dernière danse
❪ meggondolatlan éjszaka ❫

118

- Ugyan már, Ellie! - Charlie dörömbölt az ajtómon. - Három napja ki sem jöttél onnan! 

- Ja, tesó ne már! Mindjárt karácsony van, mi meg betegre aggódjuk magunkat miattad! - újabb erőszakos dörömbölés hallatszott az ajtómon, ami napok óta kívül tartotta a házban lakókat. Fred, George, Charlie, Harry... A téli szünetet itt töltők mindegyike megpróbált leimádkozni az emeletről legalább egyszer egy nap, de nem igazán könnyítettem meg a dolgukat. 

Igen, magamra zártam az ajtót és a takaróm alá rejtőztem a valóság elől, ami újra és újra megtámadott, valahányszor álomba sírtam magam. Még mindig képtelen voltam felfogni, hogy mi történt. Képtelen voltam felfogni, hogy az életem egy része teljesen elveszett, amikor megszakítottam a kapcsolatot velük. 

- Elara, újabb baglyod érkezett! - Molly Weasley halkan, meggyötörve beszélt hozzám az ajtón keresztül, mintha csak ő is éppen úgy sírna, mint én. 

Tudom, hogy szeretnek engem. Tudom, hogy megszakad a szívük attól, hogy így kell látniuk engem, de... Képtelen voltam szembenézni a valósággal. Egyszerűen nem ment és menekülni akartam. 

A vastag függönyök elzárták előlem a nap világát, az ablakok hó mámorító illatát. A szobában sötét volt és a levegőben semmi más nem terjengett, csak Draco pulóverének illata, amit ott szorongattam a karjaim között. 

- Lara, kérlek... Legalább enni gyere le! - Ginny vékony, mégis határozott hangja kérlelt éppen, de nem mozdultam meg. 

Valahogy rendbe kell hoznom magam. 

Nem élhetek így tovább. Koszosan, éhesen, ápolatlanul. Összetörten. 

Nem hagyhatom, hogy kilépjen belőlem az élet egy ilyen dolog miatt! Elara, szedd össze magad, hiszen nincs világvége! Csak félreismerted őket és csalódtál. Ennyi az egész, nem? 

Nem. 

- Mégis kit akarok átverni? - saját magamnak tettem fel a kérdést, miközben lerúgtam a takarómat és felültem az ágyon. - Rohadtul nem ennyi az egész. - a kezeim közé temettem az arcom és újabb forró könnycseppeket éreztem a bőrömön. 

A fejemben napok óta cikáztak a gondolatok, hol magamat okolva, hol őket. Néha elhittem, hogy nincs baj, hogy ez az egész nem visel meg és az élet tovább halad. Néha pedig úgy fájt a szívem, a lelkem, hogy azt hittem bele fogok pusztulni. Magam sem tudom, hogy mi a fenét kellene gondolnom, vagy hogy kellene ehhez a helyzethez hozzáállnom, de ez az állapot tarthatatlan. 

Nem ronthatom el a karácsonyukat. 

- Elara, drágám! - Molly másnap reggel újra bekopogott. - Arthurral elmegyünk a nagynénémhez egy napra... - kezdte a nő, én pedig kinyitottam a szemeimet és még egyszer végignéztem a már jól ismert mennyezeten. - Esetleg... Hozzunk neked valamit? 

- Köszönöm, de nem kell semmi. - alig ismertem fel a saját hangomat. 

- Elara, nézd... - az asszony mélyet sóhajtott. - Tudom, hogy milyen az, ha az életednél is jobban szeretsz valakit... Egy évvel ezelőtt... Majdnem elveszítettem az én Arthuromat. - megbicsaklott a hangja és szavaitól könnyek szöktek a szemeimbe. 

Pontosan emlékszem arra az időszakra. Sirius még életben volt és az egész család összegyűlt, amikor a családfőt kiengedték a kórházból. 

- Sejtelmem sincs, hogy mi történhetett közöttetek, de azt tudom, hogy mekkora fájdalom él most benned. - Molly Weasley olyan nekünk, mintha az édesanyánk lenne. Harrynek és nekem... Nála nagyobb szívű embert még nem hordott hátán a föld és a tudat, hogy megríkatom ezt az asszonyt, még jobban elszomorított. 

Nem tehetek tönkre mindenkit, aki segíteni próbál! 

Felálltam. Csupasz lábaim megbicsaklottak a hirtelen erőfeszítéstől, de ők is változást akartak. A zár pedig elkattant és az ajtó végre feltárult. 

- Ohh, kedvesem... - Mrs. Weasley könnyes szemekkel nézett végig a beesett arcomon és hirtelen azt sem tudta, mit reagáljon. 

- Piszok nehéz, ha az embert átverik. - a zokogás pedig újra előtört belőlem, miközben a szeplős asszony erős karjai magához szorítottak. Ujjai a kócos hajamat simogatták, miközben halkan a fülembe suttogott. 

- Minden rendben lesz. - motyogta és én megpróbáltam elhinni mindent, amit mond. 

- Sajnálom, hogy elrontottam a szünetet. - toltam el magamtól bátortalanul, hogy a szemeibe nézhessek. - Nem akartam, hogy nektek is rossz kedvetek legyen, én csak... 

- Nem kell bocsánatot kérned. - elmosolyodott és a válla felett a lépcsőforduló felé pillantott, ahol érdeklődő szempárok figyeltek minket. - Kevés olyan emberrel találkoztam, akivel ennyi szörnyűség történt, mint veled. És lefogadom a feléről még csak nem is tudok. - mind a ketten elnevettük magunkat.  - Elara... Az, hogy te ezekkel a dolgokkal mind egyedül birkózol meg, mind túléled és mosolyogva nézel vissza ránk... Lenyűgöző. És büszke vagyok rád, kedvesem, de vannak dolgok, amikor már nem elég a saját erőnk. Van, amikor hagyni kell, hogy mások segítsenek és ott legyenek veled a bajban. - végigsimított könnyel áztatott arcomon. 

- Köszönöm. - suttogtam elhaló hangon. 

- Én köszönöm, hogy megadod nekünk a lehetőséget, hogy segíthessünk. - mosolygott rám még egyszer, majd elindult a lépcső felé, hogy összecsomagoljon. 

- Tudod mi a jó abban, hogy szomorú vagy? - az ikrek hirtelen két oldalról átkaroltak és suttogni kezdtek a fülembe. 

- Ennek van jó oldala? - ráncoltam a szemöldököm értetlenül, ők pedig összevigyorogtak. 

- Van okunk inni, amíg anyáék távol vannak az éjszakára! - két tenyér csattant össze az orrom előtt, ahogy az ikrek lepacsiztak, majd a válaszomat meg se várva, lehopponáltak az emeletről. 

- Remek. - sóhajtottam kimerülten és elindultam a mosdó felé, hogy lezuhanyozhassak. 

- Ellie... Mi mikor fogjuk megbeszélni ezt? - mutatott magára és rám Charlie, a tekintetem pedig megkeményedett, ahogy felé fordultam. 

- Nincs miről beszélnünk. - feleltem határozottan. 

Nem tudnék elviselni most még egy drámát. Amikor Charlie elment, megindokolta a szakításunkat. És amióta ez megtörtént, minden egyes alkalommal bemutatja, hogy mégis meg tudta volna oldani a dolgokat. Mégsem tette! 

- De mind a ketten tudjuk, hogy van! - összerezzentem, amikor a fiú felemelte a hangját és tágra nyílt szemekkel néztem vissza rá. 

- Mégis mit akarsz mondani? Hogy nem úgy van ahogy én gondolom, mert a kapcsolatot amúgy se tudtuk volna megoldani? Vagy hogy most készen állsz és kezdjük újra, miközben nekem fáj minden szívdobbanás? Mit akarsz mondani, hogy tudtad, hogy Draco tönkre fog tenni? Nem vagyok kíváncsi a magyarázatokra és a kifogásokra. - fintorogva néztem végig a fiún, majd becsaptam az orra előtt az ajtót. 

A picsáért ilyen heves a vérmérsékletem! Soha senkit nem tudok nyugodtan végighallgatni és tessék, megint én bőgök! 

- A francba! - keményen ütöttem bele a fejem a csempébe, hátha ezzel egy kis észt verek magamba, de nem igazán volt hatásos. Le kell nyugodnom. 

Úgy elmerültem a saját gondolataimmal vívott harcba, hogy szinte fel sem tűnt, hogy már tiszta ruhába öltözve, vizes hajjal nézem a tükörképem. Nézem magam és szinte azt sem tudom már, hogy ki vagyok. Nem tudom mi értelme tovább küzdenem magamért...

- Elara, gyere már! A fiúk megittak már egy üveg vodkát és te még le se jöttél! - zengett Hermione kissé becsiccsentett hangon. Így hát, felvettem magamra az álcámat és mosolyogva indultam le a többiekhez, hogy egy estére újra normálisnak érezzem magam. 

- Ember, te aztán jó sokáig fürdesz. - Fred megragadta a karomat és maga mellé húzott a kanapén, hogy aztán átkarolhasson és úgy igyon tovább. 

- Három napnyi koszt kellett lemosnom magamról. - nevettem el magam kínosan, a kezembe véve egy sörös üveget. És miközben ezt tettem, próbáltam a lehető legjobban elkerülni Charlie értetlen pillantásait, ahogy öccsét és engem fürkész a kanapén. 

Ajánlom neki, hogy ne legyen féltékeny! Semmi joga nincs féltékenynek lenni! Ráadásul egy hete sincs, hogy szakítottam a szerelmemmel! Fiúk, egy kis levegőt is szeretnék kapni, az istenit!

- Mi büdösen is rajongunk érted. - borzolta össze a hajamat Georgie, majd levetette magát a földre és előhúzott egy újabb üveget. - Na, kezdhetjük a játékot? - villant meg játékosan a fiú szeme, miközben Ron előkapott egy dobozt és cigarettát osztott a többieknek. 

- Te mióta dohányzol? - mélyet kortyoltam az italomból és megdöbbenve tapasztaltam, hogy jól esik Fred közelsége. Mármint... Nem kifejezetten az ő közelsége, hanem egy fiú közelsége. Az érzés, hogy nem vagyok annyira egyedül. Hogy... Hogy érdeklek valakit, akinek nem olyan a híre, mint Draconak...

- Ember?! Minden évben majdnem meghalok! Csodálom, hogy eddig kibírtam bagó nélkül. - fintorgott a fiú, mire nevetni kezdtünk. Nos, ebben sajnos igaza van. 

- Kérsz még egyet, szépség? - Fred mély hangja mámorosan búgott a fülembe és éreztem, ahogy elpirulok. Talán egy estére... Csupán egyetlen egy estére megengedhetem magamnak, hogy eltereljék a figyelmem Dracoról. 

De nem rossz ez? 

Ez nem túllépés! Hogy is lehetne az? Ha valakit ennyire szeretsz, nem tudsz túllépni rajta, talán soha sem. 

De nem akarok rá gondolni! Legalább pár órára szeretnék úgy szórakozni, hogy nem akarok sírni! Egy kicsit jól akarok lenni! Olyan nagy bűn ez? 

Miért szeretem ennyire, mikor ő a rossz ebben a történetben? Hogy lehetek még mindig szerelmes egy halálfalóba? 

- Igen. - mosolyogtam Fredre hirtelen és tudtam, hogy innen már nem lépek vissza. Eldöntöttem magamban, hogy elfogadom bármit is hoz ez az este és szórakozni fogok. És ha ehhez az kell, hogy egy másik fiú éreztesse velem azt, hogy mennyire sokat érek, akkor ez kell hozzá! 

Borzalmas ember vagyok... 

- Mi a fasz? - tudtam, hogy a kérdés nekem szól. Charlie pislogás nélkül meredt rám, nem értve, hogy mégis mit művelek. Nos, Charlie. Ezzel ketten vagyunk!

- Mi van? - vontam fel a szemöldököm azonnal és kihúztam magam. 

- Barátnője van. Te pedig az exem vagy! - tárta szét a karját, de pontosan úgy beszélt, hogy csak én halljam a szavait. 

- Nem csináltunk semmit, csak átkarolt. - makacsul néztem a szemébe, fejemet oldalra biccentve álltam a tekintetét. - Az exes dologról pedig csak te tehetsz. 

- Ne flörtölj az öcsémmel! - emelte meg a hangját feszülten. 

- Ne legyél féltékeny baszki! Freddel csak barátok vagyunk! Egész életünkben ilyen közvetlenek voltunk egymással és ha valami bajod van ezzel tartsd meg magadnak! Rohadtul nincs jogod beleszólni az életembe. - meredtem barna szemeibe mérgesen, mire a fiú felállt és kisétált a konyhába. 

- Basszus srácok, kezdjük a játékot mielőtt elfogy minden pia! - Ginny nevetve kapott a fejéhez, miközben Fred visszahuppant mellém és újra magához húzott. A fiú illata bejárta az orromat és ez akaratlanul is felidézte bennem Charlie illatát és Draco ölelését. Mi a franc történik velem?!

- Szokásos? - tette fel a kérdést Harry, majd hátát a falnak vetve végignézett rajtunk és megvárta az egyöntetű bólintást. - Akkor, ki akar kezdeni? 

- Majd én. - sziszegte Charlie a fogai között. Ohh, Merlin segíts! - Elara. - szólított meg és amikor rádöbbentem, hogy nem becézett, tudtam, hogy bajban vagyok. - Felelsz vagy mersz? 

- Merek. - válaszoltam határozottan és idegesen markolászni kezdtem az üvegemet. 

- Lara, létezik, hogy a bátyám féltékeny? - súgta a fülembe Fred, mire azonnal felé fordultam. 

- Meg is érdemli. - fintorogtam.

- Te akarsz tőle valamit? 

- Most szakítottam a barátommal, Fred! Senkitől nem akarok semmi komolyat! 

- Akkor miért örülsz neki, hogy féltékeny? Ne is próbáld tagadni, a kezed a combomon van. - kuncogott a fiú önelégülten. 

- Szeretem bosszantani és haragszom rá. - feleltem egyszerűen, mire Fred összekulcsolta az ujjainkat és nyomott egy puszit az arcomra. 

- Én is haragszom rá, amiért elbaszta veled. De a barátnőmnek erről egy szót se. - nevetett és közelebb húzott magához, amitől Charlienak szinte tikkelni kezdett a szeme. Imádom a Weasley versenyszellemet. Ezek a gyerekek mindig borsot akarnak törni a testvéreik orra alá. 

- Idd meg a vodkás üveg tartalmát. - vonta meg a vállát a fiú, majd a kezembe nyomott egy félig teli üveget.

- Te hülye vagy. - kerekedett el a szemem. - Ez vagy fél liter vodka, vadbarom! 

- Visszalépsz? - vonta fel a szemöldökét a fiú. Ohh, Charles Weasley, soha nem lépek vissza! 

A meleg folyadék pedig lassan végigáramlott a nyelőcsövemben, le egészen a gyomromig és én szinte azonnal émelyegni kezdtem az elfogyasztott mennyiségtől. 

- Én meg kihívok mindenkit, hogy legalább ennyit igyunk meg mi is! - pattant fel George váratlanul. - Nem hagyhatjuk, hogy a legszomorúbb legyen a legrészegebb! 

Az este további része kissé halvány maradt számomra. A barátaim mind a földön fetrengtek a nevetéstől, vagy éppen a rosszulléttől és az üres üvegek egyre csak gyűlni kezdtek a cigarettafüsttől állott szobában, amikor valaki megragadta a kezem. 

- Nem akarok beszélni veled! 

- Én viszont beszélni akarok veled! 

- De kurvára nem te döntesz erről! 

- A picsába Ellie! - Charlie mérgesen nyomott neki a fürdőszoba hideg csempéjének. - Nagylány vagy, ideje lenne megtanulnod, hogy nem mindenki az ellenséged! Sokkal egyszerűbb életed lenne, ha vennéd a fáradtságot és meghallgatnád a barátaidat! - kiabálta le a fejemet váratlanul. 

- Ne mond meg nekem, hogy mit csináljak és mit ne! - hevesen próbáltam kitépni magam a szorításából, de mindhiába. Charlie erősebb volt, mint valaha.

- Fogadok Malfoy magyarázatát se hallgattad meg. - nézett a szemeimbe, nekem azonban baromi hevesen forgott a világom és a dühöm... A dühöm kezdett valami egészen másba átcsapni. 

- Ebbe ne szólj bele. - ráztam a fejemet. 

- A szakítási indokom nem volt hazugság. Nem hazudtam, de akkor én is azt hittem, hogy soha nem jöhetek el, csak amikor szünet van. Nézd, Ellie... A munkám bonyolult és kiszámíthatatlan! Bármikor elhívhatnak és bármikor elengedhetnek, de amikor... - kezdte a fiú, de a szavába vágtam. 

- Akkor vissza kellett volna jönnöd értem! Meg kellett volna mondanod, hogy működni fog és béküljünk ki! - üvöltöttem a képébe hevesen. 

- Mégis miért tettem volna? Elara, te nem engem szerettél! Dracoba vagy szerelmes amióta csak ismerlek és nem akartalak ettől megfosztani! Inkább hagyd abba a hazudozást és mond meg, hogy sosem szerettél. Könnyebb lenne ezt elengednie mindkettőnknek! - már ő is kiabált velem, de a fejem túlságosan zsongott ahhoz, hogy felfogjam a szavait. 

- Ne merd ezt rákenni! Nem miatta hagytál el, hanem mert gyáva voltál küzdeni! - könnyek csorogtak végig az arcomon és csak most döbbentem rá, hogy milyen mély nyomot is hagyott bennem ez az ember. 

- Azért mentem el, mert nem bírtam volna! Nem bírtam volna, hogy olyan keveset látlak és... És a tudat, hogy minden nap Malfoy mellett lettél volna, aki bármikor el tud venni tőlem! Azt hittem belebolondulok hát nem érted? Te őt szereted, nem engem! Sose szerettél igazán! - a hangja megrengette az üveget. 

- DE SZERETTELEK! - a sikoly és az üvöltés keveréke szakadt ki belőlem. - A picsába, Charlie te voltál az első szerelmem! Szerettelek és amikor veled voltam nem kellett senki más! És te összetörtél mert gyáva voltál! Draco... Draco ott volt és összekapart és mellettem volt és sose hagyott el, amikor nehéz volt az életem! Minden hibámmal együtt elfogadott akármit is tettem!

- És te mégis elhagyod őt. - szavai arcon csapásul értek.- Azt mondtad hazudott neked és átvert, ezért elhagyod. De te is hazudtál neki, megbántottad, hiszen te mondtad. Ő ott volt melletted, mégis elhagyod. - világított rá a problémára, ami nem hagyott nyugodni. És be kellett vallanom, igaza van. 

- Te ezt nem érted. - ráztam a fejem. Halálfalónak lenni nagyobb árulás mindennél.

- Én elhagytalak, amikor nehéz volt. Elhagytalak, hogy nekem ne fájjon. Ő végig melletted volt és amikor neki nehéz, elhagyod, hogy neked ne fájjon. - újra megráztam a fejem. 

- Draco és köztem már nem lehet semmi. Amit ő tett...

- Tudod, hogy beszélned kell neki. És tudod, hogy szereted őt. 

- De nem akarom szeretni.

- Bárcsak ne szeretnéd. Bárcsak még mindig engem szeretnél. 

Belenéztem a barna szemeibe, végignéztem a telt ajkain, az ezüstláncon ami a nyakában lóg. Kócos vörös haján, szeplős vonásain. Néztem a szemeit és a lábaim megremegtek attól, ahogy rám néz. 

- Charlie, nem csinálhatjuk ezt újra. - sóhajtottam, folyamatosan az ajkait figyelve. Részegek vagyunk és meggondolatlanok. 

- Nem csinálunk újra semmit. Csak egy éjszakára újra szerethetjük egymást. - mondta, én pedig átkaroltam a nyakát és magamhoz húztam. Ajkai pedig azonnal az enyémre simultak.