- Szóóval... elmondod mi volt Mordonnal?

- Elmondta mit tett Draco, és rád is figyelmeztetett, hogy fékezzelek meg, mert tiszteletlen vagy.

- Nem erre értettem. Az elmúlt három évben nyílt támadásokat intéztél az SVK tanárok felé, de most sokkal, hogy is mondjam... óvatosabb vagy.

- Mármint a labilis, üldözési mániás ex-aurorral szemben? A kérdés az, hogy te miért pont most nem vagy óvatos?!

- Ne terelj, ha nem akarsz válaszolni, csak mondd meg!

- Hogy kinyomozd? Eszemben sincs. - Kortyolt Perselus a whiskey-jébe. Ezen az estén is a férfi lakosztályában találkoztak, és Tammy az aktuális témákhoz sokkal jobban ragaszkodott a szokásosnál.

- Egyszerűen csak aggódom. Te halálfaló voltál, ő meg auror. Ha ezzel kapcsolatban van valami...

- Ő tartóztatott le. Ha Dumbledore nem áll ki értem, az Azkabanban lennék. - A lány néhány pillanatig nem szólalt meg.

- Meg kellett volna átkoznom, mikor alkalmam nyílt rá.- Annyira belelovallta magát a dologba, hogy észre sem vette a lágyan mosolygó bájitalmestert, aki végül odalépett hozzá, és átölelte.

A lány nagyot sóhajtott, és fejét a férfi mellkasának döntötte.

Néhány percig csak nyugodtan álltak. A lány a férfi szívverését hallgatta, amaz pedig egy szőke hajtinccsel játszott.

- Holnap órám lesz vele.

- Ez esetben kötelességünk kiélvezni a ma éjszakát, nem gondolod?

-*-

Tammy csütörtök reggel kivételesen csak csengetés előtt ért a teremhez, az meg pláne szokatlan volt, hogy leghátra ült. Draco, aki szintén nem rajongott Mordonért, illetve a mardekárból még azok akiknek a rokonait miatta zárták Azkabanba, hasonlóan cselekedtek. Így a griffendélesek örömmel elfoglalták az első padokat. Ők már most rajongtak Mordonért.

Mordon köszönés nélkül arra utasította őket, hogy rakják el a könyveiket.

- Lupin professzor megírta nekem, milyen anyagrészeket vettetek. Eszerint alaposan begyakoroltátok, hogyan kell elbánni különféle sötét lényekkel - tanultátok a mumust, a rőtsipkást, a bicegócot, a kákalagot, a kappát és a vérfarkast. Így van? - Mindenki bólogatott. - De keveset tudtok - folytatta Mordon -, vészesen keveset tudtok az átkok kivédéséről. Az én dolgom, hogy segítsek pótolni ezt a hiányosságot. Egy évem van rá, hogy felvértezzelek benneteket a sötét...

- Hogyhogy, hát nem marad tovább? - bukott ki a kérdés Ronból. Mordon megcélozta Ront mágikus szemével. A fiú megszeppenve pislogott, de félelme alaptalannak bizonyult. Mordon ugyanis elmosolyodott - amennyire Tammy tudta, érkezése óta először. Ettől ugyan még jobban eltorzult sebhelyek szabdalta ábrázata, mégis megnyugtató volt tudni, hogy efféle barátságos gesztusokra is képes. Ron szemlátomást határtalanul megkönnyebbült.

- Te Arthur Weasley egyik fia vagy, igaz? - recsegte Mordon. - Apád nemrég kihúzott engem a csávából... Igen, egy évig maradok. Ezt is csak Dumbledore kedvéért vállaltam... Egy év, aztán tovább élvezem békés nyugdíjas éveimet. Sötéten felkacagott, aztán összedörzsölte két tenyerét. - Nahát akkor... Vágjunk bele! Tehát az átkok. Sokféle rendű és rangú átkot ismerünk. Na már most, a Mágiaügyi Minisztérium előírása szerint negyedévben csak az ellenátkokat taníthatom meg nektek. Magukat az illegális sötét átkokat hatodéves korotokig nem láthatjátok. Azt mondják, túl fiatalok vagytok még az ilyesmihez. Dumbledore professzor azonban úgy gondolja, nem kell annyira félteni titeket. És bizony én is azt mondom: minél előbb megtudjátok, mire számíthattok, annál jobb. Hogy is tudnál kivédeni valamit, amit sose láttál? Ha egy varázsló illegális átkot akar szórni rád, nem fog előre figyelmeztetni. Nem fogja udvariasan elmagyarázni, mi vár rád. Magadnak kell rájönnöd. Ezért fontos az éberség és az előrelátás. Azt most tegye el, Brown kisasszony, és rám figyeljen, hogyha beszélek.

Lavender összerezzent és elpirult. Épp az ő horoszkópját nézegették Parvatival a pad alatt. Ezek szerint Mordon mágikus szemével nem csak a saját fején látott át, hanem a tömör asztallapon is. Tammy összefonta a karját a mellkasa előtt, és a lábát keresztbe rakta.

- Nos... tudja valamelyikőtök, mely átkokat bünteti a legszigorúbban a varázslótörvény? Néhányan bátortalanul felemelték a kezüket - köztük Ron és Hermione is.

Mordon rámutatott Ronra, de mágikus szemét még mindig Lavenderre szegezte.

- Hát - kezdte félszegen Ron -, apám mesélt egyről... Ha jól emlékszem, Imperius-átoknak hívják.

- Úgy bizony - bólogatott Mordon. - Az biztos, hogy apád jól ismeri azt az átkot. A minisztériumnak egy időben sok munkát adott az Imperius.- Mordon felemelkedett a székről, kihúzta az asztal fiókját, és kiemelt belőle egy befőttesüveget. Az üvegben három nagy, fekete pók szaladgált. Mordon belenyúlt az üvegbe, kivette az egyik pókot, és a tenyerére helyezte, hogy minden tanuló jól lássa. Azután rászegezte az állatra pálcáját, és ezt mormolta: - Imperio!- A pók fonalat húzva leugrott Mordon tenyeréről, majd lengeni kezdett előre-hátra, mintha légtornászmutatványt hajtana végre. Lábait mereven kinyújtotta, aztán csinált egy hátraszaltót, majd a fonalat elszakítva lehuppant a tanári asztalra, s ott elkezdett cigánykereket hányni. Mordon megpöccintette pálcáját, mire a pók a két hátsó lábára állt, és - bármily hihetetlen -szteptáncolni kezdett. A teremben mindenki nevetett - kivéve Mordont. És Tammyt.

A lány pontosan tudta, hogy a legtöbben nem afféle mutatványokra használták ezt a varázslatot. A hatalom, ami a kezükben összpontosul, rémisztő. Ha pedig valaki nem tud védkezni ellene...

- Vicces, mi? - recsegte Mordon. - Az is ennyire tetszene, ha veletek csinálnám?- Egyszerre mindenkinek elment a kedve a nevetéstől. - Ez a teljes kiszolgáltatottság átka - dörmögte csöndesen Mordon, miközben a pók lábait behúzva gurulni kezdett az asztalon. - Ha akarnám, kiugrana az ablakon...- Ron megborzongott.

- Volt idő, amikor rengeteg boszorkány és varázsló állt az Imperius-átok hatása alatt - folytatta Mordon. Tammy tudta, hogy az apja rémuralmának idejéről beszél. - Nem volt könnyű dolga a minisztériumnak, mikor ki kellett deríteni, ki cselekedett kényszer alatt és ki szabad akaratából. Az Imperius-átkot legyőzni nem lehetetlen - a módszert majd elmondom -, de sziklaszilárd jellem kell hozzá, s az nem mindenkinek adatik meg. Jobb tehát, ha el sem talál az átok. Ahhoz pedig mi kell? LANKADATLAN ÉBERSÉG! - bődült fel hirtelen, az osztály nagy rémületére. Mordon elkapta a bukfencező pókot, és visszadobta a befőttesüvegbe.

- Tud valaki egy másikat? Egy másik illegális átkot? - Tammy keze ismét a magasba lendült, és nem kis meglepetésére Neville-é is. Neville gyógynövénytanból volt a legjobb - pontosabban egyedül abból volt jó -, s más órákon szinte soha nem jelentkezett. Arckifejezése most elárulta, hogy ő maga is csodálkozik saját merészségén.

- Tessék - szólította fel Mordon a lányt, mágikus szemét száznyolcvan fokos fordulattal ráirányítva.

- A Cruciatus átok. - Mordon hosszú, vesébe látó pillantást vetett Neville-re - ezúttal mindkét szemével.

- De mondani akarsz még valamit, igaz? - kérdezte. A lány kemény arccal bólintott.

- Az imperiusnak a használata a komplikált. Összekapcsolódni valaki elméjével, kezelni a gondolatait, ez szellemi munkát, és összpontosítást igényel. Pláne távolról, vagy hosszútávon, mint Tudjukki idejében. A kínok átka sokkal inkább az állatias ösztönökről szól. Az embernek teljes szívéből arra kell vágynia, hogy egy másik lény szenvedjen. A puszta düh, a gyűlölet, minden gátlás nélkül, amit könnyebb elérni, mint hinnénk. De, ha ezt valaki szándékosan szórja ki, a saját akaratából, külső nyomás nélkül... az egy őrült.

Mordon hosszan figyelte a lányt. Végül nem szólt, helyette kihalászta a befőttesüvegből a második pókot, és letette az asztalra. Az állat meg se moccant - bizonyára megdermedt a félelemtől.

- Lássuk tehát a Cruciatus-átkot, amit Potter kisasszony igen képletesen felvezetett. - szólt Mordon. - Ehhez egy kicsit nagyobb alany kell, hogy jól lássátok a hatást.- A pókra szegezte pálcáját. - Baziteo! - A pók püffedni kezdett, mígnem egy tarantulánál is nagyobbra nőtt. Ron most már leplezni sem próbálta viszolygását, és olyan messzire húzódott székével a tanári asztaltól, amennyire csak a következő pad engedte.

Mordon ismét a pókra szegezte pálcáját, és ezt mormolta:

- Crucio!- A pók behúzta lábait, a hátára fordult, és iszonyú vonaglásba kezdett. Hangot nem adott ki, Tammy mégis biztosra vette, hogy ha tudna, üvöltene fájdalmában. Mordon nem mozdította a pálcát; az állat kínjai szemlátomást egyre fokozódtak... - Hagyja abba! - kiáltott fel Hermione.

Tammy, aki eddig Mordon élvezettel teli arcára fókuszált, most a lány felé fordult.

Hermione nem a pókot nézte, hanem Neville-t. A fiú szeme kidülledt a borzalomtól, s olyan erősen szorította ökölbe a kezét, hogy ujjai elfehéredtek.

Mordon leeresztette pálcáját. A pók kinyújtotta lábait, de továbbra is rángatózott.

- Reducio - mormolta Mordon.

Az állat ismét eredeti méretére zsugorodott, s Mordon visszatette a befőttesüvegbe. - Ez, mint Potter kisasszony is említette, a kínok átka - szólt halkan. - Aki végre tudja hajtani a Cruciatust, annak nem kell se hüvelykszorító, se tüzes vas ahhoz, hogy megkínozzon valakit. Egy időben ez az átok is igen népszerű volt... Helyes... Tud még valaki illegális átkot?

Tammy körülpillantott. Társainak feszült arckifejezése elárulta, hogy mindnyájan kíváncsiak rá, mi lesz a harmadik átok. Akik pedig tudták, a szemüket sütötték le, és eszük ágában sem volt jelentkezni. Jól tudta, hogy Mordon be fogja mutatni az átkot. Ő pedig már nagyon túl akart esni rajta. Jelentkezett.

- Tessék - nézett rá Mordon.

- Adava Kedavra. A halálos átok.- Darálta le kifejezéstelen arccal, és hangon. Többen, köztük Ron és Hermione is, feszengve pillantottak rá.

- Hát igen - szólt Mordon, s ferde szája ismét torz mosolyra húzódott. - Ez a harmadik s egyben a legszörnyűbb. Adava Kedavra... a halálos átok. Tud róla mondani még valamit?

- Zöld fényhatás kíséri, a segítségével horcruxok készíthetők, nincs rá ellenátok... és az egyetlen, aki tudomásunk szerint túlélte, az Harry Potter.

Mordon belenyúlt a befőttesüvegbe; a harmadik pók, mintha sejtette volna, mi vár rá, kétségbeesetten szaladgált körbe-körbe az üveg alján.

Mordon elkapta, és kitette az asztalra, mire a pók azonnal futásnak eredt. Mordon felemelte pálcáját. Tammy jól tudta mi következik.

- Adava Kedavra! - harsogta a varázsló. Vakító zöld villanás töltötte be a termet, s olyan zúgás hallatszott, mintha egy jókora tárgy repült volna a levegőben. A pók futtában a hátára fordult, s bár sérülésnek nyoma sem volt rajta, egy porcikáját se mozdította többé.

A lányok közül többen a tenyerükbe sikkantottak; Ron a felé csúszó döglött pók láttán úgy hőkölt hátra, hogy majdnem leesett a székről. Mordon lesöpörte az asztalról a pókot.

- Nem túl szép dolog - szólt higgadtan. - Nem is túl kellemes.- Mordon szeme (mindkettő) a lány arcára szegeződött. A többiek is mind őt nézték.

Az üres táblára meredt, mintha valami nagyon érdekeset vett volna észre rajta, de valójában nem is látta a táblát...

- Tam, a hajad... - Valóban, a haja világított. Nagy levegőt vett, és nyugalmat erőltetett magára. Elvégre ez nem egy visszatérő rémálma mióta az eszét tudja... ja, de.

Valahol a messzi távolban felcsendült Mordon hangja. Tammy nagy nehezen visszakormányozta figyelmét a jelenbe, és a varázslóra nézett.

- Az Adava Kedavra végrehajtásához komoly varázserő kell. Ha most mind rám szegeznétek a pálcátokat, és kimondanátok a varázsigét, nem történne semmi, még az orrom vére se eredne el. De nem ez a fontos. Nem azért vagyok itt, hogy gyilkolni tanítsalak benneteket. Ahogy mondtam, az Adava Kedavra ellen nincs védekezés. Miért mutattam hát be nektek? Mert meg kell ismernetek. Tudnotok kell, mi a legrosszabb, amire számíthattok - azért, hogy elkerülhessétek. LANKADATLAN ÉBERSÉG! - harsogta, s a csoport egy emberként hőkölt hátra. - Na már most - folytatta - ezt a három átkot - az Adava Kedavrát, az Imperiust és a Cruciatust - összefoglaló néven főbenjáró átkoknak nevezzük. Akiről bebizonyosodik, hogy emberre szórta valamelyiket, egy életre az Azkabanba kerül, Ezek leselkednek rátok. Ezekkel kerülhettek szembe. Fontos, hogy felkészüljetek, hogy felvértezzétek magatokat ellenük. De a legfontosabb: sose lankadjon az éberségetek... Most pedig vegyetek elő pennát, és másoljátok le, amit a táblára írok.- A óra hátralevő része szorgalmas jegyzeteléssel telt. Kicsengetésig egy szó sem hangzott el a teremben - mikor azonban Mordon elengedte őket, és a csoport kitódult a folyosóra, mind egyszerre kezdtek el beszélni. A legtöbben még most is csak suttogva merték felidézni a hátborzongató bemutatót.

- Láttad, hogy vonaglott?

- És amikor megölte... durr, és kész!- Úgy beszélnek az óráról, gondolta Tammy, mintha cirkuszi előadást láttak volna. Ő maga nem találta szórakoztatónak a demonstrációt, sőt, egyenesen a legközelebbi mosdóba sietett, és rövid úton mindentől megszabadult, amit aznap evett.

A száját kiöblítve szembesült a tükörképével. Ekkor vette észre, hogy egészen addig okklumentált. A jeges nyugalom, és a póker arc elnyomták az érzelmeket, amiket a lány jelenleg nem is nagyon akart megtapasztalni.

Délután volt egy lyukasórájuk, és vacsoraidőben újabb konfliktus adódott.

Harry lépett a mardekár asztalához, elhajolt egy átok elől, és szó nélkül egy levelet nyomott Tammy kezébe, aki olyan hirtelen állt fel, hogy a gyümölcslével teli kupája felborult, és eláztatta az abrosz egy részét.

- Ő írt?

- Igen. Olvasd!

Harry,

Azonnal indulok északra. A dolog a sebhelyeddel nem az első nyugtalanító hír, amit mostanában kapok. Ha a heg újra megfájdul, rögtön szólj Dumbledore-nak. Úgy hallom, mozgósította Rémszemet - ezek szerint az ő figyelmét sem kerülték el a jelek.

Hamarosan újra írok. Üdvözlöm Ront és Hermionét. Tartsd nyitva a szemed, Harry, és ne szólj erről Virágszálnak, idegeskedne!

Sirius

- Ezt nem gondoljatja komolyan! - Tammy fél kézzel megkapaszkodott az asztalban. Ketten is utána kaptak, de egy legyintéssel jelezte, hogy nem szükséges.

- Te aztán tudod milyen.

- Én nem szólhatok neki, egyrészt te lebuknál, másrészt meg csak még inkább bepörögne. De milyen jelekről beszélhetett?

- Mindig is te voltál az, aki kiszúrta a hibákat, és az oda nem illő dolgokat. Mikre gondolhatott?

- Messze jár, szóval a Prófétából értesül. Lehet Bertha Jorkins eltűnése, Mordon látszólag félresikerült merénylete... és persze a világkupa döntő. - Nézett fel a lány. - Tapmancs régen auror volt, kiképezték lopózásból, rejtőzésből, ráadásul a kutya is segíteni fog. Ha nem csinál semmi baromságot, nem lesz baj.

- Komolyan így gondolod?

- Ha valaki ezt meg tudja csinálni, az ez az idióta.- Adta vissza Harrynek Tam a levelet, majd egy pálcaintéssel eltüntette a gyümölcslevet is.

-*-

A csoport nagy meglepetésére Mordon professzor bejelentette: sorban minden tanulóra kimondja az Imperius-átkot, hogy érezzék a hatását, és kipróbálhassák, le tudják-e gyűrni.

- De hát... a tanár úr maga mondta, hogy ezt tiltja a törvény - vetette ellen bátortalanul Hermione, miután Mordon egy pálcasuhintással a falhoz söpörte a padokat, kiürítve a terem közepét. - Azt mondta, aki emberre szórja ezt az átkot, azt...

- Dumbledore szerint fontos megtapasztalnotok, milyen érzés - felelte Mordon, Hermionéra szegezve vesébe látó tekintetét. - Ha Granger kisasszony akkor óhajtja elkezdeni a gyakorlást, mikor már az élete lesz a tét - nekem úgy is jó. Kimehet. Senki nem tartóztatja. - Mordon göcsörtös ujjával az ajtóra mutatott. Hermione fülig elvörösödött, és valami olyasmit motyogott, hogy nem úgy gondolta, és ha lehet, inkább maradna.

- Másokra is vonatkozik a távozás joga?- Kérdezte Tammy, ami sokakat meglepett. A lány rajongott azért, mikor gyakorlatokkal támasztották alá a megszerzett anyagot.

- A maga élete a tét. - A lány bólintott, és az egyik oldalt álló székre vetette le magát.

Mindenkin működött az átok, az egyetlen, aki többszöri próbálkozás után sikeresen kivédte, Harry volt.

Ebédre tartva tolongásra lettek figyelmesek, de mint oly sok más alkalommal, ezúttal is szétváltak előtte a diákok. Harryék a lány farvizén evickéltek a hirdetményhez.

TRIMÁGUS TUSA

A Beauxbatons és a Durmstrang delegációi október 30-án, pénteken 18 órakor érkeznek meg iskolánkba. A fenti napon a tanítás fél órával korábban ér véget. A tanulók visszaviszik felszerelésüket a hálótermekbe, majd felsorakoznak a kastély előtt, s ott, fogadják a vendégeket az érkezésük tiszteletére rendezett ünnepi vacsora előtt.

- Szuper! - örvendezett Harry. - Pénteken bájitaltan az utolsó óránk! Pitonnak nem lesz ideje megmérgezni minket!

- Jaj tényleg, mintha ezt említette volna.

- Tam, te miért nem izgulsz?

- Persze, biztos egy mardekárost választott volna, és nem egy griffist.

- Addig már csak egy hét van! - kiáltott fel mögöttük csillogó szemmel a hugrabugos Ernie Macmillan. - Cedric tudja már? Megyek, elmondom neki a nagy újságot...- Ron értetlenül nézett a távozó Ernie után.

- Miféle Cedric?

- Diggory - világosította fel
Tammy. Egy beszélgetés közben szóba került, hogy ő is benevez a tusára.

- Még csak az kéne, hogy az a bájgúnár legyen a Roxfort bajnoka! - szólt fintorogva Ron, miután a tömegen átfurakodva végre elérték a lépcsőt.

- Diggory egyáltalán nem bájgúnár - méltatlankodott Hermione. - Csak azért utálod, mert a csapata legyőzte a Griffendélt. Úgy tudom, nagyon jó tanuló, egyébként pedig prefektus. - Hangsúlya elárulta, hogy ezt perdöntő érvnek tartja. Ron azonban készen állt a válasszal.

- Azért vagy úgy oda érte, mert jóképű - jelentette ki fitymálóan.

- Nem szokásom a külsejük alapján megítélni az embereket! - csattant fel sértődötten Hermione.

Ron erre csak köhögött egyet, de az furcsamód úgy hangzott, mintha azt mondta volna: "Lockhart".

Este a lány már kész, bár roppant egyszerű tervvel állt elő.

Mikor lement Piton lakosztályába, ő leült a kanapéra. A férfi vagy még befejezte amit épp csinált, vagy leült mellé.

Ezúttal a szőke megállt, és kihúzta a hajából a pálcáját.

- Ha haragszol rám valamiért, egy átok helyett meg is beszélhetjük.-Vonta fel a szöldökét a bájitalmester.

- Ma az imperiot vettük Mordonnal.

- És? Nem tudtad kivédeni? Ne aggódj, a legtöbben nem képesek rá.

- Nem erről van szó. Nem álltam kötélnek, a kispadról néztem végig, ahogy a többiekre szórja az átkot.

- És pontosan mit is szeretnél most?

- Átkozz meg.

- Miért én?

- Benned bízok. Benne nem. - A lány elfordult, hogy a kanapéra dobja a talárját, Pitonnak pedig ennyi ideje volt rendezni az arcvonásait.

A lány nem is sejtette, hogy az őszintén kimondott efféle szavak, vagy az apró gesztusok mennyit is jelentettek a férfinak. Vagy talán pontosan tudta, és ezért ragadott meg minden alkalmat az efféle kis kedveskedésekre.

- Rendben, de meg kell ígérned, hogy szólsz, ha túl sok volt.

- Ígérem. Na nyomjuk! - Dobta a pálcát is a talár mellé.

- Imperio! - A férfi egy pillanatig lenyűgözve állt a vihar előtt, ami a lány okklumencia pajzsa volt. A viharmadár fent keringett a levegőben, el-el rikkantva magát, szúrós szemekkel figyelve a férfit. Amaz már éppen egy kiskaput keresett volna a bejutáshoz, mikor az esőfüggöny kettévált előtte, és a villámok is elterelődtek.

"Odabent" a szőke állt egy hatalmas monitor előtt, és kedvesen a fekete hajúra mosolygott, mikor meglátta őt.

Az egyetlen jele a varázslatnak a tejfehér köd volt, ami a falak helyén, és a lábuk körül gomolygott.

- Nyújtsd előre a kezed!- Az anyagi világban előtte álló lány arca zavarodott volt, és mintha előre akarta volna nyújtani a kezét, de hirtelen lefogta azt a másik karjával.

Piton hirtelen egy pillanatra a viharban találta magát, de aztán ismét a belső teremben állt. A lány arca gyanakvóbb, barátságtalanabb, és messze józanabb volt, mint addig.

Még azelőtt akarta kiadni az újabb parancsot, hogy a lány összeszedi magát.

A halálfalók sem haboznának, és még bele sem akart gondolni, hogy mit tennének a lánnyal, ha alkalmuk nyílna bármit parancsolni neki.

- Ülj le a kanapéra!- A lány arca ezúttal nem nyerte vissza a kedves kisugárzást. Elindult ugyan a kanapé felé, de mikor le kellett volna rá ülnie, egy gyors mozdulattal felemelte a pálcáját, kilökte a fejéből Pitont, és mikor amaz megtántorodott, egy puha széket varázsolt alá.

Amint már nem forgott vele a szoba, a bájitalmester örömmel konstratálta, hogy a lány abban a pillanatban ült bele az ölébe. Egyik keze a lány derekára kulcsolódott, míg a másik felfedezőútra indult. A szőke mosolyogva karolta őt át, és rövid csókot nyomott az ajkaira.

- Köszönöm.

- Nem gondolod, hogy járna még további kárpótlás is?

- Valóban? És mire gondoltál pontosan?

- Hadd találjam ki... - Ezzel egy pálcaintéssel félhomály borult a szobára.

-*-

A bejárati csarnokban elhelyezett hirdetmény feltűnően nagy hatást gyakorolt a kastély lakóira.

A következő héten Tammy jószerével semmi másról nem hallotta beszélni társait, csak a Trimágus Tusáról. Futótűzként terjedtek a diákok között a pletykák és találgatások az olyan kardinális kérdésekről, mint: kik jelölik magukat a Roxfort bajnokának; milyen feladatokat kapnak a bajnokok; és miben különböznek a beauxbatons-os és durmstrangos diákok a roxfortosoktól.

Az általános izgalom mellett még egy dolog jelezte a nagy nap közeledtét: a kastélyban kitört a takarítási láz.

Számos portréról eltávolították a lerakódott piszokréteget - nem kis bosszúságot okozva az ábrázolt személyeknek, akik a kezelés után mogorván gubbasztottak keretükben, és sziszegve tapogatták rózsaszínűre sikált arcukat. A fényesre suvickolt lovagi páncélok eztán nyikorgás nélkül lengették karjukat, és Argus Frics, a gondnok úgy leteremtette azokat, akik elfelejtették használni a lábtörlőt, hogy az elsős lányok több ízben sírógörcsöt kaptak. A tanárok is feltűnően ingerlékenyek voltak.

- Longbottom, ha egy mód van rá, ne hangoztassa a Durmstrang delegációja előtt, hogy még a legegyszerűbb transzformációs bűbájt se tudja végrehajtani!- Ez a kirohanás McGalagony szájából hangzott el egy különösen nehéz óra végén; miután Neville véletlenül átültette a saját fülét egy kaktuszra. Tammy vagy egy fél órán keresztül öntötte a lelket az idegösszeroppanás határán lévő fiúba, és legalább ennyi idejébe telt megtanítani neki a bűbájt.

Az október harmincadikára virradó éjszakán a nagyterem is ünnepi díszbe öltözött - amint azt a reggelihez érkező diákok megállapíthatták. A helyiség falain öt hatalmas selyemzászló függött - egy piros, közepén a Griffendél címerállatával, az oroszlánnal, egy kék a Hollóhát bronzvörös sasával, egy sárga a Hugrabugot jelképező fekete borzzal és egy zöld, amire a Mardekár ezüst kígyóját hímezték. Az ötödik, egyben legnagyobb zászlót, mely a tanári asztal mögötti falon lógott, a Roxfort címere díszítette: egy nagy R betű az oroszlán, a sas, a borz és a kígyó gyűrűjében.

Legnagyobb meglepetésére Hedvig ezúttal nála szállt le.

Egyetlen Virágszálam!

Ne legyél dühös! Ismét az országban vagyok, keresztapai kötelességem, és a hiányod okozta szakadatlan sóvárgás okán. ( Sok időm volt ilyeneket kigondolni, szóval kapni fogsz még efféle sorokat). Egyre több a baljós jel, te pedig Harryvel a vihar szemében állsz. Nem tudom, neked is feltűntek e furcsaságok, de annyit kérek, mostantól ne Hedviggel üzenjetek, túl feltűnő. Tudom, hogy küldeni szeretnél ételt és újságokat, ezt ezúton is köszönöm.
Epedő szívvel várom hamarosan bekövetkező találkozásunkat:

Tapmancs

Tammy félig mosolyogva, félig dühöngve tette zsebre a levelet. Az órák előtt elküldte az enlített holmikat három iskolai bagollyal.

A nap az izgatott várakozás jegyében telt. Komoly tanulásról szó sem lehetett, hisz mindenkinek a beauxbatons-osok és a durmstrangosok érkezése járt a fejében. A korai kicsöngetés után Tammy és a többi mardekáros szinte rohantak a pincébe.

Letették könyveiket, köpenyt kanyarítottak a vállukra, és már indultak is vissza a bejárati csarnokba.

Odalent a diákok házanként felsorakoztak vezető tanáraik irányításával.

- Zambini, igazítsa meg a süvegét! - pirított rá Piton Blaisere. - Rohan kisasszony, vegye ki azt a nevetséges kacatot a hajából! - Emily kelletlenül bár, de eltüntette copfja végéről a nagy, csicsás lepkedíszt.

- Jöjjenek utánam! - adta ki a parancsot Piton. - Évfolyamok szerint, sorrendben... Ne lökdösődjenek...!- A csapat levonult a bejárati lépcsőn, és felsorakozott a kastély előtt.

Hűvös, tiszta este volt. Lassan besötétedett, s a Tiltott Rengeteg fái fölött már feltűnt a sápadt, áttetszőnek tűnő hold.

- Potter kisasszony! - Kiáltotta oda McGalagony a melletük álló griffendélesek élén. - Maga áll előre, elvégre a jó benyomás a cél.

- Lám csak! - kiáltott fel ekkor Dumbledore, aki a leghátsó sorban állt, a többi tanár között. - Ha jól látom, közeledik a Beauxbatons delegációja!

- Hol? - hallatszott innen is, onnan is a kérdés, s a diákok ahányan voltak, annyi felé tekingettek.

- Ott! - rikkantotta egy hatodéves fiú, a Tiltott Rengeteg felé mutatva. A mélykék égen valóban közeledett valami - méghozzá nem is lassan. Egyelőre csak annyit lehetett megállapítani róla, hogy nagy - nemhogy egy, de száz seprűnél is nagyobb.

- Ez egy sárkány! - sikoltott fel egy elsőéves lány.

- Dehogy sárkány! - intette le Dennis Creevey. - Egy repülő ház! Dennis közel járt az igazsághoz... Mikor a kastélyablakok fénye rávetült a Tiltott Rengeteg fái fölött elhúzó irdatlan, fekete tömegre, egyszerre tisztán látszott, hogy az nem más, mint egy ház nagyságú, halványkék lovas kocsi. Az égi tüneményt tucatnyi, elefánt méretű, aranysárga szárnyas ló húzta. A kocsi egyre lejjebb ereszkedett, de még mindig szélsebesen repült. Az első három sorban álló diákok ösztönösen hátrálni kezdtek. Aztán a lovak nagytányér méretű patái ágyúsortűznek is beillő dobogással talajt fogtak, s egy másodperccel később földet ért a kocsi négy kereke is. A lovak megrázták hatalmas fejüket; tűzvörösen izzó szemük vadul villogott. Tammy épp csak egy pillantást vethetett a kocsi ajtaját díszítő címerre (az két keresztbe tett varázspálcát ábrázolt, melyekből három-három csillag tör elő), aztán az ajtó kinyílt.

Nem sokkal később egy hajó bukkant elő a Fekete tóból.

Tammyt annyira lefoglalta egy gyenge érzés, ami leginkább Lockhartra emlékeztette, hogy alig tűnt fel neki, hogy figyelik.

A Drumstrang delegációja szinte kizárólag fiúkból állt, és mindegyik szemtelenül megbámulta. Az ő figyelmét azonban csak egy ember kötötte le.

Az igazgatójuk mellett Viktor Krum vonult végig a sorok között, halvány mosolyt villantva a lány felé, aki ezt rögtön viszonozta, ezzel a diákok sugdolózása már sértő mértékig emelkedett.

- Akkor talán mi is menjünk be! - Vetett véget a frissen szárnya kelt pletykák terjedésének ideiglenesen Dumbledore.

A három iskola mögött döngve csukódott be a kapu.