- Megcsináltam. - Tammy Remus mögött haladt, aki erre megtorpant, így a lány mögött halkan beszélgető Harryvel és Siriussal bezárólag egy pillanatra mindenki megállt.- Persze ki kell próbálni, de megvan. Meg fogsz gyógyulni.

- Tammy...

- Igen?

- Ha kiérünk, a szuszt is kiölelem belőled.

- Csak ennyit akartam.- Vigyorodott el a lány, aztán Piton fejének koppanására észbe kapott, és ismét a férfi helyes lebegtetésére koncentrált.

- Virágszál! - Szólt hátulról Sirius.

- Hm?

- Hozzám költöznél?

- Nem korai ez? Előbb néhány vacsi, esetleg egy gyűrű?

- Harry gyámapjaként őt szívesen látom...

- És én vagyok a plusz egy fő?

- A nagyon csinos plusz egy fő!

- Még meggondolom.

A parkban koromsötét volt, csak a kastély ablakai világítottak a távolban. A csapat némán folytatta útját. Pettigrew még mindig zihált, és néha panaszosan fel-felnyögött.

- Egy rossz mozdulat, és véged, Peter - szólt fenyegetően Lupin, s a baljában tartott pálcát oldalról
Pettigrew mellkasának szegezte.- Ahogy haladtak, a kastélyablakok egyre nagyobbnak és fényesebbnek tűntek.

Piton még mindig aléltan úszott a levegőben, fogai újra meg újra összekoccantak, ahogy állkapcsa a szegycsontjához verődött.

Azután egyszer csak... Az égen kószáló felhőket továbbkergette a szél, s a dús füvön halvány árnyékok rajzolódtak ki. A parkot éjjeli fényárba vonta a telihold.

Piton beleütközött Lupin, Pettigrew és Ron hármasába, akik hirtelen megtorpantak.

Sirius döbbenten megállt, majd kinyújtott karjával sorompóként elzárta Tammy, Harry és Hermione útját.

Tammy Lupin sötét sziluettjére meredt. A barátja előbb megdermedt, majd végtagjai vadul remegni kezdtek.

- Uramisten! - sikkantott fel Hermione. - Nem itta meg az esti bájitalát! Ránk fog támadni!

- Fussatok el - suttogta Sirius. - Gyerünk, szaladjatok!- Harrynek láthatóan eszében sem volt sorsára hagyni a Pettigrew-hoz és Lupinhoz bilincselt Ront.

Elindult barátja felé, de Tammy lendületből visszalökte. - Őt bízd rám - ROHANJ!- Hátborzongató hörgés hangzott fel. Lupin feje és teste nyúlni kezdett, mintha képlékeny masszává változott volna. Válla és gerince meggörnyedt, majd sűrű szőr burjánzott el arcán és karmos manccsá korcsosuló kezén.

Csámpás felborzolta bundáját, és nyávogva hátrálni kezdett.

A vérfarkas villogó fogait csattogtatta. Ekkor Sirius hirtelen eltűnt Tammy mellől - ő maga is átalakult, s óriáskutya képében a bilincsét lerázó farkashoz ugrott. Fogaival a fenevad tarkóját célozta meg, a bundájánál fogva igyekezett elvonszolni a farkast Ron és Pettigrew közeléből. Az nem hagyta magát, s a két állat között fogak és karmok ádáz tusája bontakozott ki.

Tammy hosszú másodpercekig megkövülten bámulta a jelenetet, csak akkor ocsúdott fel, mikor
meghallotta Hermione rémült sikolyát...- Pettigrew Lupin elejtett varázspálcája felé ugrott, magával rántva az ingatag lábakon álló Ront.

Durranás hallatszott, valami felvillant - s Ron máris mozdulatlanul hevert a földön. Egy újabb durranás nyomán Csámpás a levegőbe repült, és méterekkel odébb landolt a fűben.

- Capitulatus! - ordította Harry, és Pettigrew-ra szegezte varázspálcáját. Lupin pálcája suhogva a magasba röppent. - Ne mozduljon, Pettigrew!- A férfi azonban már átalakult. Harry odarohant Ronhoz, a fiú kinyújtott karját szorító bilincs másik pántja már üres volt.

Mellette még utoljára megvillant a hosszú, kopasz farok, azután már csak a fűben iszkoló apró lábak zaja jelezte a patkány útját.

Tammy kivont pálcával állt az ájult Piton és a két animágus között. Nem varázsolhatott, még a végén Siriust találta volna el...

Ekkor dühös üvöltés és fenyegető morgás ütötte meg Tammy fülét. A kutya és a vérfarkas párviadala véget ért, az utóbbi feladta a küzdelmet, és elügetett az erdő felé.

- Sirius - kiáltotta Tammy. - Pettigrew átalakult, és megszökött!- A kutya pofája és háta csatakos volt a vértől, eddig lihegve hevert a fűben, de Tammy szavaira felpattant, és egy szempillantás múlva eltűnt a sötétben. Harry és Hermione Ron fölé hajoltak, Tammy azt a pontot fürkészte, ahol a vérfarkas eltűnt.

- Mit csinált vele Pettigrew? - suttogta Hermione. Ron kitátott szájjal és félig behunyt szemmel hevert a fűben.

- Fogalmam sincs.

Az biztos volt, hogy él, jól hallhatóan lélegzett; de nem volt eszméleténél. Tammy tanácstalanul körülnézett. Lupin és Black messze jártak... nem maradt velük senki, csak az ájultan levitáló Piton.

- Felvisszük őket a kastélyba, és keresünk egy tanárt - határozott Tammy. Hátrasimította szemébe lógó hajfürtjeit, és igyekezett a feladatra összpontosítani. - Gyerünk...- Ekkor azonban panaszos nyüszítés hangzott fel valahol a távolban. Egy kínlódó kutya szűkölése...- Ez Sirius - motyogta Tammy a sötétbe meredve. Gyorsan végiggondolta a megváltozott szituációt. Ronért pillanatnyilag semmit nem tehettek, Tapmancs viszont, a hangokból ítélve, segítségre szorult...

Tammy futásnak eredt, s Hermione Harryvel habozás nélkül követték őt. A szűkölés valahonnan a tó felől hallatszott, arra vették hát a az irányt, Tammy rohanás közben érezte, hogy kihűl körülöttük a levegő, de nem tudatosult benne, mit jelent ez... A szűkölés egyszerre abbamaradt -Tammy, Harry és Hermione a tópartra érve nyomban látták, hogy miért.

Sirius visszaváltozott emberré. Négykézláb kuporgott a földön, s fejét a keze alá temette.

- Neee - nyöszörögte. - Könyörgök, neee...- Tammy ekkor látta meg őket. Száz vagy talán még annál is több fekete, csuklyás alak közeledett
feléjük. A lány megpördült a tengelye körül, szinte azon nyomban érezte, hogy átjárja a jól ismert, bénító hideg, majd lassan a fehér köd is megjelent. Bármerre nézett maga körül, mindenütt újabb és újabb
dementorok bontakoztak ki a sötétből - a rémalakok bekerítették őket...

- Hermione, gondolj valami vidám dologra! - kiabálta mellette Harry, s a magasba emelte a pálcáját. A szőke pislogva igyekezett megszabadulni a ködtől, s vadul rázta a fejét, hogy elhallgattassa a felcsendülő éneket. Ez új volt... Siriusra, és csakis Siriusra akart gondolni. Nem veszítheti el.Erejét megfeszítve koncentrált, és közben mellette Harry kántálni kezdte a varázsigét:

- Expecto patronum! Expecto patronum! Black egész testében megremegett, majd halottsápadt arccal a földre hanyatlott, és nem mozdult többé. Tammy térdre rogyott mellette, így a dementorok, és az áldozatuk közé került. De rajtam nem juttok át. Túlságosan megszoktam a sötét gondolatokat. Nem győzhettek ellenem.
Sirius magához fog térni. Odaköltözöm hozzá, nála fogok lakni.

- Expecto patronum! Hermione, segíts! Expecto patronum!

- Expecto... - suttogta Hernione. - Expecto... expecto...- A varázslat nem sikerült. A dementorok már csak tíz lépésnyire voltak tőlük, s a fenyegető, fekete gyűrű egyre szűkült.

- EXPECTO PATRONUM! - üvöltötte Harry, túlharsogva a lány fejében zengő éneket. Az anyja énekét. Az utolsó énekét... - EXPECTO PATRONUM!
Harry pálcája hegyéből vékony, ezüstszín füstcsík tört elő, s ugyanabban a szempillantásban érezte, hogy a mellette álló Hermione a földre roskad. Egyedül maradtak... teljesen egyedül...

- Expecto... Expecto patronum...- Harry is térdre rogyott, s szinte azt kívánta, ne látna mindent olyan tisztán. Kétségbeesetten igyekezett megőrizni derűlátó gondolatait... Sirius ártatlan... ártatlan... túl fogjuk élni... az ő házában lakunk majd...

- Expecto patronum! - zihálta, bár nem is volt nála a pálcája. Igyekezett úgy állni, hogy mindenki mögé kerüljön. Nem tudják meglepni. Nem tudják legyőzni. Egyszerűen nem hagyhatja.

A fekete köpönyeg alól előbukkant egy nyálkásan csillogó kéz, s olyan mozdulatot tett, mintha félre akarná söpörni a lány.

- Ne ... ne! - kiáltott fel a lány. - Sirius ártatlan! Expecto... Expecto patronum! - Érezte a dementorok borzalmas auráját, s hörgő sóhajaik gonosz szélviharként kavarogtak körülötte. A legközelebb álló dementor mintha habozott volna - azután felemelte rothadó kezeit, és hátrahajtotta csuklyáját.

A kámzsa alól a vak halál arca bukkant elő. A feleslegessé vált szemüregeket vékony, szürkés hártya nőtte be. Nem úgy a szájat... a sötéten ásító, alaktalan lyukon halálhörgést idéző zajjal süvített be a levegő... Tammyt megbénította a látvány. Se mozdulni, se szólni nem tudott többé.

Harcolnia kell... expecto patronum... semmit nem látott... valahol a távolban felcsendült egy ismerős hang... expecto patronum... a ködben kinyújtotta a kezét, és kitapogatta Sirius karját... nem fogják tönkretenni őt... Majd azt érezte, hogy két erős, csontos kéz ragadja meg a nyakát... kényszerítették, hogy felfelé fordítsa arcát... érezte a jeges leheletet... vele végeznek hát elsőként... az oszló test bűze megcsapta az orrát... anyja énekének hangjak a fülében csengtek... ez lesz az utolsó hang, amit életében hall... de legalább hallhatta őt...

Ez a gondolat adhatott neki elég erőt ahhoz, hogy eltaszítsa magától a dementort. Az felgyulladt... földöntúli hörgést hallatott, majd atomjaira porladt.

A többi dementor megállt. Elvégre azt mondják, egy dementort, a szomorúság megtestesülését semmi nem képes elpusztítani.
Az öröm szimbólumát kivéve, úgy fest.

Ekkor azonban mintha valami ezüstös derengés hatolt volna át a fojtogató ködön. A fény egyre erősödött, s érezte, hogy a dementorok távolodnak.

A fűszálakat vakító fény világította meg... Az ének elhalt a fejében, s a hideg is enyhülni kezdett... Valami megzavarta a dementorokat... valami, ami most ott cikázott Sirius, Hermione, Harry és ő körülötte... a dementorok hörgése egyre halkult... távolodtak... a fűszálakon meleg, nyári fuvallat söpört végig.

Tammy összeszedte minden erejét, és a fény felé nézett. Egy nagy testű állatot pillantott meg, mely a tó víztükrén poroszkált a túlsó part felé. A könny és a szemébe csorgó verejték függönyén át pislogva igyekezett kivenni, miféle állat lehet... Fényes volt, akár egy egyszarvú. Mikor elérte a partot, megállt. Tammy az ájulással viaskodva figyelte a jelenetet. Az állat odalépett egy emberhez, aki felemelte a kezét, hogy megsimogassa... Az alak furcsán ismerősnek tűnt... de nem, az lehetetlen... Tammy semmit sem értett az egészből, és képtelen volt tovább gondolkodni. Érezte, hogy az utolsó csepp erő is kiszáll tagjaiból, és a következő pillanatban elsötétült előtte a világ.

-*-

A gyengélkedőn ébredt, egy elfüggönyözött ággyal szemben, mellette egy kisebb halom csokoládéval. Magához vett egy marékkal, és kissé még zavaros gondolatokkal, de világos céllal elindult.

Megtette az utat amit tegnap, és a Szellemszálláshoz ért. A karján egy szatyorban tiszta ruhák, gyógyító bájitalok, étel, ital és a csokoládék pihentek.

A szellemszállás ajtajai kitörve, az a kevéske berendezési tárgy pedig ami az évek során épen maradt, most romokban hevert.

Az emeletre érve, mihelyst belépett a tegnap este drámájának színteréül szolgáló szobába, meglátta Remust.

A férfi magzatpózban feküdt az ágyon, remegve, egy véres lepedőt használva takarónak. Erőtlenül kinyitotta a szemét, majd vissza is csukta.

- Az ágynemű... beívódott az illatod.- A lány közelebb lépett, és letérdelt az ágy mellett.- Honnan tudtad?

- A farkas egy másik helyet sem ismer itt. Hoztam ruhákat.

A lány végigsietett az alagúton.
Fentről beszélgetést hallott.

- El kell tűnnünk, mielőtt Madame Pomfrey ideér.

- Miatta ne aggódjatok. - Sietett be Tam. - Az a szegény hollóhátas lány aki előző héten kigúnyolta Remust, összeszedett valami nyavalyát. Madame Pomfrey őt látja el.

- Neked nem kéne itt lenned, megegyeztünk, hogy a kastélyban maradsz, kifogásokat gyártani.

- És úgy egy percig azt is csináltam! Aztán beugrott, hogy ti idióták nem hoztatok se váltás ruhát, se ennivalót, se fájdalomcsillapítót.- Elővett egy halom szendvicset, de mindet Remus elé pakolta, vagy háromféle ital, és a bájitalok társaságában. A többiek két-két szendvicset kaptak, és teát. Mikor mindenki befejezte a reggelit, csak akkor pakolta ki az ágyra a váltás ruhákat, majd tapintatosan elfordult.

- Tammy? - Hangzott föl mögüle Remus hangja.

- Mi a baj?

- Csak...segíts kérlek.- A lány megfordult.

- Nem volt elég a sebforrasztó bájitalból.- Motyogta.- Amit tudok megcsinálom, de hoztam gézt is. Minden rendben lesz. James, keresd meg a táskában! Vulnera sanentur...vulnera sanentur...vulnera sanentur.- Így ment végig a kissebb nagyobb sebeken, és végül csak három nagyobb maradt. Ezeket bekötötte, és segített Remusnak felvenni az ingjét.

- Köszönöm. - Sütötte le a szemét a griffendéles.

- Hé... ne szégyelld magad. Több kell néhány sebnél, meg a kis szőrös problémádnál ahhoz, hogy megszabadulj tőlem. Te vagy a legbátrabb ember, akit ismerek.- Nyomott puszit Remus arcára a szőke.

- Khm... én is bátor vagyok.- Vigyorgott rá Sirius.

- Tudod, hogy ez volt az utolsó átváltozásod? - Kérdezte a lány az ing utolsó gombjaival viaskodva. A bájitalos üvegek, az ételt rejtő csomagolópapírok és az üres italos palackok az ágyon hevertek egy halomban.- Kész! - Jelentette ki diadalmasan, hátrebb lépve.

- Ki fognak rúgni.

- Szörnyen pesszimista vagy.

- Veled ellentétben, én a realitások talaján mozgok.

- Valójában az elmúlt három évben egy olyan SVK tanár volt, akinek papírja volt arról, hogy taníthat. Szerintem ahhoz képest nem olyan rossz, hogy te havonta hiányzol pár napot. Csak te nem azzal az ürüggyel vetted ki őket, hogy megjött neked.

- Ezt a poént majd Siriusnak is süsd el, értékelni fogja.

- Tényleg, mi történhetett vele?- Fagyott le a szemetek összeszedése közben a lány.

- Hogyhogy nem tudod?

- Rögtön idejöttem. Jobban belegondolva Madame Pomfrey ki fog nyírni, amiért megszöktem a gyengélkedőről.

- Mit fogsz mondani neki?

- Hogy a dementorok miatt kótyagos voltam, és rettentően sajnálom, hogy gondot okoztam.

- És Piton mit fog szólni?

- Már miért szólna bármit is?

- Mert hónapok óta figyellek titeket, és a tegnap esti reakcióitok rakták mi a pontot az i-re.

- Nem volt itt semmiféle reakció, a farkas végleg megzavarta az agyadat.

- Tam...

- Hagyd abba! Csak... elég.

- Rendben. De ugye tudod, hogy neked sem kell mindig erősnek lenned?

- De igen! Én vagyok, aki mindig mindent kézben tart, aki mindent tud, aki mindig segít, és annyira fárasztó, de muszáj. És szívesen segítek, csak néha egyszerűen túl sok az egész, és ha kicsit magammal is akarok törődni, akkor mindig katasztrófa a vége. Tegnap is, csak meg akartam volna ünnepelni a barátaimmal, hogy vége a vizsgáknak, de ehelyett le kellett volna mennem Hagridhoz, és végül itt kötöttem ki! Amiről senki nem tehet, egyszerűen szokás szerint így jöttek össze a dolgok. És különben sem lenne szabad panaszkodnom, mikor épp az előbb éltél túl egy újabb teliholdat.

- Sajnálom. Tényleg, Virágszál.- Egy lélegzetvételnyi csönd után a lány ismét a szokásos széles mosolyával állt meg Remus előtt.

- Na, elég a nagy érzelemkitörésekből, egy rakat csokit kell még odaadnom neked!

-*-

Tammy arra tért vissza, hogy a gyengélkedő ajtaja félig nyitva van. Ő maga már a távozáskor megszabadult a hálóingtől, és most csak egy trikót, egy shortot, és egy balerinacipőt viselt. Még ahhoz is fáradt volt, hogy összefogja a haját.

Megállt az ajtón kívül, és a falnak dőlve hallgatózni kezdett.

- Miniszter úr - hadarta Harry. - Sirius Black ártatlan! Peter Pettigrew nem halt meg! Találkoztunk vele ma este! Nem engedheti, hogy a dementorok bántsák Siriust, ő...

- Képzelődsz, Harry. Borzalmas dolgokon mentél keresztül, ki kell pihenned magad. Feküdj le szépen, és bízd ránk a dolgot. Tudjuk, hogy mit kell tennünk...

- NEM TUDJÁK! - kiabálta Harry. - NEM SIRIUS A BŰNÖS!

- Miniszter úr, kérem, hallgasson meg minket - hallotta Hermionét. - Én is láttam Pettigrew-t. Ron patkánya volt, mert hogy animágus... Mármint Pettigrew...

- Látja, miniszter úr? - Most Perselus hangja ütötte meg a fülét. - Mindkettőnek téveszméi vannak. Black alapos munkát végzett...

- NINCSENEK TÉVESZMÉINK! - tajtékzott Harry.

- Miniszter úr! Professzor! - csattant fel Madam Pomfrey. - Nyomatékosan kérem, hogy azonnal távozzanak! Már épp eléggé felizgatták a betegeimet!

- Csak szeretném elmondani, hogy mi történt valójában! - harsogta dühösen Harry. - Miért nem bírnak végighallgatni!?

Tammy mellett feltűnt Dumbledore, aki a lányra kacsintott, egy pillanatra megállt, hogy az odabentről kiszűrődő zajokból összerakja a képet, majd kinyitotta az ajtót.

- Miniszter úr, ezek a gyerekek ápolást igényelnek. Nagyon kérem, távozzanak...

- Dumbledore professzor, Sirius Black...

- Ez nem lehet igaz! - sápítozott Madam Pomfrey. - Az isten szerelmére, ez nem társalgó, hanem kórterem! Igazgató úr, ragaszkodom hozzá, hogy...

- Ne haragudjon, Poppy - vágott a szavába Dumbledore -, de beszélnem kell Harryvel és Granger kisasszonnyal. Sirius Blacktől jövök...

- Gondolom, magának is ugyanazt a dajkamesét adta elő, amit a gyerekek agyába ültetett - sziszegte Piton. - A patkányról meg az állítólagos Pettigrew-ról...

- Valóban erről szól Black története - felelte higgadtan Dumbledore.

- És az én bizonyítékaim nem számítanak? - fortyant fel Piton. - Nem láttam Peter Pettigrew-t se a Szellemszálláson, se a parkban!

- Azért nem látta, mert nem volt magánál, tanár úr! - szólt közbe elszántan Hermione. - És mire
megérkezett, már...

- Granger kisasszony, FOGJA BE A SZÁJÁT!

- No de, Piton - méltatlankodott Caramel. - Az ifjú hölgy beteg, ne beszéljen vele ilyen hangon...

- Szeretnék szót váltani Harryvel és Hermionéval - mondta ellentmondást nem tűrő hangon Dumbledore. - Cornelius, Perselus, Poppy, kérem, hagyjanak magunkra...

- De hát...- Ezúttal Tammy nyitotta ki az ajtót, mire mindenki felé kapta a fejét, és elült a hangzavar.

- Miss Potter! - Caramel lekapta a fejéről a kalapját, végigsimított a haján, és enyhén meghajolt a lány felé.

- Miss Potter, maga mit keresett a gyengélkedőn kívül?

- Nem tudom mi a probléma, elvégre ha ennyien vannak bent, úgyis kell a hely. - Vonta fel a lány a szemöldökét.

- Maga súlyosan traumatizált.

- Igen, a dementorok hidege teljesen tönkretette a hajamat. De ugye nem fest nagyon rosszul?

- Egyáltalán nem! - Hangzott a sietős válasz a miniszter felől.

- Köszönöm. És most mindenki aki nem beteg, vagy úgyis odamegy a kastélyban ahova akar, menjen ki! - Tárta szélesre az ajtót egy kisebb rúgással. Nem volt biztos benne, hogy a vélák mágiáját csempészte a hangjába, önmagában ilyen hatásosasak a parancsai, vagy Dumbledore erejére játszott rá, de a miniszter és Piton ingerülten távoztak, és néhány másodperc késéssel Madam Pomfrey is.- Önök beszéljék meg amit akarnak, és addig fent leszek Fliwicknél, hogy egy dementor se tehesse be a lábát Siriushoz.

Valóban így tett.

Néhány perccel később beszélgetést hallott odabentről, majd az ablak nyikorgását, végül néma csendet. Elégedetten ment hát vissza a gyengélkedőre, ahova nem sokkal később Harry és Hermione is befutott, majd Madam Pomfrey morogva folytatta az ápolásukat.

Épp a negyedik kocka csokoládét vették át Madam Pomfreytól, mikor távoli hang hatolt a fülükbe: az egyik felsőbb emeleten valaki felordított...

- Mi volt ez? - kérdezte riadtan a javasasszony. További dühös hangok hallatszottak, egyre tisztábban és hangosabban. Madam Pomfrey az ajtóra meredt.

- Mit képzelnek ezek? Felverik az egész kastélyt...- A hangok gazdái egyre közeledtek. Harry igyekezett kivenni, miről beszélnek.

- Bizonyára dehoppanált, Perselus. Valakit ott kellett volna hagynunk mellette. Te jó ég, ha ez nyilvánosságra kerül...

- NEM DEHOPPANÁLT! - üvöltötte Piton, immár a közvetlen közelből. - EBBEN A KASTÉLYBAN NEM LEHET SE HOPPANÁLNI, SE DEHOPPANÁLNI! POTTER! EZ POTTER MŰVE!

- Ugyan már, Perselus. Én magam zártam be Harryt a gyengélkedőbe...

BAMM!

A kórterem ajtaja kitárult. Caramel, Piton és Dumbledore masíroztak be a helyiségbe. Dumbledore nyugodt, sőt vidám arcot vágott. Caramel zaklatottnak tűnt, Piton pedig egyenesen magánkívül volt.

- KI VELE, POTTER! HALLJUK, MIT MŰVELTÉL!?

- Piton professzor! - hüledezett Madam Pomfrey. - Fékezze magát!

- Gondolkozzon, Piton - csóválta a fejét Caramel. - Hisz maga is látta, hogy az ajtó zárva volt...

- SEGÍTETT NEKI MEGSZÖKNI! TUDOM!

- Térjen észhez, jóember! - ripakodott rá Caramel. - Badarságokat beszél!

- MAGA NEM ISMERI POTTERT! Ő TETTE! TUDOM, HOGY Ő TETTE...

- Elég legyen, Perselus - szólt rá csendesen Dumbledore. - Használja az eszét. Tíz perce hagytam magukra őket, és azóta ez az ajtó zárva volt. Madam Pomfrey, elhagyták a tanulók a betegágyukat?

- Dehogy hagyták! - méltatlankodott a javasasszony. - Egész idő alatt itt voltam velük.

- Látja, Perselus? - tárta szét a karját Dumbledore. - Nem látom értelmét tovább zaklatni Harryt és Hermionét. Vagy feltételezi, hogy képesek egyszerre két helyen lenni?- Caramel mélységes döbbenettel nézett Pitonra, Dumbledore derűsen hunyorgott félhold alakú szemüvege mögött.

Piton Tammy felé fordult.

- Te nem voltál itt végig...- Már nem kiabált, de ahogy Tamnél, nála is ez a hangszín sokkal ijesztőbb volt. A lány azonban szenvtelen arcot vágott.

- Ugyan hogy tudtam volna én, a harmadikos diák feltörni egy sor varázslattal lezárt ajtót, majd eltüntetni Siriust? Csak nem mászott ki az ablakon!- Piton arca megkövült. A lány kettejük számára érthető módon adta tudtára, hogy igenis van köze a dologhoz, és azt is elmondta, hol szökött ki Sirius.- Ha Black valóban ártatlan lett volna, most a minisztérium hálát adhatna az égnek, hogy nem tettek tönkre egy ártatlan embert. Milyen kár, hogy most tovább kell folytatniuk a keresést. Persze, ha valaki kiszökik az Azkabanból, akkor nem meglepő, hogy az egyik roxforti torony sem okozott különösebb kihívást neki.- Piton elfehéredett szájjal, némán bámulta a lányt, majd sarkon fordult, és kiviharzott a gyengélkedőről.

- Nem hittem volna, hogy ilyen labilis az idegrendszere - csóválta a fejét Caramel. - A maga helyében rajta tartanám a szemem, Dumbledore.

- Nem az idegeivel van gond - felelte higgadtan Dumbledore. - Csak kissé rosszul viseli, ha
csalódnia kell.

- Azt én is rosszul viselem! - mérgelődött Caramel. - A Reggeli Próféta napokig azon fog csámcsogni, hogy Blacknek megint sikerült kicsúsznia a markunkból! Hát még ha tudomást szereznek a hippogriff esetéről... Akkor aztán végképp mindenki rajtam fog nevetni... Apropó, megyek, értesítem a minisztériumot...

- Mi lesz a dementorokkal? - kérdezte Dumbledore. - Remélem, most már megszabadulunk tőlük.

- Természetesen... Nem maradhatnak itt tovább... - Caramel zaklatottan a hajába túrt. - Még rágondolni is rossz, hogy kis híján elvégezték a csókot egy ártatlan gyereken... Álmomban se hittem volna, hogy ilyesmi előfordulhat... Haladéktalanul visszaküldöm őket Azkabanba. Arra gondoltam, hogy esetleg sárkányokat kellene elhelyeznünk a bejáratoknál.

- Hagrid pártolná az ötletet - jegyezte meg Dumbledore, huncut mosolyt villantva Tammy felé.

Caramel és Dumbledore távoztak, Madam Pomfrey az ajtóhoz sietett, bezárta mögöttük, majd méltatlankodó ciccegés közepette elindult a szobája felé.

- Szóval... mi is történt pontosan?- Kérdezte vigyorogva Tammy.

-*-

Tammy, Harry, Ron, Hermione és Dumbledore professzor kivételével senki nem tudta, hogy pontosan mi is történt azon az estén, amikor Sirius, Csikócsőr és Pettigrew kereket oldottak a Roxfortból. Az utolsó napokban a legkülönbözőbb elméletek és magyarázatok terjedtek el az iskolában, de Tammy egyetlen olyan változatot sem hallott, ami akár csak megközelítette volna az igazságot.

Malfoyt a legjobban Csikócsőr eltűnése bosszantotta. Meg volt győződve róla, hogy a hippogriffet Hagrid szöktette meg, és mérhetetlenül megalázónak érezte a tényt, hogy egy egyszerű vadőr túljárt az ő és az apja eszén.

Percy Weasleyt nem érdekelte túlságosan a hippogriff, feltétlenül szükségesnek tartotta viszont, hogy állást foglaljon Sirius szökésének ügyében.

- Ha sikerül bekerülnöm a minisztériumba - hangoztatta fontoskodó arccal -, számos javaslatot fogok benyújtani a varázsbűnüldöző szervek munkájával kapcsolatban. Hogy pontosan mit akar javasolni, azt csak a barátnője, Penelope tudta, ugyanis a bevezető mondat után - tartva a tervezet hosszadalmas kifejtésétől - mindenki más hanyatt-homlok elmenekült Percy közeléből.

Tammy vigasztalhatatlan volt. A gyönyörű idő, az iskolát betöltő vidám zsivaj, Sirius csodával határos megmenekülése - mindez együtt sem volt elég hozzá, hogy jókedvre derüljön.

Több dolog is nyomta a szívét - s az egyik természetesen Lupin kényszerű távozása volt.

A professzor összes tanítványa döbbenten fogadta a hírt.

- Kíváncsi vagyok, kit küldenek a nyakunkra a jövő tanévben - füstölgött Seamus Finnigan.

- Talán egy vámpírt - vetette fel reménykedve Dean Thomas.

Újra meg újra eszébe jutott Pettigrew, s nem tudta kiverni a fejéből a gondolatot, hogy az áruló talán már együtt szövögeti gonosz terveit Voldemorttal... Mélabújának legfőbb oka azonban nem Lupin távozása és nem is Pettigrew szökése volt, hanem az a rémisztő tudat, hogy hamarosan vissza kell térnie a Dursley-házba. Visszasírta azt a röpke félórát, azt a csodálatos fél órát, mikor még azt hitte, hogy Sirius Blackhez, az egyik legjobb barátjához költözhet... az majdnem olyan jó lett volna, mint visszakapni a Tekeegőket. Sirius távozásával ez a szép remény talán örökre szertefoszlott...

S végül de nem utolsó sorban az, hogy Piton nyílt, és ellene való támadásnak vette mindazokat az eseményeket, amik történtek. Amiben persze volt igazság-de elenyésző mennyiség. Épp ezért, amellett, hogy elárulta a diákoknak Lupin kilétét- ezzel magára haragítva Tamarát- bosszúból figyelmen kívül hagyta a lányt, ami azt is jelentette, hogy nem fogja elkészíteni a főzetet. Szerencsére Dumbledore engedélyezte Tammynek, hogy a szünet alatt diákmunka címen annyit legyen a kastélyban, amennyit akar. Ami, ha megfeszített tempóban dolgozik, úgy egy hétig, egy évre elegendő bájitalt jelenthet.

A vizsgák eredményét a tanév utolsó napján hirdették ki. Tammy, Harry, Ron és Hermione mindenből átmentek. Tammy nem győzött csodálkozni, hogy Harry bájitaltanvizsgája is sikerült, minél többet töprengett a problémán, annál szilárdabb meggyőződésévé vált, hogy érdemjegyét nem szaktanári, hanem igazgatói szinten határozták meg.

Percy az összes RAVASZ-án kitűnő osztályzatot kapott, Fred és George nagy nehezen összekapartak néhány R. B. F.-et.

A Griffendél - elsősorban kviddicscsapatának káprázatos teljesítménye miatt - ebben az évben is elnyerte a házkupát. Ez többek között azzal járt, hogy a tiszteletükre az évzáró vacsorán piros és aranyszínű díszek kerültek a nagyterem falaira, s a lakomán a Griffendél asztalánál ülők mulattak a leghangosabban.

A nagy eszem-iszom olyan remek hangulatban folyt, hogy Tammy - ha csak egy röpke órára is -
minden gondját elfelejtette.