dernière danse
❪ vörös napkelte ❫

105

A Weasley család háza mint mindig, most is szívet melengetően fogadott magába. A konyhából frissen sült sütemény és a limonádé frissítő illata szivárgott, a nappalit pedig betöltötte a madarak kellemes csicsergése és a korai reggel hűvös szellője lágyan lengette a függönyöket.

A Weasleyk híresek voltak a vendégszeretetükről és tudtam, hogy egy cseppet sem lesznek mérgesek, amiért hívatlanul toppanok be hozzájuk. Ismét...

De amint a kormos arcom kikukucskált Charlie takarása mögül, Molly arca felragyogott, Ron és az ikrek pedig örömteli kiáltásokkal rohantak le, hogy a nyakamba boruljanak. Még Bill, a sebhelyes arcú testvér is kellemes ölelésbe zárt és biztosított róla, hogy örül az újabb találkozásnak.

Egyedül Charlie nem szólt egy szót sem. Ő némán figyelte az arcomat, követte a mozdulataimat és összerezzent valahányszor megszólaltam. Nekem pedig fogalmam sem volt róla, hogy miért viselkedik így.

- Gyere csak, kis drágám. - karolt belém Molly. - Ginny már megvetette az ágyadat a szobájában. - mosolygott rám az asszony álmos, karikás szemekkel.

- Ohh, ugyan! - tolattam vissza a konyhába. - Elalszom én a nappaliban is. Nem akarom felkavarni a hétköznapi rendet. - emeltem fel védekezően a karjaimat, de a család csak nevetett.

- Jajj, ne butáskodj, Elara. - kortyolt a meleg tejbe Arthur. - Ginny még könyörgött is, hogy veled alhasson. Azt hiszem talált benned egy nővért, amit bennük sosem. - mutatott hat fiú gyermekére a férfi, akik csak a szemüket forgatva indultak vissza a szobájukba.

- Charlie, vidd fel Elara csomagjait, kérlek. - szólt a néma fia után a családanya, mire Charlie vörös, göndör haja újra megjelent az ajtóban. A fiú kerülte a pillantásaimat. Ajkait erősen beharapta és az álla megfeszült, ahogy elhaladt mellettem.

- Hagyd csak. - indultam én is a bőröndöm felé. - Fel tudom vinni. - szóltam a fiúhoz halkan, az utazótáskám pántja után nyúlva. Éppen abban az időben, amikor Charlie izmos keze is a pánt köré zárult. A forró bőre pedig hirtelen hozzáért az enyémhez, az emlékek pedig elárasztották a fejemet.

De hiába. Charlie elkapta a kezét és felvonult az emeletre.

- Csak meglepődött, hogy itt vagy. - sóhajtott Arthur.

- Egész évben felőled érdeklődött. - suttogta Molly kissé szomorkásan.

- Én azt hittem barátnője van. - ráztam meg a fejem. Charlie az utolsó levelében a barátnőjére hivatkozva megszakította a beszélgetéseinket. Elmondása szerint a lány igazán védelmező típus és nem igazán örül neki, hogy a párja az exével beszélget. És mégis ki hibáztatná ezért?

- Barátnő? - lépett le a lépcsőn Bill, hogy elvegye a lent felejtett poharát. - Charlie senkivel nem randizott, mióta szakítottatok. - ejtette ki a szavakat a száján, majd átkarolta a vállam és felkísért a szobámba.

- Szóval... - világította meg az arcom Ginny pálcájának a fénye. A Hold már fényesen világított az égbolton és csillagok milliói ragyogtak a néma éjszakában, amikor a legkisebb Weasley megunta a forgolódásomat és végre faggatni kezdett. - Min vesztetek össze? - kérdezte a lány azonnal.

- Honnan veszed, hogy összevesztünk? - tornásztam fel magam az ágyon, hogy az arcára nézhessek.

- Mindig ide jössz, ha összevesztek. - vonta meg a vállát. - Tudom, ott van Cole és Liv, sőt még Andromeda nénéd is. De ha Draco és te veszekedtek, mindig ide jössz. - világosított fel a lány.

- Úgy érzem eltitkol előlem valamit. - sóhajtottam és visszadőltem a párnámra. Nem kellene erről beszélnem vele. Nem akarom, hogy a griffendélesek alaptalan vádaskodásba kezdjenek, de mégis... A Weasley család olyan, mint az én védőövem. A köreikben tudom, hogy semmi és senki nem bánthat és teljes szívemmel bízom bennük. De Draco... Draco bizalmát soha nem akarom eljátszani!

- Mire gondoltál? - kérdezte a lány halkan, felülve az ágyon.

- Fogalmam sincs, Gin. - tettem a karom a homlokomra. - Az igazság az, hogy az is megfordult a fejemben, hogy megcsal. - suttogtam, saját magam is rettegve a szavak súlyától.

- Draco Malfoy, megcsalna téged? Ugyan, Elara... - legyintett Ginny. - Akármennyire is utálom, életemben nem láttam olyan szerelmet, mint ami közöttetek van. - hadarta. - Ahogy rád néz és véd téged. Biztos vagyok benne, hogy sosem csalna meg. - felelte határozottan, én pedig minden erőmmel azon voltam, hogy elhiggyem amit mond.

- Draco Malfoyt még maga Draco Malfoy sem érti. - nevettem fel halkan. - Kitudja mi jár a szőke fejében. - zártam le a témát, majd egy utolsó pillantást vetettem a Holdra és álomba merültem.

Álmomban pedig Draco nevét kiabáltam. A Roxfort kapuja előtt térdelve, véres és könnyes arccal kiabáltam a nevét, egyre csak kiabáltam, de ő nem volt sehol. Nem volt sehol, mert éjszaka volt és ő olyankor nincs mellettem.

- KÉSZ A REGGELI! - ébresztette fel legmélyebb álmomból Molly hangja és a palacsinta mámorító illata.

- Túl korán van. - nyögtem fel bedagadt szemekkel.

- Ha itt akarsz maradni, hozzá kell szoknod. - nevetett a lány, majd kirohant a szobából, hogy bátyái ajtaján dörömbölve felverje őket. Nos, igen... A Weasley család férfi tagjai nem a korán kelésről híresek.

- Hogy aludtál kedveském? - mosolygott rám Molly, de arca egyből elkomorult, ahogy mögém nézett.

- Jó regge... - szólalt meg Charlie rekedt hangon, majd elkerekedett szemekkel végignézett rövidnadrágos, haspólós alakomon. A szája pedig kissé tátva maradt, ahogy újra és újra végigvezette rajtam a tekintetét. És én ugyan ezt tettem a csupasz mellkasával. Csak néztük egymás ismerős, mégis ismeretlen alakját és a fejem egyszerre kiürült.

- Gyerekek, segítsetek anyátoknak kipakolni a kertbe. - köhintett a családfő kellemetlenül.

- Minek kell mindenki? - vakarta meg álmos fejét Fred.

- Ja, anya és Ginny egyedül is meg tudnak teríteni. - vitatkozott George, mire Molly erősen fejbe csapta az ikreket.

- Kifelé, most. - halkította le a hangját és szemeivel erőszakosan a kellemetlenül, feszengve álló két alak felé pislogott. Felém és Charlie felé...

- Ohh... - esett le az ikreknek azonnal. - KIFELÉ EMBEREK! VILÁGHÁBORÚRA KÉSZÜLÜNK! - harsogta George.

- VAGY PORNÓRA! - sikította Fred, Molly keze pedig újra a tarkóján csattant.

Idegesen forgattam Draco gyűrűjét, ami a nyakamban lógott, a Charlietól kapott sárkány mellett. A szőke biztosan meg fog gyilkolni, ha megtudja, hogy Charliehoz menekültem előle. Vagyis... Miket is beszélek! Én nem hozzá menekültem! Csak itt volt...

- Nem tudtam, hogy itt leszel. - dőlt neki a fiú a konyhapultnak, izmos karjaival nekitámaszkodva a felületnek.

Charlie alig változott valamit. A teste sokkal izmosabb lett és talán nőtt is pár centit. A nyakán egy új heg húzódott és a fülében is más sárkányfog lógott, de az arca... Az arcán ugyan az a kisfiús, mégis férfias báj lapult, mint eddig. Az ajkainál ott bújtak a gödröcskéi és barna szemeiben a régi tűz csillogott. Az, amibe anno beleszerettem.

- Én sem terveztem, hogy idejövök. - leutánoztam a mozdulatait és vele szemben megtámaszkodtam a pulton. - Töretlenül sárkányőr? - kérdeztem, hogy enyhítsem a közöttünk lévő kínos feszültséget.

- Igen. - felelte Charlie hidegen, majd végignézett rajtam. És amikor végre találkozott a tekintetünk, úgy éreztem leszakad a közöttünk lévő fal. - Ez Minuit első kiesett tejfoga. - vette ki a füléből a sárkányfogat és a tenyerembe ejtette.

- Nem mondod komolyan! - csillant fel a szemem és forgatni kezdtem az ujjaim közötti fogat. Még így is akkora volt, mint a fél kisujjam. - Hihetetlen milyen gyorsan megnőtt. - csodáltam.

- Nos, igen... - sóhajtott Charlie és éreztem, hogy megváltozik a hangja.- Nagyon sok idő telt el. - húzta el a száját, én pedig visszaadtam neki Minuit fogát és szomorúan végignéztem a vörös fiún.

- Miért akartad abbahagyni a beszélgetést? - kérdeztem halkan. - Bill elmondta, hogy nem is jártál senkivel és nem értem, hogy miért hazudtál nekem... Azt hittem te is beszélgetni akarsz és... És nekem... - tört elő belőlem minden érzelem, a fiú mégis közbevágott.

- Mert nem bírtam. - vallotta be. - Nem bírtam arról olvasni, hogy Malfoy milyen boldoggá tesz. Nem bírtam elviselni, hogy valaki másról írsz így és másnak mondod, hogy szereted. Azt hittem könnyebb lesz, úgy hogy barátok maradunk, de rémesen fájt. - sütötte le a szemeit.

- De miért nem mondtad ezt el nekem? - léptem közelebb felé, a könnyeimmel küszködve.

- Mert nem akartam belekavarni az életedbe! Megérdemled, hogy a világ legboldogabb embere legyél és nem lehetek az, aki ezt elrontja! Ezért inkább azt hazudtam, hogy a barátnőm féltékeny és megpróbáltalak elengedni. - nézett végre a szemeimbe, szinte rettegve a válaszomtól.

- Sajnálom, hogy ilyen helyzetbe hoztalak. - suttogtam fájdalmasan. - Bele se gondoltam, hogy neked ez milyen érzés lehet. Annyira jó kedvűen írtál mindig, hogy azt hittem régen elfelejtettél. - most rajtam volt a sor, hogy lesüssem a szemeimet.

- Téged? - nevetett és megvakarta a tarkóját. - Az lehetetlen. - közelebb lépett felém és az orromba beáramlott az ismerős illat.

- És azt hiszem... Azt hiszem nem te rontod el a boldogságomat. - sóhajtottam, mire a fiú összeráncolta a szemöldökét és hüvelykujját az állam alá csúsztatta, hogy felemelhesse a fejem.

- Mi történt? - kérdezte halkan.

- Fogalmam sincs. - feleltem. - Egyre távolságtartóbb, egyre idegesebb, egyre többször tűnik el... És... És őszintén félek attól, hogy megcsal. Vagy... Vagy valami bajba keveredett. - suttogtam.

- Nagyon sajnálom, Ellie. - az ismerős becenév hallatán a szívem kihagyott egy ütemet.

Olyan régen éreztem már biztonságban magam egy fiú mellett...

- Én is. - értettem egyet, finoman végighúzva a kezem a karján. - Azt hiszem ki kellene mennünk reggelizni. - mutattam a korgó hasamra, egy kicsit oldva a hangulatot.

- Örülök, hogy az étvágyad a régi. - nevetett fel őszintén.

- Én magam is a régi vagyok.- legyintettem a fiúra, majd kinéztem a konyha ablakán.

- Nagyon sokat változtál. - mélyült el a hangja, miközben megsimította az arcomat.

- Jó vagy rossz irányba? - hunyorogtam kissé félve a választól.

- Jó... - nézett végig rajtam kínzóan lassan. - Nagyon jól nézel ki. Eszméletlenül jól. - kacsintott rám a fiú, nekem pedig elöntötte a pír az arcomat.

- Te sem panaszkodhatsz. - mosolyogtam rá zavarba jőve. - Hiányoztál. - szaladt ki a számon hirtelen, Charlie arcán pedig megjelent az a szívet melengető mosoly.

- Te is hiányoztál. - karolta át a derekamat. Aztán együtt, nevetve nyúltunk a kilincs felé, hogy kilépjünk a kertbe.

- Ez komoly? - nézett végig a testvérein Charlie.

- Kell egy gyorstalpaló a kimaradt részekből? - ráncoltam a szemöldököm és végignéztem a hat gyerek és a két felnőtt fejen, amik az ajtóba toporogva hallgatóztak.

- Ne fáradj. - mondta Ron.

- Mindent hallottunk. - kacsintott Fred, majd a derekamat átkarolva az asztalhoz kísért.

- Örülök, hogy kibékültetek. - súgta Ginny. - Sokkal jobb kedve van, amikor a közelében vagy. - mosolygott a lány.

Így indult hát a Weasley családnál töltött nyaralásom. A világom pedig egy pillanatra csupán, de átváltott egy másik oldalra. Most nem a mardekáros lány voltam, most nem Voldemort unokahúga voltam, nem haláfalók gyermeke. Nem Draco barátnője és nem az elátkozott. Az életem most semmi más nem volt, csak nevetés és boldogság.

Kikapcsolódtam.

Felüdültem.

És úgy éreztem a második otthonomban vagyok. Egy biztonságos helyen.

És annyira belemerültem a csodás reggeli beszélgetésbe, a fiúk vicceibe és Charlie égető tekintetébe, hogy észre sem vettem, amikor Ginny feláll az asztaltól. Nem hallottam a fehér bagoly hangos csivitelését, ahogy az ablakot kopogtatja és nem vettem észre azt sem, ahogy egy vörös hajú kislány a tűzbe dobja a levelemet.