dernière danse
❪ párválasztás ❫

061

Már egyedül aludtam az ágyamban. Egyedül a hideg takaró alatt, szoros ölelések és fülekbe suttogott szép szavak nélkül. Már nem volt kit megcsókolni reggelente és nem volt kivel kávét szürcsölgetni a napfelkeltét nézve. Már hosszú napok teltek el nélküle és én szüntelenül arra gondoltam, hogy a világ legnagyobb hülyesége az elengedés. 

Csak arra tudtam gondolni, hogy akit szeretsz, azért harcolsz. Akit szeretsz, azért küzdesz és nem adod fel és megmutatod neki, hogy nem tud élni nélküled. De ez így nem helye, igaz? Ez nem szerelem. Ez önzőség. És ha az ember szerelmes, nem lehet önző. Ha szerelmes vagy, csak az érdekel, hogy a másik fél boldog legyen és szabad és azt csinálja amit ő akar, ott ahol ő akarja. 

De akkor miért fáj ilyen rohadtul az elengedés? 

Nem. Nem az elengedés fáj. Nem a hiány. Ezek csak következmények, de nem okok. Mi az ok? Az érzelmek. Az érzelmek és a szerelem, amik ha nem léteznének, nem létezne ilyen kínzó fájdalom. Akkor nem érezném még most is magamon a keze melegét, a nedves csókjait a nyakamon, a puha ajkait a számon. 

De ma... Ma, amikor kinyitottam a szemeimet és ránéztem Charlie mosolygó arcának képére az ágyam mellett, rájöttem, hogy ez a hiány okozta fájdalom jó. És szép. Mert abból ered, ami értelmet ad az életnek. 

- Jó reggelt, Napsugár!Jól aludtál? Kérsz egy kávét? Hozzak neked reggelit? Nem muszáj kikelned az ágyból, ha nem szeretnél. Megmondom a tanároknak, hogy nem érzed jól magad. Ha kötözködnek azt mondom megjött a havibajod. - ugrott az ágyamra Liv, amint meglátta, hogy kinyitottam a szemeimet. 

Én pedig morogva húztam a fejemre a takaróm, ami alatt telesírt zsebkendők lapultak. 

- Nem térnél vissza az agresszív legjobb barát szerepébe? Kezdek aggódni miattad. - mondtam a takaró alól. 

- Én meg kezdek aggódni miattad! - rángatta le rólam a takarót. - Na! Elara, kérem a takarót! - erősködött a lány. 

- Mi baja van? - hallottam Daphne hangját a szoba másik feléből. 

- Semmi közöd hozzá. - szólt vissza neki Olivia, majd egy határozott mozdulattal megrántotta a takarómat, én viszont pont abban a pillanatban engedtem a szorításomon. Így a lány egy hatalmas puffanással bukfencezett le az ágyról. 

- Liv! Minden oké? - pattantam ki az ágyból és azonnal a lány felé guggoltam. Liv pedig belenézett a szemeimbe és hangosan nevezni kezdett. 

- Látod? Nem olyan nehéz kimászni az ágyból! - nevetett a lány a hasát fogva. 

- Te barom! - húztam fel a földről, hogy együtt induljunk a nap első órájára. Átváltoztatástanon McGalagony professzor arca a szokásosnál is nyúzottabb volt, haját fájdalmasan szoros kontyba fogva meredt az osztályra. 

- Mielőtt belekezdenénk... - köszörülte meg a torkát az asszony. - Az idén megrendezésre kerül a karácsonyi bál, mely évszázadok óta a Trimágus Tusa részét képezi. A karácsony első napján megrendezésre kerülő bálon a negyedévesek és a náluk idősebbek vehetnek részt, ezzel szorosabbá szőve az iskolák közötti barátságot. - húzta ki magát feszesen az asszony.

- Na már csak ez hiányzott. - csapta a fejét az asztalba Blaise. 

- Jajj, ne szenvedj már. - fintorgott Draco. - A szüleink ezer éve rendeznek ilyen szarokat. - mondta a fiúnak elgyötört hangon. 

- De te legalább tudod kit akarsz hívni! Nekem fogalmam sincs! - panaszkodott Blaise hangosan. 

- Már miért tudnám? - meredt rá Draco. - Amúgy sem hiszem, hogy ő... - kezdte halkan, de Zabini a szavába vágott. 

- Mert van barátnőd, te gyökér! - nyögte fájdalmasan. 

- Ja. Igen, szar helyzetben vagy. - komorodott el Draco, én pedig inkább visszafordítottam a figyelmemet a tanárnőre. 

- Karácsonyig minden héten legalább egy táncpróbájuk lesz, ennek időpontját a házvezetőjük fogja kitalálni. - emelte meg hangját McGalagony, amikor észrevette a gyötrelmes nyögéseinket. 

- Semmi kedvem bálba menni. - hajtottam le a fejem. 

- Hívd el Charliet. - súgta Olivia szomorkás hangon. 

- Nem fogom egy bál miatt visszarángatni ide. - sóhajtottam. - Nem tehetem. - ráztam a fejem lemondóan. 

- Ez nem igazság! - kiáltott fel Theo. - Piton a lehető legszarabb időpontokat fogja választani nekünk! - idegeskedett a fiú. 

- Vigyázzon a szájára, Mr. Nott. - ráncolta a szemöldökét az ősz hajú asszony. - Biztos vagyok benne, hogy Piton professzor tökéletes időpontot fog választani maguknak. - forgatta a szemeit. 

- Édes Merlin és vele lesz a következő óránk is! - sóhajtott Olivia hangosan. - Ez a nap egy káosz... - mondta én pedig nem tudtam ennél jobban egyetérteni vele. A gondolataim ugyanis nem tudtak az óráim felé koncentrálódni. A mai napon kanárikat kellett volna varázsolnunk vonalzókból, de amíg a többiek egész jól teljesítettek... Nekem csak egy csipegő, szárnyas vonalzóra futotta. 

- Menjenek... - sóhajtott fel a professzor az óra végén, lemondóan simogatva meg orrnyergét. 

És ahogy azt az ő óráján megjósoltuk... Piton megbolondult. A férfi ugyanis nem a pincébe hívott minket, hanem a bálterembe...

- Minden szerdán este hét órától próba a bálteremben. - jelentette ki gondolkodás nélkül, miközben szigorúan sétált közöttünk. A fiúkat és a lányokat külön választva ültetett le minket a földre, ő pedig a pálcáját simogatva nézett végig rajtunk. 

- Végünk van... - hajtottam a fejem Olivia vállára. 

- Az első próba most lesz. Nem fognak szégyent hozni rám azzal, hogy hanyagul, botlábúan jelennek meg a testvériskolák előtt! Rendeződjenek párokba. - intett a férfi. 

Olivia és én egymással beszélgetve vártuk, amíg Piton fel nem robban. Mivel mi abban a hitben voltunk, hogy senki nem fog megmozdulni. Azt hittük, a fiúk inkább mennének verekedni az óriáspolippal, minthogy felkérjenek minket táncolni, de meg kellett lepődnünk. 

- Kölyök, ez feléd jön. - nyílt nagyra Liv szeme, amikor észrevett egy mardekáros fiút felénk lépkedni. 

- Szia, Elara. - köszöntött óvatosan. 

- Ez is ide jön! És ez is! - csapkodott a lány eszeveszettül, nekem pedig egyre vörösödött az arcom. Miért jönnek felém a fiúk? És miért akarják egymást túlüvölteni??

- Elara, lennél a párom? - kérdezte az egyik. 

- Táncolhatok veled? - szólt a másik. 

- Én kérdeztem előbb! - felelte a harmadik. A fiúk megvadulva, egymással veszekedve toporzékoltak előttem, én pedig csak ültem ott megrökönyödve, pislogás nélkül figyelve őket. 

- ELÉG! - üvöltötte el magát Piton. - Megvadult csürhe! - szidott meg minket. - Nem ilyennek neveltem magukat és elvárom, hogy ne hozzanak szégyent a házunkra! Elara, álljon fel. - utasított a magas férfi, akinek zsíros haja belelógott a szemébe. 

- Mi? Miért én? - néztem rá nagy szemekkel, de Piton úgy nézett vissza rám, hogy már nem volt kedvem vitatkozni vele. 

- Én jelölöm ki a párokat. - nézett rám felvont szemöldökkel. 

- Ohh, Merlin. - emeltem égnek a tekintetem. - Csak ne Dracot. Könyörgöm, csak ne Dra... - suttogtam magam elé, amíg meg nem hallottam a nevet. 

- Malfoy! Talpra. - mutatott rám a férfi, mire Draco felvont szemöldökkel meredt rám. 

- Remek. - nyögtem fel és miközben Piton erőszakosan kiosztotta a többi párost, Draco unottan felém lépkedett. 

- Én is örülök neked. - forgatta meg a szemeimet, majd közelebb lépett hozzám és kezét a derekamra csúsztatta. Én pedig heves szívveréssel léptem el tőle egy pillanatra. - Nyugalom, Delavigne. Ez csak tánc. Nem fog kinyírni érte a pasid. - rázta a fejét, én pedig hitetlenül meredtem vissza rá. Nem is tudja... Nem is tudja, hogy már nincs barátom... 

- Fiúk! Kezeket a lányok derekára. A DEREKÁRA ZABINI, A DEREKÁRA! - üvöltötte Piton, majd pálcájával a zenedobozra mutatott. 

- Szabad? - nyúlt felém újra Draco, én pedig némán bólintottam. 

- Ne haragudj. - motyogtam. - Csak túl hirtelen jött és... - vontam meg a vállam. Fogalmam sincs mit kellene mondanom. 

- Nem baj, Aurora. - vonta meg a vállát, majd lassan közelebb húzott magához, én pedig a kezébe helyeztem a kezemet. - Meglepő fordulat, nem? - vonta fel a szemöldökét. 

- Mi? - néztem fel a világos szemeibe. 

- Amikor legutóbb táncoltunk... Nem hittem volna, hogy az az utolsó táncunk barátokként. - vonta meg a vállát, arra célozva, amikor azt mondtam neki, hogy nem a barátom többé. 

- Nézd... - meredtem rá kínosan. - Tudom, hogy szar helyzet, de nem eshetnénk túl rajta? - léptem előre, mire a fiú erősen hátra tolt. 

- Én vezetek. - súgta a fülembe. - Én vagyok a főnök. - lépett felém, finoman megtolva jelezve, hogy léphetek.

- De nem az én főnököm. - vágtam vissza, átvéve a vezetést. Erre pedig Draco hirtelen magához rántott, egymásba fonva a testünket és közelebb hajolt az arcomhoz. 

- Ne beszélj vissza nekem, Aurora. Nem szeretem, ha engedetlen vagy. - mormolta a fülembe, mire heves lélegzetvételekkel, vörös arccal löktem el magamtól. 

- Ebédnél találkozunk. - mondtam neki, majd szó nélkül kisétáltam a teremből, magam mögött hagyva a barátaimat. De nem sokáig. Mert a mardekárosoknál kevesebb türelme talán csak Pitonnak van. És a férfi nem sokkal később torka szakadtából üvöltve zavarta el a diákokat a bálteremből, egyenesen a nagyterem felé. 

- Ez rémes volt. - ült le mellém nem sokkal később Olivia, kipirult arccal szedve magának krumplipürét. 

- Nekem mondod? - fintorogtam rá, miközben megpakoltam a tányéromat sült krumplival. - Neked legalább Theo a párod... - motyogtam. 

- Tényleg, miért rohantál el? Mit művelt már megint? - kérdezte a lány, de az említett személy ebben a percben leült mellém és gondtalanul kezdte enni a krumplimat. 

- Vegyél magadnak. - csaptam rá a kezére. 

- Ugyan, Delavigne. Rengeteg időt fogunk együtt tölteni a következő években. Lehetnél egy kicsit rendesebb is. - biggyesztette le az ajkait gúnyosan.

- Ha még egyszer így beszélsz velem, mint odabent... A kezedbe szúrom a villámat. Ez elég kedves volt? - mosolyogtam rá, felmutatva a középső ujjamat. 

- Szia, Elara. - köszönt rám egy fiú a hátam mögött, de én egyre idegesebben meredtem a mellettem ülő szőkére, és nem foglalkoztam az ismeretlennel. 

- Nem áll jól neked a fenyegetőzés. - hajolt közelebb hozzám, elvéve egy újabb krumplit a tányéromról. 

- Merlinre esküszöm, Malfoy! Ha még egy krumplit elveszel tőlem, leharapom az ujjaidat és feldugom a seggedbe! - mordultam rá mérgesen, mire ő hangosan húúú-zni kezdett, majd vigyorogva hajolt vissza hozzám.

- Jó tanács... Ha mást veszel a szádba, ne használd a fogad! - felelte a fiú egy pökhendi mosollyal a száján. 

- Viszlát, Elara. - szólt újra a fiú mögöttem megrökönyödve. 

- Szúrd le magad, Malfoy. - forgattam a szemeimet, majd felálltam az asztaltól és otthagytam a többieket. Nem bírom elviselni! Nem bírom elviselni és annyival könnyebb lenne minden, ha Charlie itt lenne...

- Miért kell ilyen seggfejnek lenned vele? Pont most... - hallottam Olivia mérges hangját. Én pedig tehetetlenül, könnyektől homályos szemmel mentem a szobámba, hogy levelet írjak az egyetlen embernek aki most meg tudna nyugtatni. Charlie Weasleynek.