Tammy mindig is éber alvónak számított, így az első átkokra és sikoltásokra felkelt. Tegnap este ruhában zuhant az ágyba, így kifelé való futtában, csak az éjjeliszekrényről kellett lekapnia a pálcáját.

Odakint fejetlenség uralkodott. A lángok és a varázslatok fénycsóvái mellett az ő haja alig volt feltűnő. Legalább látott is valamit. Mellette egy auror elesett, és egy álarcos, köpenyes alak vele szemben emelte a pálcáját... majd hátraröpült, ösvényt vágva a társai között. A lány varázslata egy pillanatra beragyogta a tábort.

Aztán mindegyik maszkos ránézett. A legelső egy mugli családot lebegtetett a fejük fölött.

- Nem fogom kétszer elmondani. Tegye. Le. Őket! - A vélák mágia betöltötte a levegőt. Édes illat szállt, és mintha elektromosságot vezettek volna a jelenlévőkbe. Az álarcos teljesítette a parancsot.

Tammy érezte a körülöttük hullámzó zavart. Tudta kik ők, hogyne tudta volna! Az apja csatlósai, nem egyet megismert, mikor egy időben volt a többi tekergővel.

- Nem kéne itt lennie. - A hang túlságosan tiszteletteljes, túlságosan félelemmel teli. Az a halálfaló tudta. Tudta, hogy egykori mesterének lánya áll velük szemben.

- Itt maguknak nincs helye. Még nem jött el az idő. - Sokat gondolkozott. Az apja él. Megtalálja a módot, hogy visszatérjen, és akkor az oldalára kell állnia. De ügyesen kell csinálnia. Az a cél, hogy a Sötét Nagyúr ismét elbukjon, lehetőleg örökre. Dumbledorenak pedig szüksége lesz egy kettős ügynökre. Ez a helyzet tökéletes lehetőség a bizalom és a tisztelet megalapozására.

- Keletre kevesebb az auror, és a családok. - Mondta végül, majd beleolvadt a menekülő tömegbe.

Nem jutott azonban sokáig, mert az erdő szélén egy izmos kar kirántotta a kétségbesetten futók közül, és ő egy kidolgozott mellkasnak csapódott.

- Nem unod még? - Kérdezte a lány hátrébb lépve, a karját masszírozva.

- Nem. És te nem unod az ellenkezést?

- De, halálosan. Mégis mit akarsz Rhasan? Mit gondoltál, hogy ha a marcona erőszakoskodás nem működik, majd egyetlen dallal meghódítod a szívemet? Hogy majd én is neked dobom a melltartóm, mint a többi nő a nézőtéren?

- Minimum.

- Nagyon vicces. Figyelj, tudom, hogy neked én vagyok a nagybetűs Szerelem, de lehet több nagy szerelmed is. Felejts el, és keress egy újat. Élj egy kicsit, hamár beutazod a világot. Ne ragadj le nálam, én nem adhatom meg azt, amire vágysz.

- Nekem ez a küldetésem. Ráadásul így van elrendelve, ez a mi sorsunk.

- Te egyáltalán nem figyeltél a dalnak a szövegére amit énekeltünk? Írd újra a csillagokat, a sorsod a te kezedben van, meg a többi ilyen motivációs baromság. Csak próbáld meg végiggondolni, hogy te mit akarsz. Ne a halott nagyapám parancsait kövesd, úgyse leszel király, mert én soha a büdös életben nem ülök rá arra a trónra.

- De neked úgy írták meg a történeted, hogy hercegnő legyél. Az a kötelességed, hogy uralkodj.

- Sajna, én a kezembe vettem a sorsomat. A nép meg próbálja ki a diplomáciát, haladjanak a korral. A soha viszont nem látásra! - Ezzel intett egyet, és eltűnt a fák között.

Épp azon fáradozott, hogy három varázsló, akik egymát túlkiabálva igyekeztek felszedni három vélát eltűnjenek, hátha a halálfalók irányt váltanak, mikor az égen feltűnt a Sötét Jegy.

- A fenébe is! - Ezzel arrafelé vette az irányt, ahonnan a jegyet látta felröppenni.

Arra a látványra ért oda, hogy vagy húsz varázsló és boszorkány állnak valami fölött.

Megköszörülte a torkát, mire minden pálca rá szegeződött.

- Tammy!

- Á, Miss Potter! - Ludo Bumfolt sietett hozzá.- Mit keres ön itt?

- Láttam, hogy itt lőtték fel a Sötét Jegyet. Idejöttem, hátha elkapom a tettest. De mint látom, megelőztek. - Őszintén szólva nem lepődött meg Harryék jelenlétén, de ez nem jelentette azt, hogy nem könnyebült meg. Megölelte őket, majd beállt két tátott szájú varázsló közé, akik sietve helyet szorítottak neki.- Ez egy házimanó.

- Ő idézte meg a jegyet. Pálca volt nála.

- A manók nem használnak varázspálcát. - Ráncolta a homlokát a lány.

- Nos, ez megtette. - Jelentette ki Amos Diggory.

- Attól, tartok rosszul fogalmaztam meg. A manók nem tudnak pálcát használni. Teljesen más természetű a mágiájuk. Ahogy mi, úgy ők is pálca nélkül varázsolnak, csak ők később nem képzik át magukat. A puszta lényüket használják. A manó csak akkor végezhette el a varázslatot, ha a gazdája megtanította rá. - Hirtelen az eddigieknél is feszültebb lett a léhkör. - Rosszat mondtam?

- Tammy, ő itt Winky. Mr Kupor manója. - Tam felszisszent.

- Azt javaslom, hallgassuk meg, mit tud felhozni a mentségére - ha Mr. Kupornak nincs kifogása ellene.- Kupor a legcsekélyebb jelét sem adta annak, hogy hallotta a hozzá intézett szavakat, Diggory pedig beleegyezésnek vette hallgatását, és Winkyre szegezte pálcáját.

- Stimula! - szólt fennhangon.
Winky testén remegés futott végig. Kinyitotta nagy barna szemét, de tekintete még homályos volt. A varázslók némán figyelték ébredését. A manó pislogott néhányat, majd reszketeg tagokkal felült. Az első dolog, amit meglátott, Mr. Diggory lába volt; csigalassúsággal felemelte fejét, és a varázsló arcába nézett. Azután pillantása az égre vándorolt, és hatalmas fénylő szemében megjelent a lebegő halálfej tükörképe. Ekkor hirtelen felnyögött, riadtan körülnézett, majd keserves zokogásban tört ki. - Manó! - mordult rá szigorúan Mr. Diggory. - Jól figyelj rám! Én itt a varázslény-felügyeleti főosztályt képviselem!- Winky előre-hátra kezdett hintázni ültében, és szaggatott, köhögésszerű zihálásban tört ki.- Amint látod, manó, valaki nemrég megidézte a Sötét Jegyet - folytatta Mr. Diggory. - Néhány perccel később pedig megtaláltunk téged - pontosan ott, ahonnan a Jegy felszállt! Várom a magyarázatot!

- Nem... nem, nem Winky volt! - sipította rémülten a manó. - Winky nem is tudja, hogyan kell!

- Ez a pálca volt nálad, amikor rád találtunk! - dörrent rá Mr. Diggory, és felmutatta a bűnjelet. Most, hogy a lebegő koponya fénye a pálcára esett, Tammy azonnal felismerte.

- De hiszen... ez az enyém!- Egyszerre minden szem Harryre szegeződött. Mr. Diggory nem akart hinni a fülének.

- Tessék?

- Ez az én pálcám! - ismételte Harry. - Most az éjjel hagytam el!

- A te pálcád? - visszhangozta Mr. Diggory hitetlenkedve. - És eldobtad? Beismered, hogy te vagy a tettes?

- Gondoljon bele, kivel beszél, Mr Diggory! - szólt rá Tammy ingerülten. - Fel tudja tételezni Harry Potterről, hogy megidézi a Sötét Jegyet?

- Nem... dehogyis - motyogta Mr. Diggory. - Bocsánat... az idegeim...

- Különben se ott veszítettem el. - Harry hüvelykujjával a halálfej alatti fák felé bökött. - Már az erdő szélén se volt meg.- Mr. Diggory újra a lábánál kuporgó manóhoz fordult, s ismét szigorú arcot öltött.

- Szóval találtad a pálcát - szólt. - És az az ötleted támadt, hogy egy kicsit elszórakozol vele, igaz?

- Winky nem varázsolt vele, uram! - sipította a manó. Paradicsomforma orra két oldalán patakokban csorgott a könny. - Winky csak... csak... csak felvette a földről. Nem Winky varázsolta a Sötét Jegyet, uram, Winky nem is tudja, hogyan kell!

- Hagyja már békén, szegény manó idegösszemolást fog kapni! - Csattant fel Tammy

- Nem ő volt! - szólt közbe Hermione. Bátran kihúzta magát. - Az, aki kimondta a varázsigét, mély hangon beszélt, Winkynek pedig magas és vékony hangja van. - Megerősítést várva ránézett Harryre és Ronra. - Nem olyan hang volt, mint Winkyé, igaz?

- Nem - rázta a fejét Harry. - Nem is hasonlított rá.

- Egy ember hangját hallottuk - jelentette ki Ron.

- No majd meglátjuk - szólt szigorúan Mr. Diggory. - Roppant egyszerű megállapítani egy pálcáról, milyen varázslatot hajtott végre utoljára. Tudtad
ezt, manó?- Winky egész testében reszketett, és csattogó fülekkel, vadul rázta a fejét. Mr. Diggory ismét felemelte pálcáját, és hegyét Harry pálcájának hegyére szegezte.

- Priori incantatem! - harsogta.
Hermione ijedten felsikkantott Harry mellett; a két pálca találkozási pontjából hatalmas, kígyónyelvű koponya tört elő. Ezt az újabb jelenséget azonban sűrű, szürke köd alkotta - csupán az árnyéka volt az égen lebegő zöld halálfejnek.

- Khmkínoskhm.- Senki nem értékelte a megjegyzést, de legalább oldott a hangulaton. Ja nem.

- Annullate! - kiáltotta Mr. Diggory, mire a füstkoponya nyomban szertefoszlott. - Hát így állunk! - Mr. Diggory kegyetlen kárörömmel meredt a reszkető Winkyre.

- Azért ennyire ne élvezze. Ha mindenki ilyen a varázslény-felügyeleti főosztályon, nem csoda, hogy eddig ilyen állapotok voltak a vérfarkasokkal kapcsolatban. - Ráncolta a homlokát Tam, összefont karral.

- Nem Winky csinálta! - visította rémülten a manó. - Nem Winky, nem Winky, nem is tudja, hogyan kell! Winky jó manó, nem varázsol pálcával!

- Tetten értünk, manó! - mennydörögte Diggory. - A bűnös pálcát tartottad a kezedben!

- Amos - szólt közbe emelt hangon Mr. Weasley. - Amos, gondolkodj... Még a varázslók közül is kevesen értenek a Jegy megidézéséhez... Kitől tanulta volna meg ez a manó? Hiszen Tamara is mondta...

- Amos talán arra akar kilyukadni - sziszegte izzó indulattal Mr. Kupor -, hogy a szabad időmben Sötét Jegy megidézésére oktatom a szolgáimat. - Szavait kínos csönd követte. Amos Diggory arcára kiült a döbbenet.

- Mr. Kupor... én nem... távol álljon tőlem...

- Az elmúlt néhány percben - folytatta Kupor - két olyan embert próbált megvádolni, aki mindenki más szerint gyanún felül áll: Harry Pottert - és engem! Feltételezem, hogy ismeri a fiú történetét.

- Hát persze... - motyogta feszengve Mr. Diggory. - Mindenki ismeri...

- Én pedig az elmúlt évtizedekben számtalanszor bizonyítottam - ordította dülledő szemmel Kupor -, hogy mélyen megvetem a fekete mágiát és művelőit!- Mr. Diggory arca lángvörösre gyúlt a bozontos szakáll mögött.

- Jesszus, milyen lehet maguknál egy konferencia? Hogy a fizetésemelésről ne is beszéljünk...

- Mr. Kupor - motyogta megsemmisülten Mr. Diggory. -, higgye el, még csak meg se fordult a fejemben, hogy önnek köze lehet a dologhoz!

- Ha a házimanómat vádolja, engem vádol, Diggory! - mordult rá Kupor. - Ki mástól tanulta volna meg a varázsigét?

- Bárkitől... biztos hallotta valahol...

- Hallotta valahol - visszhangozta Kupor. - És valahol talált hozzá egy pálcát, igaz? Winky... - fordult a manóhoz, s bár nyájasan szólt hozzá, Winky úgy összerezzent, mintha ordított volna. - Mondd csak, pontosan hol találtad meg Harry pálcáját?- Winky olyan vadul gyűrögette konyharuhatógája sarkát, hogy az kirojtosodott az ujjai között.

- Ott... - cincogta elhaló hangon - Winky ott találta... ott, a fák között.

- Látja, Amos? - tárta szét a karját Kupor. - Kézenfekvőnek tűnik, hogy aki megidézte a Jegyet, rögtön utána eldobta Harry pálcáját, és dehoppanált. El kell ismernünk, okosan tette, hogy nem a saját pálcáját használta, hiszen az elárulhatta volna. Winky pedig balszerencséjére éppen arra vetődött, és megtalálta az eldobott pálcát.

- De hiszen akkor a tettes közvetlen közelében kellett lennie! - élénkült fel Mr. Diggory. - Manó! Láttál valakit? - Winkyt most még az addiginál is vadabb remegés fogta el. Tekintett Mr. Diggoryról Ludo Bumfoltra, róla pedig Mr. Kuporra siklott. Végül nyelt egyet, és így szólt:

- Winky nem látott senkit, uram... senkit...

- Amos - szólt méltóságteljesen Kupor -, tisztában vagyok vele, hogy normális körülmények között magával vinné Winkyt a minisztériumba további kihallgatásra. Mindazonáltal arra kérem, tekintsen el ettől, és bízza rám a manót. - Tammy ránézett Mr. Kuporra, majd Mr. Diggoryra. A varázsló arckifejezése elárulta, hogy nem tartja túl jó ötletnek a dolgot, de szemlátomást nem mert ellenkezni a rangban jóval felette álló hivatalnokkal.
- Biztosíthatom, hogy a manó elnyeri méltó büntetését - tette hozzá Kupor. Winky könnyes szemmel, esdekelve pillantott rá.

- Ga-gazdám... - hebegte. - Bocsáss meg, gazdám...- Kupor arca mintha kővé vált volna; tekintetében nyoma sem volt könyörületnek.

- Amit Winky ma éjjel művelt, arra nincs bocsánat - jelentette ki. - Világosan megmondtam neki, hogy maradjon a sátorban, amíg vissza nem térek. Megszegte a parancsomat. Ez ruhát jelent. - Winky Kupor lába elé vetette magát.

- Ne! - visította. - Gazdám, ne! Csak ruhát ne, csak ruhát ne!- Tammy tudta, mit jelent Kupor ítélete: hogy igazi ruhát fog adni Winkynek, vagyis elbocsátja őt szolgálatából. A szerencsétlen manó szívszorító látványt
nyújtott, ahogy a konyharuhát markolászva gazdája cipőjére borult.

- De hát halálra rémült szegény! - fakadt ki lángoló arccal Hermione. - Winkynek tériszonya van, azok az álarcos varázslók pedig a levegőbe emelték az embereket! Mindenki elmenekült volna az ő helyében!- Mr. Kupor egy lépést hátrált, s olyan tömény undorral nézett Winkyre, mintha a manó egy bűzös, guruló sárkupac volna, ami be akarja mocskolni fényesre kefélt cipőjét.

- Nincs szükségem olyan házmanóra, aki semmibe veszi a parancsaimat - szólt Hermionéhoz fordulva. - A szolga, aki kockára teszi a gazdája jó hírét, nem érdemel irgalmat.

Winky erre olyan keserves óbégatásba kezdett, hogy az egész tisztás visszhangzott tőle.

Hosszú szünet után végül Mr. Weasley szólalt meg először.

- Ha senkinek nincs kifogása ellene, elindulnék a gyerekekkel a táborba. Amos, úgy vélem, Harry most már visszakaphatja a pálcáját...- Mr. Diggory bólintott, és átnyújtotta Harrynek a pálcát.

- Gyertek, induljunk - szólt csendesen Mr. Weasley. Harry és Ron engedelmeskedtek, Hermione és Tammy azonban egyre csak a zokogó Winkyre, illetve Kuporra meredtek, és egy tapodtat se mozdultak a helyükről.

- Hermione! - szólt rá Mr. Weasley, kissé emeltebb hangon.- Tamara!

A barna hajú lány vonakodva elindult.

- Mi lesz ezután Winkyvel? - kérdezte.

- Mr Kupor! - Csendült a véla hangja. Az említett rögtön felé kapta a fejét.- Az engedélyével, alkalmaznám a manót.

- Elképzelésem sincs, minek kéne bárkinek ilyen szolga, de ha ön szeretné...

- Winky! - Tammy hangjából ezúttal hiányzott a kedvesség. Jól irányzott parancs volt csupán, de Winky azonnal abbahagyta a sírást, olyannyira meglepődött. Ahogy mindenki más is.- Azt parancsolom, hogy aludd ki magad. Holnap menj el a Roxfortba, Albus Dumbledorehoz. Mondd neki, hogy adjon neked munkát. Ha nem adna, amit erősen kétlek, akkor mondd neki, hogy én küldtelek. Most elmehetsz. - A manó újfent kitörő zokogással eltűnt, Tammy és a többiek pedig elindultak a lány nyomában.

- Iszonyú volt, ahogy bántak vele! - háborgott Hermione. - Mr. Diggoryfolyton "manó"-nak szólította... na és Mr. Kupor! Nagyon jól tudja, hogy Winky ártatlan, mégis kidobta! És az az érzéketlenség, ahogy végignézte a kínlódását! Nem is vette emberszámba!

- Hát, végül is tényleg nem ember - jegyezte meg Tammy. Hermione megtorpant, és villogó szemmel a lányra meredt.

- Attól még neki is vannak érzései! Hogy lehetsz ilyen cinikus és...

- Teljesen igazad van, Hermione - szólt Mr. Weasley, szelíden továbbterelve a lányt -, de most sürgősebb dolgunk is van, mint a házimanók jogairól vitatkozni. Mindenekelőtt siessünk vissza a táborba. Apropó, hol vannak a többiek?

- Elvesztettük egymást a sötétben - felelte Ron. - Mondd, apa, miért akadt ki mindenki annyira attól a halálfejtől?

- Mindent meg fogok magyarázni. - Mr. Weasley hangja türelmetlenül csengett. - Csak előbb érjünk vissza a táborba. - Útközben azonban még egyszer feltartották őket.

Az erdő szélére érve rémült tekintetű boszorkányok és varázslók népes csoportjába ütköztek. Mikor ki akarták kerülni őket, többen is kiváltak a csoportból, és Mr. Weasley elébe siettek.

- Mi ez az egész, Arthur?

- Ki idézte meg a Jegyet?

- Arthur... ugye nem... csak nem ő tért vissza?

- Dehogyis tért vissza - felelte indulatosan Mr. Weasley. - Nem tudjuk, ki tette. Valószínűleg dehoppanált. Most pedig bocsássanak meg, de szeretnék végre lefeküdni.- Átvezette Harryt, Tammyt, Ront és Hermionét a csődületen, és végre beértek a táborba. Ott immár helyreállt a nyugalom; az álarcos varázslók eltűntek, s csak néhány füstölgő sátor emlékeztetett a korábban lezajlott eseményekre.
Charlie dugta ki a fejét a fiúk sátrából.

- Mi történt, apa? - kiáltott bele a sötétbe. - Fred, George és Ginny
rendben visszajöttek, de a többiek...

- Itt jönnek mögöttem - felelte Mr. Weasley, és bebújt a sátorba. Néhány másodperc múlva Harry, Ron és Hermione is követték. Bill a kis konyhaasztalnál ült, és egy lepedőcsíkot szorított a karjára, de mikor Tammy odaért, átengedte a seb kezelését a lánynak, aki valamiért mindig tartott magánál egy-két bájitalt. Charlie-nak elszakadt az inge, Percy pedig vérző orrát ápolgatta. Frednek, George-nak és Ginnynek a jelek szerint az ijedtségen kívül nem esett más baja.

- Elkaptátok, apa? - kérdezte komoran Bill. - Megvan a gazember, aki felküldte a Jegyet?

- Nincs meg - rázta a fejét Mr. Weasley. - Megtaláltuk Barty Kupor manóját Harry varázspálcájával a kezében, de maga a tettes eltűnt.- Bill, Charlie és Percy elkerekedett szemmel néztek rá. - Micsoda? - kérdezték kórusban.

- Harry pálcája? - hitetlenkedett Fred.

- Mr. Kupor manójánál? - hüledezett Percy. Mr. Weasley, Harry, Ron és Hermione beszámoltak az erdőben történtekről. Tammy magában eseményeket játszotta vissza, a szavakat, és a rekciókat elemezte. És rá is jött egy hibára.

Mikor elbeszélésük végére értek, Percy nyomban hangot adott felháborodásának.

- Mr. Kupor nagyon jól teszi, hogy megszabadul a manótól - jelentette ki. - Winky parancsot kapott, hogy maradjon a helyén, mégis gyáván megfutamodott... kínos helyzetbe hozta a gazdáját az egész minisztérium előtt! Micsoda szégyen lett volna szegény Mr. Kupornak, ha a manóját előállítják a Varázslény-Felügyeleti...

- Ne bántsd Winkyt, ő nem csinált semmit! - ripakodott rá dühösen Hermione.

Percy csak tátogni tudott. Hermione és ő mindig jól kijöttek egymással - tulajdonképpen Hermione volt az egyetlen, aki jól kijött vele. Aztán magához tért döbbenetéből, és ünnepélyesen kihúzta magát.

- Nézd, Hermione - szólt -, egy olyan magas rangú minisztériumi varázsló, mint Mr. Kupor nem engedheti meg magának, hogy a nevét összefüggésbe hozzák egy ámokfutó házimanóval!

- Winky nem ámokfutó! - vágott vissza Hermione. - Csak felvett a földről egy gazdátlan varázspálcát!

- Elmondaná végre valaki, hogy mi olyan nagy szám abban a halálfejizében? - szólt közbe türelmét vesztve Ron. - Nem bántott senkit... Mit kell így izgulni miatta?

- Mondtam már, hogy az a halálfej Tudodki jele - felelte a többieket megelőzve Hermione. - Olvastam róla a Fekete mágia Télvirágzása és bukásában.

- És tizenhárom éve nem láttuk - tette hozzá csendesen Mr. Weasley. - Érthető, hogy az emberek pánikba estek... Olyan volt, mintha Tudodki visszatért volna.

- Akkor se értem - csóválta a fejét Ron. - Ez csak egy ártalmatlan kép, egy szimbólum...

- Ron - nézett rá Mr. Weasley -, te fiatal vagy, nem élted át azt, amit mi, idősebbek. Tudodki és a csatlósai, valahányszor gyilkoltak, utána felküldték az égre a halálfejet... Ez a jel borzalmas emlékeket ébreszt. Képzeld csak el... hazatérve ott látod a Sötét Jegyet a házad fölött... és rögtön tudod, mit fogsz találni odabent... - Mr. Weasley megborzongott. - Ez a legszörnyűbb rémálmunk... a legszörnyűbb...

Mindenki lehorgasztotta a fejét.

Bill megvizsgálta a sebét, majd így szólt:

- Hát, mindenesetre a tettes jobb pillanatot is választhatott volna. A Sötét Jegy elriasztotta a halálfalókat. Dehoppanáltak, mielőtt akár egyről is lehúzhattuk volna az álarcot.

- Halálfalók? - ráncolta a homlokát Harry. - Kik azok a halálfalók?

- Tudodki hívei nevezték így magukat - felelte Bill. - Ha nem csalódom, az utolsó képviselőiket láttuk itt az éjjel - mármint az utolsókat, akik megúszták Azkabant.

- Nem tudjuk bizonyítani, hogy halálfalók voltak - szólt Mr. Weasley. - Bár sajnos minden jel arra mutat...

- Tuti, hogy azok voltak! - bizonygatta Ron. - Találkoztunk az erdőben Draco Malfoyjal. Nem is próbálta tagadni, hogy az apja is ott van a többi hibbant álarcos között. Azt pedig mindenki tudja, hogy Malfoyék Tudodki hívei voltak!

- De hát miért volt jó Voldemort híveinek... - kezdte Harry. A jelenlévők mind összerezzentek - mint a legtöbb mágus és boszorkány, Weasleyék is féltek Voldemort nevétől. - Bocsánat... Szóval miért lebegtették azokat a muglikat Tudodki hívei?

Mr. Weasley keserűen felnevetett.

- Hogy miért? Azért, Harry, mert ez a kedvenc szórakozásuk. Tudodki idejében is ezt csinálták. A mugliellenes kilengések felét pusztán szórakozásból követték el. Gondolom, az este felöntöttek a garatra, és nem tudtak ellenállni a kísértésnek, hogy ránk ijesszenek egy kicsit... Náluk így néz ki egy nosztalgiabuli - tette hozzá sötét fintorral.

- De hogyha tényleg halálfalók voltak, miért dehoppanáltak, amikor meglátták a Sötét Jegyet? - értetlenkedett Ron. - Inkább örülniük kellett volna, nem?

- Gondolkozz logikusan, Ron! - csóválta a fejét Tammy. - Tudodki bukása után csak azok a halálfalók úszták meg a börtönt, akik megtagadták a Sötét Nagyurat. Ezek az emberek mind megesküdtek rá, hogy kényszer alatt követték el rémtetteiket. Lefogadom, hogy ők még nálunk is jobban megijednének, ha Tudodki visszatérne. A bukás után szépen folytatták a régi életüket, és a legszívesebben azt is letagadták volna, hogy ismerték a Sötét Nagyurat. Ezek után nem sok jóra számíthatnának a régi vezérüktől. Bár el kell ismerni, hogy több mint tíz év kihagyás után egész jól szervezettek, és hatékonyak voltak. Bele sem akarok gondolni, mi történne, ha ismét összeszoknának.

- Akkor végül is mi volt a célja annak, aki megidézte a Sötét Jegyet? - kérdezte Hermione. - Az, hogy támogassa a halálfalókat, vagy az, hogy megijessze őket?

- Sokért nem adnám, ha tudnánk a választ erre a kérdésre - bólintott Mr. Weasley. - De egy biztos... csak a halálfalók tudják, hogyan kell a Jegyet megidézni. Vagyis a tettes egykor a Sötét Nagyúr híve volt... De most már későre jár, és ha anyátok meghallja, mi történt itt, halálra fogja aggódni magát. Alszunk pár órát, aztán megpróbálunk elkapni egy korai zsupszkulcsot, ami hazavisz minket.

Tammy zúgó fejjel mászott vissza az ágyába. Tudta, hogy holtfáradtnak kellene lennie, hiszen hajnali három óra volt, mégsem jött álom a szemére. Azt is tudta, miért - az aggodalom nem hagyta nyugodni.

A halálfalók feltűnése elvette a sötétség híveinek legnagyobb előnyét: a meglepetés erejét.

A minisztérium most olyan lépéseket fog meghozni, amikre eddig nem voltak felkészülve. Káosz, és fejetlenség következik. Akkor pedig valaki hibázni fog.

Ennél egy fokkal jobban érdekelte Mr Kupor hozzáállása. A férfi titkolt valamit. A titkok sorsa pedig az, hogy lerántsák róluk a leplet.