dernière danse
❪ kristályok alatt ❫

064

December 24. 

A friss hó vastagon fedte el a birtokot. A nagyjából húsz centi vastag hótakaró úgy csillogott a reggeli fényben, ahogy a kristály. A kopasz fákról hosszú jégcsapok lógtak a föld felé és az óriáspolip otthonaként szolgáló tó vize szilárdan verte vissza a nap halvány fényét. És az egész... Lélegzetelállító volt... Ahogy a hó vastag pelyhekben hullani kezdett és a szél úgy fújta őket össze-vissza, mintha csak egymást kergetnék, akár a kisállatok. Ahogy a tiltott rengeteg határán álldogáló állatok óvatosan szimatolták a hideg csapadékot és ahogy a kertben álló bokrok és padok fényekkel feldíszítve várták a rájuk telepedő apró állatokat. És én imádtam. Imádtam állni a folyosón és nézni a tájat. 

A diákok pedig széles mosollyal az arcukon rohangáltak a folyosókon mellettem, hogy odaadják egymásnak az ajándékaikat és összeszedjék a dolgaikat, amik szükségesek lehetnek az esti bálra. Arcuk ragyogott a boldogságtól, szemeik csillogtak az örömtől. A lányok haja már most hatalmas csigákba tekerve pihent, míg a fiúk lustán, pizsamában sétáltak barátaik felé. 

Az iskola minden millimétere színpompázott a díszektől. A mennyezetről ezer és ezer kristály lógott le, a sarkokban hatalmas, kövér karácsonyfák álltak, melyeknek illata belengte az összes folyosót. A festményeken szereplő emberek díszes bundákba és estélyiruhákba öltözve várták az esti mulatságot, míg a tanárok fejvesztve végezték el az utolsó simításokat a kastélyon. 

És amíg mindenki más lelkesen készülődött a bálra, mi Oliviával némán álltunk az ablak előtt, kapucniba rejtve arcunkat. 

- Nem hiszem el, hogy ezt csinálták. - mormogta a lány idegesen. Igen... A Dracoval és Theoval kezdett csatánk koránt sem ért véget aznap, amikor kanárivá változtak a nagyteremben. Az azóta tartó és szüntelen csínyek már a tanárok idegrendszerét is kikezdték, de ma... Ma reggel a fiúk túl messzire mentek. 

- Olivia... Nem állíthatok be a bálba lila hajjal! - meredtem a legjobb barátnőmre, aki a fekete kapucnija alól kihúzott egy rózsaszín hajtincset. 

- Nekem mondod?! Rózsaszín a hajam, Elara! Rózsaszín! Az egész fejem, rózsaszín! - kiabálta magából kikelve. - Utálom a rózsaszínt és kék a báli ruhám! Úgy fogok kinézni, mint egy elmebajos! - panaszkodott a lány olyan hangerővel, amibe beleremegtek a falak.

- És most mihez kellene kezdenünk? Már megpróbáltunk minden varázsigét. - sóhajtottam lemondóan, de Liv nem hagyta annyiban a dolgot. 

- Na nem! Ha nekem rózsaszín hajjal kell buliznom, akkor neki is! - indult el a klubhelyiség felé, én pedig tágra nyílt szemekkel kezdtem rohanni utána. És hiába kiabáltam neki mindenféle hülyeséget a nyugalomról és a megbocsátásról, a lány a pálcáját szorongatva tört be a szobába. 

- HOL VANNAK?! - üvöltötte el magát, mire Draco és Theo felugrottak a kanapéról. - Szerintetek ez vicces? A bál napján ezt csinálni? - mérgelődött a lány, pálcát szegezve a fiúkra. 

- Én felettébb viccesnek találom. - bólintott Theodore, mire Oliviánál elpattant minden idegszál és üvölteni kezdett a fiúval. Én pedig kimerülten zuhantam le a kanapéra, meredten bámulva a kandallóban lévő tűzre. 

- Jól áll a lila. - ült mellém Draco gúnyos mosollyal az arcán. 

- Ohh, fogd be! - mordultam rá. - Fontos volt neki ez a nap. - böktem Liv felé. - Napok óta gyakorolja a beszédét a tükör előtt, amiben elmondja Theonak, hogy tetszik neki. Erre jöttök ezzel a szarral és megint ölik egymást. - sóhajtottam. 

- Neked nem fontos ez a nap? - vonta fel a szemöldökét Draco, mire megvontam a vállaimat. 

- Ezer meg egy bálon voltam már. Ez is ugyan olyan. - feleltem. 

- A párod biztos örül a lelkesedésednek. - forgatta a szemeit egy halvány mosollyal a száján, mire végre ráemeltem a tekintetem. 

- Kiről beszélsz? - kérdeztem vissza.

- Az a gyökér Durmstrangos. Láttam, hogy elhívott a folyosón. - vonta meg a vállát, mire felnevettem. 

- És azt már nem értél rá kifigyelni, hogy nemet mondtam? - nevettem gúnyosan a fiúra, mire ő meglepve nézett rám. 

- Neki is? - kérdezett vissza. - Az összes fiú azt találgatja, hogy kivel fogsz menni. Mert mindenkinek nemet mondtál. - rázta meg a fejét zavarodottan, mire elégedetten elmosolyodtam. De a valóság az volt, hogy fogalmam sincs, miért mondtam mindenkinek nemet. Fogalmam sincs, hiszen annyian hívtak el, de én mégis nemet mondtam mindenkinek... 

- Senki olyan nem hívott, aki érdekelt volna. - feleltem halkan. 

- Ugyan már. Tudom, hogy a Weasley gyerek nem tud jönni, de senki nem érdekel ebből a suliból? Ne hidd már, hogy ezt elhiszem. - nevetett jóízűen. 

- Nem mindenki próbálkozott. - feleltem, magam sem tudom miért. - Nem mindegyik fiú hívott el. Akik megtették, azon nem érdekelnek. - néztem bele a fürkésző kék szemeibe, majd nagyot sóhajtva felálltam a kanapéról és a még mindig üvöltöző páros felé néztem. Csak az volt a különbség, hogy Theo haja most már világoskék volt... 

- Silencio! - mutattam rájuk a pálcámmal, mire mind a ketten hangtalanul kiabáltak tovább. 

- Örök hálám. - suttogta Draco, majd a pálcájával a hajam felé bökött. 

- Örök hálám. - mosolyogtam rá, amikor megtapogattam a fekete hajamat. - Na gyere, malacka. - ragadtam meg Oliviát és elindultam vele a szobánk felé. - Készülődnünk kell! - ismertettem vele az időt, mire a lány még mindig némán a szájához kapott és felrohant velem a szobába. 

- Mit kezdjek most a ruhámmal? - kérdezte kimerülten, mikor végre feloldottam a bűbájt. 

Olivia végül feketére varázsolta ruháját, majd segített nekem felvenni a sötétszürke, szinte már fekete csillogós ruhámat. Imádtam ezt a darabot. Pánt nélküli, derékban szűk, alul kiszélesedő ruha volt, ami már magában is csodálatos lenne, de a legjobb, hogy egyszerű volt. Egyszerű, de lenyűgöző... 

- Készen állsz? - karolt belém Olivia, a bálterem bejárata előtt. A lány ruhája hosszan lelógott a földig, pasztell rózsaszín haját pedig egy laza kontyba fogta a tarkóján. 

- Nem. De menjünk. - nevettem rá idegesen. Ezután pedig határozottan belöktem az ajtót és hirtelen úgy éreztem minden egyes szempár ránk szegeződik. - Édes Merlin, csak ne essünk le a lépcsőn. - suttogtam idegesen, miközben a tekintetem találkozott egy másikkal. 

A szőke fiú kék szemei pislogás nélkül figyelték, ahogy lejövök a lépcsőn. Fekete dísztalárja kiemelte világos haját és szemeit, halvány mosolya pedig úgy ült az arcán, mintha örökké ott akarna maradni. És hirtelen azon kaptam magam, hogy mosolygok. Hogy önfeledten és megállíthatatlanul mosolygok a fiúra, aki elindult a lépcső felé. 

- Olivia. - köszönt morcosan a lánynak Theo. 

- Theodore. - válaszolta kimérten a lány. 

- Beszédem van veled. - mondta a fiú, majd megragadta Olivia kezét és húzni kezdte a táncparkett felé. 

- Ez igen, Elle. Nagyon csinos vagy. - dicsért meg Balise, szemeit lassan végigfuttatva rajtam.

- Zabini, nincs valami dolgod? - kérdezte tőle Draco, mindvégig a szemeimbe nézve. - Miért nem viszed ki kicsit Daphnet a levegőre? Nem szereti a tömeget. - bökött fejével a lány felé, aki Pansyvel beszélgetett a sarokban. 

- Épp fel akartam kérni El... - nézett rám, mire Draco felvont szemöldökkel meredt rá. - Megyek. - javította ki magát a fiú. 

- Ez nem volt túl kedves. - néztem fel Dracora. 

- Nem vagyok túl kedves ember. - vonta meg a vállát unottan. - Viszont... Tényleg nagyon csinos vagy. Gyönyörű... - nézett rám halványan elmosolyodva. 

- Köszönöm. Te is jól nézel ki. - dicsértem meg a fiút, aki hirtelen kinyújtotta felém a kezét és egy kicsit meghajolt. 

- Szabad egy táncra? - kérdezte a fiú halkan. Én pedig egy pillanatra azt sem tudtam, hogy mit reagáljak. Itt állt előttem ez a fiú, akit olyan sokáig szerettem és akivel az elmúlt időszakban öt percet sem bírunk ki veszekedés nélkül. Itt állt előttem ez a fiú, aki kiismerhetetlen számomra és szeszélyes és felfoghatatlan. És én igent akartam neki mondani. 

- Szabad. - mosolyodtam el megkönnyebbülten, Draco pedig elégedetten húzott a keringőző tömeg felé. 

- Szóval... - fordított maga felé a fiú, óvatosan a derekamra helyezve a kezét. - Ki az a titokzatos fiú, akinek a meghívására vártál? - kérdezte váratlanul, lassan közelebb húzva magához. Én pedig éreztem, hogy az arcom menten elvörösödik, miközben a tenyerébe helyeztem a tenyeremet és lassan keringőzni kezdtünk a zenére. 

- Nincs senki. - válaszoltam zavartan, elveszve a fiú kék szemeiben, miközben a hópehely alakú kristályok alatt táncoltunk. 

- Ugyan, Rory... - mosolyodott el halványan. - Mi oka lehet egy ilyen lánynak arra, hogy egyedül jelenjen meg a bálon? - kérdezte, mire felvontam a szemöldököm. 

- Milyen lány? - kérdeztem vissza, a szám sarkában bujkáló mosollyal. 

- Mint te. - felelte titokzatosan. - Megérdemled, hogy legyen valaki aki egész este téged csodál. - vonta meg a vállát. 

- Nekem az is elég, ha csak egy táncig teszi. - sütöttem le a szemeimet, mire Draco finoman az állam alá csúsztatta ujjait és felemelte a fejem. 

- Nem akarom, hogy ez legyen az utolsó táncunk ma este. - mondta őszintén, mire lágyan elnevettem magam. 

- Én sem... - válaszoltam őszintén és a fiú nyaka köré fontam a karjaimat. - Nem lenne kedved kimenni a kertbe később? - kérdeztem halkan, heves szívveréssel. - Beszélhetnénk pár dologról. - mondtam. 

- Akkor újra barátok vagyunk? - nézett rám egy önelégült mosollyal, mire elnevettem magam. 

- Hónapok óta ez a leghosszabb idő, amit veszekedés nélkül töltünk, tudod? - kérdeztem a fiútól, aki megforgatta a szemeit.

- Ha nem lennél ilyen makacs, nem veszekednénk. - felelte jókedvűen.

- Én? Makacs? Nem tudom miről beszélsz. - nevettem, miközben a fiú megforgatott, majd kicsit szorosabban húzott vissza magához. És ekkor... Ekkor egyszerre két dolog is történt. Fél füllel meghallottam Daphne panaszos és igencsak mérges hangját, a szemem sarkából pedig észrevettem egy ismerős vöröst, aki a falnak támaszkodva nézett felém. 

- Charlie? - hallottam a saját hangom, ellépve Draco mellől. 

- Minden rendben? - nézett rám a fiú, majd a tekintetem irányába pislogott. - Menj. - mondta halkan, nekem pedig nem kellett kétszer szólni. Széles mosollyal az arcomon, könnyes szemmel rohantam Charlie karjai közé, aki nevetve kapott a levegőbe. 

- Szia, Ellie. - suttogta a fülembe. - Gyönyörű vagy. - nézett végig rajtam a fiú, akinek puha vörös haja most is rakoncátlanul hullott a homlokába. Fekete talárja megfeszült az izmain, ahogy végigsimított az arcomon. 

- Hogy kerülsz te ide? - néztem rá boldogan. 

- Mondtam, hogy nemsokára beszélünk, igaz? - nevetett a fiú, majd finoman megfogta a kezemet. - Hiányoztál. - suttogta. 

- Te is hiányoztál, Charlie. - mosolyogtam a fiúra, aki örömmel az arcán kért fel táncolni és közben megbeszéltünk mindent, ami a távozása óta történt. Mindent, amit átéltünk, amit gondoltunk és amit éreztünk. És abban a pillanatban úgy éreztem, hogy az egész világ tökéletes. Addig a röpke két óráig, amíg a fiú maradni tudott, úgy éreztem minden újra a helyén van. De a buli még korántsem kezdődött el...

És később... Később kimentem a teremből. 

Csak tíz percre mentem ki a mosdóba. Csupán tíz perc volt az egész, de ahogy visszafele sétáltam a folyosón, halk beszélgetés ütötte meg a fülemet. Két hang, amiket álmaimban is fel tudtam volna ismerni. Két hang, amiknek hallatán a szívem mindig hevesen kezd verni.