- Tam, meg fogok bukni átváltoztatástanból! - Siránkozott Pansy, arcát a szőke vállának döntve.

- Én gyógynövénytanon hasaltam el. - Daphnet elemi félelemmel töltötte el minden ami csak az üvegházakban nőtt.

- Jó vagy az elméletben, minimum az Elfogadható meg lesz. - Vigasztalta Tamara.

- Te könnyen beszélsz, a tanárok imádnak.

- Komolyan? Mardekáros vagyok, véla, és a testvérem Harry Potter. Mindenkinek van oka utálni valamiért.

- De nem utálnak. Na, téma lezárva! Ki mit csinál a nyáron? Hermione?

- Azt hiszem otthon leszünk a szüleimmel. Talán egy rövid utazást teszünk ausztráliába.

- A húgom most lesz elsős. - Vette át a szót Daphne- A szüleink egész nyáron rokonokhoz visznek, hogy előre tanítsanak minket a saját erősségeikből.

- Ez rettenetesen hangzik. - Pansy elborzadva hallgatta a piszkosszőke hajú lányt. - Ezek után szinte szégyellem bevallani, hogy mi Párizsba utazunk. De ragaszkodom hozzá, hogy mind meglátogassatok a szünetben, hogy kicsit éljetek!

- Köszönjük. - Derült fel Daphne és Hermione.

- Köszönöm Pansy, de nem hiszem, hogy el tudok menni. Tudjátok hogy a család akiknél lakunk mágiaellenes, és irányítás mániás. Fogalmam sincs elengednek e egyáltalán bárhová. Azt sem tudom, hogy jutunk el az Abszol útra, ha nem visznek ki minket, vagy nem tudunk másokkal menni. - Igazította meg szemlesütve a pálcájával összefogott haját Tammy.

- El fogunk árasztani levelekkel.

- Levéltengerben fogsz gázolni.

- Borzalmasak.

- Felejtsük is el őket, nem akarok rájuk gondolni amíg nem muszáj.

- És ez legyen igaz a vizsgáinkra is! - Jelentette be ünnepélyesen Pansy, amivel mind egyetértettek.

Ezután hamarosan szétváltak: Pansy Dracoékkal akart beszélni, Daphne még egyszer át akarta nézni a gyógynövénytanos jegyzeteit, hogy biztos legyen abban, hogy átment e. Hermione Ronnal és Harryvel ment le a tóhoz, Tammy pedig Hóborcnak akart segíteni egy csínyben, és még nem mindent pakolt be az utazóládájába.

Már a parkba tartott, mikor a trió futott vele szembe a folyosón.

- Jesszus, mintha szellemet láttatok volna. Bár azt hiszem ez a mondás most már nem állja meg a helyét...

- A kutya!

- Legyél kicsit pontosabb.

- Bolyhoska! - Kiáltották hárman egyszerre.

- Ja, néha hallgatózok lélegzik e még, de minden rendben vele, ahhoz képest, hogy soha nem láttam hogy bárki megetette volna. Furcsa.

- Tammy, figyelj! - Szakította félbe Harry. - Most tudtuk meg, hogy Hagrid véletlenül elárulta Pitonnak-

- A rejtélyes csuklyás alaknak! - Pontosított Tamara.

- Mindegy! Szóval elárulta neki, hogy lehet átjutni a kutyán. Szabad az út számára a Bölcsek Kövéhez! Szólnunk kell Dumbledorenak!

- Amíg ő itt van, senki nem fog próbálkozni semmivel. De igazatok van, ez már túl nagy falat. Keressétek meg McGalagonyt, én addig megnézem Bolyhoskát. Senki nincs ilyenkor a kastélyban, tökéletes az időpont, hogy bejusson a tolvaj.

A pálcáját futás közben kihúzta a tincsei közül, így azok ezüst köpönyegként örvénylettek körülötte. Ha valaki akkor látja, megesküdött volna, hogy a napfény hirtelen szürkébb lett, a falak piszkosabbak, és a lány enyhén fénylik. De csak a festmények láthatták a legendás varázslényt.

Tammy megállt az ajtó előtt, ahol a szokásos éber-dühös vörös aura fogadta. Bolyhoska tehát a szokásos lelkiállapotában van.

Mikor visszaért, a többiek épp felé tartottak a folyosón.

- Dumbledore elment. Ma este le kell mennünk.

- Örülök hogy eleve többesszámban mondtad, így legalább nem kell meggyőznünk téged, hogy együtt megyünk. - Simította hátra a haját Hermione.

- Ha mindenki elaludt, találkozunk a kutyánál. Az ajtóval szembeni falikárpit mögött nem fal van, hanem egy kissebb beugró, ott el tudunk bújni, ha jön valaki. - Ebben állapodtak meg, este pedig a fiatal véla kiosont a hálókörletből, és az auralátásos képességét bevetve, hogy elkerülje a járőröző tanárokat és prefektusokat, elosont a harmadik emeletre.

Harryék hamarabb értek oda, hála a köpenynek, amit most gondosan betuszkoltak a falikárpit mögé.

- Hogy jutunk át Bolyhoskán?

- Tam, te talán dúdolhatnál neki. Vagy énekelhetnél valami altatót.

- Oh, oké, csak adj egy percet, hogy kitaláljak valamit. - Miután megvolt, benyitott az ajtón, és amint a kutya mindhárom feje rá figyelt, belekezdett a dalba:

A kutya mindhárom feje elkezdett laposakat pislogni, de úgy tűnt, mindkét fiú mintha kábulatba esett volna. Óvatos léptekkel Hermione mellé ért, kinyitotta a csapóajtót, a lány pedig kézen fogva a fiúkat a lyukhoz irányította őket, és leugrott velük. Tamara amíg várt hogy biztos ne essen rájuk befejezte a dalt, és leugrott.

A hideg és a sötét körülvette, a saját sikoltását se hallotta, csak a levegő süvítését.

Meglepő módon valami puhára érkezett, ami védelmező burokként vette körül. Csak akkor vette észre hogy valami nem stimmel, amikor látta, hogy a griffendélesek próbálják magukról lefeszegetni az indákat. Ez egy növény! A baj az volt, hogy míg ők állva, esetleg ülve érkeztek, ő hanyatt esett a gyilkos szándékú gyomba, ami már a mellkasáig felcsúszott. Igyekezett letépni magáról a zöld karokat, de egyre több lett, és körülfonták a nyakát.

Kétségbeesetten próbált oxigénhez jutni, és már csak tompán hallott, és homályosan látott. Érezte, hogy az izmai görcsbe rándulnak, és a többiek kiabálása sem jutott el az agyáig. Amikor már a sötét pontokat látta maga előtt, és érezte hogy itt a vég, a növény sisteregve visszahúzodott. Várjunk csak; a növények nem sisteregnek. A nyaka szabaddá vált, és mikor lenézett, azt látta, hogy az ujjait lángok nyaldossák, amik természetellenesen gyorsan terítik be a gyilkos hajlamú támadóját. Kétségbeesetten kapott levegőért, és még látta, ahogy a növény, menekülésben a tűztől elengedi a prédáit, majd azt érezte, hogy tovább zuhan.

Néhány méterrel lentebb értek földet. A torka rettenetesen fájt, és minden lélegzetvétel nehéz volt. Még köhögni sem tudott, nyelni meg pláne. Mikor őt kérdezték hogy jól van e, a pálcájával levegőbe írt szikrázó betűkkel írta le a szavait. Ez nem számított igazi nonverbális varázslatnak, a pálcája dolgozott helyette. Igazából nem is tudta létezik e ilyen varázslat, de mikor Harry megkérdezte hogy visszamegy vagy marad, velük tartott. Csak a szeme sarkából látott egy csigalépcsőt az árnyékban, ami felfelé vezetett.

A következő akadály során a többiek repülő kulcsokra vadásztak. Ő minden segítőkészsége ellenére sem lett volna képes felülni egy seprűre, pláne repülni vele.

Mikor beléptek a következő terembe, elállt a lélegzete: egy hatalmas sakktábla mellett álltak. A mugli sakk jól ment neki, amint nem bábukként, hanem csatában harcoló emberekként gondolt a figurákra, de a varázslósakk egyéb trükkjeire Draco és Zambini tanította meg. Mikor rájöttek, hogy a bábuk helyét kell átvenniük, rövid gondolkodás után a király mellett döntött. Az átadta neki koronáját, és elhagyta a táblát.

Hosszú játék kezdődött. Ronnal összedolgozva próbáltak nyerni, és nem egyszer egy hajszálon múlt, hogy kihúzzák magukat a csávából. De mikor rájöttek mi kell a győztes lépéshez, az volt a legszebb gesztus, amit Tamara valaha látott.

Harry lépett, mattot adott, a terem túlfelén kitárul egy ajtó, de ez őket nem érdekelte, az ájult barátjukhoz rohantak.

Menjetek. Én felviszem a gyengélkedőre.

A pálcája sebesen írta a betűket, mintha csak alig várná, hogy a gazdája végre biztonságban legyen.

- Tammy, ezt nem teheted! Tovább kell menned!

Némán nem veszitek hasznomat. Csak hátráltatnálak titeket.

Hermione olyan szorosan ölelte meg, amennyire csak tudta, ő pedig a lány válla fölött eltökélt arccal nézett Harryre.

Meg kell állítanotok, ki tudja mennyi előnye van. Delután írtam Dumbledorenak, bármikor visszaérhet.

- Köszönöm. - Harry is gyorsan megölelte, aztán Tammy átvetette a vállán Ron karját, átkarolta a derekát, és visszaindult.

Szerencsére minden ajtó nyitva várta, és a csigalépcső felvitte őket egy folyosóra, ami viszont kicsit sem volt ismerős neki az esti félhomályban. A pálcája durrant néhány nagyot, de egyre fáradtabb volt, és levegőt is alig kapott. Ront küszködve leültette a falhoz, és a pálcával a kezében tántorogva próbált állva maradni.

Talársuhogást hallott, és egy sötét ruhás alakot közeledni, majd ájultan a földre zuhant.

-*-

A növény körülvette őt. Mindenhol ott volt, mintha egy hatalmas gömb belsejében állt volna, ami egyre kissebb lett, minél több inda kapkodott felé. Aztán egyre több szorult a torka köré, érezte ahogy kiszorítják belőle a levegőt...

Felült, és a gyengélkedő fehér falait látta maga előtt, majd érezte, a kezét a torkához emelte, mintha csak meg akarna bizonyosodni afelől, hogy semmi sincs rajta. Az éjjeliszekrényén egy tükör állt, amiben láthatta, hogy az egész testrész sötétlia. Egy hatalmas, vagy talán több tíz kissebb zúzódás.

- Tudja, valahányszor felébred itt, a tükörbe néz. Mintha csak biztos akarna lenni abban, hogy a kiesett idő minden sebet begyógyított e. Sajnálatos azonban, de mivel ezek a külsérelmi nyomok nem vágások vagy horzsolások, hanem kissé mélyebben vannak, a szervezete hiába dolgozik a bőre helyreállításán. - Dumbledore vesébe látó kék szeme az ablak felől mustrálta őt. Szólni akart, de csak egy fájdalmas hörgést tudott volna kierőltetni magából.

- Madam Pomfrey szerint beletelhet pár órába, amíg a légcsöve és a hangszálai meggyógyulnak, de utána jobbak lesznek mint valaha. - Dumbledore nyugodtsága valószínűleg azt a célt szolgálta, hogy Tammy is nyugodt maradjon, amiből arra kellett következtetnie, hogy valami sokkal rosszabb fog következni.

A mellette lévő ágyon Harry feküdt, körülötte egy vagonnyi édességgel, és egy vécéülőkével, ami valószínűleg a Weasley ikrektől jött.

- Ön korához képest érett, és okos diák. Ez sajnos azt az érzetet keltheti másokban, hogy több terhet rakhatunk önre, ami egyáltalán nem kedves, vagy kíméletes. Hamarosan azonban úgyis megtudná innen-onnan mi történt, így jobb, ha tőlem tudja meg az igazságot. - Az igazgató pofátlanul kihasználta, hogy a lány nem tud válaszolni, sem ellent vetni neki. Elmondta mi történt miután ő feljött, és azt is kíméletlen nyíltsággal mondta el, hogy Voldemort, aki mellesleg egész évben Mógus tarkóján lakott megpróbálta meggyőzni majd megölni Harryt a Bölcsek kövéért, messze jár, Mógus pedig halott. Tam akkor se tudott volna szóhoz jutni, ha van hangja.

A fejében akkor is kavarogtak a gondolatok, mikor Harry felébredt, de ő inkább alvást mímelt, mert nem bírt volna a szemébe nézni.

Az apja él. Itt volt a roxfortban, de ügyet sem vetett rá. Egész életében felkereshette volna, de nem tette. Ráadásul még egy fának is nekidobta, amin azóta sem tudott túllépni.

Hirtelen dühös lett magára. Az apja egy gyilkos. Egy sötét varázsló, és egy kicsit sem érdemli meg, hogy ő törődjön vele. Mindenkinek jobb, ha távol maradnak egymástól.

Lehunyta a szemét, és ezúttal nem a gyilkos növényről álmodott, csak a csuklyás alakról, a Potter családról, és a zöld fényről, ami végül felébresztette.