dernière danse
❪ nyári reggel ❫

104

- Most komolyan? - fintorogtam az elém tartott ruhára. - Tényleg semmi mást nem találtál, csak egy rózsaszín habcsókot? - néztem fel undorodva a ruhát tartó fiúra. Draco arcáról szinte sütött az önelégültség és fehér bőrén lassan úrrá lett a pír, ahogy próbálta visszatartani a nevetést.

- Anyám szerint remekül állna neked a rózsaszín. - fojtotta el a feltörni igyekvő kacagását.

- Remek. - sóhajtottam mérgesen, majd felálltam az ágyról és kikaptam a fiú kezéből a ruhát. - Mellékesen miért is szerveztétek ezt? Egy szülők által felügyelt villásreggeli? Komolyan? - értetlenkedtem tovább, miközben letoltam magamról a nadrágomat.

- Apám akarta. - vonta meg a vállát a fiú, engem pedig kissé kirázott a hideg az apja említésétől. - Valami szülői megbeszélést szerveztek Zabiniék és apám jó ötletnek vélte, ha minden gyerek átjön ide és együtt mosolygunk rájuk. - gúnyolódott az ötleten Draco is, miközben lassan végigfuttatta szemeit a csupasz lábaimon.

- Nyár van. - morogtam. - Mi a francnak szülői megbeszélés a nyár közepén? - ráncoltam a szemöldököm, de Draco újra megvonta a vállait.

- Csak vedd fel ezt a szart és menjünk le. A többiek már biztos itt vannak. - komolyodott el a fiú, kikerülve minden választ az értetlenkedéseimre. Nem vagyok egy paranoiás ember, de már nekem is kezd gyanús lenni, hogy Draco szinte sose válaszol semmi kérdésemre. Rendszeresen kerüli a tekintetem, nem beszél velem az apjáról, sem arról a napról a Minisztériumban. Nem kérdez, nem válaszol, nem figyel, nincs itt.

Éjszakánként, amikor azt hiszi már régen alszom, kisurran a szobából és napfelkeltére ér csak vissza...

Nekem pedig fogalmam sincs, hogy mit művel, de kezdem azt érezni, hogy valami más is van a dologban. Vagy inkább valaki más...

- Na most mi bajod van? - túrt bele a hajába a fiú.

- Semmi. - feleltem tipikusan nőiesen.

- Olyan az arcod, mint aki húsz másodperc alatt összerakott egy kész összeesküvéselméletet. - forgatta a szemeit és közelebb lépett hozzám, hogy levegye rólam a trikómat.

- Nem tudom miről beszélsz. - néztem kék szemeibe dacosan, összefonva karjaimat magam előtt.

Draco tekintete pedig hirtelen a mellkasomra, vagyis inkább a melltartómra vándorolt. A fiú óvatosan megnyalta mosolyra görbülő ajkait, majd forró tenyerét csupasz derekamra csúsztatta.

- Még mindig kibaszott dögös vagy. - Odahajolt a fülemhez, hogy belesúghasson. A lehelete megcsiklandozta a bőrömet és éreztem, ahogy az ismerős forróság szinte azonnal elönti a testemet. Sosem tudtam neki ellenállni.

- Ne próbálj megmosolyogtatni. - adtam elő a megingathatatlan nőt, aki belül remegett akár a kocsonya.

- Ohh, én nem azt akarom, hogy mosolyogj. - mutatóujjával lassan a melltartóm pántja alá nyúlt és lehúzta azt a vállamról. - Én azt akarom, hogy nyögj az élvezettől. - csókolta meg a vállamat, majd a másik pántomat is lehúzta. - Hogy a nevemet sikoltsd, amikor elélvezel. - súgta a nyakamba, majd erősen szívni kezdte a bőrömet.

Egy halk nyögés szalad ki a számon, amikor megéreztem fogait a bőrömön. A nyelvének édes játéka a nyakamon olyan volt, mintha ezer gyertya gyúlt volna körülöttem és én a fellegekbe repülnék.

- Az előbb még nem sietni akartál? - hunytam le a szemeimet, miközben hátrahajtottam a fejem.

- A többiek várhatnak. Te nem. - Draco egy erős lökéssel terített végig a puha franciaágyon, ami a szobájának közepén állt. A végtagjaimat elnyelte a matrac, a bőröm puhán csúszott a szatén ágytakarón. - Kérem a kezeidet. - adta ki az utasítást, én pedig készségesen engedelmeskedtem.

A fekete nyakkendője erősen szorította össze a csuklóimat, miközben Draco a fejem fölé szorította a kezeimet.

- Halknak kell lenned. - súgta az ajkaim közé, majd erősen megcsókolt.

- Az leszek. - mondtam habozás nélkül és türelmetlenül visszacsókoltam a fiút, aki éppen az ingét vette le magáról.

Aztán hirtelen megéreztem magamon az erős szorítását. A kezei a csípőm köré fonódtak és egy határozott, gyors mozdulattal átfordított a hasamra. A tenyere élesen csattant a fenekemen, amikor a térdeimre húzott.

- Ügyes kislány. - mormolta elégedetten, újra rácsapva fenekemre.

De aztán elengedett. A bőröm szinte fájt az érintésének hiányától, de hiába fordultam meg. Amint mozogni kezdtem, ő határozottan rám szólt, hogy maradjak a helyemen. A fiók kinyílt. Egy zár, egy doboz, egy apró tároló. Aztán Draco visszamászott mögém és végignézett rajtam.

Aztán megéreztem a jéghideg ujjait a lábamon és hirtelen összerándultam. Felsóhajtottam a mámorító érzéstől, ahogy ő lassan mozgatni kezdte hosszú ujjait, majd előrébb hajolt, hogy megmarkolja a hajamat.

- Ma kipróbálunk valami mást is. - éreztem a hangjából, hogy mosolyog.

- Miről beszélsz? - sóhajtottam fel. - Draco? - fordultam hátra, mire erősen a fenekembe harapott.

- Halkan. - zárta le a témát, aztán meghallottam az apró játékszer rezgését. Ohh, igen, hallottam már erről. Az ikrek csodabazárjában kapható a felnőtt részlegen. Mert az ikrek ilyet is létrehoztak. És ez az apró, rózsaszín, elvarázsolt játék követi a mozgásodat. És egészen addig ingerel, amíg a párod úgy akarja.

A szoba pedig lassan megtelt a nyögéseinkkel.

▲ △ ▲

- Mi tartott ilyen sok... - háborodott volna fel Olivia, aztán végignézett rajtam és a szavai egyből elakadtak.

- Mi az isten van rajtad? - fintorgott Cole és Theo egyszerre.

- Hát nem imádni való? - lépett mellém Narcissa hatalmas mosollyal az arcán, büszkén átkarolva a vállaimat.

- Deee... - húzta el a választ Pansy.

- Így is lehet fogalmazni. - meredt rám rémülten Blaise, mire az említett asszony még nagyobb mosollyal hagyott minket leülni az udvaron elhelyezett asztalhoz. A nyári nap erősen tűzött már most reggel is és a kék égbolton egy darab felhő sem volt. A levegőt megtöltötte a virágok mesés illata és a méhek halk duruzsolása. Mi pedig kissé feszengve ültünk le a díszes asztalhoz, mintha csak egy 13. századbeli reggelire érkeztünk volna.

- Förtelmesen nézel ki. - huppant le mellém Olivia.

- Neked is szép jó reggelt. - mormoltam, a poharam után nyúlva. Draco idegesen ült le mellém az asztalhoz, szemeit folyamatosan a felnőttekre szegezve.

- Komolyan, Lara? Rózsaszín? - vihogott Cole fesztelenül. - Azt hittem utáltad Umbridget. - gúnyolódott a fiú, mire agresszíven hozzávágtam a zsemlémet.

- Mész a picsába. - mutattam be neki mosolyogva.

- Liv... - szólította meg a lányt Theo. - Odaadnád kérlek a cukrot? - mutatott a fiú a kávéjára, mely gőzölögve várta a kockacukrot.

- Nem. - vágta rá Liv egyből, mire mindannyian értetlenül néztünk vissza rá. - Vagyis, persze. - rázta meg a fejét a lány összezavarodva.

- Öhm, köszi. - fogadta el a fiú. - Asszem. - rázta meg a fejét.

- Olivia? Mi a franc bajod van? - hajoltam a lány felé, hogy halkan megtárgyaljuk hogy is állnak most ő ketten.

- Nekem? Nekem semmi, kölyök. - vakarta meg a szemöldökét. - Csak egy kicsit álmos vagyok. - legyintett, de tudtam, hogy hazudik. És a beszélgetésbe becsatlakozó Cole is pontosan tudta ezt.

- Ollie, ne nézz minket hülyének, légy oly' kedves. - szürcsölte a teáját a fiú.

- Ohh, nem tudom, az istenit! - feszült a lány.

- Megmentette az életed. - forgattam a szemeimet.

- Mert barátok vagyunk. - vágott vissza Liv.

- Azért jött oda, hogy biztonságban tudjon téged. - folytattam.

- Mert barátok vagyunk. - ismételte a lány.

- Utána egész éjszaka az ágyad mellett ült, nehogy rémálmod legyen. - tettem hozzá utolsó próbálkozás képen.

- Mert ba... - kezdte volna újra Olivia, de Theo közbevágott.

- Mert szeretlek, te idióta! - csapott az asztalra váratlanul a fiú, mi pedig egy percre lefagytunk.

- Mi van? - meredt rá Olivia, elfelejtve hogyan is kell lélegezni.

- Azért csináltam mindezt, mert szerelmes vagyok beléd, a kurva életbe! Az egész iskola észrevette már, csak te nem! Szeretlek, te gyökér és tudom, hogy te is szeretsz engem, mert Draco elmondta! - fakadt ki Theodore.

- Te elmondtad neki? - csaptam Draco vállába reflexből.

- Te elmondtad Draconak? - csapott belém Olivia erőszakosan.

- Félrejönnél velem beszélgetni? - állt fel Theo nagy hévvel, felborítva a székét maga mögött.

- Én... Én nem... Vagyis... - hebegett Liv, én pedig belerúgtam a lábába.

- Menjél már! - noszogattam, de a lány lefagyott. Én pedig nem láttam más kiutat, a szék lábára kezdtem koncentrálni, ami egyszerre csak kilökte magából a lányt, Liv pedig fájdalmasan huppant le a földre.

- Ezért még megöllek. - suttogta oda nekem, majd elfogadta Theo kezét és félrevonult a fiúval beszélgetni.

- Imádom ezt a kaotikus baráti társaságot. - sóhajtott Blaise, majd beleharapott a pirítósába. És én nem tudtam vele vitába szállni. A mi barátságunk tényleg kaotikus volt, de felülmúlhatatlan. Imádtam minden percét!

A reggeli pedig nyugodtan telt el. Nevetve és viccelődve töltöttünk el pár órát az asztal mellett, majd a család medencéjében múlattuk az időt egész délután. A nap azonban lassan kezdett lemenni, a kert pedig elkezdett kiürülni. A levegő lehűlt, az ég besötétedett és a hangulat újra feszültté vált a családi házban.

A szülők ugyanis eltűntek a dolgozószoba falai között, én pedig éreztem, hogy Draco újra visszatér a korábbi mogorva énjéhez.

- Ma este is szándékozol egyedül hagyni? - kérdeztem tőle, miközben a szobájában kihámoztam magam a ruhámból. - El foglak égetni. - rúgtam bele a rózsaszín anyagba.

- Jól is teszed. - mosolygott rám a fiú.

- Megint kerülöd a választ. - mondtam mogorván.

- Megint túl sokat akarsz tudni.- vágott vissza.

- A barátnőd vagyok. - feleltem. - Jogom van tudni, hogy miben sántikálsz esténként. - ráncoltam a szemöldököm.

- Tévedsz. - nézett a szemeimbe. - Nincs jogod hozzá. - felelte határozottan, én pedig meglepetten és mérgesen tekintettem vissza rá.

- Már elnézést, de akkor én se vagyok köteles beszámolni neked mindenről, amit csinálok. - dacoltam vele.

- Aurora, nincs most erőm veszekedni. - sóhajtott, megtörölve karikás szemeit.

- Nem veszekednénk, ha nem tűnnél el minden éjszaka! - vágtam vissza.

- Akkor menj el! - meredt rám mérgesen.

- Mi van? - néztem vissza rá. - Mi az, hogy menjek el? - kérdeztem vissza.

- Ha annyira zavar, hogy minden este elmegyek, akkor ne legyél itt. Akkor nem kell végignézned, hogy hajnalban beesek az ágyba! - morogta felém.

- Miért kell mindig ekkora seggfejnek lenned? - kérdeztem idegesen. Elküld? Komolyan elküld?

- Miért kell mindig ilyen hisztisnek lenned? - kérdezett vissza.

- Hisztis a kurva... - emeltem fel a hangom, de inkább mélyen kifújtam a levegőt. - Ha ezt akarod... Elmegyek. - az állkapcsom idegesen megfeszült.

- Menj. - legyintett Draco.

- Akkor az iskolában találkozunk pár hónap múlva. - mondtam és anélkül, hogy ránéztem volna, összepakoltam a cuccaimat és kisétáltam a szobából.

- A francba! - hallottam Draco mérges kiáltását, majd lépteinek dörgését magam mögött. - Rory, várj! - sietett utánam. - Várj, ne menj el kérlek... - könyörgött nekem.

- Nem, Draco... - fordultam szembe vele. - Nem maradhatok itt. Így nem. - ráztam a fejem.

- Sajnálom, Ro! Nem akartam így neked rontani, én szeretlek! Szükségem van rád itt! Itt mellettem... - kérlelt tovább és a szívem majd megszakadt, amikor végignéztem az arcán.

- Akkor mond el mi ez az egész. - ráztam a fejem.

- Nem tehetem. - esett térdre kimerülten, kezeit az arcára szorítva.

- Én is szeretlek, Draco. - sóhajtottam. - De amíg nem mondod el mi ez az egész, nem tudok itt maradni és nézni, hogy titkolózol... - azzal beléptem a kandallóba és egy ismerős, szívet melengető helyre indultam.

- Elara? - szólított meg egy hang egyből, ahogy megérkeztem a kandalló poros helységébe.

- Charlie? - néztem vissza a magas izmos vörösre döbbenten.