dernière danse
❪ zavarodott érzések ❫

074

A könyvtárban ültem, amikor megtörtént az incidens. A tavaszi nap sugarai erősen világították meg a zsúfolt könyvtárat, ahol a diákok szinte fejvesztve írták beadandó dolgozataikat, vagy végeztek kutatást bájitaltanra. Az ablakon beszűrődő fény sugaraiban ott táncoltak a könyvekről elkalandozó porszemek, a székek pedig halkan reccsentek minden alkalommal, amikor valaki nyűgösen megmozdult. 

Én pedig fájdalomtól hasogató fejjel ültem Cole mellett a széles, kerek tölgyfaasztalnál, miközben unottan, már-már kínzó gyötrelemmel lapozgattuk a mágiatörténelem könyveinket. 

- Ez egy szar. - dőlt hátra Cole, miközben szemeit végigfuttatta a könyvtárban ülő diákokon. 

- Akkor is le vagy maradva. - forgattam a szemeimet, tekintetemet óvatosan a sarokban ülő Cedric felé vezetve. Már eltelt egy nap a förtelmes hazugságom óta és eddig semmi visszhangja nem volt a dolognak. Talán Seamus elfelejti az egészet, vagy elkönyveli, hogy elvesztette a "játékot".

- Azt hinné az ember, hogy egy szellem izgalmas órákat tud tartani. - sóhajtott, majd mimikája gyorsan meg is változott, amikor egy harmadikos hollóhátas lány rámosolygott. a Fiú pedig felvont szemöldökkel, félmosollyal az arcán kacsintott a lányra. 

- Nem figyelnél ide egy kicsit? - csettintettem az arca előtt. - Nekem kell segítenem, szóval baromi hálás lennék, ha nem rabolnád ennyire az időmet! - mordultam rá hirtelen, mire Cole félredöntött fejjel vizsgálni kezdte az arcomat. 

- Mitől vagy ilyen harapós, tündérem? - kérdezte komoly hangon. 

- Csak fáj a fejem ettől a szartól. - csaptam össze a dohos könyvet, amiből egy hatalmas porfelhő szállt ki. 

- Tudtam, hogy szerinted is egy szar! - mutatott rám a fiú diadalittasan, mire végre elnevettem magam. 

- Ő is belehalt az unalomba, akkor én hogy ne tegyem?! - tettem fel a kérdést, ami mindenkit foglalkoztat, aki részt vesz Binns professzor forradalmi történelemóráin. 

- Csinálhatnánk helyette valami mást. - hajolt közelebb hozzám a fiú, nekem pedig váratlanul felcsillantak a szemeim. Aztán... Aztán az ajkaim enyhén szétnyíltak a döbbenettől. Ugyanis Seamus Finnigan hatalmas hévvel rontott be a csendes könyvtárba, felverve ezzel az alvó felsőbb éveseket. 

- Édes Merlin most segíts meg... - suttogtam tágra nyílt szemekkel, amikor észrevettem, hogy a fiú egyenesen Cedric felé indul. 

- Ki ez a gyökér? - fintorgott Cole, pislogás nélkül követve Seamus minden mozdulatát. 

- Igaz ez? - állt meg Cedric előtt, aki éppen egy vastag könyvet olvasott a hopponálás jogosítvány megszerzéséről. 

- Elnézést, micsoda? - emelte fel a fejét a fiú, értetlenül pislogva a feldúlt griffendéles felé. 

- Komolyan együtt vagy Elarával? - meredt rá szinte lihegve az idegességtől. Cedric pedig.. A fiú arca egy pillanatra felderült a vicctől, aztán rájött, hogy Seamus komoly kérdést tett fel neki. És az arcáról hirtelen lefagyott a kitörni készülő mosoly, szemeivel pedig engem keresett a diákok között. 

- Mondj igent. Kérlek, mondj igent! Könyörgöm az égre, most az egyszer segíts meg! - tettem össze a kezeimet, enyhe pánikkal a hangomban. 

- Én... Öhm... - rázta meg a fejét Cedric, mint aki hirtelen azt sem tudja melyik világban van. 

- Kérlek! - meredtem rá kicsit agresszívabban a kelleténél. 

- I... Igen, én vagyok a barátja. - felelte Cedric, Seamus felé villantva fehér fogsorát. - Miért? - vonta fel a szemöldökét hirtelen, de választ már nem kapott. A fiú ugyanis szó nélkül viharzott ki a teremből, hangosan becsapva maga mögött az ajtót. 

- Na de kérem! Ez egy könyvtár! - háborodott fel a szemüveges könyvtáros. 

- Na nem mondja! - szólt hátra hozzá Cole. 

- Elara? - lépett hozzám Cedric szinte azonnal, értetlenül nézve végig az arcomon. - Elmagyaráznád mi ez az egész? - támaszkodott neki a széknek várakozva. 

- Igen, Elara. - könyökölt az asztalra Cole, aki rémesen élvezte, hogy végre történik valami körülötte. - Nem úgy volt, hogy nincs barátod? - vonta fel a szemöldökét. 

- Nincs is! - mordultam rá. - Vagyis... Seamus rám mászott a minap a folyosón, amíg Dracora vártam és erőszakosabb volt a kelleténél, én pedig bepánikoltam és azt mondtam, hogy van barátom, ő pedig rákérdezett, hogy ki az, de Dracot nem mondhattam mert akkor csókolózott Daphneval, akivel úgy volt szakítottak, de mégsem, aztán mérlegeltem a dolgokat és mire észbe kaptam már kimondtam a te nevedet, amit rettenetesen sajnálok, mert nem akartalak ilyen dolgokba belekeverni, de... - hadartam levegővétel nélkül, miközben a két fiú sokkot kapva pislogott felém. 

- Kékül a feje. - jegyezte meg Cole.

- Lara, hé! Vegyél levegőt is néha! - nevetett rám Cedric kedvesen. - Semmi baj. - mondta a fiú. 

- Tényleg? - néztem rá zavarodottan. - Akkor... Akkor...? - most ilyenkor mi történik? 

- Megértem, hogy miért csináltad ezt. De nem lehetek a kamu barátod. - rázta a fejét szórakozottan. 

- Ohh, persze! Teljes mértékben megértem. - legyintettem a fiúra. - Bőven elég, ha Seamus békén hagy egy időre. - mondtam egy bizonytalan mosollyal, majd elköszöntem a fiútól, aki összeráncolt szemöldökkel hagyott ott minket. 

- Várjál már! - dobott el mindent a kezéből Cole. - Az a gyerek... Aki előbb bejött. Ő volt veled erőszakos? - vonta fel a szemöldökét. 

- Nos, igen, de... Mármint, nem csinált semmit csak... Nem történt semmi. - ráztam a fejem. 

- A szöszi nem-pasid tudja ezt? - döntötte oldalra a fejét a fiú, mire megráztam a fejem. - Maradj itt. - utasított a göndör hajú fiú, majd ökölbe szorított kézzel kirongyolt a teremből.

- Ma mindenki ezt csinálja?! EZ EGY KÖNYVTÁR! - üvöltötte el magát a könyvtáros. 

- TUDJUK MI IS! - kiáltottam vissza neki idegesen, majd Cole után rohantam. De a fiúnak már nyoma sem volt. Most mégis... Mégis hova a francba ment?? 

- Könyök! - karolt át hirtelen Liv. - Hallom Malfoy bálba hívott. - rázott meg kicsit a lány lelkesen, mire lehessegettem magamról a kezét. 

- Ja aztán megcsókolta az exét, szóval ne számíts nagy randira. - forgattam a szemeimet unottan, a tömegben Cole után kutatva. - Amúgy is... Teljesen mindegy ez az egész! Nem vagyunk szerelmesek egymásba és semmi esélye nincs annak, hogy mi valaha együtt leszünk. - vontam meg a vállaimat. De tényleg így gondolom? Tényleg nem szeretem Dracot? Tényleg nem tudnék vele együtt lenni? Meddig fog még menni ez a játék közöttünk? 

- Kölyök... - fordított szembe magával Olivia. - Nekem nem kell hazudnod. Tudom, hogy szereted őt. - ráncolta a szemöldökét a lány, mire felsóhajtottam. 

- És mire megyek vele?! Mire megyek a szerelemmel, ha ő még mindig Daphneval van? Mire megyek ezzel az egésszel, ha ő valahogy mindig ahhoz a lányhoz jut vissza, aki nem is értékeli őt?! - tettem fel sorra a kérdéseimet.

- Lara, ne csináld már. Te is tudod, hogy téged akar. Akkor minek kínzod magad ezzel? És minek kínzod őt is?! - értetlenkedett, mire felvontam a szemöldököm. 

- Ez most komoly? - meredtem a barátnőmre. - Látod te, hogy mit csinálsz szerencsétlen Theoval?! Az a fiú meg is halna érted, te pedig csak játszol vele! Te töröd össze annak a fiúnak a szívét és még csak nem is érdekel! Aztán idejössz nekem okoskodni az érzelmekről, meg a kínról? Először tanuld meg kimondani a saját érzelmeidet, Olivia. - emeltem fel a hangomat és őszintén én magam is meglepődtem a kifakadásomon. 

- Ez a két dolog egyáltalán nem ugyan olyan! - rázta a fejét a lány.

- Igazad van. Ti szeretitek egymást. Tiszta szívetekből szeretitek egymást, de te kurvára félsz attól, hogy valaki megbánthat téged. És ezzel tönkreteszel valaki mást. Sőt... - tártam szét a karjaimat. - Mindenkit el fogsz üldözni magad mellől. - forgattam a szemeimet. 

- Én? - kérdezte. - Én üldözök el mindenkit? Miért? Mert félek kimondani egy ilyen nagy erejű szót? Mert félek közel engedni magamhoz a szerelmet, mert annyi ember okozott már csalódást? Én legalább elismerem a létezését! Én legalább nem csinálok magamból hülyét minden nap, amikor letagadom az érzéseimet! - kelt ki magából a lány hirtelen, miközben mind a kettőnk szemében forró könnyek gyűltek. 

- Az élet túl rövid, hogy olyan férfi után futkoss, aki miatt szenvedsz. - ráztam a fejem csendesen. 

- Csak azt felejted el... Hogy nem miatta szenvedsz. Hanem csakis magad miatt, mert esélyt sem adsz az embereknek, hogy szeressenek. - válaszolta a lány, majd erősen letörölte könnyeit és még egyszer végignézett rajtam. 

- Semmit nem tudsz az életemről, Elara. - rázta a fejét a lány. 

- Ez nem az én hibám, Olivia. - folytak le a könnyeim. - Te vagy az, aki soha nem engedett igazán közel magához. Te vagy az, aki próbálja kiölni magából az érzéseit. - mondtam fintorogva. 

- Remélem az irántad érzett szeretetet is ki tudom ölni. - rázta meg a fejét, mire összeszorítottam a számat és elismerően bólintottam. 

Aztán otthagytam a lányt. Otthagytam egyedül a diákokkal teli folyosón és a klubhelyiségbe rohantam. Mérges voltam. És csalódott. És egyszerűen nem tudtam, hogy hova tegyek bizonyos dolgokat. 

- Aú. - nyögött fel valaki, amikor nagy hévvel nekicsapódtam. - Már meg sem lepődök. - nevetett Cedric kedvesen. - Mi történt? - kérdezte, óvatosan letörölve egy könnycseppet az arcomról. 

- Áhh, csak egy kis baráti beszélgetés. - forgattam meg a szemeimet. 

- Igazából... Pont téged kerestelek. - vakarta meg a fiú a tarkóját, mélyen elvörösödve. - Szóval gondolkoztam ezen a dolgon, Lara... És szóval... Tudod Cho és én... Eléggé tetszik nekem. De neki... - szenvedett a szavaival a fiú idegesen. - Szóval azt hiszem tetszik neki Harry és... Azon gondolkoztam, hogy neked kell valaki aki távol tartja Seamus, nekem pedig valaki... Akire Cho esetleg féltékeny lehetne. - hadarta, majd várakozóan nézett rám. 

- Most... Most azt mondod, hogy...? - ráncoltam a szemöldököm. 

- Lennél a kamu barátnőm? - tette fel a kérdést hirtelen, mire ledermedtem. Egy kamu kapcsolat... Ha Olivia látná, hogy Cedric a barátom... Rájönne, hogy nem neki van igaza. Rájönne, hogy ő is tévedhet és, hogy nem szeretem Draco Malfoyt... 

- Igen. - feleltem végül határozottan. A fiú pedig megkönnyebbülten fújta ki a benntartott levegőt. 

- Rendben, köszönöm! Nekem most órára kell mennem, de esetleg... Később elmehetnénk sétálni. - ajánlotta fel, mire kedvesen bólintottam. Elara Delavigne, mibe kevered magad állandóan?!

Aztán végre beléptem a klubhelyiségbe. A diákok nagy része órákon volt, vagy élvezte a napsütötte udvart. Csak Pansy, Theo és Blaise ültek a kandalló előtt, ellógva a mágiatöri kimerítő perceit. 

- Sziasztok. - köszöntem nekik kimerülten, de ebben a pillanatban kivágódott az ajtó és... - Mi a franc történt veletek? - rohantam oda azonnal a két fiúhoz. Cole és Draco lihegve néztek össze, kezük, arcuk és ruhájuk csak úgy úszott a vérben. Sérülések és zúzódások borították a testüket, de mégis elégedetten pislogtak vissza rám. 

- Cole azt mondta, Finnigan erőszakos volt veled. - vonta fel a szemöldökét Draco. 

- Ezért megöltétek?! - néztem végig rajtuk, mire a két fiú elmosolyodott. És ebben a pillanatban elfelejtettem, hogy mi történt. Sőt nem is tudott érdekelni. Mert ahogy ott álltak előttem, lihegve, sérülten és véresen... Azzal a csodálatos, ellenállhatatlan mosolyukkal... Édes Merlin, kibaszott jól néztek ki!

- Az volt a terv. - törölte meg az orrát Cole. - De úgy néz ki ezek a kis patkányok nagyon összetartóak. 

- Nektek ugrottak a griffendélesek? - kelt fel idegesen Theo. 

- Nyugi, haver! - forgatta a szemét Draco, miközben kikötötte a nyakkendőjét és rám vezette a pillantását. - Ők sokkal rosszabbul néznek ki. - forgatta a szemeit. 

- Miért csináltátok ezt? - kérdeztem tőlük, a könnyeimmel küszködve. 

- Barátokért bármit. - felelte Cole, majd elindult a szobája felé. 

- Senki nem bánthatja, az ÉN Aurorámat. - súgta a fülembe Draco mosollyal az arcán.