dernière danse
❪ viharos válogató ❫

112

-Ez az iskola egy vicc! - kapkodta a levegőt a kviddics egyenruhába öltözött Draco. A már-már szemérmetlenül jóképű fiú arca most vöröses színben táncolt, miközben összehúzott szemekkel méregette a kviddics pálya közepén álló griffendéleseket. 

- Azért erre lehetett számítani. - rágtam a szám szélét, végigfuttatva szememet a csapat új jelöltjein és legújabb kapitányuk zavart arcán. 

- Csak nézz rá, Malfoy. - lépett a szőke fiú mellé Cole és a csokibékától maszatos kezével megveregette Draco vállát. - Azt se tudja mit csináljon. - mutatott a kapitányra. 

És ebben valóban igaza volt. Harry Potter, a griffendél legújabb kapitánya mereven állt a pályán, tágra nyílt szemekkel csitítgatva a hangos jelölteket. Összehúztam a szemeimet, hogy jobban láthassam a lehetséges ellenfeleket és meglepve tapasztaltam, hogy a kissé ügyetlen Ron is remegve áll a seprűje mellett. 

- Csukd be azt az ólajtó szádat, Zabini! - kiáltott rá mérgesen Draco. A fiú váratlan hangulatingadozásaitól mindannyian összerezzentünk egy kicsit és érdeklődve pislogtunk felé. - Ne bámuld őket ilyen ijedten, mert elhiszik, hogy legyőzhetnek minket! - az utolsó szavakat olyan lekezelően és hangosan mondta, hogy a tömegben álló ifjoncok és a már bent lévő griffendéles játékosok azonnal felénk fordultak. 

- Bármikor elverünk titeket, Malfoy. - fintorgott rá Harry, aki még mindig kicsit megszeppenve nézett nem túl biztató játékosaira. 

- Álmaidban, Potter! - nevetett gúnyosan Draco, én pedig finoman megfogtam a karját, hogy odébb húzhassam. 

- Hagyd. - kérleltem. - Kezdjétek el inkább az edzést és utána menjünk enni. - rossz előérzettel próbáltam hátrébb húzni a barátomat, akinek izmai megfeszültek az érintésemtől. 

- Malfoy, te denevérpotyadék! - Ron arca eltorzult a méregtől. Hangos lépésekkel dörmögött felénk, sötét szemeit Dracora szegezte. 

- Hát ez hihetetlen. - fordult körbe Draco, hangja már koránt sem volt olyan, mint amikor megérkeztünk a pályára. Színtiszta düh tombolt benne és az én agyam szüntelenül kattogott, hogy mégis mitől kattantak be ennyire... - Azt hittem rég megszabadultak a patkányoktól, de te itt maradtál, Weasley. Dumbledore nem végzi túl jól a dolgát. 

- Ne merd becsmérelni Dumbledoret! - emelte fel a hangját mérgesen Harry, a körülöttünk lévő tömeg pedig egyre nagyobb lett. 

Idegesen pislogtam körbe, hátha más is érzi mekkora bajba kerülhetünk, de hiába... A többiek érdeklődve, szinte szurkolva toporogtak körülöttem. 

- Mert? Mi lesz? Szaladsz apuhoz és anyuhoz, hogy a csúnya Malfoy beszólt a szerelmednek? - vonta fel a szemöldökét Draco, én pedig szorosan lehunytam a szemeimet. Pontosan tudtam, hogy mi fog jönni ezután. - Ja, tényleg. Meghaltak és szerencsére nem kell elviselniük téged.- a mardekárosok jóízűen nevettek fel az elégedett szőke szövegén. 

Azonban a griffendélesek idegszálait eddig is milliméterek tartották csak össze, most pedig... Most minden szál egyszerre szakadt el és a fiúk hirtelen egymásnak estek. Draco Harryt nyomta a földre, akiknek Ron próbált segíteni, de mindhiába. Theo és Blaise azonnal bevetették magukat és földre vitték szegény Ront, aki tehetetlenül kapálózott, hátha Ginny a segítségére siet. Ő azonban Daphne ellenfelévé vált és a két lány úgy tépte egymást, akár az oroszlánok. Üvöltések, ütések és sikolyok telítették be a pályát, én pedig sokkot kapva, remegve néztem a fiúkat. 

- Draco! Draco megfojtod! - kiáltottam kétségbeesve. 

- Megnevelhetnéd a kibaszott barátodat! - üvöltötte a fülembe Katie Bell, miközben körmeit Draco vállába vájva próbálta meg lehúzni Harryről. 

- Jobb lenne, ha vigyáznál a szádra, Bell! Nem vagyok jó kedvemben... - éreztem, ahogy engem is elönt a méreg és ahogy néztem a fekete hajú lányt, a tettlegesség egyre vonzóbb megoldássá vált számomra. 

- Ne vedd fel. - fogta meg a karomat Olivia, aki feszülten pislogott a földön fetrengő Theo felé. 

- Nálatok minden edzés ilyen buli? - lépett Cole mellé Adam és fintorogva végignézett a griffendélesek véres arcain. A fiúk könyörületet nem ismerve ütötték egymást, a zöld pázsit pedig lassan vörösre festődött. 

- Nem kellene közbelépnünk? - kérdezte megszeppenve Pansy, de Liv nem is figyelt rá. 

- Komolyan, Kölyök... Neked pont nem lenne szabad verekedned! Ne hagyd, hogy ez a kis patkány a fejedbe másszon. - nézett végig Katie alakján Olivia. A lány szúrós szemei összefonódtak Katie szemeivel és egy pillanatra megállt az idő. 

- Ti mardekárosok... - nevetett öntelten egy griffendéles lány. - Csodálkoztok, hogy mindenki utál titeket? Csak nézzetek magatokra! Halálfalókkal dugtok és buzikkal barátkoztok! - a szavai hangosan csengtek a füleimben, a vérem pedig forrni kezdett az ereimben. 

Egy apró pillantás. Ennyi volt csupán, amit Cole, Olivia és én váltottunk. Egy pillantás, amiben vagy hatféle gyilkossági módot tárgyaltunk meg és legalább negyven módot arra, hogy hogyan kínozzuk meg az említett lányt. 

- Oké, ennyi. - a földhöz vágtam a kezemben tartott pulóvert és gondolkodás nélkül indultam a lány felé, miközben a mellettem álló barátaim feltúrt ruhaujjakkal vitték be az első ütéseket a lány barátainak. Olivia szinte őrült módjára nevetett, miközben Katie Bell haját tépte, Cole pedig feldühödve püfölte egy számomra ismeretlen griffendéles fiú arcát. 

- Te kibaszott seggfej! - üvöltötte Cole. - Kurvára van nagyobb baj is a világban, mint a melegek! - ez volt az utolsó mondat, amit a verekedésből hallottam. 

A lány, akiről az ütések közepette kiderült, hogy Leonora a becses neve, egy jól irányzott ütéssel eltalálta az orromat. A fülem hirtelen csengeni kezdett és fémes ízt éreztem a számban, miközben lassan az orromhoz emeltem a kezemet. 

Vér csöpögött végig az ujjaim között és én halványan elmosolyodtam, miközben tekintetem visszaemeltem a lány rémült arcára. 

- Tudod, hogy képes vagyok a fejemmel csontokat törni, ugye? - kiköptem egy adag vért a számból és méreggel telítve léptem a lány felé. 

- Sa... Sajnálom! Nem akartam ilyen erősen! - védekezően emelte fel a kezeit, de én csak nevettem. 

- Leonora... Ha még egyszer bántani mered a barátaimat... Becsméreled őket... Rágalmazod őket... Vagy csak csúnyán nézel rájuk... Eltöröm a gerinced. - fintorogtam rá ökölbe szorított kézzel. 

És bár a mi személyes párbajunk eldőltnek látszott, nem sokáig áraszthatott el a büszkeség. Hiába álltam ott magamban és bosszankodtam az emberek naivságán, miközben a fiúk indulatai az egekbe szöktek, nemsokára egy világot rengető üvöltés töltötte be az udvart. 

- A NAGYTEREMBE! MINDENKI! - Dumbledore hangja megremegtette az ablakokat. Hosszú, bozontos szakállát erősen fújta az őszi szél és talárja meglebbent, ahogy hevesen az iskola felé fordult. A diákok megrettenve, szinte sokkot kapva pillantottak egymásra és egy helybe fagyva, hosszú perceken át pislogtunk az idős mágus után. 

- Nem csaphat ki mindenkit. - hadonászott Theo idegesen, miközben lihegve vonaglottunk végig a hosszú folyosókon. A diákok halkan sugdolózva lépkedtek egymás után, miközben én Draco kezét markolászva vettem fel a tempóját. 

- Tényleg muszáj volt ezt mondanod neki? - bosszankodtam a fiún. 

- Igen. - felelte egyértelműen. - Amúgy is, nem hallottad mit mondtak a barátainkról? Cole és Adam nem ezt érdemli! - emelte meg újra a hangját, most azonban nem tudtam belekötni. 

- Jó, tudom. Senki nem érdemli meg, hogy ítélkezzenek felette a szexualitása miatt... - néhány percig némán néztem, ahogy Cole és Adam egymásba karolva beszélgetnek előttünk. 

- Akkor nem értem mi a probléma. - felelte Draco elfojtott hangon. 

- A Harry szüleire tett megjegyzésed, te nagyon barom! - szidtam le. - Te hogy éreznéd magad, ha meghalnának a szüleid és valaki ezen gúnyolódna? - kérdeztem tőle, a fiú pedig lehajtotta a fejét. Perceken keresztül csendesen lépdelt mellettem, aztán felsóhajtott. 

- Valószínűleg velük együtt nevetnék. - nevetése inkább volt összetört, mint őszinte. - Sőt... Apám halálának talán kifejezetten örülnék is. - horkantott fel, mikor meglátta az arcomat. 

- Draco... - egy pillanatra félrehúztam őt egy sarokba, hogy a többiek rohanása nélkül a szemébe tudjak nézni. Világos, kristály szemei tele voltak érzelmekkel. Érzelmek olyan tornádójával, melyeknek a fele ismeretlen volt számomra, melyeket szinte sosem láttam még rajta. Tökéletes arca most eltorzult, ahogy rám nézett, mintha csak félne a következő kérdésemtől, a szavainak súlyától. 

- Ne, Rory. - vágott közbe. - Nem akarok róla beszélni, se most, se máskor. - meglepetten pislogtam vissza rá. 

- Miért próbálsz meg kizárni az életedből? - kérdeztem és magamat is megdöbbentettem a hangom remegésével. - Mostanában mindent magadba fojtasz és bármit kérdezek úgy reagálsz, mintha le akarnál rázni! - éreztem, hogy a sírás érzete elszorítja a torkomat, de inkább nyeltem egy nagyot és hagytam, hogy a mélybe zuhanjon a fájdalmam. 

Draco pedig... Véres, sebes kezét először az arcához emelte és gondterhelten végigsimított azon, majd az ajkaim felé nyúlt és megérintette azokat. Sérült ajka apró mosolyra húzódott és hüvelykujjával letörölte az orromból szivárgó vért. 

- Túl sokat aggódsz, Édesem. - suttogta. - Nem akarlak kizárni, csak engem is megterhel az iskola. - vonta meg a vállait óvatosan. 

- Biztos, hogy csak ennyiről van szó? - újabb kérdés hagyta el a számat. 

- Elég nehéz iskolába járunk. - grimaszolt, mintha csak meg akarna nevettetni, de én azt éreztem, hogy kerüli a választ. 

- Draco... Ígérd meg, hogy mindent elmondasz nekem! Hogy nem hazudozunk egymásnak és mindig mindent meg fogunk beszélni. - kérleltem őt. 

- Akkor te is ígérd meg, hogy örökre szeretni fogsz, történjen bármi is. - elkomolyodott a hangja, ahogy a szemeimbe nézett. Én pedig gondolkodás nélkül feleltem neki, mert ebben a percben semmit nem tudtam elképzelni, ami változtathatott volna az érzéseimen.Semmit...

- Ígérem. - tartottam fel a kisujjamat. 

- Ígérem. - mondta ő is és a kisujjaink egymásba kapaszkodtak és mielőtt visszamentünk volna a többiekhez, ajkaink lágyan összefonódtak.  

- Mit érthet egy 150 éves ember ebből az egészből? Könyörgöm, az ő idejében még seprűk sem voltak! - panaszkodott Blaise mérgesen, egy kis rettegéssel a hangjában. 

- Ha jól emlékszem azokra az időkre, Mr. Zabini, akkor a Kométa seprűk elődjei, a Felsep-R3 seprűk szolgáltak a kviddics mérkőzéseinken. - mondta Dumbledore mély hangon, anélkül, hogy hátrafordulna. 

- A magad érdekében mondom, fogd be a szád. - suttogtam oda a fiúnak, akinek arca mélyvörös színben kezdett pompázni. 

- Üljetek le. - mondta Dumbledore és háta mögül előlépett a két jól ismert házvezető, McGalagony és Piton. Mindkettejük arca megnyúlt, szemeik villámokat szórtak és szinte látni lehetett, hogy legszívesebben leüvöltenék a fejünket, de nem mernek az igazgató helyett cselekedni.

- A rivalizálás az idők kezdete óta jelen van a varázslóvilágban és iskolánk négy háza között is. De soha nem volt olyan éles az ellentét, mint az elmúlt időszakban a griffendél és a mardekár házai között. - kezdte beszédét az igazgató, mi pedig lassan leültünk a földre és felé fordultunk. - Tudjátok-e miért van ez? - kérdezte hirtelen. 

- Az öntelt közönség kedvenc miatt! - kiáltotta Monstro Harry felé. 

- A gyűlölködő árulók miatt. - szólt vissza Ron mérgesen, a mardekárosok halálfaló mivoltára célozva. 

- Mert aztán az ítélkező és rágalmazó griffendél jobb? Ugye, a legigazságosabb ház... - tettem hozzá én is gúnyosan. 

- Elég! - szólt közbe Piton professzor. - Az iskola alapítói forognak a sírjaikban! 

- Köszönöm, Perselus. - legyintett Dumbledore, majd átvette a szót. - Azért ilyen éles az ellentét... Mert az iskola tanulói a kezdetektől fogva tudták és érezték azt, hogy mikor kell félretenni a saját sérelmeiket és összefogni egy nagyobb dolog érdekében. - a férfi lassan végignézett rajtunk. - Voltak idők, amikor a két ház szinte elválaszthatatlan volt és voltak idők, amikor ki nem állhatták egymást. Voltak idők, amikor szinte nem is léteztek házcímek. A diákok elfelejtették beosztásaikat és a közös érdekek szerint csoportosultak. - elhallgatott egy pillanatra és elővette a pálcáját. 

- És mégis mit akar tőlünk? Álljunk össze velük? - emelte fel a hangját Harry, mire Dumbledore elmosolyodott. 

- Meglep a hozzáállásod, Harry... - jegyezte meg a férfi kedélyesen. - Ti is olvastok újságot. Látjátok, milyen káosz uralkodik az utcákon, a minisztériumban, még a muglik között is! Ideje lenne úgy pillantanotok egymásra, mint szövetségesekre és nem mint ellenségekre. 

- Az összes mardekáros gonosz! Tudjuk kit szolgálják! - újabb rágalmazás repült felénk, aminek következtében Olivia levette a cipőjét és fejbe dobta az illetőt. 

- Ha van egy vödör diótok... Kibontotok egyet és rohadt a belseje, mit csináltok? Kidobjátok az egész vödröt? Vagy elkönyvelitek, hogy az az egy ehetetlen és tovább bontogattok? - a férfi anekdotái sokszor voltak kiismerhetetlenek, de most, mindenki pontosan tudta, hogy mire gondol. 

A terem pedig elnémult. A diákok csendben ültek, saját gondolataikba merülve, miközben tanáraink elégedetten elhagyták a helyszínt. 

- Ez az ember tuti bolond. - dőlt hátra a padlón Adam. 

- Idegbajt kapok ettől a sok prédikációtól. - morogta Draco és felállt a helyéről. 

- Hé! - léptem utána azonnal. - Nincs kedved később a prefektusi mosdóba menni? Kikapcsolódni kicsit. - félve kérdeztem meg a fiút. 

- Nem érek rá. - lökte oda gondolkodás nélkül a választ, majd lehunyta a szemeit és vett egy mély levegőt. - Sajnálom... Meglátom milyen hamar végzek a dolgommal és utána mehetünk, jó? - fogta meg a kezeimet és mielőtt eltűnt volna a szemem elől, csókot lehelt az ajkaimra.