dernière danse
❪ rózsaszín köszöntő ❫

085

Arra ébredek, hogy a karjaiban vagyok. A karjaiban, melyek olyan biztonságot adnak számomra, amit még sosem éreztem és olyan nyugalommal vesznek körül, amire sosem számítottam. És ott fekszem én, a tiszta és rózsa illatú ágyneműben, miközben Draco halkan a nyakamba szuszog és karjaival szorosan húz magához. 

A reggeli napfény pedig megcsillan a hosszú szempilláin. Szőke haja szinte fehérnek tűnik a világos szobában, arca pedig annyira kisimult, akár a bársony. Olyan akár egy angyal. Egy természetfeletti istenség. Egy felfoghatatlan csoda a világon, aki úgy döntött engem fog választani. Engem szeret, engem akar, én kellek neki. És ez a szívemet olyan boldogsággal töltötte meg, amilyen még sosem volt benne. 

- Érzem, hogy nézel. - szólalt meg a fiú rekedt, mély hangon. 

- Nem is. - kuncogtam és gyorsan lehunytam a szemeimet, nehogy rajtakapjon a leskelődésen. 

- Túl szép vagy reggelente. - súgta Draco kicsit közelebb hajolva hozzám, miközben megéreztem meleg ujjait az ajkaimon. - Nem bírok betelni veled. - folytatta, miközben én finoman elpirultam a szavaitól. 

- Csípj meg. - mondtam neki halkan, kinyitva a szemeimet. 

- Mi? - nézett rám értetlenül és én elnevettem magam. És egy pillanatig haboztam, hogy elmondjam neki miért kérem ezt. Egy pillanatig haboztam, hogy beavassam az érzéseimbe, de annyi időt elpazaroltunk már. Annyi lehetőséget vesztettünk el, amikor máshogy döntöttünk... 

- Csípj meg, hogy tudjam, ez a valóság. Csípj meg, hogy tudjam, hogy tényleg itt vagy mellettem és tényleg te vagy a barátom. Csípj meg, hogy tudjam, hogy tényleg itt vagyunk együtt és szeretjük egymást. - töröltem meg a szemeimet álmosan. 

Draco pedig óvatosan elmosolyodott, mint aki maga sem hiszi el ezt az egészet. Aztán felemelkedett az ágyról és felém hajolt. 

- Jobb ötletem van a csípés helyett. - súgta az ajkaimnak, majd lehunyta csillogó szemeit és lágyan megcsókolt. Olyan lágyan, mint még soha életemben és mégis... Tele szenvedéllyel. Az ajkaink pedig tökéletesen illeszkedtek egymáshoz, ő pedig lassan simogatni kezdte az arcomat. - Szeretlek. - mondta. 

- Én is szeretlek. - sóhajtottam a fiúnak, miközben ő végigfuttatta rajtam a kezeit. 

És a bőröm szinte lángolt az érintésének hiányától. Amikor a bőre összeért a bőrömmel, olyan volt, mintha minden a helyére állt volna és végre ott lennék ahol lennem kell. Boldog voltam. Végre, őszintén boldog. 

- A kurva életbe! - jött odalentről a hatalmas üvöltés, mire összerezzentem Draco karjaiban. 

- Zabini megint széthányja a lakást. - forgatta szemeit Draco, de én mégis felültem az ágyon, mert valami nem stimmelt. 

- Ez nem Blaise volt. - ráztam a fejem. 

- Theo állj már le! - kiáltott Olivia kétségbeesve, én pedig gondolkodás nélkül pattantam ki az ágyból és rohanni kezdtem a konyha felé. - Nem történt semmi, az istenit! - sikította a lány könnyes szemekkel. 

- Nem volt rajta ruha, cseszd meg! - Theo erősen rántotta ki a karját Olivia szorításából. - Hogy a faszomba mondhatod, hogy nem volt semmi? Nem volt rajta ruha és még csak nem is ismered! - szelte át a levegőt Theo hangja. 

- Épp ez az! Miért feküdnék le egy tök ismeretlennel? Ezt nézed ki belőlem?! - húzta hátra a fejét a lány értetlenül. 

- Mi a szar történt itt? - álltam Pansy és Cole mellé, akik ugyan olyan döbbenten figyelték az eseményeket mint én. 

- Theodore bekattant. - felelte Cole egyszerűen, miközben lassan mellé lépett Niko és átkarolta a fiú derekát. 

- Én már nem tudom mire vagy képes és mire nem, Olivia. - rázta a fejét Theo lemondóan. 

- Olivia részegen befeküdt egy tök meztelen csávó mellé és Theo nem hiszi el neki, hogy dugtak. - dobott a szájába egy újabb popcornt Pansy. 

- Figyelj, Theo... - néztem a fiúra. - Nem hiszem, hogy ezt ennyire fel kellene fújni. Mármint, nem vagytok együtt. - mondtam óvatosan, mire Theo szemei szinte ideggörcsöt kaptak. 

- Kurvára nem tudod, hogy mi van velem és vele! Régen együtt lennénk, ha te meg a hülye tanácsaid nem vagytok, szóval... Megtennéd, hogy egyszer az életben nem pofázol bele valamibe?! - meredt rám Theo. 

- Kibaszott gyorsan fogd vissza magad, Nott. - jelent meg mögöttem Draco mérgesen. Csupasz felsőtestén élesen megfeszültek az izmok, miközben állkapcsát olyan erősen összeszorította, hogy azt hittem menten eltörik. 

- Ja, ja tudom. Ő a te tulajdonod, nem beszélhet vele senki, mert megölöd. Ugye? - nézett rá a fiú pofátlanul nagy egóval. 

- Nem. - rázta a fejét Draco. - Beszélhet vele aki akar. De ha még egyszer felemeled a hangod, vagy csak egy kicsit is csúnyán nézel rá, betöröm a fejed. - mosolygott rá Draco kihívóan. 

- Draco, hagyd. - mondta Olivia. - Theodore biztos érzi, hogy el kellene innen mennie. - fordult felé a lány.

- Nem csak neki kellene innen elmennie. - jelent meg hirtelen egy hang a kandalló felől, mire mindannyian összerezzentünk. Piton professzor magas és kissé rémisztő alakja feketébe bugyolálva meredt ránk a nappaliból, karjait idegesen összefonva. 

- Tanár úr! - meredt rá Cole. - Maga mi a fenét keres itt?! - húzta vissza a fejét értetlenül és gyorsan kilépett Niko öleléséből. És én értetlenül néztem össze Nikoval, aki szinte sértetten, megalázva nézett a fiúra, akivel tegnap este csókolózott. 

És hirtelen, a nagy döbbenetem közepette, arra gondoltam, hogy a barátunk még csak közöttünk vállalta fel az érzéseit és a vonzalmának lehetőségeit. És az, hogy egy tanárunk is látja őt... Megrémiszti. És és annyira belemerültem a saját gondjaimba, hogy fel sem merült bennem... Beszélnem kell vele. 

Cole az egyik legjobb barátom és biztatnom kell őt, hogy ne féljen. Mert senki nem fog ítélkezni felette azért, mert mind a két nemhez vonzódik. Senki nem fogja megalázni és bántani, mert én ott leszek neki. Én megvédem mindentől, akár az életem árán is. És tudnia kell, hogy mindenre képes vagyok érte. És bár... Ebben az időszakban csak a szexualitására gondoltam... Később ez a mondatom mind a kettőnk számára sokkal többet kezdett jelenteni.

- Én is felettébb örülök a találkozásnak kedves diákjaim. - mosolygott ránk Piton, mire mindannyian rémülten néztünk össze. Piton. Mosolyog. Piton mosolyog. Nem, nem, nem. Ő nem is képes erre a mimikára. 

- Azt hiszem jobb, ha befogod a füled. - hajolt felém Draco kerek szemekkel és mennyire igaza volt... 

- HOGY KÉPZELIK EZT?! - üvöltötte el magát hirtelen. - Az egész iskola magukat kereste! Lejáratnak engem, mint házvezetőt, felbőszítik az új minisztériumi tanárt, kellemetlen helyzetbe hozzák az igazgatót, aki alig bírta meggyőzni a tanári kart, hogy ne rúgják ki magukat! És mindezt miért?! MIÉRT?! - tette fel a kérdést, amire mindannyian összerezzentünk. 

- Egy kis buli miatt. - felelte határozottan Cole, mire Piton arca vörösödni kezdett. 

- Más halált is választhattál volna. - súgtam a fiúnak, az ujjaimat tördelve. 

- Öt percük van elkészülni. - mondta pár perc hallgatás után. - A büntetésükről az iskolában beszélünk. - fordult el tőlünk, majd undorral az arcán végignézett az üres üvegeken és az elnyomott csikkeken. - Utálom a munkám. - mormolta az orra alatt. 

Mi pedig sietve elkezdtük összeszedni minden szétszórt ruhánkat, miközben Draco lassan odalépett a házvezetőnkhöz és amilyen halkan csak lehet, beszélni kezdett hozzá. 

- Akkor őt sem rúgták ki? - bökött felém az orrával, mire Piton lassan megrázta a fejét. 

- Madame Maxime gondoskodott róla, hogy Colette kisasszonyt végleg eltávolítsák az iskolából, mivel ő kezdeményezte a verekedést. Delavigne még mindig a Roxfort tanulója. - zárta le a témát a férfi mogorván. 

- Én mondtam, hogy nem rúgnak ki. - hajolt hozzám Olivia mosolyogva. És ebben a percben még nem tudtuk, hogy talán egy kicsapással jobban jártunk volna. Egy újrakezdéssel. Valahol távol a minisztériumi nőtől, akinek nagyobb volt a haragja, mint azt valaha is képzeltük volna. 

- Üljenek le. - lépett be a széles terembe egy rózsaszínbe öltözött, kifejezetten alacsony asszony. Az iskola kapui bár tárt karokkal vártak minket és az itteni ismerőseink és barátaink mind biztatóan mosolyogtak ránk... Az első folyosóra érve értesítést kaptunk, miszerint Dolores Umbridge vár minket a sötét varázslatok kivédése teremben. 

- Fogadjunk, hogy csak rózsaszín cuccai vannak. - fintorgott Blaise unottan. 

- Leülni, Zabini. - emelte meg kicsit a hangját mosolyogva az asszony. Hangja mézes-mázos csengésétől egyszerre kivert a víz és volt egy olyan érzésem, hogy ez a nő nem olyan, mint ahogy előadja magát. 

Inkább... 140 centi tömény erőszak. 

- Felettébb meglepő dologgal kellett szembesülnöm, amikor beléptem az iskolába. - kezdett bele a mesébe. - Az igazgatótok közölte velem, hogy egy csapat mardekáros eltűnt az intézményből, se szó, se beszéd. - nézett végig rajtunk mosolyogva. 

- Mentőakción voltunk, hogy visszahozzuk Elarát. - vágott a nő szavába Cole váratlanul, mire Umbridge arcáról lehervadt a negédes mosoly... 

- Én beszélek. - meredt vissza a fiúra. - És engem ért a megtiszteltetés, hogy kiszabhatom a büntetésüket. - mosolyodott el újra, majd egy pálca legyintéssel elénk varázsolt egy halom papírt és mindenkinek egy-egy pennát. 

- Komolyan? Írni fogunk? Ennyi a nagy büntetés? - nevetett elégedetten Pansy és Olivia. 

- Mindenki írja le ötvenszer, hogy nem tüntetem fel rossz fényben az iskolámat és a benne dolgozó tanáraimat. - bólintott felénk a nő. 

- De nincs tinta. - néztem fel rá értetlenül, mire lassan felém kezdett sétálni. 

- Akkor beszél, ha felszólítom. - meredt rám, miközben engem megcsapott a macskaszőr és az olcsó parfüm kesernyés illata. - Világos voltam? - kérdezte. 

- Nem teljesen. - feleltem felvont szemöldökkel. - Elismételné még egyszer? Vagy inkább ötvenszer. Úgy látom, az a kedvenc száma. - mosolyogtam rá hátradőlve a székemben. 

- A te kedvedért megemelem a büntetést százra. Majd meglátjuk mennyi kedved lesz feleselni azután. - haladt tovább mellettem, mi pedig a kezünkbe vettük a pennát és lassan a papírra nyomtuk a hegyét. 

És a betűk láthatatlanul vésődtek a pergamenre, ami szinte teljesen feleslegesen volt előttünk. Hogy fogja így leellenőrizni a száz mondatot? Mi értelme ennek a... 

- Mi a fene?! - néztem a kezemre hirtelen, amibe égető, szinte elviselhetetlen fájdalom nyílalt. 

- Aú, mi a szar! - kiáltott fel Theo fájdalmasan. 

És mindannyian értetlenül pislogtunk egymásra, miközben a kezünkből lassan elkezdett szivárogni a vér onnan, ahol a pergamenre nyomott betűk beleégtek a bőrünkbe.