dernière danse
❪ robbanó szerelem ❫

111

- Eltelt egy hét, Theodore! - az idegrendszerem lassan kezdte felmondani a szolgálatot, épp úgy, ahogy a rendelkezésünkre álló könyvek mennyisége is látványosan fogyni kezdett.

- Szerinted én nem tudom?! - a fiú frusztráltam csapta le a könyvét a sötét asztalra, melyet csak pálcáink fénye világított meg. Késő éjszaka volt már és mi a zárolt részleg eldugott sarkában bújtuk a sötétebbnél sötétebb könyveket, pontosan nulla eredménnyel...

- És mégis mi a frász lesz velünk, ha nem találunk semmit? - kérdeztem elborzadva. A hangom megremegett a gondolattól, hogy milyen jövőképeink vannak.

Én tényleg hinni akartam abban, hogy sikerülni fog. Hinni akartam abban, hogy a könyvtár több ezer darabjából valamelyik majd a segítségünkre lesz és nyújt egy kiskaput. Egy lehetőséget, ami megmenti az életünket. Így minden nap a szünetekben és a lyukas órákban Theo és én a könyvtár eredeti részlegét bújtuk, az éjszaka leple alatt pedig átszöktünk a zárolt részlegre, hogy napkeltéig kutakodjunk.

De már fáradt voltam. Akármennyire is rettegtem, kimerültem. A pár óra alvás, az órákon elvárt teljesítés és a folyamatos veszekedés Dracoval teljesen tönkretesz, ezt pedig már nem bírom...

- Elara, én próbálkozom! - sóhajtott a fiú, majd megtörölte álmos szemeit és hátradőlt a székében. - Én tényleg igyekszem, de egyenlőre fogalmam sincs, mit kellene tennünk ezután. - rázta a fejét, majd rám pillantott.

- Sajnálom. - sütöttem le a szemeimet és én is becsuktam az előttem heverő vaskos könyvet. - Nem akartam rád förmedni, én csak... Félek tőlük, Theo. - ráhajtottam a fejem a hideg asztalra és némán hallgattam az eső kopogását az ablakon.

- Én sajnálom, hogy ilyen helyzetbe kevertelek. - a fiú óvatosan a kezemre helyezte a kezét és apró köröket írt le hüvelykujjával a bőrömön.

- Menjünk aludni. - húzódtam el tőle és azonnal felálltam, hogy a kijárat felé induljak.

- Meddig fogsz még így rettegni tőlünk? - Theo kérdése váratlan volt és meglepő. Hirtelen megtorpantam és élesen beszívtam a levegőt, miközben a szemeimet az ajtóra szegeztem. Tényleg rettegek tőlük? A barátaimtól? - Elara, mi is hozzájuk tartozunk... Ez esetben tőlünk is félsz, nem igaz? - újabb kérdés, amire nem tudtam válaszolni, csak lassan felé fordultam.

- Theo, nézd én... - kezdtem, de ő hirtelen megindult felém. Ösztönösen hátráltam egészen a falig és a pálcám után nyúltam. Ösztönösen kezdett gyorsabban verni a szívem és rándult össze minden izmom.

- Hagyd. Látni a szemedben, hogy undorodsz tőlünk. Mindannyian látjuk, hogy távolságtartó vagy és összerezzensz valahányszor megmozdulunk! - megőrülök... Még én vagyok a rossz, amiért átvertek?

- Szerinted mégis miért? Szerinted mégis miért félek, baszki?! - nem foglalkoztam a kései órával, csak hagytam, hogy a hangom kordátlanul kiszökjön a torkomon. - A saját szüleim is halálfalók és majdnem halálra vertek amikor nem azt csináltam amit kellett volna! A nagybátyám a te parancsolód és az életem függ tőle! Abból a rohadt bandából mindenki a halálomat akarja, hiszen csak egy eszköz vagyok, amit ideiglenesen használni fognak, aztán... AZTÁN MEGÖLNEK! - fakadtam ki váratlanul és indulatosan.

- Nem fognak megölni. - rázta a fejét Theo, de az arcán láttam, hogy ő sem olyan biztos ebben a mondatban.

- Ugyan már... Mind a ketten tudjuk, hogy milyen sors vár rám, ha vége a nagy összecsapásnak. - suttogóra fogtam a mondandómat és lesütöttem a szemeimet. Meg sem mertem jegyezni, hogy börtönbe is juttathatnak. Emberölés vádjával az Azkaban hűvös cellája várhat rám, ha valami nem a tervezett módon alakul.

Ha Voldemort elbukik... Tesz róla, hogy az új miniszter megtudja a titkomat. Hogy megöltem a legjobb barátom apját.

- De mi nem olyanok vagyunk, mint ők! - most a fiún volt a sor, hogy megemelje a hangját. - Tudom, hogy közéjük tartozunk, de nem olyanok vagyunk, mint ők! Mi még mindig a barátaid vagyunk és szeretünk téged, Elle! És rémesen fáj, ahogy viselkedsz velünk... - oktatott ki merészen.

- Miattatok kerültem ebbe a helyzetbe. Az otthonomból raboltak el, aminek biztonságosnak kellett volna lennie számomra. - ráztam a fejem és újra az ajtó felé fordultam. Nem bírom tovább ezt a folytonos számonkérést. A bűntudatot.

Én is borzalmasan érzem magam azért, amiért félek tőlük. Fáj, hogy bántom őket. De nem tehetek a félelmemről. Nem tehetek a sok sebről, amit a múltban okoztak nekem. A hegeim még frissek és rettegek, hogy bármikor felszakadhatnak. Ezt pedig csak úgy tudom megelőzni, ha távol maradok tőlük.

- Remélem egyszer képes leszel meghallgatni a mi okainkat is. Mert hidd el, Elara... Mi sem így akartuk ezt. - ezek voltak az utolsó szavai hozzám, mielőtt kiléptem a hideg folyosóra és elindultam a klubhelyiségbe.

A levegő friss volt az őszi zivatartól, mely hajnalban érte el a roxforti birtokot és hatalmas erővel söpört végig rajta. A Hold ma halványan világított kis kertjében és a csillagokat vastag felhők fedték el szemeink elől, de nem sajnáltam. A ma éjszaka borús, fátyolos hangulatú volt és én leszegett fejjel ballagtam az ágyamban szunnyadó fiú felé, aki olyan sokszor kiabált velem az elmúlt időszakban.

Pontosan... Draco nem viseli jól, hogy a "vőlegényemmel" töltöm az éjszakáimat.

- Megint vele voltál? - szegezte nekem a kérdést abban a pillanatban, hogy fáradtan belöktem az ajtót.

- Még mindig megoldást keresünk. Veled ellentétben. - szúrtam felé a szavakat, jelezve, hogy igazán segíthetne ő is egy kicsit.

- Nekem is dolgom van. - fintorgott rám a fiú és mintha csak megbánta volna ezt a kijelentését, vett egy mély levegőt.

- Mégis mi dolgod van neked késő éjszaka? - kérdeztem feszülten. - Megint ezt fogjuk játszani? Eltűnsz, mint nyáron a kúriából? - leültem az ágyamra és próbáltam olyan halkan beszélni, hogy ne keltsem fel a többieket.

- Sajnálom, nem így értettem. - felelte, a kérdéseimre nem válaszolva. - De kibaszottul zavar, hogy alig látlak. - Draco álmos szemekkel dőlt végig a puha ágyneműn.

- Ha nem találunk ki valamit, még kevesebbet fogsz látni, ugyanis egy kurva gyűrű lesz az ujjamon! - szidtam le a fiút azonnal, nem foglalkozva a hanghordozásommal. - Én csak próbálok nem feleség lenni, a picsába!

- Tudom... - simított végig a hátamon, majd meghúzta a vállaimat, hogy a mellkasára vonjon.

- Utálom ezt a helyzetet. - sóhajtottam, fejemet forró mellkasára téve.

- Nem vagy vele egyedül elhiheted. - Draco is felsóhajtott és miközben ujjaival a hátamat cirógatta, én elkezdtem álomba szenderülni. - És én mindent megpróbáltam, hogy megmentselek. - hallottam félálomban a szavait, de már nem tudtam reagálni.

Elmerültem a nyugtalan álomvilágban, ahol a gondolataim újra és újra visszakalandoztak az első évem első napjához. A naphoz, amikor találkoztam Dracoval és az egész világom megváltozott.

- Elkésünk! - vágott fejbe egy párnával Olivia, kiszakítva ezzel mély álmomból. - Kölyök, elkésünk!!! - üvöltötte a lány és újra, meg újra püfölni kezdett.

- Utállak. - nyögtem fel fájdalmasan, a kezeimmel kitakarva a hirtelen jött fényt. - Nem hagyhatnánk ki egyszer a reggelit? - fordultam át a másik oldalamra, mire a lány letépte rólam a takarót.

- Azt már rég kihagytuk. - Olivia megragadta a két bokámat és húzni kezdett az ágyról.

- OLIVIA! - üvöltöttem azonnal és tehetetlenül kapaszkodni kezdtem a párnámba. - Oké! Oké, ébren vagyok! - rúgtam le magamról a szorítását, mielőtt még leránt a földre.

- Csipkedd magad, Piton meg fog ölni. - a lány gyorsan a pizsamája felé kapta a talárját és toporogni kezdett az ajtóban.

- Várj... Mi az, hogy kihagytuk a reggelit? Te miért nem mentél? Egyáltalán hány óra van? - ráztam meg a fejem és gyorsan öltözködni kezdtem.

- Ja, ohh... Én is elaludtam. - mosolygott rám ártatlanul, mire felvontam a szemöldököm.

- És volt képed így kelteni engem?! Liv, ezért még megfizetsz. - morogtam, mire a lány nevetve átkarolt és húzni kezdett a folyosók felé, hogy időben odaérjünk bájitaltanra. A folyosókon tömérdek diák lézengett, vagy éppen rohant az első órája felé még reggelivel a szájában. De mi szinte azonnal kiszúrtunk egy fülbevalós, göndör hajú egyedet, aki két szalvétába csomagolt szendviccsel várt minket a bájital tanterem bejárata előtt.

- Karácsonyra ébresztőt kaptok. - morogta Cole, a kezünkbe nyomva a csomagokat.

- Kaptunk már. - jegyezte meg Olivia.

- Az első reggel széttörtük őket. - folytattam a lány helyett elégedetten mosolyogva.

- Katasztrófa. - rázta a fejét a fiú. - Miért kell nekem veletek barátkozni? - fogta a fejét nevetve, amikor meglátta, hogy Liv egyszerre tömi a szájába az elé rakott szendvicset.

- Mert imádsz minket. - vontam meg a vállam, majd leültem a szokásos helyemre, Draco mellé. Ma azonban az asztalok nem párosával, hanem csoportosan helyezkedtek el, így nemsokára Liv, Cole, Theo, Blaise és Pansy is mellénk társultak, hogy némán várjuk a tanárt.

- Öhm... Mi a fasz? - nézett az ajtó felé Blaise, amikor az feltárult.

- Ez meg ki a tököm? - fintorgott Draco, amikor meglátta, hogy Piton helyett egy alacsony, köpcös férfi csoszog befelé.

- Rossz órán vagyunk? - forgolódott Pansy azonnal, pont olyan zavarodottan, mint mindenki más.

- És még ezeket is behozta? Öljetek meg. - verte a fejét az asztalba Draco, én pedig gúnyosan elnevettem magam. A professzor mögött ugyanis Harry és Ron tipegett szorgosan, majd helyet foglaltak a már eddig is ide járó Hermione és Lavender mellett.

- Jó reggelt kedves diákok. - köszöntött minket a fáradt hangú, de kedves férfi. Arcán félénk mosoly ült, szemei vadul pásztázták a diáksereget. - Lumpsluck professzor vagyok, az új bájitaltan tanárotok. - folytatta, de valaki közbevágott.

- Hol van Piton professzor? - kérdezte Daphne, aki ellenszenvesen nézett az új jövevényre.

- Piton professzor éppen sötét varázslatok kivédése órát tart a harmadéveseknek, gyermekem. A múlthéten, mint azt megfigyelhettétek, volt olyan kedves és elhalasztotta óráit, hogy helyettesíthessen engem. - zárta rövidre a magyarázatot.

- Miért nem volt itt maga? - fintorgott egy hollóhátas fiú, aki feltűnően sokszor nézett az asztalunk felé.

- Dolgom volt, Mr.... - nézett végig rajta Lumpsluck.

- Revan. Adam Revan. - mutatkozott be a srác, de szemei nem a tanáron pihentek, hanem újra az asztalunk felé pislogott. A tekintete pedig megállapodott Cole unott arcán.

- Téged néz. - súgtam oda legjobb barátomnak, aki észre sem vette az udvarlóját.

- Mi? Ki? - húzta ki magát azonnal a fiú és az újonnan bemutatkozó fiú felé lesett. Adam Revan négy éve jár ide, a hollóhát egyik legokosabb diákja. És talán a legbalhésabb is. Ha valami probléma volt a házban, biztos, hogy Adam is benne volt...

De meg kell hagyni, igazán helyes fiú volt. Fekete, rövid haja kiemelte kék szemeit, telt ajkai pedig azonnal mosolyra húzódtak, amikor Cole felé pillantott. Magas, izmos alakjával kicsit előre dőlt és kacsintott egyet a barátom felé, aki azonnal elvörösödve fordult vissza felém és a szívéhez kapott.

- Szent Merlin... - kerekedtek el a szemei.

- Akkor, kezdjük is el! A mai órán Amortentia bájitalt fogunk készíteni. Ki tudja mi az? - mosolygott a tanár, én pedig feltettem a kezem. - Igen, Miss...? -

- Delavigne, uram. Az amortentia egy szerelmi bájital. A legerősebb, ha úgy tetszik, és képes bárkiben vonzalmat ébreszteni a beadója iránt. Az illata... Az illata pont olyan, mint amihez a legjobban vonzódunk. - néztem végig a férfin, aki időközben kicsit közelebb jött felém és az arcomat kezdte vizsgálni.

- Aurora Elara Delavigne, igaz? - kérdezte, én pedig bólintottam. - Sokat hallottam már magáról. - a szemöldökei összeráncolódtak miközben engem nézett. - Remek válasz, kisasszony, remek válasz. - rázta meg a fejét és inkább visszaállt a helyére. - A könyvetek százharmadik oldalán találjátok a receptet, aki pedig a legjobb bájitalt készíti, elnyerhet egy üveg felix felicist. - azzal előhúzott a kabátjából egy kis fiolát és elénk tartotta.

- Folyékony szerencse. Bátorrá és szerencséssé teszi a fogyasztóját. - ismertette Hermione az osztállyal, a mellettem pihenő szőke pedig erre felemelte a fejét az asztalról és a fiola felé pillantott.

- Kezdjük. - bólintott Draco és azonnal fellapozta a könyvét, hogy nekilásson a bájitalnak.

Én pedig lassan olvasni kezdtem a receptet és előpakoltam az üstömet és a keverő kanalamat. Elmélyülten szórtam bele a holdkőport az üstöm aljába, miközben a mellettem szorgoskodó Cole kihagyva ezt a lépést valeriána szálakat kezdett dobálni a főzetbe.

Mit ne mondjak, az egész óra olyan volt, mint egy háborús övezet... Természetesen Ron nem vette ki időben a valeriánát, ezzel a bájitalt altató hatásúvá tette és amint felszállt a füst, a vörös fiú horkolva dőlt ki a padlón, kis híján felborítva a borzos hajú Hermionet. Blaise elvesztette a véla hajszálait, így kihagyta őket a főzetből, de azzal nem számolt, hogy a bájital így nem pirosra vált, hanem pirosan robban fel.

Olivia pedig... Olivia elfelejtette elolvasni a korhatár részt, mely szerint a 17 év alatti varázslóknak az óramutató járásával megegyező irányban kell kevernie a főzetet. A lány üstje ebben a pillanatban pedig elkezdett olvadni és a bájital lyukat égetett az asztalba.

- Édes Merlin... - törölte meg izzadt homlokát a lány, majd elszaladt a tanárért, hogy megállítsa a padló olvadását.

- Ez az óra katasztrófa. - jegyezte meg a kormos arcú Theo, aki az utolsó tojást törte bele az üstjébe.

- TE LEGALÁBB NEM ROBBANTÁL FEL! - dobta meg egy tojással a fiút Blaise, de az említett darab a fiú helyett az üst belsejét találta el, ami így három helyett négy tojással gazdagodott és... BUMM!

- A kurva anyád! - dobta meg Theo a fiút a könyvével, majd elkezdte magáról levakarni a felrobbant főzetet.

- Haza akarok menni! - sírt egy hollóhátas lány, amikor a füst elkezdett belemászni az orrába és a fülén kiszivárogni.

- Rendben, rendben! Diákok, nézzük az eredményeket. - állt fel a helyéről a professzor és elkezdte körbejárni az üstöket. - Mielőtt még nekikezdünk az értékelésnek, gyertek csak ide az asztalhoz. - intett felénk boldogan.

- Felkötöm magam. - morgott Draco türelmetlenül, majd meglátta, hogy a professzor is készített egy adat bájitalt és azonnal Cole felé pislantott. - Ha a barátnőmet fogod érezni, meggyilkollak! - morogta a fiú.

- Haver, ne már! Meddig fogsz még ezzel baszogatni? - nevette el magát Cole.

- Amíg bele nem szagolsz ebbe a szarba. - vágta háton a fiút Draco, ezzel a sor elejére lökve. - Te meg inkább bele se szagolj. - fordult felém és kirángatott a sorból.

- Mi? Miért ne? - zavarodtam össze.

- Mert a végén még tetves sárkányokat meg mit tudom én mit fogsz érezni. - fintorgott, én pedig hangosan felnevettem.

- Te barom. - löktem meg a mellkasát, majd felé hajoltam, hogy megcsókoljam. - Fenyő, zöld alma és kölni. Soha semmi mást nem éreznék. - újabb puszit nyomtam a szájára, majd összekulcsoltam az ujjaimat és visszahúztam az üst elé.

- Én is szeretem a te illatodat. - súgta a fülembe és átkarolt hátulról. - Minden reggel a te illatodra szeretnék kelni és tudni, hogy ott vagy velem. - belecsókolt a nyakamba, majd mosolyogva figyeltük, ahogy a barátaink egyesével beleszimatolnak az üstbe.

- Jajj, ne már! Én nem érzek semmi! - panaszkodott Blaise hangosan. - Legalább egy kis jelet adj, hogy kivel kellene összejönnöm! - csapott rá az üstre, mi pedig hangosan nevetni kezdtünk.

- Ki a tökömnek van olyan szaga, mint a seprű ápoló készletnek? - fintorgott Pansy elgondolkodva, mire a sorból kilépett egy igencsak meglepett szemüveges.

- Azt hiszem, én lennék az. - meredt a lányra Harry nagy szemekkel, mire Pansy annyira zavarba jött, hogy elbotlott az asztalban és orra bukott.

- Ez most komoly? - sóhajtott Draco és odament a lányhoz, hogy felhúzza. - Tényleg a sok barom közül a legrosszabb kell neked? - szidta le a lányt, de láttam az arcán, hogy valójában igen jót szórakozik a dolgon.

- Rossz a bájital. - legyintett a lány zavartan.

- Szeretem a vaníliát. - csíptem el Adam szavait, aki Cole felé fordult. - Igazán jó illatod van. - a fiú végighúzta kezét a barátunk vállán, aki teljesen sokkot kapva meredt maga elé.

- Nem lehetne, hogy visszatérünk a bájitalok felé?? - lépett ki a sorból Liv. - Mielőtt még orgia lesz a teremben?! - hisztérikus hangjával senki, még a tanár sem mert vitatkozni, így lassan visszasétáltunk az asztalainkhoz.

- Mi van veletek? - böktem orrommal Theo felé.

- Fogalmam sincs. Nem beszéltünk mióta megjött a levél. - rázta a fejét lemondóan a lány, én pedig szomorúan sóhajtottam. Ekkor azonban odalépett hozzám a legújabb professzor és a fülembe súgott.

- Ha bármikor tanácsra lenne szüksége... A döntéseivel kapcsolatban... Akkor az irodámban megtalál.- mondta Lumpsluck sejtelmesen, majd elfordult és mosolyogva kihirdette a győztest.