dernière danse
❪ leomlott falak ❫

100

- Mégis hova mész ilyen későn? - kérdezte Draco, miközben az ágyamban fekve figyelte, ahogy magamra kapom a pulóverét.

- Csak sétálok egyet. - vontam meg a vállamat lemondóan, kikerülve a szemkontaktust. - Liv és Cole is jönnek. - tettem hozzá gyorsan, hogy ne legyen annyira feltűnő a hallgatásom.

- Sétálgatás helyett inkább aludnod kellene. - ült fel az ágyon. A csupasz hasán megfeszültek az izmok, haja kócosan hullott homlokába, arcán pedig ott ült a szokásos aggodalom. Mintha nem is lenne képes más arckifejezésre, mióta karácsonykor visszajöttem...

Igen, azóta eltelt a szünet és a diákok visszaözönlöttek az iskola falai közé. A tanárok már szigorúan, őrületes tempót diktálva próbálnak felkészíteni minket a tavaszi RBF vizsgákra, amik talán életem legkisebb, legapróbb problémái jelen pillanatban. És ezzel nem vagyok egyedül... A barátaim mind egyre nyomottabban, egyre kialvatlanabbul néznek vissza rám, unottan tologatva ételüket, vagy bambulva az órákon. A felsőbb évesek közül többen is az iskolai tanulmányok felfüggesztését fontolgatják, én pedig szüntelenül azon gondolkozok, hogy mikor...

Mikor fognak újra eljönni értem? Mikor lesz a nap, amikor választanom kell, halálfaló leszek, vagy halott...

- Alszom, ha visszajöttünk. - sóhajtottam mélyen, megvakarva a homlokomat.

- Rory... - Draco lassan állt fel az ágyról, végig a tekintetemet keresve. - Azóta nem alszol rendesen, hogy visszajöttél onnan. Most nem a barátaidra kellene figyelned, hanem magadra. - fogta meg a kezeimet lágyan, bennem pedig úrrá lett a bűntudat.

Mert nem sétálni indultunk a csillagos ég alá. És nem tanulni a könyvtárba, vagy kibeszélni a gondjainkat. Mi a szükség szobájába indultunk, hogy részt vegyünk a karácsonyi szünet utáni első edzésben. És semmi pénzért nem hagytam volna ki!

- Draco, én értékelem, hogy aggódsz... De nem kell. Jól vagyok, csak szeretnék elmenni innen egy kicsit. - néztem a fiúra türelmetlenül.

- Biztos, csak sétálni mentek? - vonta fel az egyik szemöldökét gyanakvóan, mire hátrahúztam a fejem.

- Miért, mégis hova máshova mennénk? - forgattam a szemeimet.

- Úgyis kiderül ha hazudsz. - lépett el tőlem a fiú fintorogva. - Ma éjjel én vagyok a felügyelő a folyosón. Umbridge parancsa. - tette hozzá komoran és most rajtam volt a sor, hogy felvonjam a szemöldököm.

- Umbridge parancsa. - ismételtem a szavait. - Nem tudtam, hogy a kiskutyája lettél. - fintorogtam a fiúra megvetően. Igen, rengeteget veszekedtünk már emiatt. Umbridge csak legyintett a szőkének és ő már be is állt a terroristák apró csapatába, mely voltaképpen az én barátaimat teszi ki. Blaise, Theo, Draco, Pansy... De ott van még Monstro és Crac, illetve Daphne és Nora is. Mintha egyik se tudná, hogyan kell nemet mondani...

- Mit mondtál? - billentette oldalra a fejét Draco idegesen.

- Hallottad. Umbridge kis seggnyalója lettél, pedig te is pont annyira utáltad, mint én! Ennyire lehet hinni a szavaidnak. - forgattam a szemeimet, mire a fiú egy pillanatig meredten nézett rám, majd...

- Mégis mit képzelsz, kivel beszélsz? - szorított neki a hideg kőfalnak. Ujjai a nyakamat szorítva emelték fel a fejemet, arra kényszerítve, hogy a szemébe nézzek.

- És te mit képzelsz, kivel beszélsz? - dacoltam a fiúval, megpróbálva kiszedni magam a szorításából.

- Mióta megtudtad, hogy Denem lány vagy, nagyon merész lettél. - Draco lassan megnyalta az ajkait, majd végignézett az arcomon, tekintete pedig végül megállapodott a számon.

- Önmagam lettem. - feleltem szűkszavúan. - Talán van vele valami problémád? - vontam fel a szemöldököm. Draco pedig hirtelen elkapta a csuklóimat és a fejem fölé szorítva feszített neki erősebben a falnak.

- Épp ellenkezőleg. - mélyítette el a hangját. - Kibaszott szexi... - hajolt közelebb hozzám, én pedig égető késztetést éreztem arra, hogy megcsókoljam.

Meg akartam érinteni. A puha ajkaira tapasztani az ajkaimat és vadul csókolni őt. Érezni akartam az ujjait a hajamban, a kezeimet a forró bőrén. A szívem pedig olyan hevesen vert, mintha ez lenne az első alkalom, hogy ilyen közel kerülünk egymáshoz.

- Megőrülök tőled. - súgta a fülembe. - Minden percben a közeledben kell lennem, érted? - harapott bele finoman az alsó ajkamba, én pedig élesen szívtam be a levegőt.

- Csókolj meg... - nyögtem a fiúnak türelmetlenül, aki egy félmosollyal nyugtázta a kérésemet.

- Senki más nem érhet hozzád, hallod? Senki. Te az enyém vagy. - suttogta tovább a fiú, bennem pedig egyre csak nőtt a vágy.

És akkor megértettem mi ez az egész. A titokzatos eljárkálásaim. A titkolózás. A hazudozás. Draco azt hiszi van valakim és fél, hogy elveszíthet! Draco fél, hogy elveszíthet engem? Hiszen nála tökéletesebb emberrel még nem találkoztam!

- A tiéd vagyok. - húztam ki a kezeimet a keze közül, hogy megsimíthassam az arcát. - Örökre, csak a tiéd. - mosolyodtam el halványan, majd közelebb hajoltam hozzá, hogy végre megcsókolhassam.

Draco pedig belemosolygott a csókunkba. Forró ajkai szinte falták az enyémet, kezei erősen fonódtak a derekamra, hogy közelebb vonjanak magához. De végül mégis elszakadt tőlem...

- Menj. - csapott a fenekemre játékosan. - Sétálj a barátaiddal, ezt pedig folytatjuk, ha visszajöttél. - csókolt bele a nyakamba, én pedig halkan felnevettem.

- Sietek vissza. - pusziltam meg a homlokát, majd a cipőmet magamra kapva rohantam ki az ajtón, hogy elérjem a türelmetlen barátaimat. Liv és Cole pedig már felfegyverkezve álltak a klubhelyiség közepén, izgatottan, vagy inkább türelmetlenül dobolva lábukkal a padlón.

- Mi tartott ilyen sokáig? - kérdezte Cole, miközben átkarolt minket, hogy elindulhassunk a helyszínre.

- Draco kérdezősködött. - vontam meg a vállaimat.

- De nem mondtál semmit, ugye? Tudod, hogy így is folyamatosan leskelődnek arrafelé. - kerekedett el Liv szeme.

- Dehogy mondtam! - legyintettem, majd felléptem a szeszélyes lépcsők első fokára. - Nem akarom lebuktatni az egész bandát. És Hermionet ismerve, biztos rájönne, hogy én köptem. - sóhajtottam.

- Nem fog haragudni rád. - mondta Cole hirtelen. - Ha kiderül ez az egész. - mutatott ránk és a folyosó felé, ahol leugrottunk a lépcsőkről. - Nem fog haragudni rád, hidd el. -mosolygott rám biztatóan, de nem sok sikerrel...

- Na végre! - köszöntött minket Neville, amikor beléptünk a szükség szobájának felszerelt helyiségébe. A társaink már készen álltak a szoba egy-egy pontján, várva az első utasításokat Harrytől.

- Szia, Neville. - mosolyogtunk rá mind a hárman. - Milyen volt a szünet? - kérdeztem tőle, leválva a barátaimtól.

- Ohh, igazán jól telt. - mondta a fiú, miközben szemeit lesütve próbálta elrejteni a pirulását.

- Neville?! - mosolyodtam el. - Csak nem lány van a dologban? - néztem rá akár egy igazi nővér, tudva, hogy a fiúnak biztosan tetszik valaki.

- De ne mond el senkinek! - meredt rám hirtelen. - Nem akarom, hogy Malfoy ezzel piszkáljon. - Neville rémült szemekkel pislogott felém, várva az ígéretemet. Én azonban elgondolkodtam egy pillanatra... Hát még mindig így tekintenek a barátomra? Még mindig ő a gonosz, aki mindenkiből gúnyt űz? Hiszen annyit fejlődött, mióta ismerem...

- Nem mondom el senkinek. - fordultam a barna hajú, kötött mellényes fiú felé.

- Luna az... - suttogta alig hallhatóan, miközben szemeivel sandán a szinte fehér hajú lány felé pislogott. Luna pedig éppen Cole és Olivia társaságában nevetgélt, közben elmélyülten figyelve a falakat. - Egész szünetben leveleztünk és képzeld, még ajándékot is küldött nekem! - lelkesedett a fiú édesen.

- Jajj, Neville! Ez nagyszerű. - simítottam meg a karját. - Biztos neki is tetszel, ha még ajándékot is küldött. - biztattam a fiút, aki erre büszkén kihúzta magát.

- Srácok, akkor kezdjünk neki! - emelte meg a hangját Harry, hogy mindenki rá figyeljen. - A mai nap a patrónus bűbájt fogjuk gyakorolni. Akinek az előző alkalommal sikerült a bűbáj, az ma önállóan gyakorolhat, a többieknek Elara és én fogunk segíteni. - mutatott rám a fiú váratlanul.

- Én? Miért pont én? - sétáltam a fiú mellé, miközben a többiek lassan gyakorolni kezdtek.

- Beszélnem kell veled. - mondta a fiú komoran.

- MI történt? - fordultam felé azonnal, megpróbálva nem aggodalmas, rémült fejet vágni. Nem akartam, hogy a többiek esetleg észrevegyék a dolgot...

- Amikor a tusára készültem, te minden nap segítettél nekem. - kezdte. - Bízom benned, Elara és amit most el fogok mondani... Az szigorúan titkos. De szükségem van rád és arra, hogy megint együtt kutassunk. - mélyült el Harry hangja.

- Természetesen segítek amiben csak tudok. - bólintottam határozottan, heves szívdobbanások között.

- Ron apját megtámadták. - suttogta.

- Mi van? - kerekedett el azonnal a szemem. - MIKOR? HOL? MIÉRT? - soroltam, mire Harry megragadta a kezem és kicsit hátrébb húzott a többiektől.

- A szünet előtti utolsó napon történt. Voldemort és a kígyója betörtek a minisztériumba és rátámadtak. - suttogta, nekem pedig összeszorult a torkom a név hallatán.

- Merlin segíts... - suttogtam döbbenten. - De erről honnan tudsz? Még az újságok sem írtak semmit! - kérdeztem és éreztem, hogy most fog jönni a hideg zuhany.

- Épp ez az, Lara... Azt hiszem... Azt hiszem belelátok a fejébe! Láttam, hogy mi történt, de nem a saját szemeimmel. Mintha... Mintha ő lettem volna, vagy a kígyó! Tudom, hogy ez így mennyire hihetetlenül hangozhat, de tudnom kell mi történik. És Dumbledore... Nem ad válaszokat! - mérgesedett el a fiú.

Belelát a fejébe... Belelát Voldemort kibaszott fejébe... Akkor, azt is tudja? Tudja, hogy ki vagyok én? Tudja, hogy Denem vagyok?

Nem. Biztosan nem tudja. Akkor nem az én segítségemet kérte volna. Nem? Vagy ez csak egy próba? Hogy színt vallok-e?

- Holnap este találkozzunk a könyvtárban. - feleltem a lehető legmagabiztosabban. Harry pedig megkönnyebbülten mosolyodott el és hálásan zárt a karjaiba.

- Tudtam, hogy számíthatok rád! - súgta a fülembe, engem pedig hirtelen elfogott a rosszullét. Akkor is ezt fogja mondani, amikor rájön, hogy Voldemort unokahúga vagyok?

De a gondolataim itt megszakadtak.

A talaj a lábunk alatt egyszerre megremegett. A falak omladozni kezdtek, az ablakok betörtek, a fények elhalványultak. És én értetlenül kezdtem forgolódni.

- Elara, fogd vissza magad! - szólt rám rémülten Cole, belekapaszkodva egy tartóoszlopba.

- Ez most nem én vagyok, seggfej! - mutattam be a fiúnak. A kijelentésemre azonban kitört a pánik. Mert ha nem én vagyok, akkor mégis kicsoda?

A fal pedig berobbant.

A ruhánkat belepte a por, a hajunkat összekócolta a robbanással járó szél, a szemeink pedig kápráztak a rémülettől. Mert a fal másik oldalán ott állt Umbridge, mellette a mardekárosokból álló büszke csapata.

A tekintetem pedig hirtelen találkozott a világ legszebb szemeivel. Draco pedig pislogás nélkül nézett vissza rám, kezében Cho talárját rángatva. Az arca pedig tele volt érzelmekkel. Csalódás, megalázottság, düh, félelem... Annyi mindent láttam rajta és annyi mindent szerettem volna neki mondani, de mire észbe kaptam, Daphne már a karomat szorítva rángatott Umbridge irodája felé.

- Remélem sikítani fogsz. - mondta a lány megvetően. - Remélem olyan büntetést ad, hogy inkább kívánod a halálodat. - morogta.

- Te beteg vagy. - fintorogtam a lányra, kétségbeesetten keresve Draco szemeit.

- Te meg elárultad a társaidat. - rántotta hátra a karomat erősen. Rémesen utálom ezt az élőlényt. Komolyan! Kifejezetten idegesít és olyan szívesen lefejelném...

- Látod... Áruló vagyok és Draco mégis engem akar. Szar érzés lehet. - vontam meg a vállaimat, mire Daphne erőszakosan a falnak lökött.

- Mit mondtál, te kis... - kezdte a lány, de valaki ellökte előlem.

- Daphne, hagy békén! - zendült a mély hang. Draco idegesen zilálva nézett a lányra, aki döbbenten meredt ránk. - Ha megpróbálsz hozzáérni, megöllek. - sziszegte a fiú.

És én csak néztem őt. Némán néztem őt, ahogy szemével követi Daphne mozgását. Megvárja, hogy elmenjen. Rám néz. Majd ő is elindul.

- Draco, várj! - kiáltottam utána.

- Nem. - fordult szembe velem mérgesen. - Nem akarom hallani, a magyarázatot! Azt hittem bízol bennem, azt hittem, vagyunk olyan szinten, hogy mindent megoszthatsz velem! Azt hittem jó neked velem! Azt hittem, azt hittem, azt hittem! - kelt ki magából váratlanul a fiú.

- Én... Kérlek, had magyarázzam meg. - kérleltem könnyes szemmel.

- Mr. Malfoy. - szólt ki az irodájából a rózsaszínbe öltözött rémálom. - Hozza ide a lányt. - mordult ránk az asszony, Draco pedig megragadta a kezemet és behúzott az irodába.