- Hol lehet az új sötét varázslatok kivédése tanár? - tette fel a kérdést Pansy, miután végighordozta tekintetét a tanári asztalon. Eddig egyetlen sötét varázslatok kivédése tanáruk sem maradt egy évnél hosszabb ideig az iskolában. Az addigiak közül Tammy egyedül legutolsó tanárukat, Lupin professzort kedvelte. Most azonban csupa ismerős ült a keresztben álló asztalnál.

- Lehet, hogy senkit nem tudtak szerezni! - aggodalmaskodott Daphne.

- Akkor küldtek volna valakit a minisztériumból, direkt utána néztem.- Tammy ismét végig nézett a tanári asztalon. A tekintete összeakadt Pitonéval. A férfi nem nézett félre, és semmilyen formában nem próbálta letagadni, hogy a lányt figyelte. A szőke végül elszánta magát egy igazi griffendéles húzásra, és halványan rámosolygott a férfira.

Amaz a legnagyobb meglepetésére egy apró szájrándulással viszonozta a gesztust, Tammy pedig elpirulva lesütötte a szemét.

Mikor felnézett, Perselus már Fliwick professzorral beszélgetett, és ekkor ő is visszafordult Pansyékhoz.

Ebben a pillanatban vonultak be az elsősök McGalagony professzorral.

A beosztás során mindegyik elsős fiú aki a mardekár ház tagjait erősítette, akarva vagy akaratlanul, de tátott szájjal bámulta Tammyt, és igyekezett a közelében helyet foglalni. Nem egyszer megesett, hogy más házak diákjai a zöld-ezüst asztalhoz sodródtak, és többszöri felszólítás után ocsúdtak fel.

Draco és Blaise végül két oldalról átkarolták a lányt. Draco idegesen, Blaise inkább úgy tűnt, hogy remekül szórakozik. Az az egy biztos volt, hogy Piton már most mindegyik kicsit vasvilla tekintettel sújtott, aki el merészelt bambulni.

Tammy elgondolkodva nézte az ezúttal igen borús elvarázsolt mennyezetet, és a Nagyteremben, és a felzúduló diáksereg hangjára kapott észhez.

- Mi történt? - Kérdezte Daphnet.

- Elmaradnak a kviddicsmeccsek.

- Ennek magyarázata nem más, mint hogy októberben kezdetét veszi iskolánkban egy rendezvény, ami a tanév végégig tart majd, s ami mellett tanáraitoknak sem idejük, sem energiájuk nem marad egyéb programok megszervezésére. Merem állítani azonban, hogy az említett rendezvény mindenért kárpótol majd benneteket. Nagy örömömre szolgál, hogy bejelenthetem: az idén a Roxfortban...- Ebben a pillanatban hatalmas mennydörgés rázta meg a falakat, és kicsapódott a nagyterem ajtaja.

A küszöbön egy fekete úti köpenybe burkolózó férfi állt, kezében hosszú bottal. Egyszerre minden fej az idegen felé fordult, akit egy pillanatra fényesen megvilágított az égmennyezeten átcikázó kétágú villám. A férfi lehúzta fejéről a csuklyát, megrázta sörénynek is beillő, hosszú, őszes haját, és elindult a tanári asztal felé. Az idegen minden második lépése döngve visszhangzott a teremben. A keresztben álló asztal elé érve befordult jobbra, és nehéz léptekkel Dumbledore felé indult. Ekkor újabb villám hasított át a mennyezeten.

A villám fényében élesen kirajzolódott a jövevény arca - egy arc, amelyhez foghatót Tammy még soha nem látott. A férfi ábrázatát mintha egy darab repedezett fából faragta volna ki egy kontár, akinek fogalma sem volt róla, hogyan fest egy emberi arc, s ráadásul a vésővel is pocsékul bánt. Az idegen bőrét keresztül-kasul forradások tömkelege szabdalta; szája sötét hasadékra emlékeztetett, s orrának nagy része hiányzott.

A legrémisztőbb azonban a férfi szeme volt. Az egyik szem kicsi volt és feketén fénylett, a másik viszont nagy volt és kerek, akár egy pénzdarab, és sugárzó acélkékben játszott. Ez a kék szem sosem pislogott, és egy másodpercre sem állt meg; a másiktól teljesen függetlenül, szüntelenül jobbra-balra, fel és le járt - aztán egyszer csak teljesen befordult - mintha a fej belsejét nézné -, s már csak az üres szemfehérje látszott belőle.

Az idegen megállt Dumbledore előtt, és kinyújtotta arcához hasonlóan hegszabdalta kezét. Az igazgató kezet rázott vele, s néhány szót mormogott.

Az idegen leült, kirázta arcából szürke sörényét, majd maga elé húzott egy tál kolbászt, és az egészet orra maradványai elé emelte. Miután alaposan megszagolgatta az ételt, elővett egy kést, felszúrt vele egy darab kolbászt, és enni kezdett.

Normális szeme az ételre szegeződött, de a kék most is fáradhatatlanul forgott üregében, a termet és a diákokat fürkészve.

- Bemutatom iskolánk új sötét varázslatok kivédése tanárát - harsogta bele a csendbe Dumbledore -, Mordon professzor urat.- Szokás volt az új tanárokat tapssal köszönteni, de ezúttal egyetlen diák vagy tanár sem emelte fel a kezét - Dumbledore-on, Tammyn és Hagridon kívül. A három pár tenyér árva csattogása azonban csak még kínosabbá tette a csöndet, így hát ők is hamar felhagytak a tapsolással. A jelenlévőket oly mértékben sokkolta a rémisztő külsejű Mordon megjelenése, hogy nemigen voltak képesek másra, mint dermedten meredni rá.
Daphne közelebb hajolt Tamhez.

- Mitől néz így ki? - suttogta. GMi történt az arcával?

- Nem t'om - súgta vissza a lány. Mordont szemlátomást cseppet sem zavarta a hűvös fogadtatás.

Az asztalon álló sütőtökleves kancsót egy pillantásra sem méltatva újra benyúlt köpenye alá, elővett egy laposüveget, és nagyot húzott belőle. Ahogy az iváshoz felemelte a karját, köpenye feljebb csúszott, s Tammy az asztal alatt egy karmokban végződő falábat pillantott meg.

Dumbledore megköszörülte a torkát, és mosolyogva végignézett a Mordont bámuló diákok seregén.

- Tehát, ahogy mondtam - szólt -, iskolánk az elkövetkező hónapokban igen érdekes esemény színhelye lesz - egy olyan eseményé, amelyre több mint egy évszázada került sor utoljára. Nagy örömmel tudatom veletek, hogy a Roxfortban idén megrendezzük a Trimágus Tusát.

- VICCEL!? - kiáltott fel Fred Weasley.

A feszültség, amely Mordon érkezése óta érződött a teremben, egy csapásra feloldódott.

Szinte mindenki nevetett, és Dumbledore is mosolyogva bólogatott.

- Nem, nem viccelek, fiatalúr - felelte -, bár most, hogy említed, a nyáron hallottam egy remek viccet a trollról, a banyáról és a leprikónról, akik elmennek együtt a kocsmába...- McGalagony professzor hangosan megköszörülte a torkát. - Öhm... ez talán most nem időszerű... nem... - dörmögte Dumbledore. - Hol is tartottam? Á, igen, a Trimágus Tusa... Nos, gyanítom, hogy akadnak köztetek, akik nem tudják, mi ennek a viadalnak a lényege. Akik tudják, azok kérem bocsássanak meg a most következő rövid magyarázatért, s addig irányítsák méltóbb tárgyra becses figyelmüket. A Trimágus Tusát közel hétszáz évvel ezelőtt rendezték meg először, mint a három legnagyobb európai varázslóiskola, a Roxfort, a Beauxbatons és a Durmstrang barátságos versenyét. Az iskolákat egy-egy kiválasztott bajnok képviselte, s a tusa során a bajnokok három mágikus feladatban mérték össze erejüket. Az iskolák felváltva adtak otthont az ötévenként megrendezett versenynek, amely azt volt hivatott elősegíteni, hogy a különböző nemzetiségű mágusnövendékek közelebb kerüljenek egymáshoz. Idővel azonban annyira megszaporodtak a halálesetek, hogy a rendezők kénytelenek voltak megszakítani a versenysorozatot.

- Halálesetek? - hebegte riadtan Daphne, de a diákok közül nagyon kevesen osztoztak döbbenetében. A többség lelkes sustorgásba kezdett, s ami azt illeti, Tammyt is sokkal jobban izgatta maga a verseny, mint a sok száz éve történt tragédiák körülményei.

- Az utóbbi száz évben több kísérlet is történt a Trimágus Tusa hagyományának felélesztésére - folytatta Dumbledore -, de egyik sem járt sikerrel. A Nemzetközi Máguskapcsolatok, valamint a varázsjátékok és mágikus sportok főosztályának vezetése ennek ellenére úgy véli, hogy megérett az idő egy újabb próbálkozásra. A verseny előkészítése során minden tőlünk telhetőt megtettünk annak érdekében, hogy a bajnokok ezúttal ne kerüljenek halálos veszedelembe.

- Mert eddig a "biztonság" volt a Roxfort jelszava. - Suttogta Tam Pansynak.

- A Beauxbatons és a Durmstrang igazgatói októberben érkeznek meg jelöltjeikkel, a három bajnok kiválasztására pedig Halloweenkor kerül sor. Pártatlan bíró dönti majd el, mely diákok a legméltóbbak arra, hogy versenybe szálljanak a Trimágus Kupáért, iskolájuk dicsőségéért és a győztes bajnoknak járó ezer galleonos pénzdíjért.

A házak asztalainál ülő diákok mind vagy feszült várakozással néztek Dumbledore-ra, vagy izgatottan összesúgtak szomszédaikkal. Azután ismét felcsendült Dumbledore hangja, s a teremben azonnal néma csend lett.

- Bár tudom, valamennyien égtek a vágytól, hogy megszerezhessétek a Roxfortnak a Trimágus Kupát, a nevezésre nem mindenkinek lesz lehetősége. Az érintett iskolák igazgatói a Mágiaügyi Minisztériummal egyetértésben úgy döntöttek, hogy korhatárt szabnak a versenyen való részvételre. Csak a nagykorú, vagyis a tizenhetedik életévüket betöltött diákok kerülhetnek a jelöltek közé. Erre... - Dumbledore itt kénytelen volt felemelni a hangját, ugyanis a hír hallatán sokan, köztük a Weasley-ikrek is, felhördültek - ...erre a szigorításra azért van szükség, mert a versenyfeladatok minden óvintézkedés mellett is nehezek és veszélyesek lesznek. Valószínűtlen, hogy a fiatalabbak közül bárki is meg tudna birkózni velük. Személyesen ügyelek rá, hogy egyetlen kiskorú diákunk se játszhassa ki az új szabályt abban a reményben, hogy a pártatlan bíró őt választja a Roxfort bajnokának. - Dumbledore pillantása Fred és George dacos arcára vándorolt, s égszínkék szeme megrebbent. - Ezért nyomatékosan kérem a tizenhét év alattiakat, hogy ne is
próbálkozzanak a jelentkezéssel. A Beauxbatons és a Durmstrang delegációi októberben érkeznek meg, és az év nagy részében velünk maradnak. Biztos vagyok benne, hogy mindvégig jó házigazdához méltó udvariassággal bántok majd külföldi vendégeinkkel, s hogy szívvel-lélekkel támogatni fogjátok a Roxfort megválasztott bajnokát. Most azonban későre jár, s tudom, mennyire fontos nektek, hogy éberen és kipihenten jelenhessetek meg holnap az első óráitokon. Irány az ágy! Sipirc! - Dumbledore leült, és beszélgetni kezdett Rémszem Mordonnal. A diákok nagy széktologatás közepette asztalt bontottak, és zsibongva elindultak a kétszárnyú ajtó felé.

- Ki az a pártatlan bíró, aki kiválasztja a bajnokot? - kérdezte Tammy.

- Nem t'om - felelte Blaise -, de az biztos, hogy őt kell átverniük azoknak, akik részt akarnak venni ebben az önygyilkos vállalkozásban. Mellesleg Tam, imádtam a dalodat. Mondd csak, kinek szólt?

- Senkinek. A kezembe nyomták a szöveget, hogy a nézők majd biztos odalesznek érte.

- És ki volt az a végtelenül helyes pasi melletted? - Pansy énekelni kezdte a folyosón a duettet, és Tammy, - kikerülvén a válaszadást- beszállt a maga részénél. Hat fiú nekiment a falaknak, az ajtóknak és egymásnak, majd egy kupacban végezték.

- Kíváncsi vagyok milyen lesz az öreg Mordon. - Ásította a lány.

- Több rokonomat is az Azkabanba küldte.

- Dettó.

- Szintén.

- Szóval, nem kedveljük.

- Bizony, hogy nem.

-*-

Hagrid a kunyhó előtt állt, fél kezével hatalmas fekete vadkanfogó kutyája, Agyar nyakörvét markolva. Lába előtt nyitott faládák sora feküdt; Agyar nyüszítve belefeszült a nyakörvbe - szemlátomást égett a vágytól, hogy alaposabban megvizsgálhassa a ládák tartalmát.

Ahogy Tammyék közelebb értek a vadőrlakhoz, szapora pukkanásokkal tarkított zizegés ütötte meg a fülüket.

- Jó reggelt! - brummogta Hagrid, széles mosolyt villantva Tammyékre. - Durrfarkú szurcsókok!

- Mit mondtál? - nézett rá Ron. Hagrid a ládákra mutatott.- Uoáá! - Lavender Brown borzadva hátrahőkölt. Tammynek el kellett ismernie, hogy valóban az "uoáá" szó a legalkalmasabb a szurcsókok frappáns leírására. A tízcentis, piszkosfehér színű lények egy halom torz, héjatlan homárra emlékeztettek. Nem volt elkülöníthető fejük, s nyálkásan csillogó testükből a legmeghökkentőbb helyeken is lábak meredtek elő. A tetejében még átható rothadthalszaguk volt. Minden ládában vagy száz szurcsók nyüzsgött; egymás hegyén hátán mászkáltak, vakon beleütközve a láda falaiba. Testük hátsó vége időnként szikrázni kezdett, majd pukkant egyet, s olyankor az állat néhány centiméterrel előrébb lendült.

- Nemrég keltek ki - jelentette nagy büszkén Hagrid. - Ti fogjátok felnevelni őket! Ez lesz a csoport idei fő feladata.

- És mért jó az nekünk, ha felneveljük ezeket?- A szemtelen kérdés természetesen Draco Malfoy szájából hangzott el. Crak és Monstro elismerően heherésztek. Hagrid zavartan pislogott. - Úgy értem, mi hasznunk van belőlük? - folytatta Draco. - Mire jók?- Hagrid pár másodpercig töprengett, azután elhessegette a problémát.

- Az a következő óra anyaga - felelte mogorván. - Ma még csak etetni fogjátok őket. Én se tudom, mit szeretnek, ezért többféle csemegét is előkészítettem - van itt hangyatojás, békamáj és egy kis aprított vízisikló. Próbáljátok ki mind a hármat.

- Pont erre vágytam a gennyfejés után - dörmögte Seamus Finn.

- Bocs Hagrid, de hadd kérdezzem meg: a nevükön kívül mit lehet tudni ezekről a lényekről? Úgy értem, Göthe Salmander sose említette őket, és úgy fest, még arról sincs semmi fogalmunk, mit esznek? Képet se láttam róluk soha, de ránézésre olyanok, mintha a mantikor és a tüzes rák kereszteződései lennének.

- Nos... Új faj.

Tammyt csak a Hagrid iránti szeretete tudta rábírni arra, hogy belemarkoljon a levedző békamájhalomba, és kínálgatni kezdje az undok kis bestiákat.

Ráadásul egyre erősödött a gyanú, hogy az egész művelet tökéletesen értelmetlen, ugyanis a szurcsókoknak szemlátomást nem is volt szájuk.

Már vagy tíz perce vesződtek, amikor Dean Thomas hirtelen felkiáltott:

- Au! Ez megégetett! - Hagrid aggódó arccal odasietett a fiúhoz. - Felrobbant a farka! - panaszolta Dean, sebesült kezét rázva. - Hát igen, vigyázni kell velük, amikor kidurrannak - csóválta a fejét Hagrid.

- Uoáh! - fakadt ki ismét Lavender Brown. - Hagrid, mi az a hegyes izé rajta?

- Á, igen, némelyiknek tüskéje is van - magyarázta lelkesen Hagrid. (Tammy erre gyorsan kihúzta kezét a ládából.) - Ha jól tudom, a tüskések a hímek. A nőstényeknek kis szívókájuk van a hasukon... gondolom, vért szívnak vele.

- Na, most már világos, hogy miért babusgatjuk őket - gúnyolódott Malfoy, és sajnos volt igazság a szavaiban. - Ez a tökéletes kis házikedvenc: éget, csíp és harap egyszerre.

- Attól, hogy nem szépek, még lehetnek hasznosak! - érvelt Tammy, de nem sok meggyőződéssel. - A sárkányvér varázserejű gyógyszer, mégse nevel az ember sárkányt a kertjében!- Harry és Ron rávigyorogtak Hagridra, aki lopva mosolygott bozontos bajusza alatt. Harry, Tammy, Ron és Hermione tisztában voltak vele, hogy Hagrid semmire nem vágyik jobban, mint egy saját sárkányra - élénken élt még emlékezetükben az a három évvel korábbi eset, amikor a vadőr örökbe fogadott egy Norbert nevű norvég tarajossárkányt. Hagrid egyszerűen imádta a szörnyetegeket - minél vérszomjasabb volt egy-egy bestia, ő annál jobban rajongott érte.

- Ezek a szurcsókok legalább kicsik - jegyezte meg Ron, mikor a négyes az óra után a kastély felé baktatott.

- Most még azok - felelte borúlátóan Hermione -, de várd csak ki a végét. Hagrid majd kideríti, mi a kedvenc eledelük, és mire észbe kapunk, egyméteresek lesznek.

- De hát kit zavar az, ha kiderül róluk, hogy gyógyítják mondjuk a tengeribetegséget? - évődött Ron.

- Nagyon jól tudod, hogy azzal csak Malfoyt akartam elhallgattatni - legyintett Tam. - Egyébként szerintem igaza volt. A legjobb lenne az összeset agyontaposni, mielőtt csapatostól nekünk esnek. - A kastélyba érve egyenesen a nagyterem felé vette útját, ahol már várt rájuk a meleg ebéd.

A délutáni órák után a bejárati csarnokban hosszan kígyózott a vacsorára váró diákok sora. Harry, Tammy, Ron és Hermione beálltak a sor végére, de szinte azon nyomban kiáltás harsant a hátuk mögött.

- Weasley! Hé, Weasley! - Tammyék megfordultak. Malfoy, Crak és Monstro közeledtek feléjük, arcukon mámoros vigyorral.

- Mi van? - mordult feléjük Ron. Malfoy meglobogtatta a Reggeli Próféta egy példányát.

- Írnak az apádról, Weasley! - újságolta szinte kiabálva, hogy a csarnokban mindenki hallja. - Ezt hallgasd meg!

A MINISZTÉRIUM ÚJABB BALFOGÁSAI
Rita Vitrol tudósítása

Úgy tűnik, még mindig nem ért véget a Mágiaügyi Minisztérium
balsikersorozata. A Kviddics Világkupadöntőn lezajlott események kavarta botrány és az egyik tisztviselő-boszorkány rejtélyes eltűnése után a minisztérium ismét kínos helyzetbe került - ezúttal a mugli tárgyakkal való visszaélési ügyosztály egyik dolgozója, Arnold Weasley jóvoltából.

Malfoy felnézett az újságból. - Apád nem lehet valami nagy szám - nyekeregte -, ha még nevét se tudták megjegyezni. A bejárati csarnokban most már minden szem rájuk szegeződött. Malfoy meglebbentette az újságot, és folytatta a felolvasást:

Arnold Weasley, akit két éve elmarasztaltak egy repülő autó birtoklásáért, tegnap néhány megvadult hulladékgyűjtő tartály garázdálkodása kapcsán összetűzésbe került a mugli közrendvédelmi szerv ("rendőrség") több tagjával. Minden jel arra mulat, hogy Mr. Weasley pártfogásába akarta venni "Rémszem" Mordont, az idős exaurort, akiről köztudott, hogy nyugállományba vonulásakor már nem tudott különbséget tenni a barátságos kézfogás és a gyilkossági kísérlet között. Mr. Mordon erődítményszerűen őrzött házához érkezve Mr. Weasley - cseppet sem meglepő módon - arra a megállapításra jutott, hogy ezúttal is téves riasztás történt. Mr. Weasley több személyen is emléktörlést hajtott végre, mire el tudott menekülni a rendőrök elől, arra azonban nem kaptunk választ tőle, hogy miért keverte bele a minisztériumot egy ilyen jelentéktelen, de következményeiben annál kínosabb ügybe.

- Én esküszöm, tönkreteszem azt a nőt, ha belegebedek is. - Sziszegte halkan Tam.

Harry azonban a stratégiai visszavonulás mellett döntött.

Ron még bemutatott Malfoynak, aztán hátat fordítottak...

BUMM!

Többen felkiáltottak - Tammy fehér fényt látott elsuhanni Harry feje mellett, és érezte, hogy valami forró súrolja az arcát. Rögtön a varázspálcája után kapott, de még hozzá sem ért, mikor újabb durranás rengette meg a bejárati csarnok falait.

- NE IS ÁLMODJ RÓLA, FIACSKÁM!- Tammy immár kivont pálcával megpördült a tengelye körül.

Mordon professzor bicegett lefelé a márványlépcsőn. Kivont pálcáját egy reszkető, fehér vadászgörényre szegezte, ami pontosan azon a helyen gubbasztott, ahol egy másodperce még Malfoy állt. A bejárati csarnokban mindenki rémült mozdulatlanságba dermedt.

Mordon ránézett Tammyre és Harryre, de csak a normális szemével - a másik be volt fordítva a fejébe.

- Eltalált? - kérdezte mély, reszelős hangon.

- Nem - felelte Harry. - Csak súrolt.

- NE NYÚLJ HOZZÁ! - bődült fel Mordon.

- Mi... mihez? - pislogott Harry.

- Nem te - ő! - recsegte Mordon, és hüvelykujjával hátrafelé bökött a válla fölött. A mögötte álló Crak, aki épp a görény után nyúlt volna, azonnal megdermedt. Úgy tűnt, Mordon körbeforduló szemével mágikus módon átlát saját fején.

Az öreg auror most bicegve elindult Crak, Monstro és a fehér görény felé. Ez utóbbi rémülten visongott, és hanyatt-homlok rohanni kezdett a pincelépcső irányába.

- Lassan a testtel! - dörrent rá Mordon, és ismét rászegezte a pálcáját. A görény - mintha rugóra lépett volna - felröppent vagy három méter magasra, tompa puffanással leesett, majd újra a levegőbe pattant.

- Nem szeretem az olyanokat, akik hátba támadják az ellenfelüket - recsegte Mordon, egyre magasabbra dobálva a fájdalmasan visító görényt. - Aki ilyet tesz, gerinctelen, alattomos, gyáva ember...- A tehetetlenül kapálózó görény úgy pattogott, akár egy gumilabda. - Soha - többet - ne - csinálj - ilyet - mondta Mordon, s minden szavának a görény egy-egy puffanó landolása adott nyomatékot.

- Ne! Hagyja abba! - Tammy nem nézhette tétlenül ami történik. Kivont pálcája egyenesen Mordonra mutatott, aki háttal állt neki, de a diákok fel-felhangzó hörgéséből arra következtett, hogy az ex-auror a szemével a tarkóján át figyeli. Ezt pedig a lány arca is elárulta.- Ha most elátkozom, engem is görénnyé változtat? - Draco megállt a levegőben, majd Mordonnal együtt Tammy felé fordult Rémszem pálcamozdulata nyomán.- Tudja, én meg azokat nem szeretem, akik visszaélnek az erejükkel, és bántják a náluk gyengébbeket.- A lány arca nem tanúskodott érzelmekről, a mellkasa pedig ugyanolyan ütemben emelkedett és süllyedt, mint addig. Teljesen nyugodtnak tűnt.

- Ugye tisztában van vele, hogy ez az egész hajcihő nem éri meg... Őt. - Biccentett Malfoy felé Mordon. Tammy vállat vont.

- A barátom. Bármekkora görény is tud lenni, nekem megéri a hajcihőt.

- Mordon professzor! - csendült egy döbbent hang. McGalagony professzor sietett lefelé a márványlépcsőn, karján egy köteg könyvvel.

- Üdvözlöm, McGalagony professzor - biccentett Mordon, s közben zavartalanul folytatta a lebegtetést, és nem eresztette el a pálcáját még mindig makacsul a mellkasának szegező Tammy tekintetét sem.

- Mit... mit csinál? - kérdezte McGalagony, tekintetével követve a görény útját ide-oda lebegve.

- Tanítok - felelte Mordon.

- Taní... Mordon, az egy diák?! - sikkantott fel McGalagony, s
döbbenetében még a könyveit is elejtette.

- Egen! - bólintott Mordon.

- Hagyja abba! - kiáltotta McGalagony, és leszaladt az lépcsőn. Menet közben előhúzta varázspálcáját, és egy szempillantás múlva a görény visszaváltozott Malfoyjá. A mardekáros fiú nyögdösve hevert a kőpadlón; szőke haja borzasan lógott lángvörös arcába.

- Fenyítésre sosem használunk transzformációt, Mordon - sápítozott McGalagony. - Dumbledore professzor biztosan mondta magának...

- Igen, mintha említette volna... - Mordon közönyösen megvakarta borostás állát. - De gondoltam, hadd ijedjen meg egy kicsit...

- Mi itt büntetőfeladatot adunk, Mordon! Vagy beszélünk a az illető házvezető tanárával!

- Ám legyen, beszélek vele - bólintott Mordon, megvetően végigmérve Malfoyt.

Malfoy, akinek még mindig könnyezett a szeme a fájdalomtól és a megaláztatástól, gyűlölködve nézett Mordonra, és motyogott valamit, amiben jól kivehető volt az "apám" szó.

- Úgy gondolod? - Mordon tett néhány döngő lépést Malfoy felé. - Lucius Malfoy régi ismerősöm... megmondhatod neki, hogy Mordon rajta tartja a szemét a fián... Ezt üzenem neki... A házad vezetője pedig Piton, igaz?- Tammy felszisszent.

- Igen - motyogta kelletlenül Malfoy.

- Vele is volt már dolgom - recsegte Mordon. - Alig várom, hogy elbeszélgethessek a jó öreg Pitonnal... Na gyerünk, lódulj... - Azzal megfogta Malfoy karját, és elindult vele a pincelépcső felé.

McGalagony professzor egy ideig aggodalmasan nézett utánuk, aztán felemelte pálcáját, és a lépcsőn szanaszét heverő könyvek felé intett vele. A könyvek nyomban a levegőbe emelkedtek, és visszarepültek a kezébe.

- Mire várnak? Menjenek vacsorázni! Maga pedig tegye el a pálcát Potter kisasszony, még a végén megsérül valaki.