj velük. - csúszott mellém az egyik szobatársam, Pansy. - A mardekárosok nem szeretik a reggeleket. - vonta meg a vállát, miközben megkente vajjal a pirítósát. 

- Még ez is jellemzi a házat? - vontam fel a szemöldököm hitetlenkedve, mire egy másik lány is mellém csapódott. Daphne Greengrass szőke fürtjei rakoncátlanul lógtak az asztalra, szemei alatt mély karikák ültek. 

- Mi jobban szeretünk egész éjszaka beszélgetni. - szólalt meg velem szemben Olivia. - Elmerülni a könyvekben, nézni az éjszakát, csak ülni csendben a klubhelyiségben. Tudod, minden ami lohasztó és depresszív. - forgatta meg a szemét a lány. 

- Vagy csak nem tudunk aludni Millicent horkolásától. - szólalt meg Daphne és megdobta az említett lányt egy szem szőlővel. - Áhh, megjött a mardekár hercege is! - csillant fel Daphne szeme, én pedig automatikusan lesütöttem a szemeimet. Draco fáradtan ült le a szőke lány mellé, miközben lassan elemelt egy zöld almát. 

- Mi lesz az első óra? - kérdezte a fiú és amikor felemeltem a fejem, a tekintetünk találkozott. 

- Jóslástan. - mondta Pansy letörten. 

- Aurora? - hallottam Draco hangját. - Szerinted is? - 

- Mondtam, hogy ne hívj így. - néztem rá mérgesen, amikor meghallottam a nevemet. Direkt akar hergelni. Direkt csinálja ezt, mert éjszaka kiakadtam rá. 

- Világosan kifejtetted, hogy nem kell kedvelnem téged, szóval nem vagyok köteles azt csinálni, amit te akarsz. - vonta fel a szemöldökét fintorogva, miközben villájával folyamatosan a poharának szélét ütögette. 

- Miről maradtam le? - hajolt felém Olivia kerek szemekkel, de én nem vettem le a tekintetem a szőkéről. 

- Én pedig nem vagyok köteles elviselni a stílusodat. - vontam fel ugyan úgy a szemöldökömet, de a szemeim folyamatosan ugráltak az üvegen kopogó villája és a fiú szeme között. - Abbahagynád?! - emeltem fel a hangomat. 

- Talán zavar? - mosolyodott el Draco gúnyosan. 

- Srácok, mi a fene történik itt? - szólt bele Theodore és Blaise egyszerre a beszélgetésbe. 

- Szerintem év végére meg fogják ölni egymást. - mondta Pansy döbbenten. 

- 5 galleon, hogy a félév végéig megutálják egymást. - mondta Theodore. 

- Tartom. - fogott kezet vele Blaise. 

- Akkor ülj el innen. - folytatta Draco az ingerlésemet. Bennem pedig egyre jobban ment fel a pumpa. A fejemben folyamatosan ott szólt az a hülye hang. Kopp. Kopp. Kopp... Minden alkalommal, amikor a villa nekiért a pohárnak. KOPP.KOPP.KOPP. Bárcsak abbahagyná! Bárcsak elröpülne az a rohadt villa! 

- Elég! - emeltem fel a hangom, a kopogás  pedig megállt. 

- Mi a... - hallottam Draco döbbent hangját. A fiú értetlenül bámult a villájára, ami már a földön hevert magányosan, meggörbülve. Rémesen idegesített ez a hang... 

- Haver, nagyon béna vagy. - nevette ki a fiút Daphne és lehajolt, hogy felvegye az evőeszközt. A francba... Pont ilyen dolgokat nem szabadna csinálnom! Ha anya megtudja, hogy használom az erőmet... 

- Én nekem... Most mennem kell. - pattantam fel a helyemről. - Órán találkozunk. - intettem a többieknek és egyenest a griffendélesek felé vettem az irányt. 

- Itt az elveszett bárány! - kiáltott fel Ron. - Vagy inkább kígyó. - egészítette ki, mire Hermione rácsapott a fiú fejére. 

- Ronald! - szidta le barátját. 

- Mi van? - simította meg a fejét a fiú. - A házszimbólum miatt mondtam, te szadista! - 

- Ehetnék mégis veletek? - kérdeztem a többiektől, akik kedvesen mosolyogva helyet szorítottak nekem. 

- Túl hideg az élet a mardekárban igaz? - fordult felém egy vörös hajú. 

- Kietlen egy vidékre keveredtél... - rázta meg a fejét a hasonmása. Emlékszem Ron mesélte, hogy van egy ikerpár a családban, de ők... Tényleg kísérteties a hasonlóság.

- Had találjam ki... Fred és George? - mutattam rájuk egyesével. 

- Örvendünk. - nyúltak felém, hogy kezet rázzunk, majd tovább dobálták az egyik korunkbeli fiút az asztal másik végén.

- Mit olvasol? - fordultam a barna hajú Hermione felé, aki teljesen beletemetkezett egy nála kétszer nagyobb könyvbe. 

- Ohh, kedves, hogy kérdezed! - nézett rám nagy szemekkel. - A szellemszállás történetéről olvasok. - mondta és letette a könyvet az asztalra, hogy én is felé tudjak görnyedni. - A Roxmortsban van. Állítólag több mint kétszáz szellem lakja, de eddig soha senki nem látta őket... - temetkezett bele a lány újra a könyvébe, én pedig csak arra vártam, hogy elteljen a tanítás...