dernière danse
❪ váratlan bejelentés ❫

042

Valahányszor kikívánkozott belőlem a sírás, visszafojtottam a könnyeimet, hogy aztán az éjszaka sötétségében, kitárulkozó őszinteséggel suttogjam el a bánatomat. Ilyenkor sós könnycseppek csurogtak végig az arcomon, le egészen az ajkaimig. Gyötrelmesen nyalogattam le őket, erőszakosan töröltem ki az arcomból, kínosan szipogtam vissza magamba a fájdalmat. Azt a fájdalmat, amit talán sosem lenne szabad kiengednem. Végül is... Mindenkinek van egy fejezete az életben, amit egyszerűen nem akar felolvasni. Sőt, ő maga is inkább átlapozza, amikor az emlékezésre kerül a sor. 

Le temps est ungrand maître, dit-on. Le malheur est qui'il tue ses élèves... Igen. Azt mondják az idő nagy tanár. Kár, hogy megöli az összes diákját... 

Én pedig rettentően jó diáknak bizonyultam. Mert fogalmam sem volt, hogy hogyan dolgozzam fel a bátyám halálát.Fogalmam sem volt, hogy miért van most ilyen élénken bennem az emléke, a halála, a sikolya. De itt van és egyszerűen nem akar halványulni!

A pályaudvaron pedig egyedül néztem végig a diákok izgatott tömegén. Olivia magas, vékony alakját kerestem. Vagy Harryt. Hermionet, Fredet, Ront.... Akárkit! De a szemeim lehetetlennek vélték a feladatot és a lábaim tehetetlenül vágtak bele a tömegbe. 

- Bocsánat. - nyögtem fel fájdalmasan, amikor egy nagyobbacska fiú belém jött. - Elnézést. - szólaltam meg, mikor egy hollóhátas lány, Cho rátaposott a lábamra. - Ne haragudj! - kaptam fájó bordáimhoz, amibe éppen most könyökölt bele egy magas lány. Hol van mindenki? Hol vannak a barátaim?

- Lara! - ragadta meg valaki hirtelen a karomat és húzni kezdett a Roxfort Expressz nyugalmas eleje felé. - El fognak taposni, ha nem figyelsz! - dorgált meg hirtelen Cedric, aki a szokásosnál sokkal idegesebben nézett a szemembe. 

- Igen, sajnálom. - ráztam meg a fejem. - Vagyis, inkább köszönöm. - nevettem rá kínosan, ujjaimmal a könyököm vékony bőrét piszkálva. 

- Minden rendben? - hajolt közelebb hozzám aggódó arccal. - Hogy vagy, Lara? - 

- Persze, minden rendben. Csak egy kicsit... - nyitottam a számat, hogy valami kifogást keressek amikor... Ez most valami vicc, ugye? Komolyan. Komolyan! KOMOLYAN?! 

Draco Malfoy ott állt a peron mellett, lábai mellett az utazóládája, karjai között Daphne Greengrass, nyelve Daphne Greengrass TORKÁBAN! Felvont szemöldökkel meredtem a fiúra, egyszerűen azt is elfeledve, hogy Ced mellettem áll, nem értve a sokkom okát. De nem tudtam nem oda nézni! Daphne nem illik hozzá! Nem is az esete!

- Hát ez undorító. - éreztem meg a megszokott vanília illatot, majd a vállaimra nehezedő kezeket. - Komolyan, nemi beteg leszek már attól is, hogy nézem. - adott ki öklendező hangokat Liv, miközben egy puszit nyomott az arcomra. 

- Egyes embereknek nincs ízlésük. - nevetett fel Cedric, majd az ujjai közé fogta a kezemet és egy lágy csókot lehelt a bőrömre. - Később beszélünk, Lara. - köszönt el tőlem a fiú, helyét pedig egyből átvette Olivia és mosolyát visszafogva meredt rám. 

- Látom téged sem kell félteni. - rázta a fejét elámulva, mire a szemeimet forgatva legyintettem. 

- Csak barátok vagyunk. - mondtam, aztán hitetlenül csaptam a combomra. - Most nézd meg! - hápogtam, amikor Draco keze Daphne fenekére siklott. 

- Voltaképpen, most az idegesít, hogy nyilvánosan basznak, vagy az, hogy nem te vagy Draco torkában? - hunyorgott rám a lány, az arcom láttán pedig hangosan felnevetett. 

- Eszméletlen vagy. Őrült. Nem normális! - szálltam fel a vonatra, nyomomban pedig Olivia. 

- Féltékeny vagy. - huppant le az egyik üres kocsiba Liv, lábait az előtte lévő ülésre pakolva. - Brutálisan féltékeny vagy. - szórakozott rajtam. 

- Nem vagyok féltékeny! - erősködtem. - Miért lennék féltékeny? Ki a francnak van szüksége erre a feltűnésre? - forgattam a szemeimet. - Amúgy meg... Ha annyira szeretik egymást, minek írogat nekem Daphne bocsánatkérő leveleket? - 

- Sose fogadj el bocsánatkérést olyantól, aki hátbaszúrt. - fintorgott Olivia, ebben a pillanatban pedig kinyílt az ajtó és három ismerős fej lépett be rajta. Theo, Draco és Daphne. 

- Leülhetünk ide? Máshol már nem maradt szabad hely. - nézett Livre Theo nagy szemekkel. 

- Látom te se unatkoztál a szünetben. - súgtam oda a lánynak, aki elpirulva figyelte Theodore minden mozdulatát. 

- Elle? Neked se baj? - fordult felém Theo, én pedig felvont szemöldökkel néztem a másik két arcot. Nem fogom kimutatni, hogy zavar. Még hogy féltékeny? Én?! Nem  vagyok féltékeny! Csak illetlennek tartom a műsort amit rendeztek... ENNYI!

- Felőlem. - vontam meg a vállam. - Nincs semmi okom nemet mondani. - néztem fel Dracora. 

- Ez igazán laza volt. - hajolt hozzám Liv. - Kicsit sem feltűnő. - kuncogott, mire erősen oldalba vágtam. 

- Fogd be. - sziszegtem a fogaim között, majd elővettem egy kiskori könyvemet és némán olvasni kezdtem, miközben a vonat hangos pöfékelések közepette lassan kigurult az állomásról. 

▲ △ ▲

- HÓBORC! - üvöltötte Pansy a torka szakadtából, amikor egy hatalmas, jéghideg vízzel töltött vizes lufi csattant a feje tetején. A lány eddig is ázott volt, hiszen odakint szakadt az eső és a lovaskocsik nem éppen voltak fedettek, de most... 

- Ázott kutyák, ázott kutyák! - nevezett a kopogószellem, majd egy újabb lufit kapott elő a hóna alól és egyenesen a szemeimbe nézett. 

- Ne merészeld! - emeltem fel az ujjaimat. 

- Vagy mi lesz? - tekergette a fejét akár egy kígyó. 

- Szólok a Bárónak! A Véres Báró pedig nem lesz boldog, ha olvasás közben zavarjuk miattad! - fenyegettem a szellemet, akit csak a Véres Báró, a mardekár ház szelleme tudott megregulázni. Nem tagadom, rémisztően nézett ki, de ennek ellenére nagyon barátságos volt a házának tagjaival. De csak velünk... 

- Üdvözlök mindenkit az új tanévben! - hangzott fel Dumbledore mély hangja. A férfi hosszú szakálla alól éppen hogy kikandikált barátságos mosolya, mélyen ülő szemei pedig csillogva néztek végig rajtunk a félhold alakú szemüvege mögül. - Mint minden évben, most is hangsúlyozom, hogy az iskola határában lévő erdőbe diákoknak belépni szigorúan tilos! - 

- Kitalálhatna már valami új szöveget. - forgatta meg a szemeit Draco, villájával az előtte lévő poharat piszkálva. 

- Te meg kitalálhatnál már valami új viselkedést. Mert az elkényeztetett pöcs már elég unalmas. - jegyezte meg epésen Olivia, mire Draco fintorogva emelte rá tekintetét. 

- A kviddics meccsek elmaradásának oka, pedig egy híres esemény, mely októberben veszi kezdetét és egészen az év végig tart. Egy esemény, ami... - ekkor hatalmas mennydörgés rázta meg a termet és a hatalmas tölgyfaajtó egy csapásra kivágódott. 

- Ez... Hogy a francba kerül ide Rémszem Mordon? - döbbentem le azonnal. A világ leghíresebb aurora, aki üldözési mániában szenved... A férfi bicegve lépkedett végig a diákok között, egy percig sem foglalkozva mások rémült tekintetével. Egyik szeme kicsi volt és fényes, másik hatalmas és üveges. Akár egy érme, vagy egy üveggolyó... Az orra pedig... Félig megcsonkítva, sebhelyesen fordult felém. A férfi egyenesen engem nézett és lassan elmosolyodott. 

- Üdvözlöm a szüleidet. - nyalta meg ajkait gyorsan, én pedig visszahúzott fejjel meredtem rá. 

- Honnan... - néztem rá, de ő csak legyintett. 

- Óvatosan a tárgyakkal, kishölgy. Nem örülnénk, ha bajod esne. - kacsintott rám, én pedig zavartan pislogtam a zömök alakja után. Mi a francról beszél ez?

- Ez mi volt? - kérdezte Theodore. 

- Azt én is szeretném tudni. - suttogtam, miközben akaratlanul is Dracora siklott a tekintetem, aki ugyan olyan arckifejezéssel meredt vissza rám, mint én rá... Valami... Mármint.... Mi van?! 

- Bemutatom iskolánk új sötét varázslatok kivédése tanárját, Mordon Professzort! - fogott kezet a férfival Dumbledore, majd újra a porondjára csoszogott, hogy folytassa monológját. - Tehát, ahogy már mondottam, iskolánk egy nagyon izgalmas eseménynek fog helyt adni. A Trimágus Tusának! - kiáltotta el magát, a terem pedig szinte felrobbant. 

- VICCEL! - üvöltött fel Fred izgatottan, mire a terem egy emberként nevetett fel. 

- Nem viccelek, Mr. Weasley. - mosolygott az igazgató. - A Tusa közel hétszáz éve került először megrendezésre, a három legnagyobb európai iskola között. Így hát... Október végén hatalmas szeretettel fogadjuk az iskolánkba érkező vendégeket. A Beauxbatons és a Durmstrang igazgatói október elején érkeznek jelöltjeikkel, a kiválasztásra pedig Halloweenkor kerül sor. - mosolygott Dumbedore. 

- Merlinre mondom... - nyögtem fel. - Igazán értékelném, ha az élet egy kicsit békén hagyna a szarságaival! - morogtam. Tényleg ez a két iskola? Komolyan?! 

Oké, Lara. Semmi baj. Semmi nem biztosítja azt, hogy pont ők fognak ide jönni. Ugyan. Biztosan nem fognak idejönni!

- Szia. - lépett mellém hirtelen Cedric. - Leülhetek egy pillanatra? - nézett le rám mosolyogva, én pedig kedvesen bólintottam. 

- Persze. - feleltem. 

- Csak meg akartam nézni hogy vagy. - tette puha kezét a kezeimre. Én pedig kedvesen elmosolyodtam. - Mindig eláll a lélegzetem, amikor mosolyogsz. - suttogta a fiú. 

- Akkor fulladj meg. - morogta Draco mérgesen, mire erősen bokán rúgtam az asztal alatt. 

- Dugd vissza a nyelved a csajod torkába. - szóltam vissza neki fintorogva. - Jól vagyok, köszönöm. - fordultam vissza Cedrichez kedvesen. - Reggel csak fáradt voltam. - vontam meg a vállaimat. 

- Esetleg... Ha már kipihented magad, elmehetnénk sétálni egyet. Amíg még jó idő van. - ajánlotta fel a fiú. 

- Nagyon jó ötlet. - lelkesedtem. - Szívesen elmegyek veled sétálni. - mondtam, mire Cedric lágyan megszorította a kezeimet, majd visszament hugrabugos barátaihoz.

- Szívesen elmegyek veled sétálni. - gúnyolódott vékony hangon a szőke. - Mióta vinnyogsz te így? - vonta fel a szemöldökét. 

- Amióta ekkora seggfej vagy. - mosolyogtam rá az arca elé tartva középső ujjamat. 

- Nem gondolod, hogy önmagadat kellene adnod előtte? - hajolt közelebb az asztalhoz.

- Nem gondolod, hogy vízbe kéne fojtanod magad? - utánoztam le a mozdulatait.

- Elle. - húzott magához Olivia, mielőtt rávetem magam Dracora és esetleg leszúrom egy kanállal. - Este bulizni megyünk. - jelentette ki a lány ellenkezést nem tűrő hangon.