Jaebum: Miután kiöntöttük egymásnak a lelkünket Jacksonnal, ő hazaindult, én pedig leültem a telefonommal a nappaliba, hogy elüssem az időt, amíg Jinyoung vissza nem talál hozzám. Még egy órát várnom kell, aztán nyílik is az ajtó. Egyből kimegyek elé, és örömmel látom, hogy sokkal nyugodtabb, mint amilyen állapotban elment. - Jól vagy? - kérdezem, mire nagy szemekkel pislog rám. - Ne haragudj, amiért erőszakos voltam. Nem akartalak bántani. Soha, eszembe se jutna. Sokkal jobban szeretlek annál, mint hogy bármit is rád erőltessek. - lépek hozzá, óvatosan átkarolva derekát, úgy simulva hozzá. - Ha... ha gondolod, vagy van hozzá kedved, én... nagyon szívesen... leszoplak... - harapok alsó ajkamba, ahogy már a gondolattól is felizgulok. Együtt akarok lenni. Szexuálisan. Bármilyen módon, csak érezni akarom őt!

Jinyoung: Ahogy kimondja, hogy leszopna, Juniorkám abban a pillanatban felkapja a kis fejét, jelezvén, hogy nagyon szívesen benne lenne ebben, nekem pedig kiszárad a torkom egy szempillantás alatt. - Te ne haragudj, hogy úgy elrohantam. - kezdem igyekezve észrevétlenül nyelni egyet. - Arra gondoltam, hogy ha te leszopsz engem, talán közben megpróbálhatnál tágítani, hogy nekem se kelljen aggódni, hogy fájni fog. - mormolom. Meg kell bíznom benne, mint ahogy eddigis.

Jaebum: Most rajtam a sor, hogy döbbenten bámuljak rá. Komolyan belemegy? Próbálok nem repdesni az örömtől, de egy széles mosolyt nem sikerül elrejtenem. - Oké. - bólintok, hozzá hajolva, hogy vágyakozva megcsókoljam. Ebből persze az lesz, hogy a legközelebbi falnál kötünk ki, Jinyoung lábai a csípőm köré kulcsolódnak, miközben éhesen nyúlkálunk egymás ruhája alá. Nem bírok magammal, érezni akarom a bőrét, minden rezdülését, ahogy egyre jobban kíván. Végül fenekébe markolva viszem be a szobámba, hogy letéve az ágyra, fölé másszak, és elkezdjem kigombolni farmerjét. Már most látom boxerén keresztül, hogy mennyire kíván. - Nem akarlak tovább várakoztatni. - kacsintok rá, majd lehúzva boxerét is, végre számba fogadom, egyből mélyen torkomba engedve, és felhördülve az érzéstől, ahogy minden ere kidagad merevedésén, annyira izgatott.

Jinyoung: Nagyon kevés választ el attól, hogy olyan állapotba kerüljek, amit később nagyon megbánnék. Im Jaebum az ÉN lábaim között, a szájában mélyen a farkammal. Érzem, ahogy megfeszülök. - Ah, kérlek, ilyenkor vagy szoríts rá a tövemre, vagy... - érzem, ahogy kicsit kienged a szájából. Felnézek, ajkain szexi vigyor terül szét. Elégedett. - Olyan rég szexeltem, hogy visszaszűziesedtem. - jegyzem meg, csak félig viccelve, de jól bele is vörösödöm. Biztos vagyok benne, hogy az első körben kiakasztóan hamar el fogok élvezni.

Jaebum: Nem bírom ki, hogy ne vigyorogjak teljes önbizalommal. Olyan jól esik látni, hogy ennyire élvezi! Ezen felbuzdulva még intenzívebben kezdem kényeztetni, azonban nem tövére fogok, ahogy kérte, hanem elkezdem hátulról tágítani. Ahogy elnézem, ez is elég ahhoz, hogy még ne élvezzen el. Az érzés biztos szokatlan és furcsa neki, így először kis grimasz jelenik meg arcán, de türelmes és óvatos vagyok, így ahogy látom, nem okozok neki komoly fájdalmat.

Jinyoung: Végül mégse lett belőle problémám, hogy idő előtt elmennék. Elsőre kicsit kellemetlen, de szerencsére Jaebum szája nem hagy el, így tűrhető időn belül hozzászokom az érzéshez. Remélem hamarosan élvezni is fogom, lehetőleg mielőtt ő megunja az egészet.

Jaebum: Innentől nem megy olyan könnyen Jinyoungnak a lazítás, bármennyire is próbálkozom, azonban ennyire közel a célhoz fel nem adom! Miközben péniszét egy pillanatra ki sem engedem számból, próbálom a lehető legkíméletesebben felkészíteni, közben igyekszem eltalálni érzékeny pontját, hogy végre ezt is élvezze.

Jinyoung: Már éppen kirántanám Jaebum ujjait magamból, mondva, hogy éppen eleget próbálkoztunk, már én unom a várakozást, mikor eddig nem tapasztalt helyen talál el. A lábaim reflexszerűen nyílnak széles terpeszbe, miközben elönt a forróság. Lenézek párom arcára. Elégedett kis mosoly bujkál szája sarkában.

Jaebum: Már-már kezdtem volna elkeseredni, hogy olyan régen szexeltem komolyan, hogy elfelejtettem, hogy kell valakit felkészíteni, mikor Jinyoung lélegzet elakad, és végre tágulni kezd rohamosan. Meg van! Elégedetten vigyorodom el, miközben mélyebben megszívom, és ismét megütöm azt a pontot benne, amit az előbb. És felsikkant! Pontosan azon a hangon, ami éveken át a fülemben csengett, és kísértett, mint valami szirén hangja, ami megbabonázta az elmémet. Igen! Végre újra hallhatom.

Jinyoung: Mikor Jaebum ujja eltalálja az érzékeny pontomat, valamit elhagyok magamnak. Ez a valami, azt hiszem a tartásom, vonakodásom, és szégyenérzetem. Mintha a lelkemről nehéz sziklát gördítettek volna le, sóhajtok fel, és hagyom neki, azt tegyen velem, amit jónak lát. Az ettől való vonakodásom már rég messzi földeken jár. Hallom saját hangomat, amint felnyávog, mikor újra eltalál, ez alkalommal kicsit hosszabb ideig. Lihegek. Kérlelni akarom, hogy adjon még, de nem teszem. Bízom benne, hogy tudja mit kell tennie. Arról nem is beszélve, hogy olyan forrón lüktet az egész altájam (kívül-belül mindenem), hogy biztos vagyok benne, hogy ha pár mélyebbet szopna még rajtam, azonnal elélveznék neki.

Jaebum: Alig bírok már magammal, ahogy Jinyoung komolyan élvezni kezdi a dolgot. Érzem, ahogy saját péniszem is kínzóan lüktet, de nem bánthatom, ezért a lehető legfinomabban engedem ki előbb számból, majd húzom ki belőle ujjaimat, hogy aztán a síkosítóm után kutassak a szekrényemben. Erre mindenképp szükségem lesz, ha óvatos akarok lenni. Előbb bekenem magam, aztán ismét fölé helyezkedem, ezúttal szemtől szembe vele, ágyékommal lábai közé helyezkedve. - Mehet? - kérdezem, mert úgy érzem, szükség van rá, hogy szóban is megerősítse a dolgot.

Jinyoung: - Ühüm - válaszolok bólintva, kicsit feljebb emelve a csípőmet, hogy jobban hozzámérjen. Látom, ahogy átkeni magát síkosítóval, és nem állja meg, hogy ne masszírozzon magán egy kettőt, miközben engem néz. Benedvesítve alsó ajkam harapok is bele, hogy amíg ő lassan feltolja magát bennem, csendes tudjak maradni. Jóval nagyobb, mint az ujjai, de tényleg jól felkészített, mert alig kellemetlen az érzés. Már tudom, hogy élvezni fogom, így minden egyes mozdulatának örülök, miközben egyre feljebb csúszik bennem. Már jó mélyre jutott, mikor kicsit kijjebb húzódik, hogy másik irányt válasszon. Ez az a pillanat, mikor nem bírom tovább visszafogni magamat, és felhördülök az érzéstől, ahogy újra elmerül bennem.

Jaebum: Csodálatos érzés, pont olyan jó, mint amilyenre számítottam. A tény pedig, hogy továbbra is élvezi, felemelő! Erősen ajkamba harapva figyelem, szinte még a légzésemet is visszatartom, hogy minden nyögését halljam. - Jó isten! - szakad aztán ki belőlem, mikor édes hangon felhördül. Minden erőmre szükségem van, hogy ne zuhanjak rá. Miközben feje mellett két kézzel megtartom magam, picit gyorsítok a tempón. Hiába, ez még mindig ugyan olyan csodálatos vele, mint legutóbb.

Jinyoung: A félelmeim hiábavalónak tűnnek, és értelmetlennek, ahogy a pozitív érzés magával ragad. Igazán sok kínlódástól megkíméltem volna mindkettőnket, ha bízom benne. A régi énemhez képest jóval zárkózottabbá váltam, azt kell, hogy mondjam. De változtatni fogok ezen. Most például, a létező összes problémámról, frusztrációmról, és szorongásomról megfeledkezek. Semmi sem bánt. A baleset óta először, eddig ismeretlen könnyedséggel repülök fel a fellegek magasságába, és nem félek, hogy leesek. Tudom, hogy itt van Jaebum, és elkap majd.

Jaebum: Az elmúlt években belegondolni sem mertem volna, hogy ez egyszer újra megtörténhet velünk. Egyszerűen annyira csodálatos és tökéletes az egész, hogy ha nem közeledne vészesen az orgazmus, egészen biztosan könnyekben törnék ki a meghatottságtól. De most csak Jinyoungra mosolygok, miközben lehajolok hozzá egy érzéki csókra. Hirtelen úgy érzem, az életem kiteljesedett. Akár meg is halhatnék.

~~ * ~~

Jackson: Miután Jinyoung legalább akkora sebességgel távozott, mint ahogy jött, és én is visszaértem, összedobok egy könnyű esti saláta nasit, mert Markkal mindketten megéheztünk. Beülünk a nappaliban, és miközben valami filmet kapcsolunk háttérzajnak, majszolni kezdünk. - Szerinted megteszik végre? - kérdezem a semmiből, hiszen tudom, hogy ő is hasonló dolgokon gondolkodik. - Le merném fogadni, hogy amint megint egy légtérbe kerültek, vadul egymásnak esnek, és holnap estig mást sem csinálnak, csak szexelnek. - vigyorodom el, mire Mark is megereszt egy halk kuncogást. - Mondjuk vigyázniuk kell Jaebum hátára, mert még mindig nem 100%-os, de gondolom nem is ő fekszik majd hanyatt. - tör ki belőlem a nevetés akaratlanul is.

Mark: Úgy döntök, erre a megjegyzésre nem fogok hangosan reagálni, csak magamban jegyzem meg, hogy minden bizonnyal igaza van Jacksonnak. Való igaz, Jinyoung igen izgatott lett, mikor eldöntötte magában végre, hogy minden rendben van azzal, ha szexelni akar a (volt) legjobb barátjával. mindazonáltal nem tartom a legjobb ötletnek a szex témát úgy folytatni Jacksonnal, hogy közben megbeszéltük, hogy az tesz a legjobbat mindkettőnknek, ha nem érünk egymáshoz. Elővéve a telefonomat keresek rá valakire az egyik közösségi felületen. A lánnyal még majdnem egy évvel ezelőtt közös fotózásunk volt. A staff szerint illünk egymáshoz. Nevetségesnek tartottam ezt a kijelentést, főleg annak fényében, hogy semmit nem tudtunk még akkor egymásról. Azóta beszélgettünk már párszor, így gond nélkül írok rá, mi szerint találkozni akarok vele.

Jackson: Mark nem válaszol, meg sem szólal, csak mosolyog tovább, miközben a telefonján pötyög valamit. Kíváncsi vagyok, mi ennyire fontos neki, de nem merek belenézni a mobiljába. Illetlenségnek tartom az ilyesmit, még akkor is, ha a legjobb barátomról van szó. Így csak vállára hajtom a fejem, miközben a szemem sarkából látom a chat ablak színét, de azt nem, hogy kinek, vagy mit ír. - Kivel beszélsz? - kérdezem meg mégis, mert a kíváncsiságomat egyszerűen nem tudom legyűrni.

Mark: - Úgysem ismered. - sóhajtok, magamban azért kicsit bosszankodva. Ha akartam volna, megosztottam volna vele. Miért nehezíti meg a saját dolgát? Hiába ő volt az, aki azt mondta, inkább ne legyen köztünk semmi, csak mert azt is bevallotta, tetszem neki, és nem csak barátként tekint rám, sarokba szorított. Le se fekszünk, de tapintatlan bunkó is vagyok, ha kiderül, mások fele tekintgetek. Megmondtam neki, hogy nem akarok kapcsolatot... Elküldöm az üzenetet, majd lezárom a képernyőmet. Nem kell, hogy azt figyelje mit beszélek.

Jackson: - Hmm. - morgom, picit szíven ütötten. Ismerem ezt a hangot. Ez a hang azt üzeni, hogy "hagyj békén, úgysem lesz köztünk semmi". Nem egyszer hallottam, mikor az egyéjszakás kalandjait ebben a stílusban próbálta meg lerázni. Nagyot nyelek. Én is ebbe a körbe kerültem? Egyéjszakás kaland lennék? Na jó, az semmi esetre sem lehetek, tekintettel a tényre, hogy huzamosabb ideig szexeltünk, mégis... Fáj. Fogalmam sincs miért, de fáj a tény, hogy még így sem vagyok se több, se másabb, mint a többiek. Ugyan abba a kategóriába tartozom, annak ellenére, hogy Mark továbbra sem akar elengedni.

Mark: Másnap már össze is futok a csajjal. Az ő lakásán találkozunk. Mivel felhívott magához, veszek neki ajándékba egy palack francia bort. Tudom, hogy oda vannak az ilyen fajta lányok a nyugati cuccokért. Fel is bontja, és bár én nem vagyok egy nagy boros, mivel megkínál, én is iszok belőle egy keveset. Aztán megtörténik. Olyan könnyen nyílnak szét a lábai nekem, mint amilyen egyszerűséggel mások az ágyukat vetik be reggelente. Igazán oda van értem, ami jólesik a lelkemnek, de nincs az az isten, hogy én még egyszer összeálljak egy ilyen csajjal. Elköszönök tőle, és közlöm vele, még a héten visszamegyek Amerikába, így sajnos nem lesz lehetősége többet az életben látni. Nem érdekel, ha látja majd itt maradtam. Legalább tudni fogja, hogyan viszonyuljunk egymáshoz.

Jackson: Mark elkezdett eltünedezni. Először csak annyit mondott, dolga van, és én nem kérdeztem, mi az. Másodszor annyit mondott, majd jön, és én vártam rá. Harmadszor már szó nélkül ment el. Tudtam, hogy nincs baj, ha az lett volna, elmondta volna. Csak olyan dolgokról lehetett szó, amikről nem szeretett volna velem beszélni. Amit megértek, mégis bánt. Hiszen itt vagyok mellette, vigyázok rá, ahogy kérte, mégis... Távolabb érzem magam tőle, mint mikor elköltöztem. Nem értem. Nem tudom, mi változott, hol rontottam el, mi a probléma. Szeretnék segíteni, mellette állni, de ő nem akarja. Elgondolkodtam, hogy felhozom a témát, ha akarja, elköltözhetek megint. Tudom, hogy a lakást még nem adták ki, ahol múltkor voltam. Lenne hova mennem. Az a beteg ember sem fenyegetné már, hiszen jól ráijesztettem. De valahol legbelül mégsem akarom őt itthagyni.

Mark: Már a harmadik lánnyal próbálkozom, de semmi eredménye. A szex éppen csak kielégítő, de semmit nem érzek, így képtelen vagyok egyikkel is akár kétszer találkozni. Lehet, hogy az a baj, már nem csak egyéjszakás kalandokra vágyom? Éppen ezért, ez alkalommal egy érettebb gondolkodású lánnyal találkozok. Egy tanfolyamról ismerem. Mivel ma Jackson az edzőteremben lesz sokáig, úgy döntök, megtehetem, hogy felhívjam a saját lakásomra.

Jackson: Eredetileg ma sokáig dolgoztam volna, de Ambernek fuccsba ment a randija, ezért megkért, hogy dolgozhasson az esti műszakban. Úgyhogy hazajöttem. Mikor meghallom az ajtó nyitódását, elvigyorodom és futok is meglepni Markot. Azonban én vagyok az, akit végül meglepetés ér, mikor egy nagyon csinos lány pislog szembe velem. Nagyot nyelek. Egy percre teljesen lefagyok. Aztán összeszedem magam, és kényszeredetten elmosolyodom. - Nem akarok zavarni, éppen menni készültem amúgy is. - bújok bele cipőmbe, hogy aztán további szócséplés nélkül suhanjak ki az ajtón. Hát ezt művelte egészen eddig! Jobbra-balra kefél, ahogy régen. Mit is hittem?! Sosem változik meg.

Mark: Reflexből Jackson után akarok szólni, hogy várjon, már veszem a levegőt hozzá, de végül csak felemelve jobb kezem intek neki kényszeredetten, hogy aztán csak szépen lassan engedjem ki a tüdőmből a levegőt. Miért zavar látni a szemeiben a csalódottsággal vegyes megbántottságot? Suzyra pillantok. - Most velem lakik, régi barátom, Jackson. - pillantok még egyszer az ajtó felé. Lelkiismeret furdalásom van, de ami leginkább nem hagy nyugodni az a sok átszexelt éjszaka emléke, "régi barátommal”.

Suzy: Volt már szerencsém szokatlan helyzetekhez, de ez egyike a legfurcsábbaknak. Érzem, hogy valami nagyon kellemetlenbe folytam bele. - Azt hiszem inkább nekem kellett volna távozni. - nézek Markra, aki még mindig az ajtót bámulja. - A pasid? - kérdezem, mire feleszmél, és tátott szájjal fordul felém. - Meg se próbáld előadni, hogy nem az! - forgatom szemem. - Csak úgy forrt körülötte a levegő a féltékenységtől. Ha ezt tudom, biztos nem jövök ide. - sóhajtok, kissé frusztráltan.

Mark: Ez azoknak a ritka pillanatoknak az egyike, amikben nagyon nagy erőfeszítésembe telik nem belevörösödni. - Jackson nem kifejezetten a pasim. - sóhajtom, beletörődve, hogy köztünk a baráti ölelésnél intimebb dolog nem nagyon fog történni. Talán nem is baj, bár most szívesen elsüllyednék a föld alá, hogy ne kelljen megélnem ezt a beszélgetést. - Nem akartalak ilyen helyzetbe hozni, sajnálom. Bevallom, korábban kicsit MÁSKÉPPEN képzeltem el azt, hogy felhívlak magamhoz, de így... - frusztráltan túrok a hajamba, feszültséglevezetésképpen megint hátranézve egyszer az ajtóra, ahol nemrég Jackson kiment. Azon tépelődöm, mit kéne tegyek. Suzyval akartam ma lenni, de ahogy megpillantottam Jacksont felbuzgott bennem a vágy, hogy magyarázkodjak neki. Miért? Amúgy sem bánthatom meg ezt a kedves lányt. Elvégre a barátom. Egy barát.

Suzy: - Azt gondoltam, hogy másképp képzelted! - horkantok fel, nem épp nőiesen, de azt hiszem már nincs is értelme bájologni. Itt ma beszélgetésen kívül más nem nagyon lesz. - Egyébként ha nem a pasid, akkor mi? Többszöri dugó partner? - teszem karba kezeimet, mire arca megvonaglik. - Csak neki nem mered bevallani, vagy magadnak sem, hogy szereted? - folytatom kíméletlen vallatását. Ha nem ilyen helyzetben lennénk, még biztos rajonganék is, hogy milyen szép pár és mennyire cukik. De így leginkább csak felbosszant a tény, hogy Mark a saját érzelmi zavara miatt ki akart használni.

Mark: Megint a hajamba túrok, miközben mélyet kell sóhajtsak, hogy végre össze tudjam szedni magamat. - Mi tényleg egyszerűen csak... Lefeküdtünk párszor. - vallom be, nem nézve arcába. Így is érzem, hogy egyre forróbb az arcom a szégyentől, főleg, mikor meghallom újra gúnyosan felhorkantani. - Komolyan sajnálom, azt gondoltam megérdemlek egy esélyt magamtól, hogy... - ahogy felnézek arcába, elhallgatok. Felesleges süketelnem. A legjobb amit elérek vele az az lesz, hogy itt hagy a fenébe. - Magamnak sem vallottam be. - motyogom, nem egészen bízva abban, hogy erre a válaszra várt eddig, vagy, hogy egyáltalán számított-e rá, hogy képes leszek őszintén válaszolni.

Suzy: Most rajtam a sor, hogy kisimítsam hosszú szőkésbarna hajamat az arcomból. - Jól van. - bólintok, halványan elmosolyodva. - Most, hogy erre ráébredtél, nem gondolod, hogy utána kellene menned és bocsánatot kérni? Úgy sem történt köztünk semmi. - vonok vállat. Még szerencse, hogy nem vetten le a szandálomat, így nem kell neki látnom kínosan visszaöltözni. - Sok sikert Markie! - hajolok hozzá, hogy megpusziljam arcát. Örömmel lefeküdtem volna vele, ám hálás vagyok, hogy még időben kiderült, nem én vagyok az, akire vágyik.

Mark: Megvárom, amíg kisétál a lakásból. Ahogy ezt megteszi, én is már kint vagyok, bezárom az ajtót, és elrohanok. Lent az utcán körbenézek, de semerre nincsen. Elszaladok a legközelebbi buszmegállóba, de ott sem. Előkapva a telefonomat tárcsázni kezdem. Kicsöng, de fel nem veszi. Fogalmam sincs merre mehetett. Suzy ráébresztett: akárhogy is küzdök ellene, senki más nem fog jobban érdekelni nála. Őt szeretem. Senki mással nincs meg az a különleges bizsergés a lelkemben. Egyszerre vagyok izgatott, és különösen békés a közelében. Azonban hiába keresem, nem találom, még egy óra múlva sem, pedig még az edzőterméhez is elvezetek, hátha oda ment. Jinyoung sem válaszol az üzenetemre, így biztos vagyok benne, hogy náluk sincsen, különben csak írna nekem, legalább ő...

Jackson: Első gondolatom az volt, hogy felugrom Jaebumékhoz, miután eljöttem Mark lakásából, de rájöttem, hogy az nem lesz jó. Ki tudja, hogy mit csinálnak épp. Nem akarok zavarni. Úgyhogy végül az edzőterembe megyek, és egy darabig Ambernek segítek, míg úgy nem döntök, zárjunk be, és menjünk inkább inni meg enni valamit. Neki is meg van mára a maga baja, nekem is. Csak jót tesz, ha kipanaszkodjuk magunkat. Amber elmeséli, hogy az egyik legjobb barátnőjét hívta el randira, két éve tartó szenvedés után, és úgy is volt, hogy rendben lesz a randi, de a lány az utolsó pillanatban mindent visszamondott, ezzel darabokra tépve szegény Amber szívét. Megértően bólogatok, majd elmesélem a saját kis történetem is. Hihetetlen, mennyire hasonló cipőben járunk! Leszámítva, hogy én elég hosszú ideig még dugtam is azzal, aki egy ideje elrabolta már a szívemet. Csak nem akartam beismerni, hogy mennyire belezúgtam...

Mark: Tudom, hogy nem lehet baja Jacksonnak, így ha csalódottan is, de hazakullogok. Majd este ha hazajön, beszélünk. Alig várom már. Eddig semmit nem beszéltünk meg biztosra, nem is jártunk, nem is mondtam ki, hogy akarnék. Most, hogy magamban elrendeztem a dolgokat, és tudom, hogy vele szeretnék lenni, kicsit megnyugodtam. Csak megérti majd, főleg, hogy Suzyval már nem is csináltunk semmit a beszélgetésen kívül.

Jackson: Hajnali egy van, mire Amberrel felállunk és mindketten hazaindulunk, ki-ki a saját lakása felé. Eldöntöttem: ez így nem mehet tovább! Nem tehetem tönkre magam az érzéseim miatt. Felnőtt ember vagyok, nem normális, hogy Mark így kihasznál. El kell költöznöm. Véglegesen. Mikor hazaérek, legnagyobb megdöbbenésemre a lámpák égnek. Mark nem fél a sötétben, kétlem, hogy így aludna. Ez azt jelenti, hogy ébren van. Remélem a lány már nincs itt, mert ha igen... Akkor nem tudom mit fogok tenni.

Mark: Hallom, hogy Jackson megérkezett és igen hangosan zörög a zárral. Azonnal felállok, hogy kisétáljak hozzá. Mire meglátom, már a konyha felé veszi az irányt. Ilyen távolságból is érzem, hogy ivott. - Jacksonie! Úgy örülök, hogy itt vagy, azt hittem, már sosem érsz hozzám haza. - biggyesztem le ajkamat játékosan, és ölelem meg. Kicsit távolságtartó, és az ajakbiggyesztésemet sem értékelte különösebben. - Beszélhetnénk a nappaliban? - fogom meg csuklóját finoman.

Jackson: Úgy érzem, nincs értelme halogatni a lényeget, ezért mielőtt bármibe belekezdhetne, megelőzöm. - Elköltözöm Mark. Akármennyire is szeretnélek megvédeni, nem tehetem magam tönkre. Még ha nem is érsz hozzám, nekem ez így kínzás. Aminek véget akarok vetni. Ezért elköltözöm. Véglegesen. - nem nézek rá. A földet nézem, meg az előttünk lévő kis asztalt. De nem akarom látni a szemeit. Félek, hogy elgyengülnék.

Mark: Annyira meglep Jackson azzal, amit mond, hogy egy pár pillanatra meg sem tudok szólalni. Csak nézem bambán, ahogy elindul a háló felé, feltételezem, hogy összeszedhesse a cuccait. - Héj, várj, én nem ezt akartam! Nem is hallgatsz meg? - megyek utána, miután visszatértem révületemből. - Suzy, a lány, akit láttál, miatta? Nincs is semmi köztünk, meg amúgy is, eddig még nem beszéltünk olyasmiről, hogy együtt lennénk, azaz én nem akartam, tudom, de beszélgettünk Suzyval, és rá kellett jönnöm, nem számít, milyen feltételt szabtál, nekem... Én egyszerűen csak veled szeretnék lenni. Igazán. Nagyon szeretek veled lenni, Jackson. Ha eddig nem is esett le, én szeretlek. - mondom ki végül, ha kicsit túlzottan sok körítéssel is.

Jackson: Egészen lefagyok szavaitól. Nem tudom, higgyek-e a fülemnek, vagy sem. Ez... túl szép ahhoz, hogy igaz legyen. Szomorkásan elmosolyodom, miközben lefejtem magamról kezét. - Kedves, hogy ezt mondod. És tudom, hogy félsz egyedül lenni. Megértem, hogy magad mellett akarsz tartani. De egy kapcsolat számomra nem játék, Mark. Én komolyan gondolom. - finoman végig simítok arcán, amin egyre nyilvánvalóbbá válik a kétségbeesés. - De értékelem a próbálkozásodat, tényleg. És ettől még a legjobb barátom maradsz. - hajolok hozzá, és majdnem megcsókolom, de az utolsó pillanatban mégsem teszem.

Mark: - Ugyan már, én NEM félek! - háborodok fel. - Nem vagyok ilyen, nem azért mondtam, hisz' ismersz! Elhiszem, ha kételkedsz, mert ellenálltam ennek az elején. Azt gondoltam nem akarnám azt hallani, hogy szeretsz, mert zavarna, de tévedtem, mert nem zavar, és jól érzem magam veled, jobban, mint bárki mással. - teszem hozzá a végéhez, kicsivel halkabban. Nem hisz nekem. Sóhajtok egyet. - Nem foglak visszatartani. - emelem fel két kezemet hárítóan. Nem fogok magyarázkodni neki. Nem tudok többet mondani. Hiszen ismer, tudhatná, hogy nekem időbe telik, mire ilyesmit elfogadok magamban.

Jackson: Fogalmam sincs mit tegyek. Igen, ismerem. Jobban, mint bárki más. Azt is tudom, hogy nagyon nehezen jutott el odáig, hogy ránézzen az érzéseire. Nem lehetett könnyű, főleg úgy nem, hogy a "szeretlek" szótól is irtózik. Valahogy mégsem vagyok biztos benne, hogy jó ötlet lenne maradnom. - Tudod mit? - fordulok felé. - Elköltözöm, ez végleges marad. De ha komolyan gondolod, hogy én kellek, akkor járjunk. Adjunk kettőnknek egy esélyt. És meglátjuk, hogy működik-e. Ha nem, akkor még azelőtt jöjjünk rá, mielőtt a barátságunk is rámegy, oké? Nem akarlak elveszíteni Markie! - lépek vissza hozzá, hogy megöleljem.

Mark: - Miben jobb az, hogy elköltözöl, de közben járunk, mintha itt maradnál? Mi van, most már te sem tudod eldönteni mit akarsz? - támadok neki, kicsit váratlanul. Nem akarom, hogy elmenjen, nem akarok egyedül maradni. Miért kötődöm hozzá ennyire? A szerelem valóban nem egy racionális dolog... Látom arcán, hogy megbántom szavaimmal. Nem érti miért vagyok ilyen. Hát azt én sem... - Járni akarok veled. - kapom el felkarját, mielőtt még elfordulhatna tőlem. Se nem volt romantikus, se megható, de remélem nem haragszik meg még pluszban ezért is.

Jackson: - A saját érdekünkben akarok elköltözni. Pontosan azért, ha kiderül, hogy esetleg mégsem jó neked ez így, ne legyen rohadt kínos, hogy még mindig itt vagyok. De tudod mit? Én alku képes vagyok. Nem megyek el, ha ennyire ezt akarod. DE a szex része a dolognak továbbra is áll. Ha le akarsz velem feküdni, ÉN leszek fölül! - mutatok rá orrára szigorúan, és képtelen vagyok nem elmosolyodni, ahogyan édesen rábandzsít ujjbegyemre. Miért szeretem ennyire?

Mark: - Tudom, gondoltam, hogy ebből nem fogsz engedni. - mosolyodok el végre én is vidáman. - Úgy örülök! - ugrok egyet, amit így utólag igen kínosnak is érzek, de nem tehetek róla. A szextől egyedül a rossz emlék miatt félek. Attól tartok, pánikolni fogok, azt pedig nem bírná el az önbecsülésem. Furcsa dolog attól félni, hogy félni fogsz.

Jackson: - Persze nem fogom erőltetni. - teszem hozzá, mert látom arcán átsuhanni azt a félelmet, amit akkor láttam, mikor megtudta, mi történt vele. - Én csak... szeretném, ha nem kihasználásról szólna a kapcsolatunk. - húzom magamhoz, hogy nyakához hajthassam fejemet. - De ha úgy alakul, ugye tudod, hogy vigyázni fogok rád? - kezdem el hátát simogatni.

Mark: - Persze, nem mintha ettől félnék, csak szokatlan. - morgom, akármilyen nyilvánvaló hülyeség is. Mindketten tudjuk, hogy nem igaz, de nem bánom. Mellkasának dőlve hagyom, hogy simogasson, egészen addig amíg fel nem rémlik bennem mit mondott. - Azt mondtad a kihasználásról szólt? Szerinted te áldozat vagy? Kihasználtalak volna? Hát komolyan Jackson! Előre megbeszéltünk mindent! Nem lesz lelkiismeret furdalásom, mikor semmi olyat nem tettem, amit ne tudtál volna! Nem is bántottalak! Ha te így érzed, lehet tényleg el kéne költözz, hogy mindkettőnk átgondolhassa mit veszít a másikkal. - csúszik ki a számon minden egy huzamban. Az utolsókat nem is értem miért mondom ki.

Jackson: Először csak pislogni tudok, ahogy nekem támad. Valahol igaza van, tudom. De ha egy kicsit is józanul végig gondolná, talán rájönne, hogy nekem is igazam van. - Ha így gondolod. - húzódok el tőle, ökölbe szorított kezekkel. - Talán tényleg jobb, ha megtudjuk, mit veszítünk egymás nélkül. - mondom ki fogcsikorgatva, majd csörtetve elvonulok összepakolni a cuccaimat. Fogalmam sincs, hogy meg van-e még a lakás, ahol voltam. Múltkor még meg volt, remélem, hogy ez most is így van.

Mark: Jackson fél órán belül összepakol, és már itt sincs. Nem kérdezek tőle semmit. Most kivételesen nem merek hozzászólni. Nagyon dühös. Pedig arra kíváncsi lennék, hogy áll-e még a járással kapcsolatos ajánlata... Hagyom, hogy kiviharozzon a lakásból, csak azt követően, mikor már csend borult a helyiségre, hívom fel Jinyoungot videochaten. Viszonylag hamar fel is veszi. - Jinyoungie... Azt hiszem hülyeséget csináltam. Nem tudom, össze vagyok kicsit zavarodva. Elküldtem Jacksont, mert vádaskodott. Igazam volt, de most tuti haragszik rám. Elege van belőlem tuti. Azt mondta kihasználtam! Pedig... Pedig én szeretem. - biggyesztem le alsó ajkam panaszkodóan. Kerekednek a szemei, de hagyja, hogy végighadarjam a problémámat.

Jinyoung: Először nem igazán akartam felvenni Mark hívását, de mivel elég későn hívott, sejtettem, hogy baj van. Miután végig hallgattam kétségbeesett hadarását, a mellettem félig már szuszogó Jaebumra pillantok, aki csak lomhán átölel, és közelebb bújik hozzám. - Nem tudom, Markie... Ha szereted, talán el kellett volna engedned a vádaskodását. Végül is... ha úgy vesszük, kihasználtad. Persze nem olyan értelemben, ahogy állította, de tényleg "kihasználtad", hogy nem volt hova mennie, és szertett már akkor is annyira, hogy simán bele menjen az alkudba. Bár egyikőtöket sem zavarta elméletileg, azért nem volt egy elegáns húzás tőled, szerintem ezt te is belátod. - próbálok finoman rámutatni a dolgokra.

Mark: - De hiszen volt pénze, nem egy csóró kis senki, ha fizetni akart volna szex helyett megtehette volna! - csattanok fel, és érzem, hogy gombóc nő a torkomban. - Mindegy, faszkalap voltam, tudom. Hagylak aludni. Aludjatok jól. - köszönök el. Nagy bánatosat sóhajtok, miközben bemegyek a hálóba bekapcsolni a laptopomat. Jegyet fogok magamnak foglalni Los Angelesbe. El kell mennem. Kifeküdni a partra, kirándulni, lovagolni a hullámokon, vagy csak a saját medencénkben hűsölni... Már most hiányzik Jackson.

Jackson: Nagyon szépen neki indulok a nagy világnak, de miután felhívom a volt főbérlőmet, kiderül, hogy nincs meg a lakás már, tegnap kiadta. Mivel fogalmam nincs, hogyan tovább, bemegyek egy éjjel-nappalos gyorsétteremben, miközben töröm a fejem, hova menjek. Jaebumékhoz nem akarok oda pofátlankodni. Markhoz nem mehetek vissza, mert az iszonyat szánalmas lenne. Végül könnyeimmel küszködve hívom fel Ambert. Szegényem már aludt, mégis álmos hangon felveszi. Miután elmesélem gyorsan a helyzetemet, egyből rávágja, hogy nyugodtan menjek hozzá ma estére, holnap meg majd kitalálunk valamit. Ha mást nem, beköltözöm az edzőtermembe.

Mark: Sokáig nem tudok elaludni, de aztán a kimerültség mégis erőt vesz rajtam. Másnap reggel felkelve azonban ugyan olyan nyúzottnak érzem magamat, mint előző este. Fel kell hívjam Jacksont. Nem menekülhetek el a megoldatlan probléma elől. - Szia Jackson! Felkeltettelek? - szabadkozok. - Tudom, hogy durva voltam tegnap, őszintén sajnálom. Nem akartalak bántani. Sem tegnap, sem mikor először feküdtünk le. Nem tudom mit kéne tennem, vagy tennünk, hogy helyre álljanak a dolgok, de nem akarlak elveszíteni! Úgy érzem, ha most elmész, semmim sem marad, kérlek gyere vissza, ígérem jó leszek. - harapok ajkamba. Nem tudom mi van velem. Olyan vagyok mint egy menstruáló nő. Borzasztó. Elviselhetetlen.

Jackson: Meglep, hogy Mark felhív. Nem az a bocsánatkérő típus. Megnyalom hirtelen kiszáradt ajkaimat, mielőtt válaszolnék, ám még így is annyi gondolat zúg fejemben, hogy félek, nem leszek képes értelmesen beszélni. - Sajnálom, amit mondtam. Nem akartalak megvádolni. Legalább annyira hibás vagyok az egészben, mint te. Szeretlek Mark. Akaratom ellenére is beléd szerettem, pedig tudom, hányadán állsz a szerelemmel. Ha tényleg ezt akarod, visszamegyek hozzád. Azt hiszem mégsem akarom megtudni, hogy mit veszíthetnék. - nevetek fel kínosan.

Mark: - Én azt hiszem már tudom... - suttogom, úgyszintén felkuncogva kicsit. - Tudom mit veszítenék, és nem akarom. Nem akarlak elveszíteni. Segítsek esetleg pakolni, vagy valami? - kérdezem azonnal. Minél előbb magam mellett akarom tudni.

Jackson: - Nem kell, köszönöm. - pillantok a cuccaimra, amik szinte érintetlenül hevernek a kanapé mellett, amin aludtam. - Akkor... hamarosan érkezem. - köszönök el sután, végtelenül zavarban. Fogalmam sincs, miért viselkedem úgy, mint valami szűz kislány. Ez a huzavona Markkal eléggé megvisel, ám minden szenvedés ellenére valami végtelen boldogságot és örömöt érzek, amiért látom a fényt az alagút végén. Már, ami a kettőnk kapcsolatát illeti. Megvárom, míg Amber felkel, aztán elújságolom neki, mi történt. Fejcsóválva nevet zavaromon, majd megölel, és sok sikert meg boldogságot kíván. Hát én is nagyon remélem, hogy így lesz!