dernière danse
❪ gyanuszkóp ❫

002

Csak kopogj be. Nem nagy dolog Elara, csak kopogj be valamelyik ajtón és kérdezd meg van-e szabad hely. Ez nem olyan nagy dolog...

De mielőtt bármit is tehettem volna, a kiabálások egyre hangosabbak lettek és egy vörös szőrgombóc morogva kivánszorgott egy fülkéből. Hatalmas szőre talán háromszor nagyobbá tette a már így is kölyökoroszlán méretű állatot. 

- Szia, cica. - guggoltam le hozzá kedvesen és előre nyújtottam a kezemet, hátha barátságot kötne velem. A cica pedig felnézett rám a sárgán villogó szemeivel és egy hangos nyávogás után hozzádörgölőzött a lábamhoz. Meglepő súlyával szinte kibillentett az egyensúlyomból, de igazán ártalmatlan és kedves állatnak találtam. - Gyere cica, visszaviszlek a gazdádhoz. - motyogtam neki, miközben egy nyögés kíséretében felkaptam az állatot.

- Ron, most nézd meg mit csináltál! Csámpás elszökött! - hallottam az egyel odébb lévő fülkéből. 

- Nagyon helyes! - szólt vissza egy fiúhang, én pedig egyből tudtam, hogy a kezemben tartott szőrcsomóról van szó. Szóval vettem egy mély levegőt és bekukucskáltam az ajtón. 

- Bocsi... - köszörültem meg a torkom, mire a bent ülő három gyerek felém fordította a fejét. - Ő véletlenül nem hozzátok tartozik? - léptem be az ajtón megmutatva a macskát. 

- Csámpás! - ugrott fel azonnal a lány és odaszaladt hozzám, hogy a kezébe vegye az állatot. 

- Dobd már el, ez a macska egy őrült! - kapott a mellkasához egy vörös hajú, csupa szeplős fiú, miközben óvatosan az ablaknál ülő emberre nézett. A férfi mély álomba zuhant, a fiú pedig valószínűleg attól félt, hogy felébreszti. 

- Én egészen aranyosnak találtam. - vontam meg a vállam zavartan, miközben átadtam Csámpást. Eközben pedig egyre vörösödő arccal néztem körbe. A tekintetem pedig találkozott egy zöld szemű, szemüveges fiú tekintetével. 

- Aranyosnak! Megáll az eszem! - hallottam a vörös hangját a fülemben csengeni.

- Szia. - mosolygott rám a kissé kócos hajú szemüveges. Világoszöld szemeim hatalmasra tágultak a tudattól, hogy hozzám beszél és az idegesség azonnal úrrá lett rajtam. Csak lazán, Elara. Csak lazán. 

- Szia. - mondtam és zavartan a fülem mögé tűrtem egy kilógó göndör fekete tincsemet. 

- Még nem láttalak itt. - jegyezte meg elgondolkodva. 

- Mi? - kapta oda a fejét a vörös. - Ja igen. Szia. - nyújtotta felém a kezét. - Én Ron Weasley vagyok. - biccentett felém. 

- Szia. - mosolyogtam rá kedvesen. 

- Ő meg itt Hermione Granger és Harry Potter. Igen, az a Harry Potter. - hadarta a fiú, mintha már egy betanult szöveg lenne számára. 

- Ohh, örvendek. - biccentettem én is. Igen, tudtam, hogy egy iskolába fogok járni vele, de nem igazán érdekelt különösebben. Voltak sokkal nagyobb problémáim is. - Aurora Elara Delavigne. - ráztam velük kezet kissé határozottabban. 

- Hozzánk fogsz járni? - kérdezte Harry Potter, kihúzva magát a helyén. 

- Igen. Harmadéves vagyok. - sütöttem le a szemem. 

- Mi is. - mondta Hermione és megcirógatta Csámpás hosszú fülét. - De még nem hallottam olyanról, hogy átvettek volna valakit egy másik iskolából. - töprengett el a lány. 

- Hermione kívülről tudja az iskola történelmét. - forgatta meg a szemeit Ron. 

- Ohm... Igen. Hát, a szüleim itt kaptak munkát, szóval átköltöztünk ide. - vontam meg a vállam. Te jó ég, Elara. Az első adandó alkalommal rá fognak jönni arra, hogy a szüleid Franciaországban maradtak....

- És Aurora... Honnan jöttél? - kérdezte Harry. 

- Elara. - javítottam ki keserű szájízzel a fiút. - Az Aurorát nem szeretem. - mondtam, de ez nem volt teljesen igaz. Szerettem az Aurorát, mert ő mindig így hívott. De mióta elment...

- Francia vagy igaz? - kérdezte a lány mosolyogva. - Hallani az akcentusodon. - 

- Igen. - bólintottam kedvesen. 

- Szeretnél leülni?- kérdezte Harry és odébb csusszant a barátja mellé. Én pedig félénken mosolyogva ültem le a fiú mellé. Éreztem az orromban a Harryből áradó fahéj és csokoládé illatot, miközben idegesen simítottam végig a ruhámon. 

- Szóval - fordult felém Ron. - Éppen a roxmortsi hétvégékről beszélgettünk a többiekkel. - vezette fel újra a témát a fiú. 

- Harry éppen most mondta, hogy nem kapott engedélyt a gondviselőitől. - magyarázta Hermione. - De hé, legalább neked meg tudjuk mutatni a környéket. Biztos izgalmas lehet egy új országban. - lelkesedett a lány csillogó szemekkel. 

- Igazság szerint... - köszörültem meg a torkom. - Én sem kaptam engedélyt. - 

- Az meg hogy lehet? - kérdezte Ron. 

- A szüleim... - kezdtem, de nem igazán tudtam mit mondjak. Azért nem írták alá, mert szerintük veszélyes vagyok. Az erőmmel... És a múltban történtek miatt... Nem akarnak elengedni. 

- Féltenek az új helyeken? - segített ki Harry kedvesen, én pedig hálásan pislogtam rá vissza. 

- Igen. - mosolyodtam el, de aztán valami megütötte a fülem. - Ne haragudj, de valami rémesen furcsa hang jön a zsebedből. - 

- Ohh, ez? - húzta elő az apró szerkezetet a fiú, ami olyan volt akár egy mugli iránytű. Csak a benne lévő mutató megállás nélkül pörgött. Mintha csak fel akarna robbanni. - Ez egy zsebgyanuszkóp. - adta a kezembe a fiú. 

- Zsebgyanuszkóp... - ismételtem. - Ezek nem a rossz szándékú embereket jelzik? Akik rosszban sántikálnak. - néztem fel rá kérdőn, miközben a tekintetemmel egyre jobban koncentrálni kezdtem. Képes vagy rá! Állítsd meg a mutatót! 

- A bátyáim szerint átvertek. - rázta meg a fejét Ron. - Egyiptomban vettem a piacon, de folyamatosan pörög. Mintha folyton a közelünkbe lenne valami... Jelezhető? - magyarázta a fiú. 

- Voltál Egyiptomban? - kérdeztem kerek szemekkel és izgatottan. Mindig is el akartam menni oda. 

- Igen. - húzta ki magát büszkén Ron és mesélni kezdett a családjáról. A négy bátyjáról és a húgáról. A szülei nyereményéről és a családi kedvencről, Makeszról. És miközben ő egyre csak mesélt, én egyre idegesebb lettem. Minek van ilyen erőm, ha nem tudom használni?! Mire jó a telekinézis, ha nem tudom irányítani? 

Gyerünk, Elara! Gyerünk már, csak állítsd meg! Csak egy mutató az egész! 

És ahogy az idegesség egyre jobban áradt szét bennem, úgy az erőm egyre jobban kezdett elszabadulni. De a mutató... 

- Nahát! - kiáltott fel Harry. - Megállt a mutató! - nézte elmélyülten a fiú, a kezében tartott gyanuszkópot. 

- Hah! Fred és George meg fog sárgulni az irigységtől. - nevetett Ron. Ekkor azonban... 

A vonat hirtelen megállt. A fények kialudtak és olyan rémesen hideg lett a levegő, hogy remegni kezdtem. 

- Ez minden alkalommal így van? - kérdeztem döbbenten. 

- Mi a fene történik? - állt fel Ron. 

- Hé! Ez az én lábam! - kiáltott Hermione. 

- Miért álltunk meg? - kérdeztem idegesen. 

- Ron ülj már le! - szólt barátjára Harry, ekkor pedig kinyílt az ajtó. 

- Ki az?! Fedd fel magad, idegen! - kiabált Ron. 

- Ginny vagyok. - szólt egy vékony lány hang a kabinban. 

- Ginny? Mit keresel itt? - kérdezte a vörös fiú. 

- Átjöttem megnézni ti tudtok-e valamit. - mondta a lány, de éreztem a hangján, hogy megijedt. 

- Gyere ülj le. - mondta Harry. - De ne ide! Itt én ülök! - kiáltott fel hirtelen. 

- Itt pedig én! - kiáltottam én is amikor megéreztem az ölembe nehezedő súlyt. 

- Te ki vagy? - kérdezte a kicsi. 

- Elara. Új lány. - mondta Ron, az ajtó pedig újra kinyílt. - Hát ezt nem hiszem el! - panaszkodott keservesen. 

- Neville vagyok. - szólalt meg egy fiú hang bizonytalanul. 

- Te mit keresel itt? - kérdezte Harry. 

- Megijedtem. - felelte őszintén az új jövevény, miközben végigtaposott Hermione lábain. 

- Ne, ne oda! - kiáltott a lány. - Csámpás! - a macska pedig hatalmas fújtatással és morgással jelezte Neville felé, hogy ha megint ráül, kikaparja a szemét. Az ajtó pedig újra kinyílt... 

Jeges levegő áradt szét közöttünk és hirtelen úgy éreztem, hogy minden... Minden boldog emlékem szertefoszlik. Semmi mást nem láttam magam előtt, csak ahogy zuhan... Ahogy kiabálva zuhan a mélybe, aztán nem mozdul többé... 

És azonnal tudtam. 

- Ne nézzetek fel. - suttogtam. 

- Mi? - kérdezte mindenki. 

- Csak ne nézzetek rájuk. - mondtam. De késő volt. Harry Pottert megtámadta egy dementor.