dernière danse
❪ márciusi szelek ❫

077

A tavaszi nap fénye erősen csillant meg a virágokkal körbeágyazott tó tükrén. A levegő kellemes melegséggel fogadta a mosolygó, látszólag gondtalan diáksereget, miközben a fák ágai körül madarak kergetőztek énekelve. A mókusok egymással versenyezve rohantak végig a lábaink között és a levegőben semmi mást nem lehetett érezni, csak a tavasz bájos melegségét és a virágok mámorító illatát. 

A fű kellemesen simogatta a testemet, amikor leültem a virágok közé. A szellő belekapott a hajamba és én nevetve emeltem a tekintetem az égnek, hogy bárányfelhőket vizsgáljak a tiszta, világoskék égen. És egy pillanatra, de csak egy apró pillanatra, arra gondolta, Draconak is olyan gyönyörű kristály szemei vannak... 

- És most mit látsz? - hajolt felém Cedric, egy halvány mosollyal az arcán.

- Biztos vagyok benne, hogy az egy zsiráf! - tátottam el a számat és az ujjaimat az égnek emeltem, hogy megmutassam az állat hosszú nyakát és kecses lábait. 

- Ugyan kérlek! - nevetett rám. - Egyértelműen pegazus. Nem látod a szarvát? - mutatott ő is az ég felé, mire játékosan rácsaptam a kezére. 

- Az a füle, te bolond! Kettő van belőle! - nevettem el magam, majd végigterültem a puha, élettel teli füvön. 

- És az? Szerintem olyan mint a nagymamám. - hunyorgott a fiú, mellém feküdve. 

- Ohh, nem. Az egyértelműen Piton, ahogy üvölt velünk a bulik miatt. - kaptam a szám elé a kezem, mielőtt hangosan felnevettem. A felhő pont olyan alakot adott ki, mint a kampós orrú, csapzott hajú házvezetőnk és én szinte hallottam a fülemben a megvető, gúnyos szavait. 

- Tőletek legalább sosem von le pontot! - tolta el a kezem Cedric. 

- Helyette büntetőmunkára küld és megöl a nézésével! Nem sokkal jobb az sem. - magyaráztam mosolyogva, mire Cedric felém fordította a fejét. 

- Örülök, hogy kijöttél velem ide. - vonta meg a vállait. - Tudom, hogy már hetek teltek el a kamu kapcsolatunk óta, de eddig nem nagyon töltöttünk együtt időt. - húzta el a száját szomorkásan, mire megszorítottam a kezét. 

- Nem a kamu kapcsolatunk miatt jöttem ide. - hunyorogtam rá. - Szeretek veled lenni. - mosolyogtam rá biztatóan, mire a fiú kissé elvörösödött. 

- Én is szeretek veled lenni, Elara. - csókolta meg a kezemet lágyan, majd felállt a fűből és magával húzott engem is. - Gyere! El akarlak vinni még egy helyre! - lelkesedett és már el is indult az erdő felé. 

- Cedric! A tanárok észre fogják venni, hogy itt vagyunk! - kerekedett el a szemem, a fiú pedig lassan szembe fordított magával és nyomott egy puszit az arcomra. 

- Ne aggódj, nem megyünk be. - mondta, majd elővette a pálcáját és lehunyta a szemét. - Expergefactus naturae. - suttogta és az erőben egyszerre beköszöntött az élet. A földben bujkáló virágok egyszerre nőni kezdtek, a sötét fű kizöldült, a talaj teltebbnek és egészségesebbnek tűnt... És a virágok... A virágok szépen lassan bimbókat növesztettek, aztán szirmaik egyszerre nyitni kezdtek a világ felé. És a csodálatos, színes és különleges szirmaik egyszerre ragyogni kezdtek, ahogy a fény megcsiklandozta leveleiket. 

- Szent ég... - ámultam el. - Ced, ez csodálatos! - fordultam körbe, hogy jobban szemügyre vehessem a különlegesebbnél különlegesebb virágokat. 

- Hallottam, hogy összevesztél pár barátoddal. - mondta. - Gondoltam ez egy kicsit jobb kedvre tud deríteni. - pislogott felém nagyokat, az én arcomon pedig széles mosoly terült szét. 

- Köszönöm. - öleltem meg szorosan. - Ennél szebb dolgot még életemben nem láttam. - fordultam újra az erdő felé és tudtam, hogy a nyakláncom újabb emlékekkel fog bővülni. Mert ezt a pillanatot sosem akarom elfelejteni! 

De mégsem maradhattunk ott örökre. A tanítás ugyanis sosem állhat meg a Roxfort falai között. És mivel az idő már március utolsó napjainál koptatta a cipőjét, így a tanárok egyre hevesebben és gyorsabban próbálták a fejünkbe tuszkolni a tananyagot. 

- Neville Longbottom! Ha még egyszer szárnyas teáscsészét tesz az asztalára, én magam változtatom tankönyvvé! Talán akkor valami tudást verhetek a fejébe! - zengett McGalagony professzor hangja a folyosón, miközben a mardekáros csapat az asztronómia óra felé sietett. 

- A bolygók állása ma kifejezetten nyugtalanító, kedveskéim. - lépett be Sinistra tanárnő a terembe. - És én úgy gondolom, nektek bőven elég volt ennyi nyugtalanság a mai napra. - nézett végig elgyötört arcainkon. 

- Ohh, ha maga azt tudná, tanárnő! - legyintett Cole lemondóan. 

- A magad nevében beszélj. - szólalt meg Draco morcosan. - Egyesek kifejezetten jól mulattak ma az erdő szélén. - nézett a szemeimbe hirtelen. 

- Honnan tudod, hogy ott voltam? - ráncoltam a szemöldököm, lassan végignézve Draco karikás szemeim és sebes kezein.

- Neked nincs jobb dolgod, mint állandóan Elara után szaglászni? - emelte meg a hangját Olivia váratlanul. A lány lehunyta a szemeit és úgy fordult Draco felé. - Komolyan, Malfoy! Kibaszott unalmas már ez a játék! Ha akarsz tőle valamit, mond el neki! Ha nem, akkor hagyd végre békén a picsába! - torkolta le a fiút váratlanul. 

- Igaza van, Haver. - bökte meg Draco oldalát Cole, egyetértően bólogatva. 

- Kösz, Liv. - súgtam oda a lánynak, aki csak némán bólintott egyet, majd visszafordult a Szaturnusz gyűrűinek rejtelmei fölé. 

- Itt nem én vagyok az, aki nem tudja eldönteni, hogy mit akar. - fintorgott Draco, én pedig először azt hittem rosszul hallok. Grimasszal az arcomon fordultam a szőke felé, hangosan becsapva a könyvemet. 

- Már elnézést, Őfelsége! - meredtem a fiúra. - Hetek óta most szólsz hozzám először! - tártam szét a karjaimat értetlenül. 

- Talán vissza kéne térnem ahhoz a viselkedéshez. - forgatta meg óceán szemeit, mire hozzávágtam a könyvemet. 

- Óvatosan a régi lapokkal! - szólt rám Sinistra tanárnő, fel sem nézve az újságjából. 

- Miért zavar téged ilyen rohadtul ez a dolog? - kérdeztem erőteljesen. - Amúgy is a te hibád ez az egész! Ha nem csókolózol Daphneval akkor... - kezdtem, aztán gyorsan be is fogtam a számat. 

- Akkor? Akkor mi, Aurora? Nem teszed szét a lábad még egy fiúnak? - vonta fel a szemöldökét. A szívem pedig egyszerre hevesebben kezdett dobogni a helyén és az ujjaim remegni kezdtek az idegességtől. És hiába, hiába volt ez az egész valamilyen szinten az én hibám és hiába volt hazugság a kapcsolatom... Draco Malfoy most túllőtt a célon. 

- Ne merészelj lekurvázni. - álltam fel a helyemről. - Amikor megismertelek, azt hittem megtaláltam az embert, akivel leélem az életem hátralévő részét. Kész voltam. Kész voltam elhagyni mindent, ami téged zavarhatna, ami számodra nem jó. Kész voltam arra, hogy boldog legyek. De te elcseszted. Te Daphnet választottad és én szépen lassan elkezdtem felgyógyulni. Nem kérek bocsánatot azért, hogy hogyan javítom meg azt, amit te eltörtél. És ezért nem nevezhetsz kurvának. - ráztam a fejemet könnyes szemekkel. 

És Draco csak ült néma csendben. Ujjaival óvatosan játszott a könyvem lapjaival, miközben szemei kifürkészhetetlenül pislogtak felé. És nekem fogalmam sem volt arról, hogy ő mit gondolhat.

- Lara... - simította meg a kezemet Cole, de én abba a pillanatban sarkon fordultam és kiléptem a teremből. 

A márciusi meleg egyszerre megcsapta a bőrömet és a hajamat meglibbentette a huzat, ahogy becsaptam magam mögött az ajtót. Mikor lett minden ilyen rohadt bonyolult? És mikor kezdtünk el ilyen gyorsan felnőni? 

- Hé, te ott! Igen te, a dühkezelési problémával! - kiáltott utánam Cole nevetve. 

- Itt egyedül Draconak vannak problémái! - nevettem rá a fiúra. 

- Láttad már magadat mérgesen? - nézett rám a fiú döbbenten. - Rosszabb vagy, mint a nagyanyám. Pedig ő fakanállal szokott üldözni! - bólogatott hevesen, belőlem pedig előtört a hangos nevetés.

- Annyira csak nem vagyok vészes. - löktem meg a vállát. 

- Igazad van. - grimaszolt. - De ha tekintettel ölni lehetne, te már sorozatgyilkos lennél. - jegyezte meg szúrósan. 

- Óvatosan Cole! - biggyesztettem le az ajkaim. - Egy sorozatgyilkos sosem nyugszik! - mondtam, mire a fiú átkarolta a vállaimat, majd egyenesen a konyha felé irányított. 

- Na gyere, Pszicho. Szerzek neked fagyit. - simogatta meg a karomat lágyan.

Én pedig úgy éreztem, hogy hiába a bonyodalom. Ez a fiú mindig és mindenkor mellettem fog állni és én ugyan úgy ott leszek neki, ha baj van. Mert nem tudom mikor, de kialakult közöttünk egy nagyon furcsa és szokatlan barátság, ami sosem érhet véget. 

Pedig ebben a percben még fogalmam sem volt arról, hogy mekkora szerepünk lesz egymás életében. És hogy mennyi mindent meg fogunk tenni, a másik biztonsága érdekében...