dernière danse
❪ az első edzés ❫

089

- Esélytelen! - jelentette ki határozottan Dean Thomas, a griffendél egyik nemes képviselője. 

- Mégis hogy gondoltátok ezt?! - kérdőjelezte meg a trió döntését Seamus értetlenül, megvakarva tarkóját. 

- Ugyan már, srácok! Ismeritek őket!! - vágott vissza Harry nagy nehezen, segítségkérően pislogva felénk. Liv és én azonban némán álltunk a falnak támaszkodva és a pálcánkat ujjaink között forgatva figyeltük a jelenlévőket. 

- Én nem akarok mardekárosokkal edzeni! - kiáltott fel egy szőke kisfiú, aki ránézésre maximum 12 lehetett, de később felvilágosított, hogy csak egy évvel fiatalabb nálunk...

- Az összes gonosz és kegyetlen! - szólalt meg Cho Chang, mire felvontam a szemöldököm. 

- Azt hittem a griffendélesek szerepe az ítélkezés. - biccentettem oldalra a fejemet, szúrós tekintettel nézve a lányra. - Vagy itt mindenki olyan jól ismer minket, hogy ki meritek ezt jelenteni? - néztem körbe. 

- Srácok, hagyjátok őket... - mondta halkan Neville, mire kedvesen rámosolyogtam. 

- Te ebbe ne szólj bele! - mordult rá Dean. 

- Te meg ne beszélj így vele! - vágtam vissza. 

- Nem hozzád szóltam! - kiáltott felém a fiú. 

- Ne beszélj így vele, vagy békává változtatlak! - kelt a védelmemre kissé bizonytalanul Neville.

- Lara és Liv a teljes bizalmunkat élvezi. - lépett előre Hermione is határozottan. És miközben ők próbálták lejjebb verni a lázadást, én unottan kezdtem szemlélni a Szükség Szobáját. Legendák keringenek erről a helyről az iskola minden folyosóján. 

Kinek mi a legnagyobb vágya, a szoba megjeleníti előtted és nekünk... Vagyis inkább Harryéknek, egy olyan helyet hozott létre, ahol nyugodtan és minden segítség meglétével tudnak gyakorolni. És bár nem teljesen értek egyet a módszerekkel, amiket alkalmazni akarnak, mégis szívesen jöttem el én is, hogy tovább fejlesszem a védekezéseimet. 

- Ők fogják elárulni először a helyet. - rázta a fejét egy fiú a sarokban. 

- Ohh, fogd már be! - emelte fel a hangját Olivia. - Ebben a szobában senkinek nem volt mersze kiállni a vénasszony ellen, csak Elarának és Harrynek. Őt is ugyanúgy megilleti a tisztelet, mint Harryt! - mutatott rám Liv. 

- Persze... - forgatta a szemeit Seamus. - Titeket mindig okok nélkül illet az érdem. - magyarázta önelégülten, én pedig lassan ráemeltem a tekintetem és abbahagytam a pálcám forgatását. 

- Akkor gyere. - mondtam neki. 

- Mi van? - ráncolta a szemöldökét idegesen. 

- Gyere és állj ki ellenem. Győzz le párbajban, ha ekkora a szád. - löktem el magam a faltól, hogy szembe állhassak a fiúval. 

- Gyerünk, Seamus! - lökte be a fiút egyik barátja. - Mutasd meg neki! - kiáltották többen is. Ám, Seamus arca nem volt olyan derűs, mint amilyen egy perce volt. A keze hirtelen remegni kezdett és a szemei idegesen pásztázták az alakomat. 

- Hajrá, kölyök. - súgta Olivia elégedetten. Mert mind a ketten tudjuk, hogy bár sokunk rossz családból jön, mindannyiunkat kiskorunk óta tanítják a sötét varázslatok kivédésére. És ebben egyik ház sem jobb nálunk. És most végre... Végre visszavághatok ennek a görénynek azért, ahogy viselkedett velem!

- Háromra kezdhetitek. - lépett közénk Harry. - És Elara... - pillantott felém a fiú. - Kérlek, ne öld meg. - kerekedett el a szeme. 

- Nem ígérhetek semmit. - vontam meg a vállam mosolyogva. 

- A mi edzésünk, a mi szabályaink! - meredt rám Seamus idegesen. 

- Az én pálcám, a te életed. - kacsintottam a fiúra merészen. 

És a testemet hirtelen elárasztotta az adrenalin. A végtagjaim szinte lángoltak a tettvágytól, miközben a szívem egyre nyugodtabban és összeszedettebben kezdett verni a mellkasomban. És én egyszerre voltam magabiztos és ideges. Egyszerre fáztam és volt melegem. De amint megláttam a fiú helytelen tartását és a remegést az ujjaiban, azonnal megnyugodtam...

- Egy... - kezdett számolni Harry, én pedig kicsit előrébb dőltem, szemeimmel az ellenfelem minden mozdulatát kifigyelve. - Kettő... - levegőt fog venni háromra és ezért fog elbukni. - Három! - kiáltotta a szemüveges, az én hangom pedig máris átszelte a szobát. 

- STUPOR! - kiáltottam határozottan. Seamus pedig abban a pillanatban átrepült a szobán és egy hatalmas puffanással ért földet. 

- Baszki... - jött a fiú fájdalmas nyögése, mire Harry döbbenten fordult felém.

- Most mi van?! Nem öltem meg! - mutattam az összeesett fiúra. 

De Harry nem leszidni akart. Szépen lassan felemelte a kezeit és tapsolni kezdett és vele együtt az összes diák követte a példáját. Bennem pedig öröm áradt szét. Olyan öröm, amit csak az elismerés tud okozni. Olyan elismerés, amit a szüleimtől sosem kaptam meg és amit azóta nem tapasztaltam, hogy a bátyám meghalt... Kale mindig elismert. A legapróbb dolgok miatt is büszke volt rám, de amióta nincs velem... 

- Gondolom már senkinek nincs ellenvetése. - forgatta a szemeit Olivia, majd elővette a pálcáját és lebegtető varázzsal felemelte a földről Seamust, hogy talpra állítsa. 

- Ki akar a lányokkal edzeni? - kérdezte Ron nevetve, mire lelkes kezek emelkedtek a magasba. 

- És velem mi lesz? - jött hirtelen egy hang az ajtóból. A bent állók pedig hirtelen ledermedtek. Az arcokról lefagyott a mosoly, a kezek remegve szorultak a pálcákra, a szemeik idegesen figyelték az új jövevényt. 

- Te hogy kerülsz ide? - fordultam felé értetlenül. 

- Csak nem gondolátok, hogy kihagyhattok a buliból?! - emelte meg a hangját. - A legjobb barátok nem titkolóznak! - tárta szét a karjait nevetve Cole. 

- Követtél minket? - mordult felé Olivia mérgesen, de én láttam a szája sarkában bujkáló mosolyt. 

- Persze. - rázta a fejét Cole. - Mégis mi mást csináltam volna? - tette fel a kérdést, mire elnevettem magam. 

- Na nem. - kiáltott fel egy újabb griffendéles. - Ez már túl sok! Őt nem is ismerjük! - kiabált ijedten. 

- Bekussolnál?! Köszi! - morogtam a fiúra. - Harry... Maradhat? - kérdeztem könyörgő szemekkel. 

Harry pedig a szája szélét rágva nézte a barátunkat, aki unottan nézett végig a diákokon. És láttam rajta, hogy mennyire utálja a tömeget és az embereket. Láttam rajta, hogy semmi kedve itt maradni és állni az ítélkező pillantásokat. De mégis maradt. Maradt azért, hogy velünk legyen és... És hogy fejlessze az önvédelmét. A szülei miatt... 

- Minden felelősséget vállalunk! - emelte fel a kezeit Olivia. 

- Kösz, anya. - forgatta a szemeit Cole. 

- Maradhat. - sóhajtott Harry. - De alá kell írnod a névsort. És soha nem beszélhetsz erről senkinek! Ami itt történik, az itt is marad! - jelentette ki. 

- Ezt jó tudni. - kacsintott Cole egy negyedéves hugrabugos felé. 

- Kezdhetnénk végre?! - emelte fel a hangját Hermione türelmetlenül, mi pedig lassan párokba rendeződtünk és mindent újra kezdtünk. Teljesen az alapoktól, teljesen az elejéről. És most mindent jól akartunk csinálni. Mert akik ebben a szobában voltak, hittek abban, hogy Cedric Diggoryt meggyilkolták. 

Hittek abban, hogy Tudjuk-ki visszatért. És ettől talán én féltem a legjobban... 

- Merre jártál? - karolt át Draco szorosan, amikor visszatértünk a klubhelyiségbe. 

- Csajos program. - mutattam Oliviára és Colera. 

- Csajos?! - emelte fel a hangját Cole. - Mész a picsába! - vágott hozzám egy párnát erőszakosan. 

- Már te is csajnak számítasz, drágám. - bökte meg Olivia vihogva. 

- Akkor gondolom lemaradtatok a nagy hírről. - huppant le a kanapéra Blaise, miközben Draco mögém csusszant és állát a vállamon pihentetve karolta át a derekamat. 

- Milyen hír? - kérdeztem mosolyogva. 

- Umbridge. - forgatta a szemeit Theo. - Le akarja váltatni Dumbledoret. - rázta a fejét a fiú. 

- Most szórakozol, ugye? - kérdeztem döbbenten, mire a fiúk megrázták a fejüket. - Utálom az életem... - sóhajtottam. 

- Az fix, hogy ti ketten halálra vagytok ítélve. - mutatott rám és Livre lemondóan. - Azok után amit az irodájával csináltatok... - húzta el a száját. 

- Nem is tudja, hogy mi voltunk! - tárta szét a karját Olivia. - Vagyis... Jó, biztos, hogy tudja. De eddig nem csinált semmit! - javította ki magát. 

- Valószínűleg arra várt, hogy átvegye a hatalmat. - szorítottam össze az ajkaimat.

- Ne aggódj, hercegnő. - súgta a fülembe Draco. - Én megvédelek tőle. - csókolta meg a nyakamat lágyan, libabőrössé téve a testemet. 

- A zsaruktól védj meg, miután megöltem a rózsaszín sátánt. - forgattam a szemeimet, mire Cole elismerően felnevetett. 

- Nem akartok inni egyet? - jött le hirtelen Pansy az emeleti szobánkból. Szemei vörösek és puffadtak, hangja rekedt, arca könnyes. A lány már órák óta sírhatott és mégis csak most jött le hozzánk... 

- Pans? - pattant fel a kanapéról Blaise. - Mi történt veled? - kérdezte azonnal a fiú, mire a lány szemeiből újra potyogni kezdtek a könnyek... 

- Nem... Nem igazán szeretnék beszélni róla. - motyogta, mi pedig rémülten néztünk egymásra. 

- Hozom a whiskyt. - mondtam azonnal. 

- Hozom a cigit. - bólintott Draco. 

- Hozom a füvet. - értett egyet Cole. 

- Köszönöm, srácok. - szipogta Pansy kimerülten, halványan arcunkra mosolyogva. 

És bár fogalmunk sem volt arról, hogy mi a fene történhetett vele... Ha úgy érzi egy buli segíteni fog, akkor mi mindent megteszünk érte. Végül is, erre valók a barátok, nem? És bár mi úgy terveztük, hogy maximum egy pohárral iszunk, hogy vigyázni tudjunk a lányra... Valami mégis megtört minket. 

- Tudjátok... - ült le közénk a földre Pansy. Nyelve nehezen forgott az elfogyasztott alkoholtól és a szemei vörösen fordultak felénk, az elszívott fűtől. - Nemsokára mindannyian elveszítjük a szüleinket. - szipogta mérgesen. 

- Miről beszélsz? - rázta a fejét Theo. 

- Tudod miről beszélek... - nézett rá a lány halálos komolysággal. - Vagyis, inkább kiről. - mondta. 

- Ezt ne most. - sziszegte Draco összeráncolt szemöldökkel. Arcára színtiszta fájdalom íródott, szemei pedig mérgesen csillantak fel a fényben. 

- Pedig nemsokára bekövetkezik. - nevetett a lány. - És ha ők nem elegek... Mi jövünk. - húzta meg a poharát a lány. Én pedig először értetlenül pislogtam a barátaimra, akik meggyötörten meredtek maguk elé. És fogalmam sem volt, hogy miről beszélnek. Fogalmam sem volt, hogy mi fog bekövetkezni, de a beálló csend és fájdalom már túl sok volt mindannyiunknak. 

- Add az üveget. - szólaltunk meg szinte teljesen egyszerre.