Nos, ez a könyv be lett fejezve. A régi önprómó eltűnt, és most /is/ köszönetet akarok mondani pár embernek. 

Ezek pedig: 

GyilkosFagy10

Karasu116

(nem tudom, hogy mindenkit meg tudok e jelölni, de remélem akiket nem, látni fogják ezt.)

Shinigami-Rem

Hopeworld16

Nektek, nagyon sokat tudok köszönni. A felsoroltak között, és akiket még nem is jelöltem meg, nem tudok eleget mondani. 

A gyógyulásom, nehéz volt. Nem vagyok teljesen normális, de szerintem senki sem az. Most már tudok nevetni, sportolok és a szakközépben, sokkal jobbak a jegyeim is. Sok sok animét nézek, és nem egy "lelki" társat találtam már. 

Próbálok segíteni, bár ez nem mindig megy. Sokat hibáztam, be kell valljam. Sajnáltattam magam, és amikor elvesztettem egy barátnőmet, rá két három hétre Veronika névra hallgató barátnőmet is. Érvágás volt, de valahogy éreztem, menni fog. 

Nem fogok lesüllyedni oda, ahol régen voltam. Meg akartam változni, és ez úgy érzem ment. Nem úgy állok a dolgokhoz, hogy fuj, nemár! Nem akarom! Nem fog menni úgysem! Tuti rossz lesz, és nem fogom élvezni. 

Hanem próbáltam mosolyogni, és igenis megpróbáltam. Rohadtul féltem, be kell valljam. De jobban éreztem magam, amikor azt mondták"Hé, ez jó csel volt! Te ezt honnan tanultad? Ki segített neked ebben?" 

Az írás volt az, ami sokat segített. A Skillet. A rock. És sok sok barátom. Igaz, nem vagyok a világ legeslegjófejebb embere, meg hát néha idegesítő is vagyok, tudom. Hibáim nekem is vannak. Próbálok minden nap olyan lenni, amilyen lenni akarok. Sokat tanulok a céljaimért, és igen! Én is hisztizek, és én is nyafogok, amikor meglátom a dián mennyi szöveg van. 

Leírom. Leúszom azt a távot amit akar a tanár. Lefutom amit kell. Megcsinálom a házimat. Próbálok olyan lenni, ami segít előrehaladni. 

Ez a könyv is segített, és remélem a Mi segített nekünk?!-et is páran olvasni fogják, ha kiteszem újra a Wattpadra. 

Köszönöm a figyelmet, és mindenkinek köszönöm, aki elolvasta/szavazott erre a könyvre.

fanfi1ction.