dernière danse
❪ beosztási ceremónia ❫

003

A Roxfort valami csodálatos volt. Szinte leírhatatlan... Ahogy az éjszaka elnyelte a hatalmas, égbe nyúló tornyait, olyan volt mintha soha nem érne véget. Mintha örökké csak nyúlna és magasodna a végtelenségbe.

Vastag, masszív kőfalai biztonságot nyújtóan leszek vissza ránk, míg a méteres ablakokon kiszűrődő fény hívogató, barátságos hangulatot keltett bennem.

- Csodálatos, nem? - lépett mellém Harry mosolyogva.

- Egyszerűen... Eszméletlen! - tátottam el a számat, izgalomtól csillogó szemekkel. A Beauxbatons ehhez képest... Persze. Az is csodálatos iskola. De az inkább... Nem is tudom, fényűzőbb, nagyzolóbb és sokkal hidegebb. A Roxfort ezzel ellenben, egyszerű. Egyszerű, letisztult, hatalmas és tele van melegséggel. Én pedig alig vártam, hogy beosszanak az egyik házba.

- Na mi van, Potter? Találtál magadnak egy új barátnőt? - lépett mellénk a semmiből Draco, gúnyos arckifejezéssel pislogva ránk.

- Fogd be, Malfoy! - forgatta meg a szemét Harry, de a szőke felém fordult.

- Azt hittem van benned valami érdekes. - mélyítette el a hangját a fiú. - De ezekkel barátkozni? Ejnye kislány. - csóválta meg a fejét önelégülten mosolyogva. Ez a fiú valami hihetetlen. Még mindig nem emlékszik rám!

Pedig ő... A felejthetetlen tekintete, a puha haja, a mosolya. Sosem tudtam kiverni a fejemből az arcát.

- Mielőtt még tovább mondanád... - emeltem fel az ujjamat bátortalanul, hogy bemutatkozhassak. Draco azonban rám kiabált.

- Hogy mersz megszólítani, sárvérű?! - nézett rám fintorogva, nekem pedig elállt a szavam.

- Látom nem sikerült felnőnöd. - forgattam meg a szemeimet és hirtelen bevillant egy apró emlékkép nagyjából hat éves korunkból. - Még mindig megvan az a plüssállat? - kérdeztem önelégült mosollyal az arcomon.

-Mi a... - döbbent le a fiú. - Honnan... Vagyis én nem... Miről beszélsz?! - háborodott fel mélyvörös arccal.

- Gondolkozz csak. - legyintettem. - Majd szólj, ha rájöttél. - kacsintottam felé, miközben szinte magamra sem ismertem. Soha nem volt ennyi önbizalmam egy fiúval szemben. És nagyon úgy nézett ki, hogy Draco sem tud mit kezdeni a helyzettel. Így inkább a szemüveges fiúhoz fordult. 

- Igaz a hír Potter? Tényleg elájultál? Igaz, amit Longbottom mond? - villantotta meg a fogait gúnyosan. 

- Kopj le, Malfoy. - kapta fel a vizet Ron, szinte azonnal. Ezek ketten nagyon utálhatják egymást...

- Valami baj van, Weasley? Talán te is elájultál az ijedségtől? - gúnyolódott tovább Draco, mit sem foglalkozva lekezelő modorával. 

- Hagyd, Ron. - simítottam meg a vörös fiú szeplős karját. - Neki teszel szívességet, ha belemész a játékba. - suttogtam óvatosan, mire Ron kicsit összeszedte magát és elfordult Draco alakjától. 

Ez a hely tényleg megváltoztat...

- Ez meg mi volt? - kérdezte Harry felvont szemöldökkel. - Mármint te meg Malfoy. - egészítette ki, hogy pontosabb legyen.

-Ismered ezt a patkányt? - zárkózott fel Ron és gyanakodva méregetni kezdett, nem leplezve az újra növekvő dühét. Most mit kellene mondanom nekik? Nem akarom, hogy esetleg utána nézzenek a családomnak...

- Csak tippeltem. - vontam meg a vállam. - A vonaton találkoztam vele először. - sütöttem le a szemeimet.

- Malfoy nem jó ember. - rázta a fejét Hermione. - Ezt a gúnynevet jó emberek nem használják. - a lány szomorúan biggyesztette le ajkait, miközben a padlót vizsgálta.

- Gyertek. - karolta át Harry a lány vállát. - Mindjárt kezdődik a beosztási ceremónia. - azzal pedig elindultunk a nagyterem felé, hogy végre megtudjam melyik házban is töltöm a következő éveimet.

A nagyterem pedig egyszerűen hihetetlen volt. Lélegzetelállító. A négy hosszú asztal, mely végignyúlt az egész termen, helyt adott a Roxfort összes diákjának. Azok pedig lelkesen beszélgettek a régen látott barátaikkal, miközben az igazgatóra vártak. 

- Miss. Delavigne? - lépett mellém egy magas, szemüveges asszony. McGalagony professzor volt az első tanár, aki egyetértett az áthelyezési kérelmemmel és mindent bevetett, hogy Dumbledore teljesen biztos legyen a döntésében... 

- Jó estét, tanárnő. - néztem fel félénken a szigorú, már-már ráncos arcára és hagytam, hogy a karomat megfogva az elsősök közé vezessen. 

- Ne kelljen csalódnom magában, Elara. - suttogta ellenkezést nem tűrő hangon. - Ez az iskola nem tűri a verekedéseket, sem semmiféle más bántalmazást. Remélem tanult, az előző esetből és itt már nem követi el azokat. - fordított szembe magával, majd lassan fellépett az emelvényre. 

- Minden tőlem telhetőt megteszek, asszonyom. - bólintottam bátortalanul, a professzor pedig végignézett az elsősökön. 

- Isten hozott mindenkit! Boldog új tanévet kívánok, diákok. Mielőtt belekezdenénk a részegítő lakomába, néhány igen fontos dolgot szeretnék közölni veletek. Mint azt a Roxforti expresszen történt razziából már észre vehettétek, iskolánk helyt ad néhány azkabani dementornak, a Minisztérium megbízásából. - mondta a hatalmas, ősz szakállú férfi, nem foglalkozva a teremben kitörő rémülettel. 

- Biztos Sirius Black miatt. - hallottam néhány rémült hangot. Sirius Black... A férfi 12 év rabság után szökött meg az Azkabanból és mindenki retteg tőle. Mindenki, csak az én családom nem. Anyukám szerint Sirius sosem lenne képes ilyesmire... És ha ő mondja, hiszek neki. Hiszen Sirius olyan neki akár egy kistestvér... 

Teljesen belemerültem a gondolataimba, amik folyamatosan szerencsétlen ember körül forogtak... Én sosem találkoztam vele. De anyukám ugyan akkor volt itt tanuló, amikor ő. És a legjobb barátnője, Sirius unokatestvére... 

- Aurora Elara Delavigne! - hallottam a nevemet hirtelen és mire feleszméltem, már mindenki engem bámult. McGalagony professzor szigorú arca egy pillanatra megenyhülni látszott amikor észrevette idegességemet. 

A süveg engem várt... 

Remegő lábakkal lépkedtem fel az emelvényre és izzadó tenyérrel ültem le a háromlábú székre, amin már olyan sokan kapták meg a mindent eldöntő szót. Mégis melyik házba kerülök? Anya Hollóhátas volt... Sosem győzte hangoztatni mennyire jó ház... És talán ha oda kerülök, akkor nem fog tovább haragudni rám!

- Hmm... - landolt a fejemen a dohos süveg. - Delavigne... - emésztette meg a nevemet. - Benned aztán sok a lehetőség. Bátor vagy és igazságos. De van benned megfontoltság és bölcsesség is... Mégis mindezt háttérbe szorítja egy valami.... - 

- Édes Merlin, csak legyen már vége... - szorítottam le a szemeimet erősen.

- Mardekár! - hangozz fel a mindent eldöntő szó és a smaragd ház lelkes tapsviharba tört ki. Anyám meg fog ölni... 

- Okosan, Elara. - súgta oda nekem McGalagony morcosan, miközben elindultam az új társaim felé. És egyből észrevettem a szőkét, aki felvont szemöldökkel nézett rám. Minden lépésemet úgy követte, mintha attól félne valami veszélyesre készülök. 

De végül odébb csúszott és a padra mutatott. 

- Ülj le. - mondta meglepetten és teljes testével felém fordult. - Aurora Elara Delavigne. - 

- Ezek szerint rájöttél. - vontam fel a szemöldököm tudálékosan mosolyogva, a fiú pedig követte a példámat. 

- Rád se lehet ismerni. - mondta. - De igazán szólhattál volna hamarabbi is! Mielőtt... - sütötte le a szemét zavartan. 

- Ohh, mielőtt azt mondod rám, hogy sárvérű? - kérdeztem az asztalra könyökölve. - Igazán bájos modorod lett. - forgattam meg a szemeimet. 

- Ha jól emlékszem téged sem kell majd féltenem. - bökött meg a könyökével a fiú, miközben a körülötte ülő barátai sorra elkezdtek bemutatkozni. Én pedig már csak attól rettegtem, hogy levelet írjak haza...